SZTE magazin

IMG_6552

A jövő a kreativitás - interjú Hajnal Dániel filmvágóval

A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció-és média szakjára járt, most sikeres vágóként tevékenykedik Londonban. Saját bevallása szerint a munkájában a kreativitást, a szabadságot és az utazást szereti a legjobban: a világ számos helyén dolgozott már, és többek közt olyan filmek és sorozatok őrzik munkáját, mint a Liza a rókatündér, Prada:Candy, a Hacktion, vagy a Gentlemen Jack.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Hogyan kell elképzelni a munkádat?

Motion picture editor vagyok, azaz film vágó. Képzeld el, hogy egy 1000 db-os puzzlet próbálsz kirakni, amihez 5000-10000 darabka van.


Mindig is vágással szerettél volna foglalkozni?

Nem, sosem gondoltam, hogy vágó lesz belőlem, közel tíz éve vagyok a vágó szobában. Amikor felvételiztem az egyetemre, nem igazán tudtam még, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Akkoriban pedig ez volt a „divat”, hogy ha valaki nem tudja, mit szeretne csinálni, elmegy kommunikáció szakra, mert azzal sok mindent lehet kezdeni. Az egyetemen műsorokat készítettünk, de engem mindig inkább a dolog technikai része érdekelt, sosem az, hogy a kamera elég álljak, ott zavarban vagyok. Babiczky László osztályában tanultam, de végül nem államvizsgáztam le, mert fontosabbnak tartottam, hogy tapasztalatot szerezzek, mint vágó és vágóasszisztens. Neset Adriennek és Szegedi Évának külön köszönetet szeretnék mondani, ők mindig szuper jó fejek voltak és nagyon érdekesen tudták átadni az anyagot.


IMG_6940


Végül hogyan kerültél kapcsolatba a vágással?

Egy barátom, Fekete Mátyás vágóasszisztens volt akkoriban. Bementem vele Csillag Mano stúdiójába, és azt mondtam, hogy én is ezt akarom csinálni. Azóta eltelt tíz év.


Hogyan kerültél Londonba?

2013-ban, azaz több mint hat éve költöztem ide. A Dracula című sorozatot csináltuk otthon, ami után a vágó Xavier Russell kihívott Londonba, egy másik filmre, mert szeretett velem dolgozni.


Szeretsz ott élni? Hogy ment a beilleszkedés?

Tulajdonképpen igen, de leginkább a munka köt ide. Ha lehetne, egy mediterrán, tengerparti kis házban élnék, például Tarifan, Spanyolországban vagy Lagosban, Portugáliában. Nem gondolom, hogy nehéz lenne barmelyik európai országba beilleszkedni, hogy ha nyitott gondolkodású az ember, nem előítéletes es természetesen barátságos.

 

Hiányzik valami Magyarországról?

A család, a barátok es természetesen az otthoni ízek.


Olvastam, hogy dolgoztál már Marokkóban, Törökországban és Németországban is, tehát mondhatni, hogy sokfelé jártál a világban. Mi volt a legérdekesebb hely, ahol dolgoztál? Miért?

Igen, volt szerencsém több országban is megfordulni. Talán a legérdekesebb hely, ahol jártam, Palesztina, West Bank volt, ahol az Eyes of the Thief című mozifilmen dolgoztunk, ha jól emlékszem, 8 héten keresztül. Nagyon érdekes és egyben rémisztő volt testközelből érezni, hogy milyen a falon belül élni, néhány dologban megváltoztatta az élethez való hozzáállasomat is. Rájöttem például arra, hogy nekünk, európai embereknek milyen jó sorunk van, hogy szabadon utazhatunk a világ bármely pontjára, azt a vallást gyakoroljuk, amit akarunk, azzal házasodunk, akivel szeretnénk. Ameddig mi azon panaszkodunk, hogy felment a kenyér ára két forinttal, addig ők ki vannak szolgáltatva a kormánynak, miközben még lövöldözés is előfordul az utcán. Nekem meg van egy útlevelem, veszek egy repülőjegyet, és oda megyek, ahova akarok, nem kérdezi senki, hogy miért jöttem, honnan jövök.


Én azt hiszem, hogy bárhová is megy az ember, egyre jobban kinyílik a szeme, egyre több mindent vesz észre maga körül. Egy idő után nem csak azt hallja meg, amit a média, vagy az otthoni szűk környezet mond, hanem ténylegesen megismer más kultúrákat, embereket, viselkedéseket, életmódokat. Szerintem ez egy hatalmas szerencse, hogy vannak ilyen lehetőségeink, hogy el tudunk menni sok helyre, nem csak egy nyaralás idejére, hanem tényleg ott is lenni pár hónapot, megtapasztalni, megismerni az adott kultúrát. Ráadásul úgy, hogy ezekre a helyekre valószínűleg adott esetben nem is jutna eszembe elmenni.


IMG_6549


Mit mondanál azoknak a hallgatóknak, akik a filmes világban, vagy külföldön szeretnének elhelyezkedni, de félnek belevágni, vagy nem tudják, hogyan kezdjenek neki?

Azt, hogy legyenek kitartók, ne adják fel, mert ebben a szakmában nagyon sok buktató van, és egyre több ember szeretne hasonló, kreatív területen dolgozni. De ez a jövő: lassacskán minden gépesítve, automatizálva lesz, de a kreativitás egy olyan dolog, amit nem tudnak kiváltani a gépek; mi emberek, pedig akkor tudunk fontos tényezők maradni, ha ezt erősítjük. Ez egy fárasztó munka, mind szellemileg, mind lelkileg, de ha az ember szeret valamit csinálni, akkor úgy gondolom, hogy muszáj ezeken a buktatókon átlépni. Azoknak pedig, akik külföldben gondolkoznak, csak annyit tudok mondani: pakold be a hátizsákod és menj. Nincs semmi félnivaló, legfeljebb hazamész.


Az extrémsportokat is szereted: olvasható rólad, hogy kiteboardozol, amatőr kategóriában már helyezéseket is értél el. Hogyan ismerkedtél meg ezzel a sporttal és mit szeretsz benne?

Igen, a sport mindig is közel állt hozzám, 13 évig kézilabdáztam a békési NB1-es csapatban. Az extrémsportokat különösen kedvelem, az adrenalin miatt. Gyermekkoromban kipróbáltam a BMX-et, a gördeszkát és a görkorit is. A kiteboardinggal Swansea-ben ismerkedtem meg, amikor operatőrként dolgoztam. Szeretek versenyekre is járni, ez valószínűleg azért van, mert gyerekkorom óta sportolok, így bennem van a versenyszellem, és időről-időre jó megmérettetni magam, meglátni, hogy éppen hol tartok. Amit a legjobban szeretek benne, az az adrenalin és az életérzés: az egész egy hatalmas szabadság.


Szöveg: Kósa Boglárka

Fotó: Sós Bertalan, Eunice Bergin

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés

SZEM_2019_HUN_borito SZEM_2019_ENG_borito

AlmaMater_Magazin_2019_telAlma_mater
Szteminarium_2019klinika_magazin_2019_osz