Bezár

SZTE Magazin

Szegedi Egyetem Magazin

|<(1) <(1) 2 3 4 

Boldog_szep_jovo

2021. február 18.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem 12 karán számtalan tudományterülettel foglalkoznak az egyetem oktatói, kutatói. Munkájuk legjavát minden évben bemutatják a Kutatók Éjszakáján. Sorozatunkban a 2020-as előadásokból válogatunk. Az SZTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola Jelenkori- és Összehasonlító Történettudományi Doktori program hallgatója, Mezey Csaba Bence előadását ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.

marketing_nyito

2021. február 12.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem 12 karán számtalan tudományterülettel foglalkoznak az egyetem oktatói, kutatói. Munkájuk legjavát minden évben bemutatják a Kutatók Éjszakáján. Sorozatunkban a 2020-as előadásokból válogatunk. Ezúttal Huszár Sándor, az SZTE GTK oktatója előadását ajánljuk az érdeklődők figyelmébe, Teszteld a marketinges megérzéseidet címmel.

Desktop18

2021. február 11.
4 perc

„Rendezvényszervező vagyok, kulturális szakember, a másik felem pedig kóruskarnagy, illetve kórusénekes. Végtelenül praktikus így, hogy én művelem is a muzsikálást, és szervezem is, hiszen mind a két fejjel tudok gondolkozni.” – mondta Száz Krisztina, a Szegedi Egyetemi Énekkar vezetője, akit a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) mecénás kategóriájában díjazott.

weboldal_nyito_holokausztemlekseta

2021. február 10.
5 perc

Önjáró helytörténeti sétán, másfél óra alatt teljesíthető programon mutatja be a holokauszt szegedi emlékhelyeit Börzsönyi Kristóf Márton, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának hallgatója. A történelemtanítás módszereinek megújítására újabb példát szolgáltat a „Holokauszt emlékséta Szegeden” elnevezésű projekt.

IMG_8539-001

2021. február 02.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem 12 karán számtalan tudományterülettel foglalkoznak az egyetem oktatói, kutatói. Az egyetem portfóliójának egyik legfiatalabb high-tech tagja az SZTE 3D Központja, amely összefogja a 3D oktatás és kutatás jelentős szegmensét.

coursera_nyito

2021. február 02.
4 perc

Egyre több kurzus érhető el magyar nyelven a világ legnagyobb online oktatási felületén, a Courserán. A Coursera és az SZTE együttműködésének köszönhetően 2020 márciusa óta iratkozhatnak be az egyetem hallgatói a Coursera kurzusaira, amelyet önkéntesek fordítanak magyar nyelvre. Az Amszterdamban élő Kiss Andreát kérdeztük önkéntes fordítói tevékenységéről.

Mexikoi_kavalkad_nyito

2021. február 01.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem 12 karán számtalan tudományterülettel foglalkoznak az egyetem oktatói, kutatói. Munkájuk legjavát minden évben bemutatják a Kutatók Éjszakáján. Sorozatunkban a 2020-as előadásokból válogatunk. Ezúttal Mexikóba utazunk, a mexikói népművészetet mutatjuk be. Az érdeklődők kvízjátékon is részt vehetnek. Kalauzunk dr. Jancsó Katalin, az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék oktatója.

Copy_of_Egyetemi_Szimfi_02_ps_a

2021. január 29.
5 perc

A vírushelyzet alapjaiban változtatta meg az egyetemi élet minden területét. Vajon egy közel 50 fős zenekar hogyan tud alkalmazkodni a lassan egy éve tartó korlátozásokhoz? Gyimóthi Zoltánnal az Universitas Szimfonikus Zenekar vezetőjével beszélgettünk, akitől megtudtuk, hogyan érintette a művészeti csoportot a változás, milyen koncerteket terveznek, ha újraindul az élet, és hogy mennyire népszerű a zenekar az egyetemisták körében.

weboldal_nyito_kutatok_ststisztika

2021. január 22.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem 12 karán számtalan tudományterülettel foglalkoznak az egyetem oktatói, kutatói. Munkájuk legjavát minden évben bemutatják a Kutatók Éjszakáján. Sorozatunkban a 2020-as előadásokból válogatunk. Elsőként a Gazdaságtudományi Kar két oktatójának előadását ajánljuk az érdeklődők figyelmébe.

nyito_krime

2020. december 03.
6 perc

A VICTORIA Projekt egy 2017-ben indult uniós kutatási projekt, aminek a célja az, hogy a bűncselekmények vagy terrorcselekmények bekövetkezése után a nyomozási munkát fejlett képelemző módszerekkel segítse. A Szegedi Tudományegyetem Szoftverfejlesztési Tanszékének adjunktusával, Dr. Alexin Zoltánnal beszélgettünk, aki tagja volt a projekt adatvédelmi tanácsadó testületének.

pexels-pixabay-39896-001

2020. december 02.
4 perc

Az American Corner Szeged és a Szegedi Csillagvizsgáló közös szervezésében tartott online előadást Dr. Nagy Andrea, Fulbright-alumna, a Szegedi Tudományegyetem Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének tudományos munkatársa „Holdra szállás: tények és tévhitek” címmel.

szem_mockup_1

2020. október 27.
2 perc

Miként állt helyt az SZTE a COVID-19-pandémia első hullámában? E kérdéskör áll a Szegedi Egyetem Magazin (SZEM) nyomtatásban és online is elérhető legújabb száma középpontjában. Az SZTE magyar és angol nyelvű reprezentatív kiadványa – hagyományaihoz híven – a kimagasló kutatói és oktatói, érdekes sport és művészi teljesítményeket is fölvillantja.

Szte_Rovatfejek_konyv_202001017_Varady

2020. október 19.
7 perc

„Mi történt Écskán?” – dokumentumregény egy bánsági ügyvédi dinasztia irattára alapján címmel jelentette meg kötetét Prof. Dr. Várady Tibor. Az SZTE ÁJTK Civis Academicus Honoris Causa-díjazottja, a Közép-európai Egyetem professor emeritusa szerkesztésében, az Igazságügyi Minisztérium és a Vajdasági Jogász Egylet gondozásában 2020-ban Újvidéken látott napvilágot a „Délvidéki (vajdasági) magyar jogászok. A Monarchiától a titói korszak végéig” című kötet. A szerzővel műveiről Dr. Révész Béla, az SZTE ÁJTK Politológiai Tanszék, docense beszélgetett.

Szte_Rovatfejek_konyv_B-BT_20200923

2020. szeptember 26.
9 perc

Egy írói életmű rejtett titkaira, az irodalomtörténész nyomozáshoz hasonló kutatási módszereire is fény derült a 91. Ünnepi Könyvhét szegedi rendezvény-sorozatának egyik csúcspontján. A „Ha nem volnátok ti – Kosztolányi Dezső utolsó szerelmei” című kötet szerzőjével, Bíró-Balogh Tamással, a Szegedi Tudományegyetemen oktató irodalomtörténésszel Újszászi Ilona újságíró beszélgetett „az SZTE utcára viszi a tudományt” mottó jegyében.

nyito_Jeg-doktrinak_fotoNemethGyorgy13

2020. szeptember 03.
5 perc

Az egykori szegedi egyetemi színház tagjaiból alakult Metanoia Artopédia társulata a Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára – című előadása legújabb változatát mutatta be az idén harmincadik jubileumát ünneplő THEALTER színházi fesztiválon. Az előadás célzottan a fiatal generáció számára készült, hogy tudatosítsa a gyűlöletkeltő beszédmódok veszélyeit.

Szte_Rovatfejek_konyv_karantentarcaeszter1

2020. augusztus 06.
5 perc

Az SZTE Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karának Magyar Irodalmi Tanszékén tanuló osztatlan tanárszakos hallgatók a Kreatív írás szemináriumon nem mindennapi feladatot kaptak. A hallgatóknak tárcanovellát kellett írniuk, amelynek témája a koronavírus-helyzet és a karantén.

Nyito_Balog_j

2020. július 28.
5 perc

A Szegedi Szabadtéri Játékok 2020-as évadjában két produkcióban is szerepel Balog József, a Szegedi Tudományegyetem BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék oktatója, a MASZK Egyesület elnöke. Az Akárki című moralitásjátékban a Rokonságot és a Józanságot személyesíti meg, az Úrhatnám polgárban pedig Jourdainként láthatják a nézők. A színházról és a távoktatásról is kérdeztük az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar oktatóját.

IMG_0791

2020. június 29.
2 perc

Az SZTE Béke épületében, a Rerrich Béla téren, túl az alagsori laborokon, a hosszú folyosó legvégén mesebeli világra bukkantunk: a múltat idéző bútorokon számtalan szerszám hever, felsorakoztatva rengeteg-rengeteg lombik, üvegedény, százszámra kémcső. Az „üveghegyen” túl ott csücsül a mester: Reisz Ferenc, az SZTE TTIK üvegtechnikai labor vezetője, aki körbevezetett bennünket a „birodalmában”.

Desktop1-001

2020. június 23.
12 perc

Ahogy a hal, amint vizet ér.” – jellemzi egy kínai közmondással Kínához való szoros kapcsolatát Mohr Richárd sinológus, a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet igazgatója, aki egyúttal a leendő Kína Központ egyik vezetője is. A kínai koronavírus járvány idején beszélgettünk a kelet-ázsiai emberek felelős közösségi gondolkodásáról, a világ máig fennmaradó legrégebbi civilizációjáról, egy száz éves pekingi videóról és természetesen az intézet jövőjéről.

Szte_Rovatfejek_Mtivadar

2020. június 20.
15 perc

„Nemcsak a szerző írja a szöveget, hanem a szöveg is írja a szerzőt és önmagát” – véli M. Tóth Tivadar. Az SZTE Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékét vezető egyetemi tanárral legújabb publikációjáról, egyben első verskötetéről beszélgettünk. „A megismerés szintjei – Haikufüzér utazóknak” című művet az SZTE virtuális könyvheti beszélgetéssorozatában ajánljuk a tudomány és művészet kapcsolódásaira, a kutatóra és az alkotóra kíváncsi olvasó figyelmébe.

Szte_Rovatfejek_konyv_Fodor_B_Rajztabla_j

2020. június 11.
6 perc

Az SZTE virtuális könyvheti beszélgetés-sorozatában Fodor Barbarát, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar képalkotás szakos hallgatóját a Sors-cserepek – Versek Erószról és Thanatoszról című könyvről kérdeztük. E különleges kiadvány az ifjú alkotó és az SZTE JGYPK nyugalmazott professzora, a festő-grafikusként is ismert prof. dr. Szabó Tibor közös műve.

2020. június 05.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem öregdiák szervezete, az Alma Mater 2014 óta működteti Alumni Mentorprogramját. Az elmúlt 13 szemeszter során számos pozitív eredmény, gyümölcsöző együttműködés alakult, ezért úgy döntöttek, hogy időről időre bemutatják az Alumni Mentorprogram „sikertörténeteit”.

IMG_9666

2020. május 26.
5 perc

Marton Ákos Barnabás és Vinkó Leó fiatal festőművészek, mindketten a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rajz szakán végeztek. Évek óta alkotnak együtt, és dekorálnak: szórakozóhelyeken, fürdőben és épületek hatalmas tűzfalain csodálhatjuk meg monumentális munkáikat. Az alkotópárossal aktuális megbízásuk helyszínén beszélgettünk.

IMG_9089

2020. május 15.
5 perc

Az SZTE TTIK Bolyai Intézete Alkalmazott és Numerikus Matematika Tanszékének egyetemi tanára dr. Stachó László, a sokoldalú oktató munkásságát a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetéssel ismerték el.

rokszin_richard5

2020. május 12.
5 perc

Minden évben legalább négy világversenyen részt vesz dr. Rokszin Richárd, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika Transzplantációs Osztályának szakorvosa. Küzdőszelleme másokat is inspirálhat: soha nem szeretett futni, azonban nyolc évvel ezelőtt – megfogalmazása szerint – unatkozott, ezért felvette a futócipőt, majd pár év kemény edzés után eljutott a félmaraton és a maraton versenyekig, 2015 óta pedig az embert próbáló Ironman triatlonon a futás mellett úszással és kerékpárral győzi le a kilométereket. A versenyek jó részén jószolgálati vesetranszplantációs futó nagykövetként hívja fel a figyelmet a betegekre.

vegetables

2020. május 06.
3 perc

A fenntartható élelmiszerfogyasztás szívügye Dr. habil. Zsótér Brigittának, az SZTE Mérnök Kar Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet egyetemi docensének. Fontosnak tartja, hogy a magyar családok asztalára hazai, helyi és szezonális alapanyagokból készült ételek kerüljenek, ezért is fogadta örömmel Prohászka Béla Venesz-díjas, olimpiai aranyérmes mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége alelnökének felkérését, hogy küldjön receptet a Délmagyarországot is kiadó Mediaworks szakácskönyvébe.

tandi-flora-feat-varga-judit-szomoru-vasarnap

2020. május 05.
4 perc

Néhány nappal ezelőtt debütált, s mára több százezer megtekintésnél tart Tandi Flora Szomorú vasárnap-feldolgozása, melyben Varga Judit igazságügyi miniszter kíséri az SZTE-n végzett énekesnőt hegedűn. A különleges produkció kapcsán beszélgettünk Tandi Florával.

ME_ezust_erdemkereszt

2020. április 27.
7 perc

Az oktatásban és az oktatásszervezésben is a hallgatókkal való közvetlen kapcsolattartást tartja az egyik legfontosabb feladatnak Dr. Molnár Erika az SZTE TTIK Biológia Intézet Embertani Tanszékének adjunktusa, aki munkája elismeréseként március 15-én a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata díjat kapta meg. A rangos kitüntetés kapcsán kérdeztük az SZTE kutatóját.

2020. április 17.
4 perc

Az Év Bölcsészet- és Társadalomtudományi Publikációja Díjat prof. dr. Csejtei Dezső filozófus, az SZTE BTK Filozófia Tanszékének professzora érdemelte ki. A díjról, és gazdag életpályájának meghatározó állomásairól kérdezte a professzort egykori hallgatója, Bencsik Orsolya.

IMG_20190806_123434

2020. április 01.
4 perc

2007. december 18-án, az ENSZ jelölte ki április 2-át az Autizmus Világnapjává azért, hogy felhívja a figyelmet erre az állapotra, amely tízmilliókat érint a Földön. Ferencziné Török Anikó, az SZTE fotográfus képzés volt hallgatója kisfiáról, Balázsról készített képein keresztül nyerhetünk betekintést egy autista gyermek zárt világába.

_MG_0361
2020. március 31.
4 perc

Számos kórusműve nyert díjat magyar és nemzetközi versenyeken,tavaly mutatták be Örkény István Tóték című drámája alapján komponált egyfelvonásos operáját. 2007-ben Erkel-díjat, 2009-ben KÓTA-díjat, 2013-ban Bartók-Pásztory Ditta-díjat kapott. 2020 március 15-én Magyar Érdemes Művész díjjal jutalmazták pályafutását. Dr. Tóth Péterrel a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar dékánhelyettesével beszélgettünk.

img_2962

2020. március 27.
11 perc

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta kiemelkedő színvonalú művészettörténészi, kurátori és oktatói munkája elismeréseként dr. Nátyi Róbert művészettörténész, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánja. Szeret tanítani, mint mondja: a hallgatókkal való rendszeres találkozás mindegyik tevékenységének biztos hátországa.

nyito_Nemeth_Aniko

2020. március 24.
6 perc

Az SZTE Füvészkert felújítása és működtetése mellett a gyermekek és fiatalok környezettudatosságra nevelése, valamint az ismeretterjesztés terén is sikeres intézményvezetői munkája elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott Németh Anikó. A Füvészkert igazgatóját munkájáról és a botanikus kert növénygyűjteményeiről is kérdeztük.

szecsodi_kiemelt_1

2020. március 03.
11 perc

Elsősorban tanárnak tartja magát Szecsődi Ferenc, a Szegedi Tudomány Egyetem Bartók Béla Művészeti Kar népszerű professzora, a Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Az Érdemes Művész címmel elismert szólista lemezkiadványaival rekordokat dönt, miközben különleges hegedűs programokkal gazdagítja a hazai zenei életet. Szecsődi Ferencet a szegedi egyetemhez kötődő több mint 40 évéről, tanári és zenei hitvallásáról is kérdeztük.

atmeretezett

2020. február 11.
4 perc

Közel 85 hektár területen alakít ki tudományos, innovációs, technológiai és ipari parkot a Szegedi Tudományegyetem. A kiemelt kormányzati projekt, az ELI lézeres kutatóközpont köré épülő Science Park Szeged, hazánkban egyedülálló módon segíti elő a kutatási és fejlesztési erőforrások koncentrációját.

2020. február 03.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa dr. habil. Kasik Lászlót, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Neveléstudományi Intézetének docensét 2019. november 11–én, az Egyetem Napján Az Év Fiatal Kutatója Elismerő Oklevéllel tüntette ki. A több nemzetközi kutatásban részt vevő, immár másodszor is Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesült fiatal oktatót a társas problémákról és megoldási módszereiről, a szociális kompetencia iskolai fejlesztésének lehetőségeiről és korlátairól, a magyar közoktatás helyzetéről és nem utolsó sorban a szegedi bölcsészkarhoz kötődő egykori és mostani önmagáról Bencsik Orsolya kérdezte.

szepirok_szilagyi_zsofia2

2019. december 12.
4 perc

A Szépírók Társasága prof. dr. Szilágyi Zsófia irodalomtörténészt, az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszékének vezetőjét kritikaírói tevékenységéért rangos díjjal tüntette ki. A friss Szépíró-díjas professzort többek között saját kritikusi attitűdjéről, a kritikus személyességének, ízlésének és felelősségének problémaköréről, a kritika XXI. századi funkciójáról, a tudomány és a szuverén én érzékeny viszonyáról, valamint a Szegedhez és annak bölcsészkarához fűződő, egyre intenzívebb kapcsolatáról egykori tanítványa, Bencsik Orsolya kérdezte.

Hongyu_Chen_2

2019. december 10.
3 perc

Élt már Kínában, Németországban és idén Szegeden kezdett el tanítani Hongyu Chen operaénekes, az SZTE Bartók Béla Művészeti kar tanára, akit itteni tapasztalatairól is kérdeztünk.

IMG_3525

2019. november 25.
4 perc

Szeged és az egyetem 1980-as évekbeli hangulatát is fölidézi a Vera, Grecsó Krisztián legújabb regénye. A hosszabb és rövidebb próza, a versek, a színházi munkák és a film-forgatókönyvek, a dalok, de az újságcikkek világában is otthonosan mozgó írót, Grecsó Krisztiánt, az SZTE bölcsész öregdiákját a siker titkáról is kérdeztük Vera című regénye szegedi ősbemutatóján.

IMG_7619

2019. november 18.
3 perc

Munkaidejükben egyetemistákat oktatnak, gyógyítanak, innovatív találmányok megálmodói vagy éppen a világűr rejtelmeit kutatják. Mire cserélik a fehér köpenyt munka után? Hogyan töltik szabadidejüket a Szegedi Tudományegyetem oktatói, kutatói, orvosai? Rovatunkban ezt a témát járjuk körül. Ezúttal Takával, azaz dr. Takajuki As Kurokavával, az SZTE rezidensével, traumatológus orvosával beszélgettünk, aki a közelmúltban az RTL Klub tehetségkutató műsorában, az X-Faktorban csillogtathatta meg énektudását.

IMG_5871

2019. november 13.
10 perc

A hazai felsőoktatás zászlóshajója, a Szegedi Tudományegyetem „kapitányi hídján” álló vezetőket sorra bemutatja a Szegedi Egyetem Magazin. Most az SZTE négy rektorhelyettese arról is vall, miként javíthatja tovább pozícióit a legfrissebb Quacquarelli Symonds ranglista szerint Magyarország legjobb egyeteme, a szegedi universitas.

2019. október 29.
4 perc

Schirm Anita, az SZTE BTK Magyar Nyelvészeti Tanszékének adjunktusa az Év Fiatal Oktatója Elismerő Oklevélben részesült a humán- és társadalomtudományok tudományterületen az SZTE 2019/2020-as tanévét megnyitó ünnepségen. A fiatal nyelvészt a szegedi bölcsészkarhoz kapcsolódó, de az alap- és középfokú oktatásban, akárcsak a nemzetközi tudományosságban is jelenlevő kutatásairól, tudományos és oktatói tevékenységéről kérdeztük.

2019. szeptember 18.
1 perc

Glässer Norbert néprajzkutatót, vallásetnológust, kulturális antropológust a Szegedi Zsidó Hitközség Löw Lipót Emlékplakettel tüntette ki. A díjazottal a vajdasági gyökerekről, az orthodox zsidó vallási élethez, valamint a dualizmus korához és a két világháború közötti időszakhoz kötődő kutatásairól, illetve a közösségért végzett munka ethoszáról és örömeiről Bencsik Orsolya beszélgetett.

kiemelt_LazarIstvan_BTK

2019. augusztus 27.
4 perc

LOL, 1x, mind1 és a smile-k. Az idősebb nemzedék manapság nehezen tudja értelmezni a chat és az SMS fiatalok számára teljesen természetes nyelvezetét. De vajon tudjuk-e, hogy mit jelent az eps, a Chr vagy az ngs? A témáról az antikvitásban és a reneszánsz korban használt rövidítéseket kutató Lázár István irodalomtörténésszel, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar oktatójával beszélgettünk.

Pero_szinhaz

2019. május 21.
5 perc

A Metanoia Artopédia Színház – amely 1990-ben alakult az akkori szegedi JATE Stúdiószínház tagjaiból, és máig szoros kapcsolatot ápol a Szegedi Tudományegyetemmel – előadásaihoz készített mechanikus tárgyinstallációinak és meditációs objektumainak gyűjteménye meghívást kapott a párizsi Magyar Intézet Hommage à Bauhaus 100 című kiállításra. A Szegedért emlékéremmel kitüntetett Perovics Zoltán útja az Aud.Max-tól a 92, Rue Bonaparte Paris-ig.

SZEM_2018_dekanok_nyito

2019. január 09.
19 perc

Mi a szegedi egyetem küldetése? A 2000-ben született 12 karú szegedi universitas kari vezetőinek válaszai az SZTE honlapján a Pillanatfölvétel a dékánoktól interjúsorozatban olvashatóak. Ezekre épül a Szegedi Egyetem Magazin alábbi összeállítása, amely az SZTE 12 karának hasonlóságait, az összetartó és előre vivő erőket villantja föl.

kiemelt_capakutato_MucsiDavid

2019. január 07.
3 perc

Cápákat jelölt meg, többek közt a hormonszintjüket mérte, és videós csapdákkal figyelte meg őket Mucsi Dávid. A Szegedi Tudományegyetem végzett biológusa egy hónapig kutatott a dél-afrikai Hermanusban.

2018. július 10.
7 perc

Lassan fél évszázada, 1973 óta tanít a Szegedi Tudományegyetemen, számtalan kötet került ki a kezei alól a magyar- és a világirodalom különböző korszakairól, volt nagykövet és az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, idén áprilisban pedig a Magyar Művészeti Akadémián tarthatta meg székfoglalóját. Szörényi Lászlóval, a Klasszika-filológia és Neolatin Tanszék professzorával tanítványa, Gellérfi Gergő beszélgetett.

|<(1) <(1) 2 3 4 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek