Bezár

Sajtóarchívum

A Szegedi Tudományegyetem ismét a világ legrangosabb egyetemei között

A Szegedi Tudományegyetem ismét a világ legrangosabb egyetemei között

2006. augusztus 24.
1 perc
 
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az immár negyedik alkalommal elkészült „Shanghaji-lista” eredményei szerint a Szegedi Tudományegyetem 301-400. helyen áll a világ egyetemeinek rangsorában. A magyarországi felsőoktatási intézmények közül az Eötvös Lóránd Tudományegyetem került még be a válogatásba, szintén annak harmadik százas csoportjába.

A felmérés során a kínai intézmény az egyes egyetemek oktatóinak számát arányosítja az idézettséggel, azzal, hogy a kutatóknak bizonyos folyóiratokban – mint például a Science és a Nature - hány publikációja jelent meg, illetve az intézmény öregdiákjainak és jelenlegi oktatóinak Nobel- vagy Field-díja is számít.

A shanghaji Jiao Tong Egyetem felmérését 2003-ban készítették el először, a Szegedi Tudományegyetem és a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem azóta is az ötszázas elitklub tagja.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    3
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
  • *
    feb
    8
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    27
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10

Kapcsolódó hírek