„Számukra én nem vagyok idegen” - Interjú Dr. Görbe Pál receptfejlesztő, foodstylist szakértővel

Milyen útravalót kaptál a családodtól?

A családom tagjainak többsége sohasem dolgozott hagyományos munkahelyen, édesapám is vállalkozóként érte el sikereit, és mindig azt feltételezte, hogy én majd átveszem a céget, folytatom, amit ő felépített. A családban furcsának is találták, amikor eldöntöttem, hogy saját utat járok és jogot fogok tanulni – én lettem az első diplomás. Bár jómódú háttérből származom, a szüleim soha nem támogattak anyagilag. Édesapám mindig is azt vallotta, hogy „amit elérsz, azért meg kell dolgoznod”; ezt a szemléletet adta át nekem és a testvéreimnek is.

Mindez megtanított arra, hogy bár az életszínvonal adott volt, nekünk, gyerekeknek ugyanúgy meg kell küzdenünk a saját céljainkért. Ez az önállóság segített abban, hogy szilárdan álljak a lábamon, különösen most, amikor a közösségi médiában sok influenszer naponta szembesül kritikákkal és nehézségekkel. Számomra szerencsés, hogy vannak olyan barátaim, akik mellettem állnak, ha támadás ér vagy segítségre van szükségem, és tudom, hogy mindig van kivel megbeszélni a problémákat.

Gyerekkoromban sok mindent megtanultam az építkezésekről édesapám révén, így az álomotthon megtervezése és megépítése különösen közel áll hozzám. Ugyanígy az édesanyámtól és a nagymamámtól kapott receptek és a főzés is mindig fontos része volt a mindennapoknak, még ha csak sokszor annyit mondtak is: „tegyél bele annyi lisztet, amennyi van”. Ezek az otthoni tapasztalatok és az a szabadság, hogy a saját utamat járhatom, alapozzák meg mindazt, amit ma képviselek.

Mennyire volt egyértelmű választás a szegedi egyetem?

Kecskeméten születtem, így már az otthonról való elköltözés is izgalmas volt számomra. Sokáig vacilláltam Szeged és Budapest között, hiszen mindkét várost ismertem valamennyire, de Szeged már akkor is élhetőbbnek tűnt. Végül 2011-ben ideköltöztem és azóta sem bántam meg ezt a döntést, Szeged gyorsan a szívemhez nőtt, egyetemre is nagyon szerettem járni.

Az egyetem után Szegeden maradtam, hiszen itt kaptam meg az első munkámat a diplomám megszerzése után, egy informatikai cégnél. Ezzel párhuzamosan végeztem a környezetvédelmi szakjogász képzést is, szintén az SZTE-ÁJTK falain belül, de mire azzal végeztem, már világos volt számomra, hogy nem akarok főállásban ezen a területen maradni – egyszerűen nem ez az a világ, amiben otthon érzem magam. Bár sokan megtalálják az életcéljukat a jogász pályán, én túl kreatívnak éreztem magam ehhez. Már a harmadéves gyakorlatom alatt rájöttem, hogy nem tudnám ezt hosszú távon csinálni, bármennyire szép és tiszteletreméltó hivatás. Nagyon sok tanulás kellett ahhoz, hogy az alapdiplomámat megszerezzem, de éreztem, hogy nem ez az én utam.

Viszont mivel már addig három évet beletettem, úgy döntöttem, hogy végigviszem és befejezem az egyetemet. Az államvizsgámat szép eredménnyel zártam. Az egyetemi évek alatt kezdett felfutni a blogom, amivel nyilván akkor még több időm volt foglalkozni, és lassan egyre nagyobb szerepet kapott az életemben. Az még az az időszak volt, amikor írásos alapon is be lehetett kerülni a köztudatba.

Hogyan alakult át a blogod és a karriered az évek során?

Az első diplomám megszerzése után egy informatikai cégnél kezdtem el dolgozni, ahol jogi dokumentumokat, pl ÁSZF-eket készítettem és a GDPR volt még a szakterületem. Két évig dolgoztam ott remek kollégák mellett, jó hangulatú irodában. Ahogy nőtt a blog írásra szánt energiám, úgy kezdett csökkeni az óráim száma az informatikai cégnél közös megegyezés alapján, végül egy ügyfél megkeresése késztetett arra, hogy most vagy soha, ideje a pályaváltásnak, olyan együttműködést ajánlott, amelyre igent mondtam. Jó időben tettem meg ezt a lépést, mert utána már más ügyfelek is megkerestek.

Az évek során a blogom jelentős átalakuláson ment keresztül. Kezdetben főként írásos bejegyzésekkel indultam. Később a fotók kezdtek előtérbe kerülni, így az írott tartalmakat fokozatosan visszavettem. Az utóbbi egy-két évben a videós formátum egyre több hangsúlyt kapott, főként a TikTok népszerűségének köszönhetően, amely alapjaiban változtatta meg a közösségi médiában való jelenlétet. Míg korábban a Facebook volt a követőbázisom egyik fő platformja, mára az elérések ott jelentősen csökkentek, részben a hirdetések monetizálása miatt, amely visszaszorította az organikus eléréseket. Így a blogom ma már inkábba a rövid, dinamikus videókra épít. Az interakciók a követőkkel mindennapossá vált, és rengeteg visszajelzést kapok: kérdéseket főzéssel, termékvásárlással kapcsolatban. Az első saját szakácskönyvem megjelenése óta egyre többen keresnek meg. Szerencsém volt, illetve a sikeremnek az is az oka, hogy nem adtam fel soha. Mert a jelenlegi színvonalat évek alatt építettem fel, folyamatos kemény munkával.

Tudod hasznosítani a mostani munkádban az egyetemen tanultakat?

Természetesen, sok szempontból is. Már nyolc éve dolgozom ebben a szakmában, és a jogi tudásom sokszor jól jön. Bár nem használom minden nap, de szerződések írásánál, bonyolultabb üzleti feltételeknél gyakran hasznát veszem, különösen akkor, ha ügynökségek szerződés mintái nem megfelelőek számomra. Emellett az egyetemen tanult retorikai képzés sem elhanyagolható előny – akár ügyfelekkel, akár követőkkel kommunikálok.

Fotó: Móró Bianka

Hogyan osztod be a munkaidődet?

Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert amit csinálok, az igazából a hobbim. Ezért számomra nem teher a munka. Persze nem mindig élvezem, különösen, amikor egy nagyobb projekten dolgozom. Ma már nemcsak influenszer munkáim vannak, hanem tartalomgyártással és külsős projektekkel is foglalkozom, például cégek influenszer kommunikációjának menedzselésével. Ha megkeresnek egy projekttel, influenszereket ajánlok, és kezelem a kampányt, a büdzsét is kiosztom. Idén több szakácskönyvet készítettem ügyfeleknek, amit nagyon szeretek csinálni, még ha néha monoton. Mivel Szegeden saját stúdióm van, bármikor tudok dolgozni, nem kell időpontot egyeztetnem. A legnagyobb kihívást számomra az jelenti, ha piros betűs ünnep van, és a boltok zárva tartanak, így nem tudok beszerezni egy váratlan alapanyagot, olyankor újra tervezek az időmmel.

Mi rejlik egy jól elkészített Instagram kép vagy TikTok videó mögött?

Szerencsére senki sem lepődik meg, hogy az az étel, amit kiposztolok, gyakran nem abban a pillanatban készült. Szponzorált hirdetések esetén az anyagokat általában hetekkel vagy hónapokkal korábban készítjük el, mivel sokszor külföldi anyavállalatnak kell elfogadnia őket. Előfordul, hogy karácsonyi termékeket kapok, mielőtt azok a boltokba kerülnének. Egy-egy poszt mögött a munkám csupán 10%-a látszik. Az előkészületek során árajánlatokat küldünk, szerződéseket kötünk, koncepciókat dolgozunk ki, és az ügyfél választ. Miután elkészül az anyag, elküldöm átnézésre, ami módosítási köröket vonhat maga után, miközben a határidő már közelít. A poszt közzététele után riportokat kell készíteni, és minden hónapban egyeztetni a statisztikákat. Az ügyfélnek számlázok, amihez könyvelést és adófizetést kell végezni.

Sok munka van e mögött, és ha az emberek jobban megismernék, hogy mennyi energia megy bele, talán máshogy értékelnék, hogy miért lehet ezzel ennyi pénzt keresni. Csak kevesen tudják sikerre vinni ezt a vállalkozást, mert nem elegendő csupán mosolyogni a TikTokon és főzni néhány ételt. Én felelek a fotózásért, a könyvelésért, és az összes adminisztrációért is. Minden folyamatnak zökkenőmentesen kell működnie, hiszen egy kft.-t vezetek. Van néhány alvállalkozóm, akik besegítenek, de végső soron én vállalom a felelősséget mindenért. Az ügyfeleknek hangsúlyozom, hogy bár az ő elképzeléseik fontosak, ez az én oldalam, és az én arcomat adjuk a tartalmakhoz, nem az övékét. Ezért néha vitákba bonyolódok, mert fontos, hogy hiteles maradjak. Nyolc év alatt többek között úgy tudtam megőrizni a hitelességemet, hogy csak olyan dolgokat ajánlok a követőimnek, amikről valóban úgy gondolom, hogy jók. Ha egyszer ajánlanék valamit, ami nem olyan minőségű, mint amilyennek ígértem, az rontaná a hitelemet a követőim szemében.

Hogy vagy a pozitív visszajelzésekkel?

Az elején nagyon nehéz volt ezt kezelni, pedig akkor még sokkal kevesebben ismertek. Most már alig tudok bevásárolni anélkül, hogy valaki ne szólítana meg vagy ne integetne. Megtanultam kiszűrni ezeket a helyzeteket, és már nem érzem magam kellemetlenül. Teljesen random, vadidegen emberek szólítanak le az utcán. Mára beláttam, hogy számukra én nem egy egyszerű „idegen” vagyok. Ezt a felismerést pár évvel ezelőtt értettem meg, ami megváltoztatta a felfogásomat. Szerencsére alaptermészetemnél fogva kedves és előzékeny vagyok. A pozitív visszajelzések sokszor visszaköszönnek más közösségi média felületen is. Amikor valaki indokolatlanul támad engem az interneten, a követőim szinte mindig mellém állnak. Hiszen ők végig követték az életutamat, látták a szenvedéseimet az egyetem alatt, és azt, amikor a cégnél dolgoztam. Ismernek engem, mert én megmutattam nekik a saját életemet, ezért tudják, hogy rólam nem feltételezhetnek ilyesmit, hiszen nem ezt tapasztalták korábban. Ezért érzem magam hitelesnek és nyugodtnak, mert tudom, hogy nem tudnak ostobaságokkal támadni.

Fotó: Móró Bianka

Hogyan alakult az Álomotthon projekt?

Az Álomotthon projekt azzal indult, hogy Szegeden éltem, de a kutyámnak nem volt elég hely. Tudom, ez elég mai generációs mondatnak hangzik, de persze voltak racionális okaim is: egy családi ház építése az ingatlanpiacon értékállóbb, mint egy belvárosi penthouse. A lakásokat nézve egy sem volt tökéletes, így az építkezés mellett döntöttem, amelynek lépéseit rendszeresen megosztottam a közösségi felületeimen, így a követőim folyamatában is láthatták egy otthon felépülését. Bár a Covid időszaka alatt sokan furcsának tartották az építkezést, a telket jó áron szereztük meg, és a generálkivitelezővel is kedvező feltételeket sikerült kialakítanunk, így jelentős összeget spóroltunk.

Persze az új ház sok kihívással is járt, a kerítés költsége például egy jó középkategóriás autó árával volt egyenértékű. Mindezek ellenére, mivel rengeteget dolgoztam érte, büszke vagyok arra, amit elértem, és a követőim is értékelik a munkámat, még ha van, aki kritizál is. Fontos, hogy a kritikákat ne vegyem magamra, és tudjam, hogy ha másoknak problémája van velem, az az ő problémájuk, nem az enyém.

SZTE Alma Mater

Beszélgetőpartner: Lázárné Csernus Anikó

Fotó: Móró Bianka