"A fotózás egyfajta terápia" - Ferencziné Török Anikó képei autista kisfiáról

- Beszélünk eleget, és megfelelőképpen az autizmusról ma Magyarországon?

- Én erre azt mondtam egyszer, hogy az autizmus trendi lett. Sok érintett szülő kikérte magának, hogy hát ő köszöni szépen, ebből a trendből nem kér. Nyilván nem így értettem. Arra gondolok, hogy sokat beszélünk az autizmusról, csendes órákat vezet be egyre több multi – ami nagyon hasznos kezdeményezés –, de nem ez lenne a legfontosabb. Az autizmus, akárhogy is szépítjük, valahol egy fogyatékosság, amit ugyanúgy akadálymentesíteni kellene. A kerekes székeseknek rámpákat építünk, az autistáknak vizuális megsegítésre lenne szükségük, hogy eligazodjanak a környezetükben.

- Mit gondolnak a betegségről az emberek és milyen valójában?

- Először is azt, hogy ez egy betegség. Nem az, bár valahol érthető, hogy ezt mondjuk rá. Ez egy sajátos idegrendszeri állapot, az autisták máshogy vannak „bekötve”. Gyógyítani nem lehet, de a tüneteket kezelhetjük. Az autista szóra zsigerből az ugrik be mindenkinek, hogy hű, akkor ő zseni, tök jó. Vagy a másik véglet, hogy totál retardáltak. Nehéz is megérteni, hogy ahány autista annyiféle. Balázs legfőbb tünete, hogy egyáltalán nem beszél. Jó értelmi képességű és korát meghazudtolóankirakózik: 2-300 darabos kirakókat rak ki, kis rutinszerzés után akár 20-30 perc alatt is. Egyszer fejjel lefelé is kirakott egy kisebbet, azon teljesen ledermedtem.De nem tudom, hogy valaha önálló életet tud-e majd élni.

- Milyen nehézségekkel találkoznak azok a szülők, akiknek autista a gyermeke?

- Talán ami a legjobban megviselt, hogy mi 4 éve száműztük az életünkből a spontaneitást. Szó szerint napirend szerint élünk:van egy több képből álló ábrasor, aminek a sorrendjét én állítom össze minden reggel, vagy előző este. És ha úgy raktam össze, hogy délután séta, akkor szakadó esőben is mennünk kellett sétálni, különben felborult a rend az ő világában. Ez azóta sokat finomodott, Balázs is sokkal rugalmasabb lett. A másik nagy nehézség a szelektív evés. Nem eszik főtt ételt, húst, zöldséget, gyümölcsöt. Az alternatívák folyamatos keresése komoly fejtörést okoz.

- Mikor és miért kezdte el őt fotózni?

- Mindig is sokat fotóztam, valamiért szerettem csinálni. Hat éve vettem meg az első tükörreflexes gépemet, majd elvégeztem az SZTE JGYPK Fotográfus-és Fotótermék Kereskedő képzését. A vizsgaanyagomban szerettem volna először bemutatni az autizmust fotókon keresztül. De akkor nem ment. Egyszerűen nem tudtam lefotózni fényképezőgéppel, mert mire minden értéket beállítottam, a pillanat rég elszállt. Beállított képeket pedig nem akartam – nem mintha nagyon lehetne őt instruálni.Tavaly nyáron készült az első kép telefonnal, egy séta alkalmával. Aztán követte még kettő pár napon belül és talán ekkor indult el bennem valami.

- Azóta sok képet publikált a személyes Facebook oldalán. Milyen a fogadtatásuk?

- Az első néhány kép után rengetegen biztattak, hogy valamit kezdjek vele, mert nagyon jó. Így létrehoztam egy albumot „Balázs világa – ahogy én látom” címmel. Amitől személyesebbé vált, hogy egyfajta terápiaként minden képhez odaírtam a saját gondolataimat, érzéseimet. Ez sokkal jobban megérintette az embereket, mint azt valaha gondoltam volna. Jelenleg már 34 kép van benne, 3500-an lájkolták és több, mint 1700-an megosztották. Több százan szóltak hozzá és mindet nagyon szívmelengető volt olvasni. A siófoki Plázából is megkerestek, hogy érzékenyítő programként szeretnék kiállítani a képeimet.

- Melyik a kedvenc képe a sorozatból?

- Az, amelyiken nézi a sötét vizet és a kép egyik fele szinte teljesen fekete, pont a fejénél. Ez számomra tökéletesen kifejezi a kiismerhetetlenséget azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a fejében. Talán soha nem tudjuk meg teljesen.

- Kiállításra is készült, a megnyitót sajnos a jelenlegi helyzet miatt halasztani kellett. Hogyan fogalmazódott meg Önben a tárlat ötlete?

- Nagyon sokan írták, hogy legyen. Először nem akartam, mert az összes kép telefonnal készült, tartottam a minőségétől nagy méretű nyomtatás esetén. De aztán átgondoltam, csináltam próbanyomást,és ugyan nem olyan tűélesek, mintha egy profi géppel készültek volna, úgy döntöttem, hogy talán a képek mondanivalója felülemelkedik a minőségen. A kiállítás címe – Talán lehetek idevaló – kicsit rólam is szól a profi fotósok felé. A kiállítás anyaga egy 22 képből álló válogatás, nem kerül bele mindegyik kép az albumból. Talán azáltal, hogy én nem szakember vagyok, hanem érintett szülő, közelebb tudom hozni ezt a témát. Április 2-án, az Autizmus Világnapján lett volna a megnyitó az Ifjúsági Házban. A járvány miatt sajnos el kellett halasztanunk, de ősszel már bizonyára meg tudjuk rendezni.

SZTEinfo: Bobkó Anna

Fotó: Ferencziné Török Anikó