A Szegedi Tudományegyetem Alma Mater megalakulása óta minden év decemberében az Universitas-Szeged Kht.-val, a Hallgatói és Közkapcsolati Igazgatósággal, az SZTE Ajándékbolttal, az Egyetemi Füvészkerttel, a József Attila Tanulmányi és Információs Központtal és az EHÖK-kel karöltve karácsonyfabérlést szervez a volt és a jelenlegi egyetemi polgárok, Alma Mater tagok körében. Évente közel 100 fő vesz részt az akcióban.
A fabérlésből visszahozott fákat óvodáknak, iskoláknak, egyetemi szervezeti egységeknek ajánljuk fel kiültetésre. A Hermann Ottó Kollégium által igényelt fát ünnepélyes keretek és sajtónyilvánosság mellett kívánjuk elültetni, hogy ezáltal is ráirányítsuk a figyelmet a környezettudatos magatartást népszerűsítő és a középületek parkosítását támogató kezdeményezésünkre.
Az esemény fővédnöke: Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Alma Mater elnöke, a Szegedi Tudományegyetem rektora
Az ünnepélyes faültetésre 2009. április 22-én 10.00 órakor a Hermann Ottó Kollégium előtt kerül sor.
A fát elülteti:
Prof. Dr. Badó Attila Hallgatói és Közkapcsolati rektorhelyettes
Dr. Görög Márta a Szegedi Tudományegyetem Alma Mater vezető, Hallgatói és Közkapcsolati Igazgató
Az ültetés után a sajtó képviselői a kezdeményezéssel és a szervezettel kapcsolatban tehetik fel kérdéseiket.
Kérjük, jelenlétükkel segítsék a kezdeményezés népszerűsítését!
Kapcsolódó dokumentumok: