Bezár

SZTEhírek

Legújabb híreink

lila_fenyfestest_kap_az_SZTE_Rektori_Hivatal_a_koraszulottek_vilagnapjan

2024. november 14.
2 perc

A koraszülöttek világnapja alkalmából november 17-én, vasárnap 17:45-től 19:45-ig lila színbe borul a Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri rektori épülete. Az SZTE IKIKK Harmadik Missziós Fejlesztések Klaszter pedig arra buzdítja az egyetemi polgárokat, hogy november 18-án, hétfőn viseljenek lilát.

young_solar_system

2024. november 14.
4 perc

Szányi Balázs, az SZTE Fizika Doktori Iskola hallgatója és témavezetője, Maria Lugaro is részt vett a Nap kialakulásának időskálájának kiderítésére irányuló kutatásban. A nukleáris asztrofizikai módszereken alapuló eredményeket a Nature folyóirat közölte le.

nyitokep_European_Conference_on_Computer_Vision

2024. november 14.
3 perc

Az önvezető autók mellett a biológiai kutatásoktól az orvosi képalkotásig sok területen hasznosíthatják majd Mohos Bálint és Halmosi Levente felfedezését. A Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ Mesterséges Intelligencia Kompetenciaközpont kutatói a rangos European Conference on Computer Vision (ECCV) konferencián ismertették a képszegmentálás témakörében született, hiánypótló tudományos cikküket.

Nyito_KK_emlekfa_tabla_leleplezese_IMG_3984

2024. november 13.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem alumni szervezete – az SZTE Sportközpont közreműködésével – 2020 óta minden tavasszal sportos kihívást hirdet az egyetem volt és jelenlegi hallgatói és dolgozói számára. Az SZTE Alma Mater alumni közössége a 2024-es kihívásával Prof. Dr. Karikó Katalin és Nobel-díja előtt tisztelgett. Az ebből az alkalomból ültetett amerikai tulipánfa melletti emléktábla avató ünnepségén a világhírű biokémikus is részt vett.

logo_tervezes

2024. november 11.
2 perc

Az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ Biobank pályázatot ír ki logójának tervezésére. A pályázat nyertese 150.000 forint egyszeri díjazásban részesül!

A_ferencesek_szegenykonyhajan_fozott_a_Szegedi_Egyetemi_Enekkar_csapata

2024. november 12.
1 perc

A 100 éves Szegedi Egyetemi Énekkar november 7-én vacsorát főzött mindazon rászorulók és hajléktalanok számára, akik ellátogattak az Alsóvárosi Ferences Rendház szegénykonyhájára. Az énekkar tagjai nem csupán az ételosztásban vettek részt, az alapanyagokat is ők biztosították a vacsorához.

Interjú Dr. Görbe Pál receptfejlesztővel

2024. november 12.
9 perc

Dr. Görbe Pál neve sokak számára ismerős lehet, különösen a közösségi média világában, ahol a „gorbepalko” Instagram és TikTok oldalán keresztül nyerhetünk bepillantást életébe. Jogászként végzett a Szegedi Tudományegyetemen, ám idővel nemcsak a jog, hanem az online tartalomkészítés is fontos szerepet kapott az életében. Dr. Görbe Pál nem csupán influenszer; számára nem csak a „kirakat” számít – követőivel megosztja mindennapjainak valódi, háttérben zajló munkával teli aspektusait is, legyen szó a családjáról, a főzés iránti szenvedélyéről vagy az álomotthon építésének aprólékos folyamatáról. Ebben az interjúban közelebbről is megismerhetjük, milyen utat járt be a sikeres vállalkozó.

Nyito_Sved_nagykovetsegen_N-170

2024. november 11.
8 perc

300 ezer forint pénzjutalmat kap a JATE-díj megtervezésére kiírt nyílt alkotói pályázat nyertese. A pályaművek ledási határideje 2025. május 12. Emlékezetes: Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem professzora a Nobel-díjával járó több mint félmillió dollárból hozta létre a JATE-díjat. A különleges kitüntetést első alkalommal az SZTE Egyetem Napja – november 11. – alkalmából 2025. novemberében adják át. (Cikkünk 2025 februárjában frissült.)

