- Nem is tudom, honnan, de sokkal előbb, mint az iskolai fizika, olyan elképzelésem támadt, hogy a „mi (szent?) feladatunk annak a megfejtése, hogyan működik a világ”. Valami ösztönös redukcionizmus vezetett ahhoz, hogy később nagyon érdekelt az elméleti fizika. Moszkvában szerettem volna tanulni, de abban az évben, nem lehetett éppen erre jelentkezni. Így a matematika szakra adtam be a jelentkezésemet. Tehát volt egy filozófiai érdeklődésem mindig is. 12 éves voltam, amikor az egyik unokatestvérem Kiskunhalasról eljött Szegedre orosz-német szakra és nálunk lakott albérletben. Én minden könyvet elolvastam az övéi közül, még a jegyzeteit is nyelvészetből. A dialektikus materializmus olvasókönyvét is elolvastam, ami manapság sokaknak az „antikrisztus bibliája”. Irtózatos problémáim voltak a könyvben található idegen szavakkal, de elolvastam. Kalmár László professzor mondta azt, és ez a jelmondata lehetett volna: „engem minden érdekel”. Én is így voltam ezzel: engem a világ a maga teljességében érdekelt, hogy hogyan működik. Matematikus programtervező szakra jelentkeztem végül, mivel úgy éreztem, az itteni fizikaoktatás túlzottan „kísérleti” nekem, míg a matematikához „mégiscsak értek. A jelenlegi fő kutatási területem a nem lineáris funkcionál analízis. Amikor elkezdtem egyetemre járni, a lineáris funkcionál analízis volt az egyik fő kutatási témakör itt a Bolyai intézetben is, de engem jobban érdekelt a kvantum mechanika. Mivel akkoriban még nem volt PC, a programtervező matematikusok is ugyan azt tanulták elméleti fizikából, mint a fizikusok. A funkcionál analízis ehhez kellett, engem ez külön érdekelt a fizika miatt is. 1975-ben befejeztem az egyetemet, és Szőkefalvi professzor iskolájához csatlakoztam, mert az a téma érdekelt a leginkább, főleg mechanikai és geometriai mértékelméleti problémákkal foglalkoztunk. Egy évvel később ösztöndíjjal kerültem Pisába, a ScuolaNormaleSuperiore-ba. Az olaszok nagyon sokra értékelték, hogy Riesz és Haár egyeteméről jöttem. Ezzel szemben a legtöbb ismerősöm az elzártságunk miatt azt képzelte, hogy olasz matematika a reneszánsz óta nincsen, és mi vagyunk az ászok kombinatorikában. Pedig rendkívüli idő volt! A CERN-ből (Európai Központi Magkutató Intézet) jártak oda fizikusok, és akkor fedezték fel azt a standard modellt, ami azóta is a világnak az elképesztően megbízható leírása. Akkor óriási reményeket fűztek ahhoz, hogy a végtelen dimenziós komplex alakzatoknak a természetes geometriája segítségével alkossanak meg egy egyesített kvantumtérelméleti világmodellt. Pisában ennek a matematikájából írtam a doktori dolgozatomat, 1985-ben egy spanyol professorral még könyvet is írtam a témában.Sajnos tíz év múlva a fizikai alkalmazás reménye szertefoszlott. Ugyanakkor itthon a Pisában és később Tübingenben megszerzett, és hazánkban ritka felkészültségemet számos elméleti és alkalmazott kutatási projektben sikerült kamatoztatnom.