Bezár

SZTEhírek

nyito

Édes köszönet az oltakozást segítő egészségügyi dolgozóknak

Édes köszönet az oltakozást segítő egészségügyi dolgozóknak

2021. április 02.

„A köszönet szóhoz mindig valami pozitív, édes érzés párosul. Ez most egy tortában tárgyiasult” – mondta Juhász Tünde. A Csongrád-Csanád megyei kormánymegbízott, a megyei oltási munkacsoport nevében köszönte meg az egészségügyi dolgozóknak az oltakozásban nyújtott megfeszített munkát. Prof. Dr. Lengyel Csaba, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke kiemelte, hogy közös a munka, közös a felelősség és közös a cél is: a járvány legyőzése.

– A köszönet szavaival érkeztünk azokhoz az egészségügyi dolgozókhoz, akik az elmúlt három hónapban a megye polgárainak oltásában részt vettek – hallottuk Juhász Tündétől 2021. április 2-án az I. Számú Szakorvosi Rendelőben. A Csongrád-Csanád Megyei kormánymegbízott az A Cappella Cukrászda 100 szeletes tejszínes csokoládétortájával érkezett a helyszínre. – Húsvét alkalmából is megfogalmazódik bennünk a remény, amit a feltámadás is magában hordoz, hiszen bízunk abban, hogy egyszer sikerül legyőznünk ezt a járványt – mondta a kormánymegbízott. Hangsúlyozta: hálás a Szegedi Tudományegyetemnek a partnerségért és együttműködésért.


IMG_9698_honlapra


Az egészségügyi dolgozók nevében Prof. Dr. Lengyel Csaba, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke mondott köszönetet. Leszögezte: az oltási munkacsoporttal végzett munka hatalmas logisztikai, epidemológiai feladat. Közös a munka, közös a felelősség és közös a cél is. – Az, hogy ennyire gördülékenyen, ilyen jól, szinkronban tudtuk végezni ezt a munkát, nagyszerű tapasztalat mindannyiunk számára. A különböző egységek, szervezetek között olyan baráti kapcsolatok alakultak ki, amelyek nagymértékben megkönnyítették azt, hogy a gyakran és gyorsan változó körülményekhez mindig időben tudjunk alkalmazkodni, simán gördülékenyen tudjuk elvégezni a feladatainkat – fogalmazott a Klinikai Központ elnöke.


Prof. Dr. Lengyel Csaba megköszönte a munkacsoport által irányított oltási folyamatban résztvevő minden dolgozó kiváló munkáját, amellyel egyre közelebb kerülünk a célhoz: hogy mindannyian felszabadulhassunk a jelenlegi nyomás alól és le tudjuk győzni a járványt.


IMG_9690_honlapra
Az eseményen az SZTE képviseletében megjelent: Dr. Csoma Zsanett, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ oltópont vezetője, Prof. Dr. Lengyel Csaba, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke, Dr. Sümegi Viktória, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ orvosigazgató-helyettese, Dr. Dexler Donát, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ orvosigazgatója, Dr. Bodó Gabriella főgyógyszerész, az SZTE Központi Gyógyszertár vezetője.

Az eseményen készült videó itt megtekinthető:


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek