Bezár

SZTEhírek

Ajánló

1 2 

pexels-nurseryart-346885bor

2024. április 19.
3 perc

A Föld napja alkalmából számos egyetemi intézmény szervez érdekes, környezettudatosságot erősítő, szemléletformáló programokat. Ezeket gyűjtöttük csokorba.

Magany_a_garzonban_konyvajanlo_SZTE

2024. március 14.
1 perc

A padból a sorok mögé. Hetente megjelenő könyvajánló SZTE-s szerzők tollából származó művekről. Minden héten mutatunk egy könyvet, amelyre érdemes odafigyelni.

Füveszkert

2023. szeptember 14.
2 perc

Különleges programnak ad otthont 2023. szeptember 17-én 10:00 és 16:00 óra között a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje – rovarfogó és egzotikus növények működését figyelhetik meg az érdeklődők egy mikroszkópon keresztül.

Szegedi Szabadtéri, 2023

2023. június 27.
2 perc

2023. július elsején kezdetét veszi hazánk legnagyobb nyári színházi fesztiválja, a Szegedi Szabadtéri Játékok. A színházi fesztiválon több, a Szegedi Tudományegyetemhez kötődő előadóművésszel és önkéntessel is találkozhat majd a közönség.

costume_collage_1

2023. június 23.
4 perc

Kínai népviseleti bemutató, költészet és dalok várják az SZTE Konfuciusz Intézet jóvoltából azokat, akik június 24-én a Móra Ferenc Múzeumhoz kötődő eseményeken vesznek részt a Múzeumok Éjszakája programsorozaton. A Szent-Györgyi Albert Agorában pedig Neumann János munkásságát és izgalmas életét ismerhetik meg az érdeklődők, az SZTE oktatóinak és hallgatóinak, érdekes előadásainak segítségével.

SZTE BBMK

2023. június 22.
1 perc

2023. június 23-án és 24-én a Kisszínház ad otthont a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar Magánének Tanszék végzős hallgatói operavizsga előadásának. Pénteken 19 órától, szombaton 15 órától hallgathatók meg ismert zeneszerzők operái.

Emeld_a_gyereket_a_magasba_Mert_korulottunk_forog_a_vilag

2023. június 08.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem IKIKK Társadalmi Felelősségvállalás Kompetencia Központ részvételével idén már hatodik alkalommal, ezúttal rendhagyó módon szervezi meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Gyereket a magasba! rendezvényét. Idén ugyanis flashmob formájában lehet csatlakozni hozzájuk, ezzel is kiállva amellett, hogy a gyerek örök érték, és a jövőt jelenti! A Mert körülöttünk forog a világ! nevű flashmobra minden érdeklődőt várnak június 10-én, szombaton, 11 órától az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központnál.

24._Szeged_IGF_6

2023. június 05.
2 perc

2023. június 8-10. között a Szegedi Tudományegyetem rektori épületének dísztermében három gitárkoncertet rendeznek a 24. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztiválon (Szeged IGF). Az eseményen június 9-10. között az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában mesterkurzusokat is tartanak.

Gyarmathy_Eva

2023. június 01.
1 perc

Már csak néhány nap, és a Mentor(h)áló meghívására újra Szegedre érkezik Prof. dr. Gyarmathy Éva Prima-díjas klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa, Magyarország vezető oktatási szakembere!

Egy_huron_pendultek_a_Szegedi_Tudomanyegyetem_Biologia_Intezeteben

2023. május 17.
3 perc

Különleges helyszínen adtak koncertet a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának gitár tanszakos hallgatói. Az SZTE Biológia Intézet adott otthont a rendhagyó gitárkoncertnek, amit Egy húron pendülünk címmel rendeztek. A koncert a XXIV. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál előeseménye, amit június 8. és 10. között tartanak.

vandorkonferencia

2023. május 15.
2 perc

Május 25-én és 26-án Szegeden gyűlnek össze az ország középkorkutatói. Az I. Medievisztikai Vándorkonferencia lehetőséget ad az ország különböző pontjain működő középkorász műhelyek együttműködésére, és szakmai diskurzust szolgáló fórumot teremt az oktatók és doktorandusz hallgatók számára.

TEA_tréning

2023. május 08.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem május 30-án és június 13-án kétnapos, személyes jelenléti formában zajló tréninget szervez a tanulási eredmények kialakításának és megfogalmazásának módszertana, a tanulási eredmény alapú tantárgyleírás fejlesztése iránt érdeklődő oktatók számára. Jelentkezési határidő május 15-e.

LHT_SZTE1200x370_

2023. május 08.
1 perc

Téged is vár május 11-én a Local Hero Tour helyi fordulója a Károlyi Mihály Kollégiumban! Májusban újra érkezik a Mastercard Local Hero Tour 2023, egy nagyszabású, egyetemek közötti gamer bajnokság. Két online bajnokságon és 8 helyszínen különleges offline programokon küzdenek meg egymással a legjobbak.

Alumni_uni_-_majus

2023. május 08.
2 perc

Május 11-én, 17:00 órakor, a Pivo Bár és Pizzériában Mocsári Bence, az SZTE Gazdaságtudományi Kar kereskedelem és marketing szakos hallgatója, többszörös magyar bajnok paraúszó és paratriatlonista és Dr. Harsányi Szabolcs Gergő, sportpszichológus, szakpszichológus, egyetemi adjunktus és a sport és motiváció kapcsolatát járja körbe az Alumni Uni – Tudásműhely következő, 21. előadásán.

doktori_kepzesek_nyilt_napja

2023. május 08.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem és az SZTE Doktorandusz Önkormányzat szervezésében május 10-én, 12 órától Doktor Képzések Nyílt Napja lesz a Dugonics téri központi épületben. A program célja a doktori életpálya megismertetése a hallgatókkal és az egyetemen folyó doktori képzések népszerűsítése.

Centenárium SZTE

2023. május 08.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem a 2021/2022-es tanévben ünnepelte alapítása 440., Szegedre kerülése 100. jubileumát, és megemlékezett Szent-Györgyi Albert Nobel-díja átadásának 85. évfordulójáról is. Az évfordulók jegyében az intézmény történetéhez, rangjához, szellemiségéhez méltó irodalmi mű megalkotására hirdetett drámapályázatot. A három díjazott műből szerkesztett drámakötetet született, amelyet 2023. 05. 08-án, 18:00 órától a szegedi Reök-ben, az Egyetemi Tavasz programsorozataként mutatnak be.

Deliága Éva

2023. május 05.
1 perc

Hétfőn este Deliága Éva gyermekpszichológus lesz a Mentor(h)áló Pedagógiai esték sorozatának következő előadója Szegeden, az IH-ban. Ezt az előadást minden pedagógus és szülő/nagyszülő részére jó szívvel ajánlják a szervezők.

Zaszlo_forgatas_

2023. május 04.
2 perc

A küzdősportok és a tánc színesítette a Szegedi Tudományegyetem egyedülálló sportos programsorozatát. A több éves múlttal rendelkező Aerobik Maraton után először került megrendezésre a Küzdő Maraton, amit a Tánc Maraton követett.

MGK_termekdij

2023. április 24.
2 perc

A Tanösvény megalkotásáért a Magyar Növénytermesztésért Termékdíj III. helyezését nyerte el konzorciumi tagként a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar. A tanösvény a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, 2023. május 4-5-6-án is látható lesz. A hét állomásból álló tanösvényt bejárva a látogatók megismerkedhetnek a növénytermesztésben alkalmazott jó gyakorlatokkal, a szervesanyag-gazdálkodással, sőt, növényegészségügyi és takarmánygazdálkodási tudnivalókkal is gazdagodhatnak.

tn

2023. április 21.
1 perc

Az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatának magyar válogatott játékosai, Bánhidi Bence, Bodó Richárd és Mikler Roland is részt vesz a 31. Trapp Napon, április 26-án.

Stresszmentes_nap

2023. április 20.
1 perc

A lazításé és az aktív pihenésé a főszerep 2023. április 25-én, 10 órától az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban, a Stresszmentes napon.

knyn

2023. március 31.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete és a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium idén közösen rendezi meg a „Kínai Nyelv Napját”. A szakértők érdekes előadásokkal és szakmai beszélgetésekkel járják körül a kínai kultúra és nyelvoktatás jelenlegi, hazai és nemzetközi tendenciáit.

A korábbi klímaváltozások megismerését is segítheti a kutatás, amelyről könyvet adtak ki az SZTE kutatói

2023. március 23.
3 perc

2023. március 22-én könyvbemutatót és konferenciát rendeztek a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetében. A sárgaföld emlékezete - A Kárpát-medence löszös szintjeinek kialakulása és fejlődéstörténete című könyvről és a löszhöz kapcsolható kutatási eredményekről a szerzők számoltak be. Sümegi Pál, Molnár Dávid, Gulyás Sándor és Törőcsik Tünde 2022-ben a GeoLitera Kiadónál publikálta azokat az eredményeket, amelyek a löszön és a löszben található ősmaradványokon (fosszíliákon) keresztül segíthetik, például a földtörténeti korokban lezajlott klímaváltozások pontosabb megismerését az Alföldtől Új-Zélandig.

SZTE BBMK

2023. március 21.
1 perc

Előadás, hangversenyek, flashmob, emlékkiállítás – elkezdődtek a II. Bartók Béla Napok programjai a Szegedi Tudományegyetemen. A nagyszabású zenei rendezvénysorozat eseményeit 2023. március 20-24. között olyan helyszíneken rendezik, mint az SZTE Rektori Hivatalának díszterme, a Rókusi Templom, illetve a Somogyi Könyvtár. A kiállításnak az SZTE Klebelsberg Könyvtár, a flashmoboknak pedig Szeged jeles pontjai adnak helyszínt.

windstock SZTE BBMK

2023. március 21.
1 perc

Ötödik alkalommal rendezik meg a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar Fafúvós Tanszékén a Kari Mini Windstock - Fafúvós Fesztivált. Az eseménynek 2023. 03. 24-e és 26-a között a Reök-palota ad otthont.

Nyito_SZESZT_sajtotajekoztato

2023. március 14.
3 perc

„Volt egyszer egy Szegedi Egyetemi Színpad” címmel 2023. március 15-én nosztalgikus emléknapot tart az SZTE az 1960-as/70-es évek legkiválóbb amatőr színháza és legendás vezetője, Paál István tiszteletére. Az ünnepi program csúcspontját a Petőfi Rock 50. évfordulója jelenti. A rendezvény-sorozat március 18-ig a VI. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozóval folytatódik.

Interju_az_American_Corner_Szeged_uj_igazgatojaval

2023. március 03.
3 perc

2023. március 3-tól újra nyit a Szent-Györgyi Albert Agóra, amelyben új igazgatóval kezdi meg működését az American Corner Szeged. Papp Zsuzsanna 2020 tavasza óta dolgozik az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságán, ezen belül eddig a Nemzetközi Beiskolázási Iroda csapatát erősítette. Az iroda tevékenységei közé tartozik a nemzetközi hallgatók beiskolázásával kapcsolatos kommunikációs, marketing és operatív feladatok ellátása, valamint a nemzetközi hallgatóknak tartott nyílt napok és orientációs programok szervezése és lebonyolítása. Az iroda további feladata a nemzetközi partnerekkel való kapcsolattartás, Papp Zsuzsanna eddigi profilja leginkább ehhez volt köthető, mivel az elmúlt három évben az SZTE egyik zászlóshajó projektjében, a EUGLOH Szövetségben tevékenykedett, a belső és külső kommunikációt segítette, a Szövetség egyik szegedi nagyköveteként (Staff Ambassador). Ezek a tapasztalatok hasznosak lesznek számára az American Corner munkájának irányítása során is.

Mentorhalo

2023. február 23.
2 perc

Az SZTE JGYPK Mentor(h)áló Központ következő 2 rendezvénye kiemelt érdeklődés mellett zajlik a következő napokban. Mindkét előadásra a jegyek 90%-a elővételben elkelt, így az IH Rendezvényközpont 600 fős nagytermében már csak néhány szabad hely maradt. A nagyszabású, minőségi feltöltődést és tanulást kínáló programokra nagy szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők.

Mentorhalo_a_Pedagogiai_Estek_programsorozat_folytatodik

2023. február 07.
14 perc

A Mentor(h)áló és az IH Rendezvényközpont közös szervezésében megvalósuló Pedagógiai esték című nagyszabású előadás-sorozat évek óta Szeged és a régió népszerű programja. A 2023-as tavaszi évad személyes jelenléttel valósul meg és 10 előadást tekinthetnek meg az érdeklődők. 2023. február 7-én tartott szezonnyitó sajtótájékoztatón dr. Berkesné Reigl Imola, az IH rendezvényközpont rendezvényszervezője és Porkoláb Mihály, a Mentor(h)áló programok főszervezője ismertette a 2023-as tavaszi programot.

SZTE

2023. január 27.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem nemcsak az adott tudományterületeken hasznosítható, gyakorlati oktatást, de a működéssel és az oktatás rendszerével kapcsolatos gyakorlati, tapasztalati ismeretek átadást is fontosnak tartja mind hallgatói, mind oktatói, mind adminisztratív dolgozói körében.

AJTK_nyito

2020. október 01.
1 perc

2020. október 16-án 10:00 órai kezdettel „Látható problémák, láthatatlan alkotmány? Az Alkotmánybíróság jogfejlesztő tevékenységének változása 1990-2020 között” címmel szervez online kerekasztal-beszélgetést az SZTE ÁJTK Közjogi Intézete és az Alkotmánybíróság a halálbüntetést alkotmányellenessé nyilvánító 23/1990. (X. 31.) AB határozat 30. évfordulójának emlékére.

pexels-karolina-grabowska-4397831

2020. szeptember 29.
1 perc

Térítésmentes sportolási lehetőségeket kínál hallgatóknak az SZTE Sportközpont. Az egyetemisták 11 féle sportágból választhatnak, így többek között kipróbálhatják a TRX-et, a gerinctornát, de aerobikra és labdás sportokra is járhatnak a mozogni vágyók.


Sansz_online_meghivo

2020. szeptember 28.
1 perc

2020. október elsején online „SANSZ” napot tartanak a Szegedi Tudományegyetemen. A konferencia célja, hogy bemutassák azon ötleteket és egyben közös gondolkodást is elindítsanak arról, hogy a speciális képzési igényű hallgatók oktatását, hogyan és milyen eszközökkel lehet elősegíteni.

2020. szeptember 28.
1 perc

Október 1. a mellrák elleni küzdelem világnapja. Cél, hogy felhívjuk a figyelmet a korai felismerés fontosságára, valamint a megelőzésre. 2020.október elsején több egyetemi szervezettel összefogva Aerobik Maratonra várják a sportolni vágyó hallgatókat az SZVE Vízitelepen.

2020. szeptember 24.
1 perc

Az SZTE ÁJTK Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézet által működtetett EUROPE DIRECT Szeged európai uniós információs iroda 2020. október 7-én, 16 órától online eseményt tart "Törököt fogtunk, de nem ereszt." címmel az EU-török kapcsolatok aktualitásairól.

gyakornoki_program_nyito

2020. szeptember 06.
1 perc

Szeretnéd te írni a SZTEminárium magazin következő cikkeit? Jól bánsz a szavakkal, szeretsz írni, vagy bepillantanál egy szerkesztőség munkájába? Jelentkezz újságíró gyakornoknak!

Szeretsz fotózni és tudsz bánni a fényképezőgéppel? Szívesen készítenéd te a következő magazin cikkeihez a képeket? Jelentkezz fotós gyakornoknak!

fisu_world_forum_nyito

2020. szeptember 21.
1 perc

A sok új infó és változás közepette egy dolog biztos: az UniSport – életmód, egészség és egyetemi sportinfói. Pörgesd át a legújabb számot!

nyito_V4GU_konferencia

2020. szeptember 18.
1 perc

A V4 Green Universities (V4GU) projekt 2020. szeptember 22-én rendezi meg nemzetközi online konferenciáját. A fő témák a klímaváltozás elleni harc, a tudatos energia- és vízgazdálkodás, a hulladék újrahasznosítása és környezetbarát közlekedés és szállítmányozás.

mentorhalo

2020. szeptember 16.
1 perc

Szeged és a régió egyik legnépszerűbb esti sorozata, a Mentor(h)áló Pedagógiai esték szeptember 21-én, hétfőn 18 órakor indul újra az IH-ban, ahol kivételes hangulatú programmal várnak minden érdeklődőt. Az őszi évad nyitóprogramjának vendégei a népszerű házaspár, Dragomán György és Szabó T. Anna.

Junior_Akademia_eloadas

2020. szeptember 10.
1 perc

Mennyire veszélyeztetett a középiskolás, egyetemista korosztály a koronavírus járványban? Mennyire következetesek az intézkedések az iskolákban? Szünetben vagy órán terjed jobban a vírus? Többek között ezekre a kérdésekre válaszol Duda Ernő virológus professzor, és fia, ifj. Duda Ernő, a Solvo biotechnológiai vállalat vezetője. A válaszok kiderülnek 2020. szeptember 16-án, 18 órakor az SZTE Junior Akadémia Facebook oldalán közzétett műsorban.

egyverbolvagyunk

2020. szeptember 08.
2 perc

A véradás és a nemzeti összetartozás fontosságára hívják fel a figyelmet az „Egy vérből vagyunk” elnevezésű országos jótékonysági futóprogram szervezői. A szeptember 10-én, csütörtökön Szegedre érkező esemény jelentőségére dr. Drexler Donát, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ orvosigazgatója, orvosszakmai elnökhelyettese hívja fel a figyelmet: „A járvány időszakában különösen fontos, hogy legyenek véradók!”

futonyito
2020. szeptember 02.
1 perc

Negyedik alkalommal rendezik meg a “Kétlábon vagy kétkeréken a Gyermekklinikáért” jótékonysági kerékpár-, és futóversenyt, szeptember 5-én. A nevezésekből befolyt összegből a Szegedi Gyermekklinikának vásárolnak eszközöket a szervezők.

Mora_kiallitas

2020. augusztus 24.
2 perc

Négy új kiállítással és panoráma-kilátóval várják az érdeklődőket a megújult Móra Ferenc Múzeumban. A látogatók megismerhetik Móra Ferenc író, költő életútját és munkásságát, a Tisza élővilágát, a Honfoglalást bemutató Munkácsy festményt és Gábor Áron rézágyúját is.

THEALTER30

2020. augusztus 13.
6 perc

Közel harminc előadással, 9 napon át és kilenc helyszínen várja a nézőket a 30. THEALTER. A szegedi nyári színházélményhez tartozó, 2020. augusztus 14-22. közötti fesztiválhoz a THEALTER művészeti tanácsadójától, Jászay Tamástól, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék adjunktusától kértünk iránytűt.

2020_FISU_World_Forum

2020. augusztus 10.
1 perc

Rendhagyó különkiadásban számol be az UniSport az augusztus 12-14. között megrendezett digitális 2020 FISU World Forum részleteiről, mely eseményre eddig 6 kontinensről, 93 országból regisztráltak!

nyito

2020. augusztus 07.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem két oktatója is színre lép Moliére Úrhatnám polgár című komédiájában. A 2020. augusztus 7-én és 8-án a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán látható produkció érdekessége, hogy azt dalszerzőként jegyzi a világzene különös művésze, az SZTE alumnusa: Szirtes Edina Mókus; míg a rendező, Herczeg T. Tamás az SZTE címzetes főiskolai docense lett.

Urhatnam_polgar_nyito

2020. augusztus 06.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem két oktatója is színre lép Moliére Úrhatnám polgár című komédiájában. A 2020. augusztus 7-én és 8-án a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán látható produkció érdekessége, hogy azt dalszerzőként jegyzi a világzene különös művésze, az SZTE alumnusa: Szirtes Edina Mókus; míg a rendező, Herczeg T. Tamás az SZTE címzetes főiskolai docense lett.

2020. július 24.
4 perc

Az SZTE NKI Kulturális Iroda minden évben alkotói pályázatokat és előadói versenyeket ír ki. Az őszi szemeszterre egyetemi zenei versenyt-, dráma-, verspályázatot és egyetemi vers-és prózamondó versenyt hirdet.

strandkezilabda_MEFOB

2020. július 16.
2 perc

Habár sporteredmények terén aligha volt erős az utóbbi időszak, most újra visszatérni látszik a sportélet, nem is akárhol, az EFOTT-on! A Strandkézilabda MEFOB-ra már várják a lelkes csapatokat, tudj meg többet és #Kattanj_rá a 20. UniSportra!

Nyito_Agrippina

2020. július 10.
5 perc

Operával nyit a Szegedi Szabadtéri Játékok a koronavírus-pandémia miatt rendhagyó 2020-i évadban. Händel: Agrippina című műve szegedi bemutatóján három olyan művész – Görbe Norbert, Gyüdi Eszter, Varga Anna – is fellép, aki a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar hallgatója – derült ki a REÖK-beli, jó hangulatú, nyári színházra hangoló közönségtalálkozón.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek