Bezár

Sajtóarchívum

Sajtóközlemény - Idén 842 millió forint kormányzati támogatás a „Science Park Szeged” kialakítására

Sajtóközlemény - Idén 842 millió forint kormányzati támogatás a „Science Park Szeged” kialakítására

2019. szeptember 12.
3 perc

Az ELI-ALPS kutatóközpont körüli „Science Park Szeged” kialakítása tovább folytatódhat: a kormány döntött arról, hogy 5 projekt előkészítéséhez 2019-ben 842 millió forint támogatást nyújt a Szegedi Tudományegyetemnek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára 2019. szeptember 12-i sajtótájékoztatóján elmondta: az SZTE ÁJTK viharkárban életveszélyessé vált épületének a felújítását is támogatja a kormány.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Szegeden az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont szomszédságában inkubátorházat, innovációs központot, látogatóközpontot, valamint járműipari kompetenciaközpontot alakítanak ki, és folyatódik az egyetem kollégiumfejlesztési programja – emlékeztetett 2019. szeptember 12-én, az SZTE központi épületében tartott sajtótájékoztatón dr. Bódis József. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára bejelentette, hogy a kormány döntött: 2019-ben az SZTE 842 millió forintot kap a „Science Park Szeged” kialakítását célzó beruházások előkészítésére, illetve a villamosmérnök-képzés fejlesztésére.

 

– Komoly stratégiai lépés a szegedi science park létrehozása. Ez lehetővé teszi az SZTE számára, hogy elvégezze azt az innovációs tevékenységet, amelynek révén a régió gazdaságfejlesztésének motorja lehet – fogalmazott az államtitkár.

 

A „Science Park Szeged” kialakításának várható költsége meghaladja a 20 milliárd forintot – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja. A 80 hektáros területen – a korábbi kormányzati támogatásnak köszönhetően – már megtörtént a lőszermentesítés és a tereprendezés.

 

Az egykori szovjet laktanya viszonylag jó állapotban lévő épületeit hasznosítják. A tiszti épület rekonstrukciójával hozzák létre az inkubátorházat. Két laktanyaépületből már – a külföldi hallgatók között népszerű – kollégiumot alakítottak ki, a program két további ingatlan rekonstrukciójával folytatódik. Az innovációs központ laboratóriumainak felét a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ kutatócsoportjai használják majd – sorolta az SZTE kancellárja. Dr. Fendler Judit kiemelte: a szegedi egyetemen a mérnökképzés népszerűsége évről évre nő, a most elkezdődött tanévben startolt villamosmérnök szakon már több mint negyven hallgató tanul. Az SZTE műszaki képzéseinek jelentős része a „Science Park Szeged” területén kap helyet.

 

Az SZTE az ELI körüli 80 hektáros terület mintegy negyedét hasznosítja majd oktatási és kutatási célokra. A fennmaradó területet a potenciális befektetők számára készítik elő. A „Science Park Szeged” projektet egy ipari és egy tudományos park ötvözeteként jellemezte prof. dr. Szabó Gábor. Az SZTE prorektora, innovációért felelős rektori megbízottja úgy véli, a „Science Park Szeged” 5-6 ezer úgynevezett nagy hozzáadott értékű munkahelyet teremt, látható változást hoz a térség életében.

 

A helyi vállalkozók szemszögéből üdvözölte a „Science Park Szeged” fejlesztést Nemesi Pál. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke emlékeztetett arra, hogy a vállalkozói szféra már több mint tíz éve szorgalmazza a szegedi mérnökképzés fejlesztését. A gazdaság igényeit elégítik ki az induló új műszaki szakok – tette hozzá. Szerinte a lézeres kutatóközpont szomszédságában szükség van az üzleti környezet fejlesztésére.

 

Az SZTE több épülete is megrongálódott a Szegeden tomboló 2019. szeptember 9-i viharban. A tornádószerű szélvihar a legsúlyosabb károkat az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar széképületében okozta. Az SZTE ÁJTK életveszélyessé vált épületének korábban tervezett rekonstrukcióját, bővítését előrébb hozzák – jelentette be a sajtótájékoztatón dr. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára. Az ehhez szükséges többletforrásról a kárfelmérés után döntenek. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központhoz tartozó gyermekklinika épülete is megrongálódott a viharban. E károk felszámolásáról a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Nemesi Pál elmondta: az épületen belül a károk helyreállítást és a költségeket helyi cégek vállalták.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek