IMG_8185

A koronavírus elleni védőoltás felvételére biztat az SZTE két akadémikusa és az MTA Orvosi Tudományok Osztálya kiáltványa

„A védőoltások a fertőző betegségek elleni küzdelem leghatékonyabb eszközei” – kezdődik az MTA Orvosi Tudományok Osztálya felhívása. Az új típusú koronavírus elleni védőoltásra buzdító kiáltvány félszáz aláírója közül az SZTE két orvosprofesszor akadémikusát is megkérdeztünk a tudós testület akciójáról.

– Bízom benne, hogy az emberek többsége ad az orvosok véleményére és felhívásunkkal elősegíthetjük, hogy a védőoltások hatásosságában bizonytalankodók is átállnak az oltást elfogadók közé, jelentkeznek a SARS-CoV-2 elleni vakcina beadatásáért – fogalmazott dr. Kemény Lajos akadémikus. Az SZTE Általános Orvostudományi Kar Bőrgyógyászati- és Allergológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanára szerint meggyőzők azok az érvek, amelyeket felsorol a koronavírus elleni védőoltás hatásossága mellett egy olyan hiteles testület, mint a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya.


IMG_8785

 

A fekete „himlő, a járványos gyermekbénulás, a mumpsz, a kanyaró, a rózsahimlő ellen” is vakcinák védenek. A védőoltásoknak köszönhető, hogy „a gyermekkori halálozással járó fertőző betegségek a világ legtöbb részén eltűntek vagy visszaszorultak” – emlékeztet az MTA Orvosi Tudományok Osztálya közleményében.

 

– Adott egy vírus okozta világjárvány az élet minden területére kiterjedő hátrányokkal és adott a tudósok által kifejlesztett védőoltás lehetősége. E szempontok mérlegelésére irányítja a közfigyelmet az Akadémia felhívása – fejezte ki reményét dr. Vécsei László akadémikus. Az SZTE ÁOK Neurológiai Klinika professzora szerint a tudósoknak rá kell világítaniuk az összefüggésekre. Például: az új típusú koronavírustól megtámadott páciensek közül sokan akkor is nagy fájdalmak közepette halnak meg a szövődmények miatt, ha nem küszködtek korábban krónikus betegséggel. Ugyanakkor az egészségügyi hatóságok által ellenőrzött és engedélyezett vakcina 95 százalékos biztonságot nyújt a fertőzéssel szemben.

 

„Az SARS-CoV-2 elleni védőoltással szemben megnyilvánuló fenntartások nem támaszthatók alá semmilyen eddig ismert orvostudományi megfigyeléssel. A legtöbbször megalapozatlan és tudománytalan hírek rontják a védőoltásba vetett bizalmat, és súlyosan veszélyeztetik a járvány leküzdésének lehetőségét” – olvasható az Akadémia honlapján is megjelent felhívásban.

 

– Magyarországon is vannak, akik kételkednek a védőoltások hatásosságában, félnek a mellékhatásoktól. Ennek az az oka, hogy a kétkedők nincsenek kellő információ birtokában – vélekedett dr. Vécsei László professzor.


Vecsei.photo.1194_250x250

 

Sokszor talán nehéz eldönteni, hogy mi számít hiteles információnak. A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztálya gyakorlatilag egyhangúan kiállt a védőoltás mellett. A szakmailag hiteles tudós testület szerint „a fertőzés emberek közötti terjedését csak a védettség megszerzésével lehet megfékezni.”

 

– Amelyik vakcina leghamarabb rendelkezésre áll, azzal kell oltakozni – jelenttette ki dr. Kemény Lajos professzor. Hangsúlyozta: „az MTA Orvosi Tudományok Osztálya mindenkit arra biztat, hogy amennyiben valamilyen speciális orvosi okból nem ellenjavallt, önmaga, családja és a társadalom érdekében vegye igénybe a felajánlott védőoltást”.


SZTEinfo - Újszászi Ilona

Fotó: Bobkó Anna

Az Egyetem neve:
Szegedi Tudományegyetem
Rövidített megnevezése: SZTE
Székhelye: Szeged, Dugonics tér 13.
Postacíme: 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
Központi telefonszáma: (62) 544-000

C_evszammal

Az egyetem megnevezése külföldi kapcsolataiban:
latinul:
Universitas Scientiarum Szegediensis
angolul:
University of Szeged
németül:
Universität Szeged
franciául:
Université de Szeged

Az egyetem alapítója:
Országgyűlés

Az egyetem felügyeleti szerve:

Innovációs és Technológiai Minisztérium