Szegeden együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön Dr. Szabó Gábor a Szegedi Tudományegyetem rektora, Devecz Miklós kancellár, Dr. Steiner Arnold a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Klaszter elnöke, a MEDICOR Zrt. vezérigazgatója, valamint a klasztermenedzsment részéről Tóth Zsolt ügyvezető.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) oktatástól elválaszthatatlan feladata a nemzetközileg is versenyképes kutatás művelése, kutatóegyetemi jelleg megőrzése. Az SZTE célja, hogy továbbra is az ország magas presztízsű, a tudományt és társadalmat egyaránt szolgáló, nemzetközi színvonalú kutató-fejlesztői központja maradjon. Az Egyetem hazai és nemzetközi kutatási programjaiban megvalósuló kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység egyaránt átfogja az ismeretbővítő és a problémamegoldó kutatást, a termék- és szolgáltatásfejlesztést. Az Egyetem kutatási tevékenysége nemzetközi szinten jelentős, a hazai viszonylatban pedig meghatározó.
Dr. Turzó Kinga professzor asszony Fogorvostudományi Kar dékáni kinevezését követően került sor a Szegedi Tudományegyetem és a MediKlaszter stratégiai megállapodásának aláírására. A dékáni program kiemelt figyelmet fordít a magas szintű fogorvosképzés tradícióinak továbbvitelére, illetve a tudományos kutatási és fejlesztési programok világszínvonalú feltételeinek biztosítására a karon. A dékáni program kiemelten kezeli az orvostechnikai vállalatokkal, így a MediKlaszter tagvállalataival is kialakított innovációs együttműködéseket, mindezek eredményeivel jelentős mértékben segítik a méltán nemzetközi hírű fogorvosképzést Szegeden.
A Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Klaszter (MediKlaszter) olyan gazdasági társaságok klasztere, amelyek orvostechnikai termékek fejlesztésével, előállításával, egészségipari szolgáltatásokkal foglalkoznak. A MediKlaszter tagvállalatainak száma 35, a cégek kivétel nélkül hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások (KKV), együttesen a magyar orvostechnikai ipar meghatározó szereplői. A vállalatok olyan orvosi berendezések és eszközök gyártásával és szolgáltatások fejlesztésével foglalkoznak, melyek hozzásegítik az egészségügyet kitűnő minőségű készülékekhez és technológiákhoz.
A MediKlaszter idén harmadszor lett „Államilag Akkreditált Innovációs Klaszter”, a hazai medtech iparág meghatározóan magyar tulajdonú, tradicionális, ugyanakkor high-tech (innovatív, exportképes) ágazat képviselője. A MediKlaszter célja, a 2018-ban 100 éves magyar orvostechnikai iparág versenyképességének növelése, az egészségipari innovációs környezet fejlesztése, szakmai hálózatépítéssel az iparág hagyományainak folytatása, kultúrájának megőrzése és felemelése. E cél érdekében a MediKlaszter együttműködik a magyar tudomány és a kormányzat képviselőivel. Korábban is jó együttműködés valósult meg a Szegedi Tudományegyetem klinikai osztályai és a MediKlaszter tagvállalatai között. A hódmezővásárhelyi Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft. részéről Blaskovics Gábor tulajdonos ügyvezető, a MediKlaszter társelnöke foglalta össze, hogy az egyetem és a vállatok közötti regionális kutatás-fejlesztési programok és a klaszterszintű együttműködés jelentős exportpiaci előnyt biztosíthat a hazai orvostechnikai vállalatok számára.
A most aláírt stratégiai együttműködési megállapodás célja, hogy a résztvevők kölcsönösen segítsék egymást az innovációs és oktatási tevékenységeikben, közös kutatás-fejlesztési projekteket indítsanak. A MediKlaszter vállalatok vezetői részt vesznek az egyetemi oktatásban, elsősorban a gyártott magyar műszerek, termékek szakmai ismertetése, bemutatása céljából. Megállapodtak abban, hogy az érdeklődési körükbe tartozó tudományos területeken keresik a közös fellépés lehetőségeit.
Az együttműködést elsősorban, de nem kizárólagosan az eddig megkezdett kutatás-fejlesztési együttműködések folytatására és kibővítésére kívánják fordítani. A felek rögzítik annak lehetőségét, hogy külön megállapodások alapján kutatási eredményeket közösen hoznak létre és hasznosítanak, esetlegesen közös spin-off cégek létrehozatala mellett. A MediKlaszter segíteni kívánja az SZTE klinikáin dolgozó orvosok kutatásait és a KKV-k fejlesztéseit, innovációit.
Az orvostechnikai iparág megismertetése céljából az orvosképzés keretében intenzívebbé teszik a medtech gyárlátogatások szervezését, az egyetem pedig együttműködik az alumni programjának megvalósítása során a MediKlaszterrel.
Az oktatási együttműködés keretében a partnerek fejleszteni kívánják a hazai orvosi műszerek, termékek szakmai ismertetését, bemutatását annak érdekében, hogy az orvostanhallgatók már az oktatás alatt elsajátíthassák a magyar high-tech orvosi berendezések készségszintű használatát. A partnerek folyamatosan együttműködnek a MediKlaszter tagok által fejlesztett orvosi készülékek, termékek, eszközök klinikai approbációjában.
Az SZTE és a MediKlaszter eltérő indíttatásból fakadóan, de felismert közös értékek és érdekek mentén, a tudományos együttműködés fejlesztése keretében kialakításra kerülő programjaik megvalósításához pályázatok kidolgozását tűzte ki célul az állam, illetve az Európai Unió és/vagy más hazai vagy nemzetközi szervezetek által kiírt tenderekre.
A MediKlaszter támogatja az egyetemi értékek megőrzését, lehetőség szerint támogatást nyújt az egyetemi alapfeladatok megvalósításához.
További információk:
Blaskovics Gábor
Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Klaszter (MediKlaszter) társelnöke
E-mail: info@mediklaszter.hu; Web: www.mediklaszter.eu
Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft. tulajdonos, ügyvezető, Hódmezővásárhely
Tel.: +36 (62) 535-470
E-mail: gabor.blaskovics@metrimed.hu; Web: www.metrimed.hu
Pitó Enikő
mb. kutatás-fejlesztési és innovációs igazgató
Szegedi Tudományegyetem
6720 Szeged, Dugonics tér 13.
Tel.: +36 (62) 546-702
E-mail: pito.eniko@rekt.szte.hu