2012. július 3-án (kedden) a Szegedi Tudományegyetemre érkezik a Shanghai Politikatudományi és Jogi Egyetem (SHUPL) 6 fős delegációja. A két intézmény együttműködéséről megállapodást ír alá a szegedi és a sanghai egyetem vezetése.
Tisztelt Szerkesztőség! Kedves Újságíró Kolléga!
2012. július 3-án (kedden) a Szegedi Tudományegyetemre érkezik a Shanghai Politikatudományi és Jogi Egyetem (SHUPL) 6 fős delegációja. A két intézmény együttműködéséről megállapodást ír alá a szegedi és a sanghai egyetem vezetése. A kooperáció részeként az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara októbertől 10 kínai hallgatót fogad egy féléves részképzésre. A képzés célja, hogy a kínai hallgatók európai és magyar perspektívából áttekintsék a jogtudomány, a nemzetközi tanulmányok, a politikatudomány és a munkaügyi kapcsolatok aktuális kérdéseit.
A július 3-án 10 óra 10 perckor kezdődő aláírási ceremóniát követően, 11 órától az SZTE és a sanghai egyetem vezetői sajtótájékoztatót tartanak, majd megtekintik a szegedi egyetemen alakuló Konfuciusz Intézetet.
A fenti esemény-sorozatra tisztelettel meghívjuk!
A program:
2012. július 3. (kedd)
10 óra 10 perc: a Szegedi Tudományegyetem és a Shanghai Politikatudományi és Jogi Egyetem (SHUPL) közötti megállapodás aláírási ceremóniája az SZTE Rektori Hivatal (Szeged, Dugonics tér 13.) II. emeleti Rektori tárgyalójában;
11 óra: sajtótájékoztató – az SZTE Rektori Hivatal II. emeleti 229. termében;
kb. 11 óra 30 perctől: delegációk tagjainak (és a sajtó képviselőinek is) bemutatják az SZTE alakuló Konfuciusz Intézetét – az SZTE Rektori Hivatal földszintjén.
Az SZTE és a Shanghai Politikatudományi és Jogi Egyetem (SHUPL) együttműködését bemutató programra, a sajtótájékoztatóra tisztelettel hívjuk, szeretettel várjuk!
Üdvözlettel:
Újszászi Ilona
SZTE Egyetemi Kiadó és Média Centrum
Igazgató, SZTE szóvivő
mobil: +36 70 333 86 54, e-mail: ujszaszi.ilona@rekt.u-szeged.hu