A Hónap Alma Mater Tagja Dr. Varga Eszter

2024. november 11.
8 perc

Október Hónap Alma Mater Tagja a legutóbbi Alumni-Uni Tudásmhűhely sorozat: KryptonIT: A jövőt ma kódoljuk este egyik előadója. Dr. Varga Eszter, Cápa. A PannonHitel Zrt. alapító-vezérigazgatója, felsővezetői executive coach, a Bridge Vezetői Közösség tagja, Vállalható Üzleti Kultúráért Nagykövet, a Cápák között műsor egyik befektetője, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar alumnája.

Benedekfi_testverek_15_eves_jubileumi_koncertje01

2024. november 11.
5 perc

Benedekfi István zongoraművész és Benedekfi Zoltán hegedűművész és vendégeik adtak koncertet 2024. november 6-án, Arany Timi és Ragány Misa közreműködésével. 15 év munkájának zenei keresztmetszetét mutatta be a testvérpár a Rektori Hivatal Dísztermében. A koncertet követően kérdeztük a zenészeket.

Dr. Erdélyi Miklós, az SZTE TTIK Fizikai Intézet Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék egyetemi tanára

2024. november 11.
7 perc

Az SZTE Fizikai Intézet 2025 februárjától fotonikai mérnöki mesterszakot indít. A 4 féléves, Magyarországon egyedülálló, magyar nyelvű, gyakorlatorientált és innovatív képzésre 2024. november 15-ig jelentkezhetnek a fizika és mérnöki alapképzéseken végzett hallgatók. A képzés részleteiről Erdélyi Miklós szakfelelőst kérdeztük.

Az SZTE munkatársainak gyermekeit látta vendégül az egyetem családi napja

2024. november 11.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetemen második alkalommal került megrendezésre a „Muti, hol dolgozol!” családi nap az IKIKK Társadalmi Felelősségvállalás Kompetenciaközpont Családbarát Alprogramjának szervezésében. Az őszi szünet első napján az SZTE munkatársai behozhatták gyermekeiket az egyetemre egy napra. A résztvevő több mint 40 gyerek számtalan élménnyel lett gazdagabb. Szerencsére pár szülő el is tudta kísérni a csoportot, de a legtöbbüknek az jelentett segítséget, hogy kisiskolásukat biztonságban tudhatták, amíg dolgoztak.

Jubileumi konferenciát tart az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ

2024. november 06.
3 perc

Konferenciát szerveznek az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ 30. évfordulójának ünneplésére. A november 7-i rendezvényen szakemberek mutatják be a központ évtizedek során elért eredményeit, fejlesztéseit. A konferencia kiegészítéseképp egy 120 oldalas kiadvány is megjelenik, melyben többen között a mesterséges intelligencia tanácsadásban való használhatóságáról is olvashatunk.

Prof. Dr. Zakar Péter történész

2024. november 05.
3 perc

November 6-7-én a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Békési Imre termében rendezi meg idei Délvidék-konferenciáját a Délvidék Kutató Központ kutatócsoportja.

The_9th_International_Conference_on_Sports_and_Health_and_PAAH_Journal_Quality_Development_Colloquium_eloadoinak_csoportkepe

2024. november 05.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának delegációja 2024. október 24-28. között Kínába látogatott, hogy kutatási, mobilitási, tudományos együttműködést alakítson ki.

OI3

2024. november 04.
3 perc

„Óvodából iskolába” címmel szakmai napot tartottak 2024. október 16-án az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodájában, melyre a város óvodapedagógusait hívták meg a szervezők.

Viczian_Daniel_SZTE_hallgato_eloadasa

2024. november 04.
5 perc

Könnyen emészthető, szemléletes és részletgazdag animációkkal teletűzdelt a Coursera mRNS-kurzusa – jellemezte a másodéves SZTE hallgató, Viczián Dániel az online platformon elérhető kurzust. A 2024. november 7-8-i nemzetközi mRNS-konferencia előtt arra buzdítottunk hallgatókat, hogy végezzék el a kurzust, majd mondják el a véleményüket róla.

Diakhitel_cikkhez1031

2024. október 31.
3 perc

A felsőoktatási tanulmányok elvégzéséhez százezreknek nyújtott már anyagi segítséget a Diákhitel. A különböző konstrukciókról, kedvezményekről és a törlesztés ütemezéséről ad tájékoztatást a Diákhitel Központ.

Prof. Dr. Sipos Pál, a Szegedi Tudományegyetem Kémiai Intézet Molekuláris és Analitikai Kémiai Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád-Csanád Vármegyei Csoportjának elnöke

2024. október 31.
7 perc

A napokban mintegy 60, pályája kezdetén lévő MSc- és PhD-hallgató mutatta be kutatási eredményeit a Magyar Kémikusok Egyesületének Csongrád-Csanád Vármegyei Csoportja által rendezett 47. Kémiai Előadói Napokon. A konferencia hagyományosan azt a célt szolgálja, hogy az ország egyetemeiről érkező fiatal vegyész kutatók találkozzanak, kapcsolatot teremtsenek a kémiai kutatás szaktekintélyeivel, és jártasságot szerezzenek a partneri kapcsolatok kialakításában.

KJA-Number-0027

2024. október 30.
2 perc

Első tudományos konferenciáját tartotta október 21-én a Nyugat-Balkán Kompetencia Központ. A konferenciának, melyre a központ nemzetközi konzorciumi partneregyetemeinek kutatói, PhD-hallgatói látogattak el, a Szegedi Tudományegyetem Rektori Épülete adott otthont.

ns_nyito

2024. október 30.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem kutatóinak árvizekkel, aszályokkal, távérzékeléssel, geofizikával, adatfeldolgozással kapcsolatos tapasztalatai segítik azt a szerb-magyar projektet, amely 2024. október 24-én nyitókonferenciával kezdődött. Az 1,4 millió euró összköltségű projekt célja, hogy a gyakorlatban is használható megoldásokat adjon a Tisza menti területek döntéshozóinak, amelyekkel felkészülhetnek az extrém időjárási körülmények miatt kialakuló árvizekre, aszályokra.

Logisztikai_mernoki_mesterkepzesi_szakkal_ujit_a_szegedi_Mernoki_Kar

2024. október 28.
2 perc

Már lehet jelentkezni a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának új mesterképzésére, a logisztikai mérnöki szakra. Főként műszaki, illetve agrár képzési területekről várják a továbbtanulni vágyókat. Az új szak megfelelő létszám esetén 2025 februárjában indul.

Megnyílt Sahin-Tóth István fotókiállítása Karikó Katalin díjairól

2024. október 28.
5 perc

A 2024. november 7-8-i nemzetközi mRNS-konferencia helyszínén, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban nyílt meg Sahin-Tóth István fotókiállítása a Karikó Katalin által elnyert legfontosabb nemzetközi tudományos díjak műtárgyairól. A megnyitón kollégánk, az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság munkatársa a fényképek történetébe is beavatott.

Screenshot_from_2024-10-24_11-19-33

2024. október 25.
1 perc

A kutatók a NASA TESS űrtávcsövének adataiban találtak egy rekordernek számító hármas csillagrendszert: a rendszer tagjai ugyanis rendkívül közel keringenek egymáshoz, jócskán közelebb, mint a Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr a Naphoz.

roka_nyito

2024. október 25.
2 perc

Egyetemistáknak és főiskolásoknak szervezett, kilencven kilométeres terepfutásos versenyen lett ezüstérmes a Szegedi Tudományegyetem csapata október 19-én.

Óhazából az Újvilágba - A személyes történelem nyomában

2024. október 22.
4 perc

Online élőben is követhető lesz a Pittsburghi Egyetemről az Óhazából az Újvilágba című könyv bemutatója, amelyen amerikás magyar életsorsokról beszél majd a kötet szerkesztője, Dr. Fenyvesi Anna nyelvész, az SZTE BTK Angol-Amerikai Intézetének vezetője, valamint társszerkesztője, Bakos Réka.

Alumni_Uni_Tudasmuhely_Varga_Eszterrel01

2024. október 21.
3 perc

Teltházas közönség előtt indult útjára az Alumni Uni – Tudásműhely őszi ciklusa Szegeden 2024. október 16-án.

Fotonikai_mernoki_MSC_1

2024. október 21.
2 perc

A 2024 szeptemberétől induló fizikus-mérnöki alapszak után ismét új szakot indít az SZTE Fizikai Intézet: 2025 februárjától fotonikai mérnöki mesterszakkal bővül az intézet képzési palettája.

MTU__logo

2024. október 18.
2 perc

A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz csatlakozva „80 ÉVE TÖRTÉNT” – Partizánmegtorlás a Délvidéken 1944/45-ben címmel konferenciát szervez a Szegedi Tudományegyetem 2024. november 6-7-én.

Dr. Szadai Leticia, az SZTE SZAKK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika rezidense

2024. október 18.
4 perc

Ön sem tudja, milyen forrásból tehetne szert tudományos alapismeretekre az mRNS-ről és terápiás felhasználásáról? Nézze meg, milyen Coursera-kurzust ajánl erre Karikó Katalin!

IMG_9217

2024. október 17.
2 perc

Babákkal, gyógyászati eszközökkel, szimulátorokkal is népszerűsítik az egészségügyi hivatásokat azon a pályaorientációs expón, amely csütörtökön nyílt az Árkád Szeged bevásárlóközpontban. A rendezvényen az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara is bemutatkozik október 17-18-án.

szeged_design_napok

2024. október 16.
2 perc

Ismét megrendezik a design és a művészet fesztiválját, a tavaly nagy sikernek örvendő Szeged Design Napokat. Az SZTE BTK design- és művészetmenedzsment mesterszakos hallgatói által szervezett program október 19-26. között lesz Szegeden, a nagyrészt ingyenes programok a város több kulturális helyszínén zajlanak majd egyidejűleg. A fesztiválhét megnyitója október 20-án 11 órakor, a Szegedi papucs a XXI. században című kiállítás megnyitójával egyidőben lesz, a Kiss Kunszt Galériában.

fold_foldtud_kep_nagyobb

2024. október 16.
4 perc

A klímaváltozástól a geotermikus energián át a vulkánokig és a modern várostervezésig a földtudomány minden területéről hitelesen és érthetően kommunikál az SZTE TTIK Földrajz- és Földtudományi Intézet. A Szegedi Tudományegyetem nemzetközi szinten is elismert szakértői mellett novembertől ezt a missziót az a tudománynépszerűsítési pályázat is segíti, amelyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal írt ki, és amelyre sikerrel pályázott az Intézet.

Dr. Karácsonyi Bence fogszakorvos bemutatója a Kutatók éjszakáján

2024. október 16.
5 perc

Az SZTE Fogorvostudományi Karának előadásain, a Kutatók éjszakáján kiderült, hogy a félelmetes fogimplantátum-beültetés sokkal kevésbé félelmetes, ha megismerjük, milyen digitális tervezéssel végzik. Ugyancsak megtudtuk, hogy a fogszuvasodás korai felismerésére van digitális eszköz; iskolákban, óvodákban érdemes használni, mert a folyamat ilyenkor még visszafordítható.

Az_uzleti_novekedes_titkai-KJA

2024. október 16.
3 perc

Az SZTE Mérnöki Kara és az Archenerg Klaszter közös rendezvényén a vállalati siker egyik legfontosabb alapköve, a tudásmegosztás került a középpontba.

Petrovics_Kalman_az_SZVE_elnoke_es_Prof._Dr._Sarosi_Jozsef_az_SZTE_MK_dekanja-KJA

2024. október 15.
2 perc

A Szegedi Vízisport Egyesület és a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának együttműködése révén a kajak-kenus és evezős hallgatók anyagi támogatásban részesülhetnek tanulmányaik során, a kar hallgatói és dolgozói pedig kedvezményesen vehetik igénybe a klub szolgáltatásait.

9K2A7840

2024. október 15.
2 perc

Az SZTE IKIKK Digitális Társadalom Kompetenciaközpont és a Somogyi-könyvtár rendezvénysorozata dr. Pongó Tamás előadásával folytatódott október 9-én.

Hegeduszora_nyiltak_a_viragok_es_a_kiallitas

2024. október 15.
3 perc

Több érzékszervet is gyönyörködtető esemény helyszíne volt 2024. október 14-én a Szegedi Tudományegyetem Rektori Épületének aulája. Dr. Zalatnai Márta fotókiállítását Benedekfi Zoltán hegedűművész előadása tette még különlegesebbé. Az SZTE Füvészkert biológusának döntően védett növényeket bemutató tárlatát november 27-éig bárki megnézheti a Dugonics téri épületben.

Az_SZTE_tovabbra_is_a_vilag_legjobb_egyetemei_kozott_a_THE_vilagrangsorban

2024. október 15.
1 perc

A Times Higher Education a napokban jelentette meg friss felsőoktatási világranglistáját (World University Rankings 2025). Az SZTE idén is biztosan őrzi pozícióját a világ legjobb egyetemeit rangsoroló, évről-évre bővülő kiválósági listán.

