A Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára – című előadása legújabb változatát, a harminchetedik variációt mutatta be a szegedi egyetemhez szorosan kötődő, egykori JATE Stúdió Színház tagjaiból alakult Metanoia Artopédia a THEALTER fesztiválon. A Régi Zsinagóga közönsége most láthatta először a 2013 óta külföldi fesztiválokon és itthon is nagy sikerrel játszott előadást, melynek egyik különlegessége a szövegépítkezésre jellemző nyitott dramaturgia.

Minden előadás előtt szociológiai kérdőívet töltetnek ki a nézőkkel, melyben a társadalmi kisebbségekhez és az agresszióhoz való viszonyukra, mindennapi tapasztalataikra kérdeznek rá. A válaszok pedig a következő produkciók szövegeit és történeteit formálják, az aktuális események narrációit beemelik az előadás soron következő variációiba. A kérdőívek eredményeit Dr. Lencsés Gyula, az SZTE Szociológiai Tanszékének adjunktusa értékeli ki. Ilyen módon a Jég-doktrínák szöveg anyaga és szellemi-tartalmi horizontja nem zárul le, hanem a közös történetmesélés jegyében úgy is fogalmazhatunk, hogy „állandó születésben”, azaz a „teremtés állapotában” létezik. Ez az interaktív alkotói módszer nemcsak az egyéni felelősségvállalást hangsúlyozza, a gyűlöletbeszéddel szembeni érzékenységet és éberséget tudatosítja a nézőben, hanem az előadás genezisére is rávilágít: amíg újabb és újabb szövegváltozatok születnek, az uszító és kirekesztő doktrínák köztünk élnek, vagyis az előadás különféle szövegvariációit az élet diktálja. A „meddig-re?” adható poétikai válasz egyben a Jég-doktrínák fontos mondanivalója: Auschwitz után nincs semlegesség, a történtekről és mindennapi történeteinkről beszélni kell.

Az előadás lazán egymáshoz kapcsolódó archív hanganyagok és szövegrészletek izgalmas kollázsa, amely a túlélők (mint például a Harmadik Birodalom Nyelve című kötet szerzője, Victor Klemperer, vagy az 1944-ben Auschwitz-Birkenauba deportált liliputi művész, Ovics Perla, valamint dr. Nyiszli Miklós) emlékiratainak részleteire, és a népírtás német és magyar elkövetőihez köthető dokumentumokra, rádiófelvételekre, beszéd töredékekre, illetve blogokra, internetes fórumok nyíltan felvállalt uszító kommentjeire épül. A 2016-ban Szegedért emlékéremmel kitüntetett Perovics Zoltán, a Metanoia Artopédia alapító-rendezője és látványtervezője érzékeny ráközelítéssel és egyben finom eltartással nyúl a szöveganyaghoz, és kezdi el működtetni a színházi térben.

A kezdő képben fekete, fátyolszerű függöny rejti el az előadás játékterének egy részét (mivel klasszikus értelemben vett színpadról nem beszélhetünk). A szűrt fényben a lepel mögött mintha egy szoborszerű Pieta variációt azonosíthatnánk, de amint a függöny felmegy, torzul a kép: a két, szinte szimbiózisban létező furcsa nőalak „életre kel”, és lassan pár mondatokra megszólal, szavakat elmorzsol (Krasznahorkai Ágnes és Vetlényi Lili briliáns játékával), minden egyes ingatag „megmozdulásával” tovább pörgetve a szerepük beazonosítására, avagy szinte beazonosíthatatlanságára tett kísérleteket. Bizarr, álomszerű alakjuk éles kontrasztot állít az elhangzó „idő kérdése, és nem kérek, hanem lövök… „ - típusú szövegrészletek metszően kegyetlen valóságával. Figurájuk telitalálat: szürreális atmoszférát sugárzó lényük a tiszta, józan gondolkodást mellőző mondatok hatását és bomlasztó-rohasztó működését is szimbolizálja.

Az előadáson készült képek itt megtekinthetőek.

Az előadás másik szereplője, Erdély Perovics Andrea – aki a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar filozófia-esztétika szakirányán végzett – döbbenetes erejű játéka, színházi jelenléte az előadás egyik legnagyobb erőssége. Még a függöny takarásában egy archív felvételen felcsendülő szavalatnál (Alföldi Géza Csak a gyökér kitartson! című versét Kiss Ferenc szavalja.) mímes mozdulatokkal karikírozza ki az indulattal és túlzásokkal teli mondatokat. Itt még a szöveg mondanivalójával szembeni távolságtartás érzékelhető. Majd amikor a felvételről hallható tapsvihar alatt óvatosan, szinte elfogódott zavartsággal kiles a függöny mögül, már látjuk fekete spanyolgalléros ruháját, fehérre festett „bohócarcát”, tudatosul bennünk – elkezdődött a színház ideje. Szertartásos módon, egyenként szabadul meg lényének „clownságát” kifejező ruhadarabjaitól, és áll szikáran előttünk – végig feketében – a Sötétség Angyalaként. És elkezdődik az egyfajta (közös) szenvedéstörténetként is értelmezhető szellemi utazás. A figurája által elmondott szövegek szellemiségének (szinte már veszélyesen mély lelki regisztereket érintő) újra és újra élése adja a többszólamú alakítás dinamikáját és erejét.

Játéka egyik szólamában egy kedves tanárnő gyerekek szintjére „leereszkedő” stílusában magyarázza, hogy: „A róka mindig róka marad, a tigris pedig – néz érdeklődve kedves nebuló-közönségéhez – tigriis! , „A róka sohasem lesz elnéző a libával szemben és a macska sem fog barátságos hajlamot mutatni az egér iránt...” hangzik a megjegyzésre szánt lecke vagy mese, majd erre a nézők soraiban némi kuncogás. Az idézet sokak által nem közismert (szerencse vagy nem szerencse?), Adolf Hitler Mein Kampf című könyvéből való, melyben a fajtisztaság fenntartásának természetes ösztönéről értekezik. Egy másik megszólalással az uszítás fekete démonaként, szinte hipnotikus erővel idézi meg a nemzetiszocializmus fanatizmusát, és gyomorba vágó erővel üvölti: „Teljesüljön bennetek a mások megsemmisítésének parancsa!” A megrendítő Hitleri mondatokat a Tavaszi szél vizet áraszt című dalocska gyermekhangon előadott bejátszása oldja. Egy másik képben Erdély Perovics Andrea filmszerű éles váltással viccmesélő csajszivá szelídülve kérdezi a többieket, hogy: Azt a viccet hallottátok, hogy megy a cigány orvoshoz? … és gúnyosan mórikálja el a brutálisan otromba, rasszista mondatokat. A gyűlöletkeltő beszédmód hétköznapi párhuzamba állítása megsemmisítő erejű.

A THEALTER Fesztiválhoz hasonlóan idén szintén harmincadik jubileumát ünneplő Metanoia Artopédia sodró lendületű, gyors szövegváltásokkal működő közel két órás előadása szándékoltan a fiatal generáció téma iránti érzékenyítésére született. A nézőtéren ülők érzelmileg egyetlen pillanatra sem függetleníthetik magukat, a produkció átgondolt és letisztult látványvilága, a szereplők végig koncentrált, profi színházi élményt nyújtó játéka újbóli és újbóli megnézésre és szembesülésre ösztönöz.

SZTEinfo-Lévay Gizella

Fotók: THEALTER Fesztivál/Németh György

Korábban írtuk a 30. THEALTER Fesztiválról:

Jászay Tamással: „A nap 24 órájában a színházzal foglalkozom”

Színház helyett karanténfilm: Egy nő - A Homo Ludens Project filmbemutatója

A múltbéli sebek hatásáról hallottunk a Thealteres előadáson

Lenni vagy nem? – Aktuális és megosztó téma a színpadon

30. THEALTER az SZTE színháztudománnyal foglalkozó oktatója, Jászay Tamás iránytűjével