2021. november 24.
1 perc
A Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének matematikusai, a szervezetünkben lezajló bonyolult vírusdinamika folyamat leírására dolgoztak ki egy matematikai modellt.
2021. november 09.
1 perc
A 10/2021. (XI. 8.) sz. rektori-kancellári együttes utasítás alapján a koronavírus elleni védőoltás felvétele kötelezővé vált a Szegedi Tudományegyetem foglalkoztatottjai számára.
Október 6-án megváltozott az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ intézményeibe történő belépés szabályozása. Érkezéskor kötelező a kézfertőtlenítés, a testhőmérséklet-mérés illetve a bent tartózkodás ideje alatt a 3 rétegű, sebészi maszk vagy FFP2 vagy FFP3 vagy N95 vagy KN95 maszk viselése. A textil és design maszkok nem használhatók. Emellett a távolságtartásra vonatkozó előírásokat is mindenkinek be kell tartania. A portaszolgálat és az egészségügyi személyzet jogosult ellenőrizni a fenti szabályok betartását.
A „6/2021. (10.01.) számú rektori-kancellári együttes utasítás értelmében 2021. október 6-ától ismét kötelező a maszk viselése a Szegedi Tudományegyetem épületeiben.
Június 19-én a magyar egészségügyi szolgáltató elérhetővé tette az elektronikus online felületén (https://eeszt.gov.hu/) a TAJ számmal nem rendelkező külföldi állampolgárok számára is a védőoltásra történő regisztrációt, illetve az oltásra az időpontfoglalás lehetőségét.
Május 12-én világszerte az ápolókat ünnepeljük. A koronavírus járvány alatt óriási a nyomás rajtuk, és gyakran nem 12, hanem 16 órát is dolgoznak. De mindezt, egymást segítve, a betegekért teszik. Illésné Pál Erzsébet, az SZTE Járványügyi Ellátó Központ főnővére interjúban osztotta meg tapasztalatait.
Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központba (SZAKK) is megérkezett a Jerusalema örömtánc mozgalma. A Sürgősségi és Betegellátó Önálló Osztály (SBO) munkatársai a világszerte népszerű dél-afrikai Master KG és Nomcembo ősi törzsi ritmusokat idéző dalára ropták május 1-jén az Újklinika és a mellette lévő Petri Gábor Klinikai Tömb különböző tereiben, amelyről videó is készült. A frontvonalban dolgozókként ugyan ők is elfáradtak, de ezzel a tánccal azt üzenik, hogy senki ne adja fel: mi fogunk győzni, és nem a COVID.
A COVID-19 betegségen átesettek körében az akut megbetegedést követően az esetek 10-20%-ában elhúzódó panaszok maradnak fenn. A post-COVID szindróma a panaszok és tünetek olyan csoportja, mely COVID-19 betegség alatt vagy azt követően alakul ki, 12 hétnél tovább tart és más betegséggel nem magyarázható.
A koronavírus-fertőzésben elhunyt áldozatokra emlékeztek az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi és Betegellátó Önálló Osztály (SBO) dolgozói május 2-án, vasárnap este a szegedi Fogadalmi templom előtt. A Dóm térre közel 28 ezer mécsest helyeztek el, eddig ugyanis ennyi magyar áldozatot követelt a járvány. A megemlékezés részeként 5 percre megszólaltak a város harangjai.
A Magyar Tudományos Akadémia animációja mindenki számára közérthetően és látványos módon mutatja be, hogyan véd meg a betegségtől az oltás.
Az M1 sorozatában orvosok, professzorok beszélnek arról, mennyire fontos, hogy a lehető legtöbb embert beoltsák a koronavírus ellen. Ezúttal Dr. Kereszty Évát, az SZTE Igazságügyi Orvostani Intézetének tanszékvezetőjét kérdezték, aki elmondta, egyes betegeknél olyan gyors volt a megbetegedés, hogy a kórházig sem jutottak el. Ezért fontos a megelőzés.
Az M1 legújabb riportsorozatában a koronavírus ellen nap mint nap küzdő egészségügyi dolgozók, orvosok és ápolók, valamint a szabadidejüket feláldozó önkéntesek történeteit mutatja be.
A Szegedi Tudományegyetem Járványügyi Ellátó Központjában forgatott az M1 stábja. A csatorna által készített kórházi riport rámutat: az egészségügyi dolgozók mindent megtesznek, hogy megmentsék a fertőzésen áteső betegek életét.
Szegeden is erőn felül teljesítenek az SZTE Járványügyi Ellátó Központ orvosai, százak dolgoznak azon, hogy minden nap életeket mentsenek – hangzott el abban a híradós anyagban, amit az M1 stábja készített a Kálvária sugárúti intenzív osztályon. Jelenleg több mint 50 beteget látnak el az osztályon, akik között szinte minden korosztály képviselteti magát.
A Megyei Oltási Munkacsoport döntése szerint a háziorvosi praxisok mellett a megyei oltópontokon, így a Szegedi Tudományegyetem SZAKK oltópontján is megkezdődik április 9-én, pénteken a várandós és szoptató anyák Pfizer vakcinával történő oltása.
„A köszönet szóhoz mindig valami pozitív, édes érzés párosul. Ez most egy tortában tárgyiasult” – mondta Juhász Tünde. A Csongrád-Csanád megyei kormánymegbízott, a megyei oltási munkacsoport nevében köszönte meg az egészségügyi dolgozóknak az oltakozásban nyújtott megfeszített munkát. Prof. Dr. Lengyel Csaba, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke kiemelte, hogy közös a munka, közös a felelősség és közös a cél is: a járvány legyőzése.
Két nap alatt, még húsvét előtt beoltják az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ oltópontján a regisztrált szegedi pedagógusokat.
Folyamatosan biztosítva lesz a kismamák oltása a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika oltóhelyein, amint megérkezik a Nemzeti Népegészségügyi Központ eljárásrendje.
Videónk a Pfizer/BioNTech vakcina felhasználásával kapcsolatos fontos tudnivalókat mutatja be lépésről lépésre.
Prof. Dr. Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke, a Belgyógyászati Klinika igazgatója videónkban méltatta egykori mesterét, a hazai és nemzetközi hírű dr. Varró Vince professzort, aki 100. életévébe lépve felvette a COVID-19 fertőzés elleni védőoltást.
Oltás nélkül nincs szabadság – hangsúlyozták az SZTE Járványügyi Ellátó Központ vezetői. Felhívták a figyelmet, hogy a COVID-19 fertőzés rendkívül sokféle tünetet mutató, veszélyes betegség, ami ellen még nincs hatékony gyógyszer, ezért senki ne hezitáljon, hanem mihamarabb kérjen vakcinát.
A Dr. Makra László által, társszerzőként jegyzett cikk központi témája a koronavírus fertőzés terjedése és a pollenkoncentráció összefüggése. A PNAS, egy nagy nemzetközi szakmai elismertségű, tudományos folyóirat, amelyben publikálni komoly szakmai elismerésnek számít.
Az M1 sorozatában orvosok, professzorok beszélnek arról, mennyire fontos, hogy a lehető legtöbb embert beoltsanak a koronavírus ellen. Ezúttal Prof. Dr. Várkonyi Tamás belgyógyászt kérdezték.
A Szegedi Tudományegyetemre március 9-én Szputnyik V és Pfizer-BioNTech vakcinák érkeztek, melyekkel a héten a klinikai oltópontokon zavartalanul folytatódik tovább a lakosság és az egészségügyi dolgozók oltása.
Újabb 114.660 adagot tartalmazó Pfizer-vakcina szállítmány érkezett Magyarországra 2021.02.02-án és hamarosan megérkezik az újabb Szputnyik-vakcina szállítmány is, amely 180 ezer adag első és 100 ezer adag második komponensű vakcinát tartalmaz. Magyarország immár 5 oltóanyaggal rendelkezik, ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az oltás és uniós átlag fölött van a lakosság átoltottsága.
Rendkívül fontos, hogy kérjék a koronavírus elleni védőoltást a kezelt krónikus betegek – hangsúlyozta Prof. Dr. Lengyel Csaba diabetológus, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ (SZAKK) elnöke, a Belgyógyászati Klinika igazgatója.
Prof. Dr. Kemény Lajos, az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanára nyilatkozott az M1 Híradójában arról, hogy allergiások is kérhetik a vakcinát. Videó a cikkben.
Egykori mesterének, a 100. életévébe lépett Prof. Dr. Varró Vincének adta be az oltást február 26-án Prof. Dr. Lengyel Csaba, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke, a Belgyógyászati Klinika igazgatója. Az orvostörténeti eseményen elhangzott: sokak számára jelenthet példát, hogy Varró Vince professzor - vállalva a nyilvánosságot is – felelősségteljesen kérte a koronavírus elleni oltást.
Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ oltópontján több, korábban COVID-fertőzésen átesett orvos, illetve az egyetem jogi, igazgatási és humánpolitikai főigazgatója is felvette a kínai Sinopharm-vakcinát. Az oltóanyagból kedden 12.400 adag érkezett a megyébe, amellyel még ezen a héten folytatják a lakosság beoltását.
Az mRNS alapú vakcina mellett más típusú oltóanyagok alkalmazását is elkezdik a COVID-19 járvány elleni védekezésben hazánkban. „Kérdezz-felelek” ismeretterjesztő sorozatunk új részében az ezekkel kapcsolatos tudnivalókat osztjuk meg olvasóinkkal.
A vírusok, baktériumok és gombák ellen akár több éven át is hatásosan véd a Szegedi Tudományegyetemen fejlesztett önfertőtlenítő bevonat. A COVID-19 világjárvány idején ismét közfigyelmet kapott a több évtizedes kutatómunka eredménye, amelyről dr. Dékány Imrét, az SZTE emeritus professzorát kérdeztük.
„A védőoltások a fertőző betegségek elleni küzdelem leghatékonyabb eszközei” – kezdődik az MTA Orvosi Tudományok Osztálya felhívása. Az új típusú koronavírus elleni védőoltásra buzdító kiáltvány félszáz aláírója közül az SZTE két orvosprofesszor akadémikusát is megkérdeztünk a tudós testület akciójáról.
Harmadik hete folyik a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ betegellátásban dolgozó munkatársai körében a COVID-19 megbetegedést okozó vírus elleni védőoltás beadása. Az elmúlt hónapok intézkedései lassították ugyan a járvány terjedését, de megállítani egyelőre nem sikerült. Ennek egyedüli és leghatékonyabb módja a lakosság minél magasabb hányadának vakcinálása a kórokozó vírus ellen.
2020. november 27.
3 perc
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ (SZAKK) kiemelten fontosnak tartja a betegek kapcsolattartási jogának gyakorlását. A veszélyhelyzet alatt általános látogatási tilalom van érvényben, ám ez alól a Járványügyi Ellátó Központban (JEK) kivételek is vannak, ezért továbbra is lehetőséget biztosítanak a hozzátartozóknak a betegek látogatására egyedi esetekben.
A lakosság tömeges oltásánál prioritási sorrendet kell felállítani, amelynek alapját az önkéntesség, és a COVID-19 koronavírus okozta megbetegedés szempontjából való veszélyeztetettség képezi.
2020. november 21.
2 perc
Az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében, tekintettel az új jogszabályokra és korlátozásokra, az SZTE új intézkedéseket vezetett be minden egyetemi polgára számára.
2020. november 13.
2 perc
Egyre több hallgató jelentkezik a közelmúltban meghirdetett önkéntes segítői feladatokra. A Szegedi Tudományegyetem az Országos Mentőszolgálat terheinek csökkentése érdekében a mintavételekben való közreműködésre a III. IV. V. és VI. éves orvostanhallgatók jelentkezését várja. Más egészségügyi hallgatókra is számítanak Covid védekezésben történő feladatellátásra, valamint azok is jelentkezhetnek, akik nem egészségügyi karok hallgatói, őket adminisztrációs és szállítási feladatokban való önkéntes részvételre kérik. Eddig 470 egyetemi hallgató jelezte részvételi szándékát.
2020. november 11.
2 perc
Az új koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében Magyarország miniszterelnökének 2020. november 9-i bejelentése alapján a Szegedi Tudományegyetem 2020. év november hó 16. napjától visszavonásig online oktatásra áll át.
2020. november 10.
1 perc
Az új koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében a Szegedi Tudományegyetem kancellárja és rektora rendelkeztek a kollégiumi elhelyezés szüneteltetéséről a 9/2020. (XI.9.) sz. rektori-kancellári körlevéllel.
2020. november 10.
2 perc
Az új koronavírus okozta járvány terjedésének megelőzése, az egyetemi polgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának védelme, a felsőoktatási képzés folyamatosságának és az intézményi működés stabilitásának biztosítása érdekében – összhangban a fenntartó által kiadott ajánlásokkal – a Szegedi Tudományegyetemen vezetése a 4/2020. (XI.06.) számú rektori-kancellári együttes utasítás kiadásáról döntött.
2020. november 10.
1 perc
Az új koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében, összhangban a fenntartó által bejelentett intézkedésekkel, újabb hatósági intézkedésig vagy felsővezetői utasításig az alábbi foglalkoztatással kapcsolatos intézkedéseket rendelte el a Szegedi Tudományegyetemen.
2020. november 05.
1 perc
Közel két és fél millió forint értékben adományozott koronavírusos betegek ellátását segítő orvostechnikai eszközöket a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ (SZAKK) Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztálynak (SBO).
2020. november 05.
7 perc
A Szegedi Tudományegyetem a Pécsi Tudományegyetemmel közösen indít egy olyan vizsgálatot, amelyben 1000 covidos beteget vonnak be. A kutatás azt hivatott vizsgálni, hogy befolyásolja-e az egyének genetikai háttere, hogy fertőzés esetén mennyire súlyos lefolyásúak a koronavírus betegség tünetei - észre sem vesszük, hogy betegek vagyunk, vagy súlyos szövődményekkel kell számolnunk. A mintákat a szegedi egyetem biobankjában tárolják majd.
2020. november 05.
1 perc
Az SZTE az Országos Mentőszolgálat terheinek megsegítésére a mintavételekben való közreműködésre várja azon orvostanhallgatók jelentkezését, akik érvényes vezetői engedéllyel, illetve két éves vezetési gyakorlattal rendelkeznek. Az egyetem nem egészségügyi karain hallgató diákokat az egészségügyi ellátó rendszert támogató adminisztrációs és szállítási feladatokban való önkéntes részvételre kéri.
Az SZTE ÁOK az alábbiakban foglalja össze a hallgatók részére lehetőséget nyújtó, a COVID védekezéshez viszont nélkülözhetetlen önkéntes egészségügyi tevékenységre történő felhívásokat. A hallgatók részére napi 5000 Ft ösztöndíj fizetésére nyílik lehetőség!
A Szegedi Tudományegyetem önkéntes hallgatók jelentkezését várja a COVID védekezéshez nélkülözhetetlen egészségügyi tevékenység adminisztrációjának és logisztikájának támogatására a következő feladatokra.
2020. november 04.
2 perc
Dr. Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének sztármatematikusa tartott előadást a szegedi Dugonics Társaság rendezvénysorozatán a COVID-19 világjárvány globális, országos és városi szintű helyzetéről.
A Szeged Első Lions Club kezdeményezésére az SZTE vezetése a személyes példaadás gesztusával hívja fel a figyelmet, és kéri a koronavírus fertőzésen átesett, de már meggyógyult embereket, hogy adjanak vérplazmát.
Széleskörűen hozzáférhetővé válik a magyar betegek számára is a remdesivir nevű hatóanyagot tartalmazó antivirális szer, amely az eddig ismert leghatékonyabb gyógyszer a COVID-fertőzés ellen. A gyártás a Richter Gedeon Nyrt. saját fejlesztése alapján indult. A készítmény klinikai vizsgálata megkapta az engedélyt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől. A szert több magyarországi egészségügyi intézményben, így a Szegedi Tudományegyetemen is alkalmazzák.
Rövidebb gyógyulási idő és kevesebb szövődmény várható a koronavírus elleni gyógyszer, a favipiravir tartalmú Avigan tabletta adagolása mellett, amellyel az SZTE klinikáján az országban az elsők között kezdhetik el kezelni a súlyos betegeket.