A Szegedi Tudományegyetem
Mezőgazdasági Kara
tisztelettel meghívja Önt a
XXXVII. Szent György Napi Juhásztalálkozóra.
Időpontja: 2023. május 6. (szombat) 10:30 óra
Helyszíne: Hódmezővásárhely, 47-es főút, 195. km
Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrum
Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is aktívan bekapcsolódik az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok programjába. A XXXVII. Szent György Napi Juhásztalálkozó ünnepélyes megnyitóján köszöntőt mond:
Juhász Pál, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség tenyésztési alelnöke,
Dr. habil. Mikó Edit, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar dékánja,
Bátor Árpád, a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület Szakmaközi Szervezet elnöke,
Csomai Géza, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Állattenyésztési Osztály
Legeltetésre Alapozott Állattartási Alosztályának vezetője.
Az esemény részletes programja ide kattintva olvasható.
Az idei Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok újdonsága a hét állomásból álló Hód-Mezőgazda Tanösvény, amelynek megalkotásáért a Magyar Növénytermesztésért Termékdíj III. helyezését nyerte el konzorciumi tagként a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar. Az ösvényt bejárva a látogatók megismerkedhetnek a növénytermesztésben alkalmazott jó gyakorlatokkal, a szervesanyag-gazdálkodással, sőt, növényegészségügyi és takarmánygazdálkodási tudnivalókkal is gazdagodhatnak.