A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara tisztelettel meghívja Önt a 21. Graz Konferencia sajtótájékoztatójára 2017. április 20-án, csütörtökön 9.30 órára. Helyszín: Art Hotel (Szeged, Somogyi Béla u. 16.)
A sajtótájékoztatón részt vesz Prof. Dr. Bari Ferenc, az SZTE ÁOK dékánja, Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE ÁOK tudományos és nemzetközi kapcsolatok dékánhelyettese; valamint az alapítók részéről Dr. Jörg-Ingolf Stein, az Innsbrucki Egyetem professzora.
Európa egyik legrangosabb orvosképzéssel foglakozó tanácskozását rendezik meg Szegeden, ezúttal az SZTE Általános Orvostudományi Karának szervezésében. A 21. Graz Konferenciát - amelyet több mint 20 éves fennállása óta először rendeznek meg Magyarországon - 2017. április 20. és 22. között rendezik meg. A konferenciának a szegedi Art Hotel ad otthont.
Az alapító Osztrák Felsőoktatási Társaság (ÖGHD) eredeti célja az volt, hogy modernizálják orvosképzési tantervüket azáltal, hogy ötleteket és tapasztalatokat cserélnek különböző tantervű háttérrel rendelkező országokkal. Az SZTE ÁOK már a kezdetek óta résztvevője és részese ennek a folyamatnak. A szegedi Orvostudományi Kar ez évben legkiemelkedőbb nemzetközi konferenciáján több kiváló szakértő tart előadást Angersből, Bécsből, Malmöből, Mariborból, Marosvásárhelyről, Münchenből, Utrechtből és Zürichből. A konferencia mottója: Motivating Feedback for Satisfied Teachers and Students. A rendezvény április 22-ig tart.
A konferencia részletes programja itt elérhető.