Friss szemlélet és együttgondolkodás: hogyan szabadítható ki a nyelvtan az „elefántcsonttoronyból”?

– Gyerekkoromtól kezdve érdekelt, hogy bizonyos helyzetekben hogyan és mire használjuk a nyelvet. Egyetemistaként általános nyelvészet szakon a szakdolgozatomat a kérdéseknek a verbális konfliktusban betöltött szerepéről írtam, s ekkor vettem észre, hogy vannak olyan szavak (pl. a hát, az ugye), amelyek retorikai kérdésekben igen gyakoriak. Ám a szakirodalomban nem találtam e szavak funkciójára, működésére vonatkozó megállapításokat, a stilisztikai, a retorikai és a nyelvművelő munkákban ugyanis fölöslegesnek titulálták e szóosztályt. Azonban minél több olyan adatom lett, amiben töltelékszó szerepelt, annál világosabbá vált, hogy e szavak egyáltalán nem „töltelékek”, hanem a kommunikációban igenis fontos szerepet töltenek be. A diskurzuselemzés emiatt már nem is töltelékszavaknak, hanem diskurzusjelölőknek nevezi ezeket az elemeket, ugyanis a diskurzusra vonatkozó információkat jelölnek. Képesek például kifejezni a beszélőnek a mondanivalóhoz vagy a beszédpartnerhez való viszonyulását, utalhatnak a tágabb szituációra, udvariassági elemként is állhatnak, de a beszélgetés szervezésében, a diskurzusrészek összekötésében is fontos szerepük van. A diskurzusjelölők kapcsán izgalmas kérdés a kialakulásuk és a történetük, valamint a más nyelvre való fordításuk is. Újabban a diskurzusjelölőknek a különböző szövegtípusokban (pl. tanári magyarázatokban, tanulói válaszokban, interjúkban, vitaműsorokban, stand-up comedyben) való megjelenését vizsgálom, s azt kutatom, hogy a szövegtípusok tulajdonságai (pl. a formalitásuk, a tervezettségük, a típusuk) hogyan befolyásolják a diskurzusjelölők megjelenését és funkcióját. De folyamatosan foglalkozom a téma anyanyelv-pedagógiai vonatkozásával is, ugyanis ennek a szóosztálynak a nyelvtantanításba való beemelése segíthetne abban, hogy ráirányítsuk a tanárok és a diákok figyelmét a közléshelyzettől függő beszédmódra és a nyelvi formák mögött rejlő változatos tartalmakra.

– Több sajtóorgánumban, ismeretterjesztő cikkben vagy tudományos közleményben is fontosnak tartja jelezni az alsó és középfokú (nyelvtan)oktatásban jelenlevő problémákat, kutatásainak pedig erős, pedagógiailag hasznosítható dimenziója is van. Mennyire van élő kapcsolata az általános és a középiskolában tanító kollégákkal? Egyáltalán mennyire tudják követni az új nyelvészeti eredményeket és módszereket?

– Egyetemi oktatóként nagy a felelősségünk abban, hogy a tanítványaink milyen nyelvszemlélettel rendelkeznek és hogyan viszonyulnak a nyelvtanhoz mint tantárgyhoz. A nyelvészeti ismeretek átadása során arra törekszem, hogy a diákjaim a hétköznapi életben is hasznosítható tudást szerezzenek, s őket is arra biztatom, hogy folyamatosan tájékozódjanak az újabb nyelvészeti kutatások eredményeiről, tanárként pedig vigyenek majd be minél életszerűbb, érdekesebb és humorosabb példákat (pl. filmsorozatok párbeszédeit, reklámokat, dalszövegeket, vicceket) az órákra az egyes nyelvi jelenségek bemutatásához, s próbálják meg végre kiszabadítani a nyelvtant az „elefántcsonttoronyból”. A volt tanítványaim közül sokan általános vagy középiskolai tanárok lettek, sokukkal a mai napig közvetlen kapcsolatban vagyok.