Bezár

Sajtóarchívum

Fizika oktatásmódszertani konferencia

Fizika oktatásmódszertani konferencia

2006. szeptember 18.
2 perc
 
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Multimédiás módszerek a fizika tanításában és tanulásában címmel idén tizenegyedik alkalommal rendeznek nemzetközi konferenciát, több európai helyszín után ezúttal Szegeden. Az előző három helyszín Prága, Graz és legutóbb Berlin volt. Az összejövetel a Szegedi Tudományegyetem szervezésében és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat közreműködésével szeptember 20-22 között lesz, helyszíne az újszegedi Rendezvényház. Európa jó néhány országából jönnek előadók, két professzor pedig az Egyesült Államokból érkezik. A konferenciát támogatja a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal és a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda, valamint az Európai Fizikai Társulat is.

A konferencián szó esik majd a számítógépes tanítási módszerek szerepéről a biológiai, a földtudományi és a műszaki területen. A résztvevők emellett bemutatják saját fejlesztésű tananyagaikat áttekintik a világhálón elérhető oktatási anyagokat abból a szempontból, hogy a rengeteg elektronikusan elérhető információból, mi az, amit érdemes használni a tanulás és a tanítás során. A konferencia honlapja: http://titan.physx.u-szeged.hu/~mptl11/

A nemzetközi konferenciához egy magyar nyelvű tanári továbbképzési előadássorozat is kapcsolódik. Ennek foglalkozásait főként az egyetem oktatói tartják, de mellettük néhány külföldi résztvevő is vállalta, hogy a hét végén a természettudományt tanító magyar tanároknak külön is foglalkozást tart.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek