SZTE magazin

Desktop1-001

Az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója szerint a közösségért felelősséget vállaló kelet-ázsiai gondolkodásmód segített Magyarországon is a járványhelyzet sikeres kezelésében

Ahogy a hal, amint vizet ér.” – jellemzi egy kínai közmondással Kínához való szoros kapcsolatát Mohr Richárd sinológus, a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet igazgatója, aki egyúttal a leendő Kína Központ egyik vezetője is. A kínai koronavírus járvány idején beszélgettünk a kelet-ázsiai emberek felelős közösségi gondolkodásáról, a világ máig fennmaradó legrégebbi civilizációjáról, egy száz éves pekingi videóról és természetesen az intézet jövőjéről.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Nekem kínaiul van” – fogalmazzuk meg a mindennapi sommás bölcsességet a teljes értetlenség-érthetetlenség kifejezésére, amikor valamilyen ismeretből szinte semmit nem tudunk magunkévá tenni. A hétköznapi leegyszerűsítő gondolkodás mögött az európai szemszögből nehezen befogadható kínai írásjegyekhez, ehhez kapcsolódóan a kultúrához kötődő – még napjainkban is tapasztalható – interkulturális idegenségérzet társul. Magyarországon a rendszerváltás előtti években – mint az ön esetében is mennyire volt egyszerű a kínai nyelvtanulás? Akkoriban mi adta a kezdő lökést, hogy Kína felé forduljon?

Nincs titkos sanghaji nagynénim és a családból sem dolgozott senki kínai nagykövetségen. Egyszerűen az egzotikus kultúrák már gyermekkoromban érdekeltek, még a kungfuba is belekóstoltam. Szerencsém volt, mert vidékiként a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium emelt angol nyelvi osztályában érettségizhettem. Akkoriban, az 1980-as évek végén az országban egyedül Budapesten lehetett kínaiul tanulni, és a gimnázium mellett a Kőrösi Csoma Társaság nyelvtanfolyamain 17 évesen elkezdtem ismerkedni a nyelvvel, ez tulajdonképpen az ELTE Kínai Tanszék felkészítő tanfolyama volt. Akkor még nekem is az egész nagyon „kínai volt”, azonban elég kitartó lehettem, ugyanis a 34 fős kezdő csoportból a végére 4-en maradtunk. Később 1990-ben a Miskolci Bölcsész Egyesületnél kezdtem meg a kínai-angol szakot, mivel az ELTE Kínai Tanszék abban az évben nem hirdetett felvételt. Már akkor megmutatkozott, hogy a kínai nyelvtanulás nagy elkötelezettséget és fejlődésre való képességet igényel. Néhány év múlva mégis az ELTE Kínai Tanszékén kötöttem ki, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Intézetében még kínai szaktolmács minősítést is szereztem, és ösztöndíjasként több kínai egyetemen tanulhattam.


_MG_0546


Ilyen nyílegyenes út vezetett Kínába?

Azért ennél többről volt szó, abban az időben több jelentős társadalmi, politikai és gazdasági történésnek is tanúi lehettünk, többek között 1989-ben leverték a Tienanmen téri diáktüntetést, valamint Magyarország és Kína ugyancsak ebben az időszakban biztosított egymásnak kölcsönös vízummentességet. Az országban megszűnő KGST-s lengyel piacokat ezt követően váltotta fel a kínai áruk tömege. Ezekben az években több ezer kínai érkezett az országba, és nagy szükségük volt tolmácsra. Az én akkori 100-150 szavas szókincsemmel a „sztártolmácsok” közé emelkedtem Miskolcon. Ezután az életem teljes mértékben egybeforrt Kínával, az első pillanatoktól kezdve úgy éreztem, mintha haza érkeztem volna. Egy kínai közmondás képes kifejezőmódja érzékelteti legjobban ezt az érzést: „Ahogy a hal, amint vizet ér.” Bármerre is sodort az élet, Kínával mindig szorosan összekötött.


A kínai kultúra globálisan elterjedt életfilozófiái, mint a taoizmus, a konfucianizmus vagy a buddhizmus számos tanítása a nyugati ember számára is értéket képvisel. Populárisabb formában, de világszerte népszerűek a kínai horoszkóp és a harmonikus térrendezői elvet tanító feng shui útmutatásai is. Egy kínai kultúrával foglalkozó szakemberre milyen mélységig hat ez a bölcsesség, avagy mennyire válik maga is úgymond „kínaivá”?

Ezt a kérdést első körben interkulturális nézőpontból úgy közelíteném meg, hogy milyen értéket tanulhatunk meg a keleti társadalmaktól. A Krisztus előtt 500 évvel élt kínai filozófusok hatására a keleti társadalmak – a nyugati individualista szemlélettel szemben – közösségi szellemiség szerint élik az életüket. Vagyis életfilozófiájuk szerint soha nem az egyén, hanem mindig a közösség érdeke a döntő, az a fontos, hogyan lehet az egyes ember a közösség hasznára, milyen módon tud vele harmóniában együtt élni. A nyugati társadalmaknak ezt a szemléletet érdemes megfontolniuk a keleti gondolkodásmódból. Nem hiszem, hogy kínaivá kell válnia annak, aki kínai nyelvvel és kultúrával foglalkozik. Bár hozzáteszem, a legtöbb kínaiul tanuló hallgató – valamikor magam is – átmegy ezen a folyamaton. A kínai kultúra bizonyos elemeit érdemes megszívlelni és elsajátítani, azonban nagyon kell vigyázni arra, hogy mindeközben ne váljunk kultúravesztetté, ne tévedjünk el a kultúrák között. Tudnunk kell a saját gyökereinket, értékeinket becsülni. Egy kínai számára nem azért értékes egy magyar, mert esetleg beszéli a kínai nyelvet, hanem mert ő egy eltérő, de ugyanúgy fontos és értékes kultúrát képvisel. A Konfuciusz Intézet programjain is azt a gondolatot népszerűsítjük, hogy nem kell úgymond senkinek kínaivá válnia, hogy ezzel a kultúrával megismerkedjen, ugyanakkor a Kínával kapcsolatos sommás ítéletektől érdemes óvakodni. A kultúráknak nincsen fokmérő értéke, vagyis nincsen jobb vagy kevésbé jobb kultúra.


_MG_6097


A világon az egyetlen ókor óta folyamatosan létező civilizációként Kínát tartjuk számon, ami közel ötezer éve lényegében változatlan határok között ugyanazon a kontinensnyi méretű helyen fennáll. Ez a mérhetetlen társadalmi és kulturális örökség hogyan formálhatja a nemzeti identitás és geopolitikai szemléletet, valamint napjaink modern emberének gondolkodásbéli attitűdjét?

Ha Konfuciusz és Lao-ce írásos örökségére gondolunk, amik a mai napig megvannak, sőt újabb és újabb nyelvemlékek, szövegváltozatok kerülnek elő, elképzelhetjük, hogy ez a több ezer éves hagyományra visszanyúló kulturális identitás most is milyen jelentős mértékben jelen van a társadalomban. Az ősi hagyományok mind a mai napig nagyon erősen élnek az emberekben. Gondoljunk csak bele, hogy míg mi magyarok egy európai kultúrkörbe integrálódott nép vagyunk, – ahogy mondani szokás – sokáig éltünk a szláv népek tengerében, utána pedig az évszázadok alatt a nyugati hatalmak különféle befolyásai alá kerültünk, addig Kína a többi fejlett kultúrától elzártan fejlődött, és központi rendíthetetlenségében volt a barbár népcsoport tengerében maga a „nagybetűs civilizáció”, a „világ közepe” – ahogy önmagukat definiálják –, mint egykoron Róma volt a fény a barbárok között. De hol van már Róma? Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy Kína az egyetlen olyan társadalomtörténeti kísérlet, ahol megvizsgálhatjuk, hogy egy ókori civilizáció hogyan modernizálódott napjainkig. Ennek részei a különféle reformfolyamatok és a nyelvújítás is. Mindez természetesen jelen van napjaink gondolkodásában, mint ahogy az a történelmi tapasztalat is, hogy Kína a világ vezető hatalmából az ópiumháborúk idején hogyan süllyedt félgyarmati pozícióba, majd az évszázadok során hányszor került vesztes, megszégyenített helyzetbe. A mai Kína ismét igyekszik a világ egyik vezető pozícióját megcélozni, amire történelmi hagyománya és gazdasági lehetőségei predesztinálják.


Sokan éppen ettől tartanak.

Az ezzel kapcsolatban időnként hangoztatott aggodalmakat alaptalannak vélem. A kínai politika hosszú idő óta úgy fogalmaz, hogy egy multipólusos, több lábon álló, több gazdasági központtal rendelkező nemzetközi erőtérben érdekelt, és nem egyfajta hegemónként szeretne a világban uralkodni. Mert ez utóbbi nem szolgálja a közösségi és hosszú távú érdekeket. Néhány évtizede figyelem a Kínában megjelenő gazdasági és politikai nyilatkozatokat, és úgy látom, hogy ezek a gondolatok konzekvensen és változatlanul jelen vannak.


Kína számára mit jelent a megújulás, vagyis – mint ahogy a Változások Könyvében olvasható – a folyamatos megújulásra való képesség?

A Változások Könyve, vagyis a Ji King az öt régi nagy kánon egyike, egyfajta jóskönyvnek is tekinthető, azonban a mai modern világunk szemléletére nem ez hat elsősorban. A kínai társadalomban a megújulás képessége mellett egyszerre van jelen egyfajta becsontosodott, görcsös hagyománytisztelet is, ami nem engedi a gyors és túl könnyű változtatásokat. Kína nagy hajó, és lassan mozdul. Már Krisztus előtt, a Han-dinasztia idején létrejött az a rendszer, hogy egy úgynevezett központi császári vizsgán választották ki a hivatalnokokat. A XVIII. század francia gondolkodói a racionálisan szervezett birodalom mintájának tekintették Kínát, Voltaire több művében mutatta be kínai vizsgarendszert követendő példaként. Ugyanakkor tudjuk, hogy éppen ennek a merev rendszernek lett a következménye Kína XVIII-XIX. századtól kezdődő nemzetközi politikai sikertelensége is. A kínai lélekhez ugyanakkor nagyon közel áll az adaptáció képessége, rendkívül jól alkalmazkodnak új helyzetekhez, úgy is fogalmazhatunk, hogy erős bennünk a túlélő ösztön.


_MG_6046


Ez hogyan nyilvánul meg?

A másfél milliárd lakosú Kínában él a Föld lakosságának közel egyötöde. A túlnépesedés pedig egészen érdekes – a nyugati ember számára nem feltétlenül pozitív – viselkedési normákat nevelt ki az ott élőkből. Egy hétköznapi példával élve, náluk nem szokás beállni egy sorba (tegyük hozzá, hogy kínai léptékkel mért hatalmas sorokra kell gondolnunk), helyette inkább tolakodnak. Ez a módszer nem a hatékonyságról szól, hanem arról a belső félelemről árulkodik, hogy nem szabad lemaradni semmiről, mert akkor kimaradunk valamiből. Hasonló a helyzet, ha az ismert kínai toposzra gondolunk: mivel nagyon sokan vannak, ezért rendkívül sokat és nagyon különlegeset kell tudnia annak, aki szeretne kiemelkedni a tömegből. Ezért egy kínai diák éjt nappallá téve, a hét minden napján állami és magániskolákban 10-12 órát tanul, hogy majd a rettegett egyetemi felvételin jól tudjon teljesíteni. Évente tízmilliós nagyságrendben felvételiznek a fiatalok, és egy jó hírű egyetemre való bejutás egyet jelent a biztos karrierlehetőséggel, a társadalmi ranglétrán felfelé vezető úttal. Akinek volt már kínai hallgatója, megtapasztalhatta, hogy ők biztosan elvégzik a kiadott feladatot, erejükön felül próbálnak teljesíteni, szemben a nyugati hallgatókkal, akikről ez nem minden esetben mondható el. Tehát a túlélés, az alkalmazkodás képessége óriási szorgalomra és munkára épül.


Az SZTE Konfuciusz Intézetet hogyan érte el a kínai koronavírus-járvány? Milyen volt a túlélési ösztöne?

A kínai újévi ünnepségek idején robbant a vírusbomba, és ilyenkor – mint a világ minden táján – a szokásoknak megfelelően a Konfuciusz Intézetbe is több tanárhoz érkeztek Kínából rokonok, akik azonban a járványhelyzet és az egyetemi intézkedések hatására két hétre önkéntes karanténba vonultak. Örömmel mondhatom, hogy intézetünkben semmiféle probléma nem volt, senki nem fertőződött meg. Az biztos, hogy a járványhelyzet hatására a világban eddig ismert szokásrendszer megváltozott, és ez minden bizonnyal tartós lesz. A mi túlélési ösztönünk azonban remekül működött, kínai tapasztalataink hatására elég korán beszereztük a fertőtlenítőszereket és a maszkokat. A maszkhordás egyébként teljesen természetes viselkedési forma a kelet-ázsiai országokban. Az 1995-ös pekingi ösztöndíjam során láttam először, hogy ha valaki megfázott és köhögött, akkor maszkot vett fel, hogy óvja a környezetét és a közösséget. Visszakanyarodok a korábbi gondolatomhoz, hogy ez egy közösségi kultúra, vagyis az egyéni érdek és kényelem fölé emelkedik a többiek védelmének gesztusa. A járványhelyzet hatására Magyarországon is megjelent ez a fajta közösségi gondolkodás, talán ez is segített abban, hogy sikeresen tudtunk küzdeni a vírus ellen.


_MG_6260


Hogyan látja az intézet jövőjét?

Mindig előre kell nézni, a világ most bizonyos mértékben átalakul, ez mindig így volt, és így is lesz. Azonban vannak értékek, amik nem változnak, és ide tartozik a tudás pallérozása, a kínai nyelvtanulás, a kultúrák közötti kapcsolattartás fontossága, és az oktatás és kutatás fejlesztése is. E tekintetben optimista vagyok. Kínában a Konfuciusz Intézet hálózatát a lágy erő megjelenésének egyik reprezentánsaként szokták emlegetni. A kínai állam támogatását élvezi, a világban betöltött gazdasági és kulturális befolyását növelő céljait szolgáló intézményhálózatként. Egy tudományegyetem számára akkor előnyös a Konfuciusz Intézettel való együttműködés, ha eszközül szolgálhat azon az egyetemen a tudományos Kína-kutatás fejlesztéséhez. Még sok a megoldandó kérdés, a fejlesztésre váró feladat, de rendkívül jó, hogy a Kínára koncentráló fókusz egyre erősebb az egyetemen. Már önmagában a Konfuciusz Intézet alapítása is ezt mutatja. Az országban a szegedi Konfuciusz Intézet az első, ami egy olyan egyetemen jött létre, ahol korábban nem folyt Kína-kutatás. Az elmúlt években több egyetemi karral alakultak ki Kínával kapcsolatos együttműködések, amelyek az SZTE hosszú távú céljait szolgálják. Az egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézetével közösen egy Kínával foglalkozó specializáció elindításán dolgozunk. Ez az első olyan program az SZTE-n, ami a tudományos igényű szervezett Kína-kutatást célozza meg, ami már nemcsak a kínai állam, hanem az egyetem céljainak is megfelelne. A Konfuciusz Intézet elsődleges célja és feladata a kínai nyelvoktatás a közoktatásban és az egyetemen, a kínai kultúra népszerűsítése. Óriási öröm számunkra, hogy tavaly rektori döntés született a szegedi Kína Központ létrehozásáról. Bár a vírushelyzet miatti korlátozások jelentős mértékben lassították az ezirányú munkát, azonban rövidesen újult erővel fogunk bele a szervezésbe. Ezt segíti majd, hogy a nyár folyamán a központ székhelyéül szolgáló Mars téri épületbe költözhetünk.


Mi a tapasztalata, Szegeden mekkora az érdeklődés a kínai nyelvtanulás iránt?

Az elmúlt 7-8 évben azt tapasztaltam, hogy egyre nagyobb az érdeklődés Kínával kapcsolatban. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az emberek döntően akkor foglalkoznak Kínával, amikor az úgymond szembe jön velük. Ezúton is szeretném megköszönni kollégáim, segítőink, hallgatóink munkáját és lelkesedését, akik mindannyian nagyon sokat dolgoznak Kína és a kínai kultúra népszerűsítéséért, emiatt Szegeden is egyre többen érdeklődnek képzéseink és programjaink iránt.


_MG_6265


A közelmúltban a Facebook oldalán megosztott egy különleges, 1909-ben készült, közel 9 perces pekingi videót, amelyben felvillannak az akkori élet jellemző zsánerfigurái és történései. Olyan jó minőségű felvételen látjuk ezeket a magával ragadó jelenetfüzéreket, mintha csak a közelmúltban készült volna. Speciális nézőpontot kölcsönözhet, hogy Szegedre érkezése előtt tíz évet (2004-től 2014-ig) élt ebben a 25 millió lakosú megapoliszban. Önnek miről szól ez a videó? (A felvétel itt elérhető.)

Számomra elmondhatatlanul sok mindenről mesél ez az unikális felvétel. Érdekes volt látni az udvariassági szokások korabeli megjelenését éppúgy, mint a vallási menet méltóságát, a nyüzsgő piac idilljét, a kamerától megdöbbent arcokat, a társadalmi hovatartozást kifejező öltözködést, és a kínai építészet különlegességét. Interkulturális kérdésekkel is foglalkozó szakemberként páratlan kincsnek tartom, hogy a filmkészítés korai időszakából származó, 111 évvel ezelőtt forgatott kockákon megelevenednek a sikátorokban fel-alá járkáló utcai árusok is, akik – mint ahogy hallhatjuk is – kifejezetten Pekingre jellemző, minden szakma egyedi hangzásvilágú kántálásával árulták a portékájukat. A kínai nyelv eleve zenei hangsúlyokkal rendelkező nyelv, óriási örömmel fedeztem fel a videóban ezeket az Észak-Kínára jellemző zenei jellegzetességeket. Egy amerikai csapat utómunkálatainak köszönhetjük, hogy színekben és hangban is feljavították ezt a filmet. Egy Pekingben élő egykori tanítványom - aki a pekingi filmakadémián doktorandusz hallgató - osztotta meg velem ezt a videót, és gondoltam, másoknak is örömet szerezhet, ezért közkinccsé tettem.


SZTEinfo-Lévay Gizella

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés

SZEM_2019_HUN_borito SZEM_2019_ENG_borito

AlmaMater_Magazin_2019_telAlma_mater
Szteminarium_2019SZEM_klinika_2020_01