Szirtes Edina Mókus és Gryllus Dániel

2024. október 14.
4 perc

Gryllus Dániel harminchárom éves dalfüzére, a Pál apostol leveleire írt ciklus hangzik fel október 16-án 19 órától az SZTE Őszi Kulturális Fesztiválon a Szegedi Tudományegyetem rektori hivatalának dísztermében. Az előadáson Gryllus Dániel szokásos citeráján, Szirtes Edina Mókus brácsakíséretével az 1991-ben bemutatott est felújított anyagát énekli el. A dalok között Fabiny Tamás evangélikus lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Pál leveleinek keletkezéséről, Pál apostol üzeneteiről fog beszélni, akárcsak az est 1991-es kőbányai evangélikus templombeli bemutatóján.

csopkep_gyerekekkel_Csaladbarat_Egyetem_Program

2024. október 14.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem, családbarát egyetemként 2024. október 28-án, a közoktatási őszi szünet első napján kitárja kapuit a dolgozók kisiskolás gyermekei előtt. Lehetőséget teremtünk munkatársaink alsós gyermekeinek, hogy az egyetemen élményprogramokon vegyenek részt 8-16 óráig.

Palyaorientacios_expo

2024. október 14.
1 perc

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara „AZ EGÉSZSÉGÜGY SZTÁRJAI” címmel egészségügyi szakképzés és felsőoktatás keretében elérhető képzési kínálatot bemutató interaktív, élményalapú vármegyei pályaorientációs expót szervez Csongrád-Csanád vármegyében.

evmilliomosok_jo

2024. október 14.
4 perc

Még mindig úton a kék bolygó vándora, Magyarország legismertebb geológusa, Juhász Árpád. Ezúttal Dr. Pál-Molnár Elemérrel, az SZTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének intézetvezetőjével és az SZTE alumnusával, Veres Zsolttal találkozott a Földtudományi Sokféleség Nemzetközi Napján. A Magyar Természettudományi Múzeumban az SZTE GeoLitera által kiadott Geokéktúra című könyvről is beszélgettek az „évmilliomosok”.

DSC_3783

2024. október 11.
5 perc

Van helye a tájszólásnak az iskolákban? Mernek ö-vel beszélni a szegedi és Szeged környéki pedagógusok a diákok előtt? Vagy csak otthon, családi környezetben? Többek közt ezekre a kérdésekre keresték a választ az SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet kutatói, amikor terepmunkát végeztek. Az eredményekről Dr. Németh Miklós tanszékvezető-helyettes egyetemi docens számolt be a Kutatók éjszakáján. Arról pedig, hogy mit gondolnak a szegedi és környékbeli gyerekek az ö-ző beszédről, Dr. Berente Anikó tartott előadást.

AJTK_Atado_10.09S-15

2024. október 10.
4 perc

Vas-, gyémánt- és aranydiplomákat adtak át az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán (ÁJTK) megrendezett, október 9-i ünnepségen. A jubiláló egykori hallgatókat Dr. Törőcsikné Prof. Dr. Görög Márta dékán köszöntötte, kiemelve, hogy a Szegeden végzett jogászokat összeköti a közös értékrend és a közös nyelv, valamint jellemző rájuk a hivatás iránti elkötelezettség és a szorgalom.

Varga_Laura_es_Csaszar_Zsuzsanna_koncertje_1

2024. október 10.
5 perc

Az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar oktatói is felléptek a 28. Őszi Kulturális Fesztiválon. Prof. Dr. Varga Laura fuvolaművész és Dr. Császár Zsuzsanna zongoraművész évek óta koncerteznek együtt Magyarországon és külföldön, ezúttal magyar kortárs zeneszerzők műveit szólaltatták meg.

alumni_mentorprogram1010

2024. október 10.
2 perc

Mi az a flashmentoring? Lehetőség egy gondolatébresztő, tartalmas és előremutató beszélgetésre. Ezt biztosították az alumni mentorok a megnyitó keretében a résztvevő hallgatók számára.

Amerikai_focista_bajnok_mernokhallgato

2024. október 10.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán tanuló tehetséges mérnökhallgató, Karkas Balázs a Hódkertész Guardians Amerikai Futball Club bajnoki címének megszerzéséhez járult hozzá.

ga1_lrg

2024. október 09.
3 perc

A Heliyon folyóiartban jelent meg a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak publikációja: Dr. Pankotai Tibor és Dr. Veréb Zoltán az őssejtterápia mellékhatására hívja fel a figyelmet. A felfedezés új eljárások kialakításához vezethet.

461474867_1717718192345368_113812558335426184_n

2024. október 09.
2 perc

Harmadik helyen végzett az SZTE Sárkányhajó csapata a 2024-es Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB).

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek