Bezár

Sajtószoba

Aktuális sajtóközlemények

|<(1) <(3) 4 5 6 7 8 

IMG_8645

2022. február 25.
2 perc

A Széchenyi 2020 program keretében megjelent „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” című pályázati felhívás keretében elnyert, 608,13 millió forint vissza nem térítendő, Európai Uniós forrásból finanszírozott pályázat célja, hogy meghatározzuk a fajok közötti szinaptikus-, sejt- és sejthálózati szintű analógiákat és eltéréseket, különös tekintettel az agykéregben előforduló gátló idegsejtekre.

IMG_8751

2022. február 24.
2 perc

Egy esetkocsival bővült a Szegedi Tudományegyetem gépjármű flottája. A nettó 45 millió forint értékű gépkocsi a betegek elsődleges ellátását és szállítását teszi gördülékenyebbé. A jármű, amelyet 2022. február 24-én adtak át, a Szegedi Tudományegyetem klinikai épületei között végzi majd a betegek szállítását.

alma_mater_dij

2022. február 21.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Alma Mater pályázatot hirdet azon szervezetek részére, amelyek az SZTE-vel szoros tudományos és/vagy szakmai kapcsolatot ápolnak, támogatják céljainak megvalósítását és kiemelt foglalkoztatói a Szegeden végzett hallgatóknak.

Nyito_BIAL_ceremonia_t

2022. február 21.
3 perc

Először adta hírül az LNP-mRNS vakcina jelentőségét az a 2017-ben megjelent Nature-cikk, amely elnyerte a „BIAL Award in Biomedicine 2021” kitüntetést. A 2022. február 18-i díjátadót követően a közlemény népes szerzőgárdájából az első helyen szereplő Pardi Norbertet, valamint Karikó Katalint, a Pennsylvaniai Egyetem laboratóriumaiban több éven át együtt dolgozó, a Szegedi Tudományegyetemről indult két biokémikust kérdeztük.

WFP_9237

2022. február 17.
1 perc

1280 üveg immunerősítő Béres Csepp készítményt adományozott a COVID-betegek ellátásában résztvevő SZTE egészségügyi dolgozók részére a Béres Gyógyszergyár. Az adományt a közelmúltban szállították ki a klinikákra.

weboldal_nyito_janikovszky

2022. február 17.
2 perc

Az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszéke „Te is tudod?” címmel Janikovszky-emlékversenyt hirdet. A megmérettetésre az általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos diákjai, valamint a középiskolások jelentkezését várják, határon innen és túlról egyaránt.

71735375_3213333745374106_7089008203979030528_n

2022. február 16.
1 perc

2022. március 16-ig adhatják le jelentkezésüket azok a cégek, amelyek részt kívánnak venni a Szegedi Tudományegyetem Állásbörzéjén. A régió legnagyobb álláskeresési fórumának 2022. április 12-én, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ ad otthont. A szervezők várják a munkalehetőséget kínáló cégek, a mikrovállalkozások és szolgáltatók jelentkezését.

Covidos_kismamak

2022. február 16.
3 perc

Gyógyultan távozott az SZTE SZAKK AITI Intenzív Osztályáról az a két kismama, akiket 2021 decembere és 2022. február elseje között a koronavírus-járvány okozta súlyos tünetek következményeként, ECMO gépek segítségével műtüdőre kapcsolva láttak el a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ orvosai.

Tisza_jegzajlas

2022. február 14.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem földrajztudósai az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) felkérésére 2017-ben kezdték el a Dunán kialakuló jégborítás műholdkép alapú monitoringjának lehetőségeit vizsgálni. A kutatás most a Tiszára is kiterjedt.

kiemelt_szabadegyetem

2022. február 11.
3 perc

2022. február 16-án indul a „Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetem” című előadássorozatának XXIX. szemesztere, amelynek keretében két kiemelt téma áll a középpontban: az egyik a COVID-19 világjárvány, a másik pedig a centenáriumhoz kötődően az Egyetem múltja és hagyományai.

transzlacios_medicina

2022. február 10.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program 2021 pályázati konstrukcióján az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint Támogató 2021.11.24-ei döntésével 1.000.000.000 Ft támogatást nyert el a „Transzlációs biomedicina” című projekt megvalósítására. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 100%-os vissza nem térítendő támogatásban részesült. A megvalósítás 2022.01.01-el megkezdődött, és 4 év áll rendelkezésre a támogatott szakmai program megvalósítására.

mesterseges_intelligencia

2022. február 09.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program 2021 pályázati konstrukcióján az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint Támogató 2021.11.24-ei döntésével 1.199.519.969 Ft támogatást nyert el a „Smart rendszerek” című projekt megvalósítására. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 100%-os vissza nem térítendő támogatásban részesült. A megvalósítás 2022.01.01-el megkezdődött, és 4 év áll rendelkezésre a támogatott szakmai program megvalósítására.

044A9994_Kezdo

2022. február 10.
5 perc

Mindent a hallgatókért: sikerességet támogató intézkedésekkel, kollégiumfejlesztéssel, 200 millió forintos lakhatási ösztöndíjjal, ügyintézési díjak elengedésével és tanrendváltoztatásokkal vált fokozatot a Szegedi Tudományegyetem. Történelmi jelentőségű megállapodást kötött 2022. február 10-én a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány, a Szegedi Tudományegyetem, és a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata.

044A0238

2022. február 09.
3 perc

Több száz középiskolás és elsőéves hallgató vett részt a Szegedi Tudományegyetem által szervezett börzén, amelyen az egyetem duális és kooperatív képzéseivel és partnercégeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők. A fiatalok többek között bepillanthattak a Talentis Agro cégcsoportot alkotó vállalatok tevékenységébe is. Kölcsönös érdeklődés esetén, a rendezvény lehetőséget biztosított arra, hogy akár már most kialakuljon egy komoly szakmai pályaterv, amely az egyetemi tanulmányok alatti tapasztalatszerzésre épül.

gyogyszerkutatas

2022. február 08.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program 2021 pályázati konstrukcióján az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint Támogató 2021.11.24-i döntésével 1.599.972.148 Ft támogatást nyert el a „Gyógyszerkutatás és fejlesztés” című projekt megvalósítására. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 100%-os vissza nem térítendő támogatásban részesült. A megvalósítás 2022.01.01-én megkezdődött, és 4 év áll rendelkezésre a támogatott szakmai program megvalósítására.

nanotechnologia

2022. február 07.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Program 2021 pályázati konstrukcióján az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint Támogató 2021.11.24-ei döntésével 1.199.999.797 Ft támogatást nyert el az „Anyagtudomány és fotonika” című projekt megvalósítására. A projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból 100%-os vissza nem térítendő támogatásban részesült. A megvalósítás 2022.01.01-el megkezdődött, és 4 év áll rendelkezésre a támogatott szakmai program megvalósítására.

Nyito_Kariko_video

2022. február 07.
1 perc

Az egyetemi felvételi jelentkezési időszak 2022. február 15-én zárul. A finishez közeledve a döntés előtt álló középiskolásokat segíti, inspirálja videóüzenetével Karikó Katalin. A Szegedi Tudományegyetem alumnája és kutatóprofesszora 7 jó tanácsa kulcsot ad a sikerhez.

Inkubator_-1

2022. február 01.
2 perc

A koraszülött csecsemők biztonságos szállítását segíti az a 7 millió forint értékű transzport inkubátor, amelyet az OTP Bank vásárolt az SZTE SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ Koraszülött Intenzív Osztályának a Humanitás Szociális Alapítvány közreműködésével.

Nyito_Kariko_Aranynyillal_20220130_FZs

2022. január 31.
5 perc

Az mRNS-kutatásban elért eredményeknek az alkalmazásra való átállítása az orvostudományban új korszakot nyitott. A fordulatban kulcsszerepű magyar biokémikus, az SZTE kutatóprofesszora, Karikó Katalin átvette az osztrák Golden Arrow életműdíjat. A német Werner von Siemens Gyűrűt, a kiemelkedő kutatótehetségek kitüntetését, a BioNTech cég 4 vezetője, köztük Karikó Katalin kapja. A laudációkkal a felfedezők munkájának új részleteit mutatjuk be.

MentorProgram_uszegedre

2022. január 31.
2 perc

Az Alumni mentorprogram a Szegedi Tudományegyetem Alma Materének kezdeményezése, amely 2014 tavaszán indult azzal a céllal, hogy a munkaerőpiacon már elhelyezkedett SZTE-s diplomások szakmai tudását, tapasztalatait becsatornázza a jelenlegi oktatási rendszerbe. A program folyamatos fejlődéssel már a 17. ciklusánál tart, eddig 635 hallgatót juttatott munkaerő-piaci előnyhöz a hálózatba bevont 1000 alumni mentor segítségével.

Nyito_Kariko_atveszi_Prince_Mahidol_Award_Maha_Chakri_Sirindhorn_hercegnotol

2022. január 27.
4 perc

Élőben közvetítette a thaiföldi televízió, amint a Prince Mahidol Award 2020. és 2021. évi kitüntetettjei átveszik „Ő Királyi Fensége, Maha Chakri Sirindhorn hercegnőtől” az elismerést. A 2022. január 27-i ceremónia körüli napokban minden díjazott, köztük Karikó Katalin, az SZTE kutatóprofesszora, konferencián és tudománynépszerűsítő programokon vett részt.

Nyito_The_Frontiers_Award_Weissman_Kariko_Langer

2022. január 26.
5 perc

„A tudás határainak az elmozdításához a legkiemelkedőbb módon hozzájáruló” három tudós, köztük a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora, Karikó Katalin kapja a spanyol „Frontiers of Knowledge Award” elismerést a Biológia és biomedicina kategóriában. „A Tudás Határai Díj” kitüntetéseit 2022. június 16-án 14. alkalommal adják majd át a spanyolországi Bilbaóban.

Nyito_DW_KK_The_announcement_of_the_2022_Japan_Prize_WinnersLive_Streaming

2022. január 25.
4 perc

Az mRNS vakcinák kifejlesztéséhez hozzájáruló úttörő kutatásaiért nyerte el a 2022-es Japan International Prize kitüntetést Karikó Katalin, az SZTE kutatóprofesszora és Drew Weissman, a University of Pennsylvania professzora. A kiemelkedő technológiai eredményeket elismerő díj átadó ceremóniáját – a japán császári pár jelenlétében – idén áprilisban tartják Tokióban. A legrangosabb japán tudományos kitüntetéssel jutalmazott kutatók oklevelet és érmet kapnak.

tmp1w

2022. január 24.
5 perc

2019-ben kötött szakmai együttműködési megállapodást a Szegedi Tudományegyetem, a párizsi École Polytechnique és a kaliforniai székhelyű Tri Alpha Energy (TAE) vállalat. A nemzetközi projekt célja egy olyan lézeres technológia kifejlesztése, amely könnyebbé teszi a nukleáris erőművek hulladékának lebontását. A kutatók mérföldkőhöz értek.

Nyito_VinFuture_Grand_Prize_Science_for_Humanity

2022. január 20.
4 perc

5 napos rendezvénysorozat csúcspontján, 2022. január 20-án adták át a 3 millió amerikai dollárral együtt járó VinFuture Grand Prize elismerést Karikó Katalinnak, az SZTE, valamint Drew Weissmannak, az UPenn és Pieter Rutter Cullisnak, az UBC professzorának. A Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora és társai, az mRNS-technológiát felfedezéseikkel megalapozó tudósok részt vettek a díjátó ceremóniához kötődő szimpóziumon és ismeretterjesztő programokon.

Pankotai_Tibor

2022. január 20.
3 perc

A száz százalékban hazai kézben levő Enterprise Communications Magyarország Kft. (Enterprise Group) vezetésével a Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Delta Bio 2000 Kft. valamint a Hiperon Genetics Kft. által alakított konzorcium a GINOP-2.2.1-15-2017-00052 azonosító számú pályázaton elnyert 1,493 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással segítségével a fejlesztés eredményeképpen egy olyan prototípust hozott létre, amely a későbbiekben megkönnyíti a rosszindulatú daganatos betegségek diagnózisát, és a minimális invazív eljárás bevezetésével segíti a rosszindulatú elváltozások korai stádiumban történő azonosítását, valamint monitorozását is.

dysarthria_pW

2022. január 20.
3 perc

A dysarthria olyan beszédprobléma, amely alapvetően betegség vagy akár baleset következtében teszi mások számára alig érthetővé, sokszor érthetetlenné az érintettek beszédét. A Szegedi Tudományegyetemen most a mesterséges intelligenciát hívják segítségül, hogy a betegek a saját hangjukon tudjanak újra kommunikálni.

Solvay_awards_300k_science_prize_to_Professor_Katalin_Kariko

2022. január 18.
2 perc

A Covid-19 elleni vakcinákban használt mRNS-technológia terén végzett úttörő kutatásaiért, az orvostudomány radikális átalakításához való hozzájárulásáért tünteti ki a Solvay Karikó Katalint, az SZTE kutatóprofesszorát, a University of Pennsylvania adjunktusát. A 300.000 euróval járó „Science for the Future Solvay”-díjat 2022. március 29-én Brüsszelben, a belga király jelenlétében adják át.

kozlemenyszte

2022. január 18.
1 perc

Kariko_nyito_web_HU

2022. január 17.
2 perc

Január 17-i születésnapja alkalmából a Szegedi Tudományegyetem új, magyar és angol nyelvű weboldallal és cikkel köszönti Karikó Katalint. Az SZTE kutatóprofesszora e jeles napon Hanoiba érkezett, ahol a „VinFuture Award Week” egyik vendégeként ünnepelték, szülinapi tortát és virágcsokrot is kapott.

IMG_4426

2022. január 14.
2 perc

Újabb ösztöndíj-lehetőséget hirdet a Szegedi Tudományegyetem a 2022-es felvételi eljárás során. Az SZTE-re első helyen jelentkező és felvételt nyert hallgatók a START Ösztöndíj Plusz-ra pályázhatnak. A nyerteseknek a díjköteles emelt szintű érettségi díját, vagyis 50 ezer forintot térít vissza az intézmény, ezzel támogatva a határon túli, de Magyarországon is érettségiző, illetve újraérettségiző jelentkezőit.

Nyito_Kariko_Katalin_Portrek_STI-12

2022. január 14.
3 perc

Franciaország és Svédország is elismeri Karikó Katalin, a Covid-19 pandémia megfékezésére hivatott mRNS-alapú vakcinákat felfedezéseivel megalapozó tudós, a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora munkásságát. 2022. év elején bejelentették, hogy Karikó Katalint a francia akadémia tagjává választják valamint neki ítélték a svéd Camurus Lipidkutatási Alapítvány kitüntetését.

Inkubatorhaz_atado-29

2022. január 11.
7 perc

Laborok és irodák kapnak helyet a Szegedi Tudományegyetem Inkubátorházában, amelyet 2022. január 11-én, ünnepélyes keretek között adták át. Az ELI ALPS Lézeres Kutatóközpont mellett elterülő, Science Parkban felújított épület ezentúl a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine – HCEMM) székhelye.

Educatio

2022. január 10.
2 perc

Idén újra személyes jelenléttel rendezik meg az Educatio Kiállítást Budapesten, a Hungexpon 2022. január 13–15. között. A hazai felsőoktatás legnagyobb börzéjére a Szegedi Tudományegyetem látványos standdal és a SZTEminárium Felvételi magazin különkiadásával készül, benne Karikó Katalin, az SZTE professzorának üzenetével.

IMG_1675

2022. január 05.
2 perc

A fejlesztés fő célja volt, hogy a fémionok és fémvegyületek szerteágazó kémiai sajátságait és biológiai szerepét interdiszciplináris szinten tanulmányozza, új utakat tárjon fel gyógyszerjelölt fémvegyületek kifejlesztésében, vizsgálja azok farmakológiai sajátságait, valamint hatékony gyógyszerhordozó részecskéket tervezzen számukra.

allattenyesztes_nyito

2022. január 04.
2 perc

A Versenyképességi és Kiválósági Együttműködések pályázati felhívásra az UBM Feed Kft., az ADEXGO Kft. és a Szegedi Tudományegyetem 2018.02.28. napján 2018-1.3.1-VKE-2018-00014 azonosító számon pályázatot nyújtott be „Új szemléletű diagnosztikai eljárás, kiegészítő takarmányok és mérőrendszer kidolgozása a szaporodásbiológiai folyamatok és az ehhez kapcsolódó fiziológiás változások megfigyeléséhez az állattenyésztésben” címmel.

gyogyszer_nyito

2022. január 03.
2 perc

A fejlesztés célja új gyógyszerjelölt hatóanyagok azonosítása, valamint a vegyületek központi idegrendszerbe juttatására alkalmas új gyógyszerhordozó rendszerek kidolgozása volt.

Mikulas_2021

2021. november 26.
2 perc

Az SZTE alumnijait adománygyűjtésre, gyermekeiket versmondásra, üzenetküldésre és rajzolásra hívja az SZTE Alma Mater, a 2021-es Mikulás Nap alkalmából.

gomba

2021. november 24.
2 perc

Az SZTE és az Új Champignos Kft. a 4 éves projektben a csiperketermesztésben keletkező nagy mennyiségű letermett gombakomposzt hasznosítására kíván technológiát kidolgozni.

Video_nyito

2021. november 23.
3 perc

Röst Gergely szegedi matematikus csapatával modellezte a vírus terjedését a szervezetünkben

HVG_2022

2021. november 19.
1 perc

A HVG friss felsőoktatási rangsorában az SZTE a második helyet foglalja el az összesített intézményi listán, és a legjobb egyetem a fővároson kívüli intézmények között.

Nyito_BioNTech_4_KK_dijjal_jj

2021. november 18.
3 perc

A 2021. évi Deutscher Zukunftspreis kitüntetést a BioNTech cég vezetői kapták az „mRNS vakcinák az emberiség számára” projektért, ami az alelnök, Karikó Katalin felfedezésein alapul. A német szövetségi elnök 2021. november 17-én este, Berlinben adta át a 250 ezer euróval járó rangos díjat.

Innovacios_nap_39_of_58

2021. november 17.
5 perc

Az SZTE-n zajló innovatív kutatásokról, pályázati lehetőségekről és tehetséggondozó programokról is szó esett a Szegedi Tudományegyetem Innovációs Napján. 2021. november 17-én az Innovációs Díjakat is átadták olyan kutatóknak, akik többek között az önvezető autók társadalomra ható pszichológiáját térképezték fel, bevett daganatkezelési eljárásokat gondoltak újra és a műanyagok oldódási folyamatait monitorozó automatizált rendszert hoztak létre.

Logo

2021. november 17.
2 perc

Sikerrel zárta a Szegedi Tudományegyetem a Széchenyi 2020 program keretében az EFOP-3.5.1-16-2017-00004 azonosító számú pályázat szakmai megvalósítását, melyre összesen 404,38 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

Nyito_Prince_Mahidol_Award_2021

2021. november 15.
5 perc

A Prince Mahidol Award díjazottjai 2021-ben az orvostudomány területén Karikó Katalin (Magyarország/USA), valamint kutatótársa, Drew Weissman (USA), továbbá Pieter Cullis (Kanada) – jelentették be 2021. november 15-én Bangkokban. A Thai Királyi Család 1992-ben alapított Prince Mahidol Award kitüntetettjei közül eddig – utólag – öten kaptak Nobel-díjat.

mesterseges_intelligencia_nyito

2021. november 15.
3 perc

A TALENTIS CONSULTING Zrt. a Szegedi Tudományegyetemmel konzorciumban - az NKFIH Alapból a 2019-1.1.1-PIACI-KFI keretében - 580 006 000 forint támogatást nyert a - 2019-1.1.1-PIACI-KFI-2019-00449 szerződés számú -, „Mesterséges intelligenciával támogatott, BI-alapú döntéstámogató rendszer kifejlesztése cégcsoportok számára, komplex pénzügyi, jogi feladatok optimalizálására” című projektre.

Egyetem_Napja_nyito

2021. november 13.
10 perc

Az SZTE centenáriumi tanévének Egyetem Napja rendezvénysorozatát 2021. november 13-án Ünnepi Szenátusülés zárta. Hagyomány, hogy a Szegedi Tudományegyetem Napja alkalmából a felsőoktatási intézmény munkáját támogató jeles személyiségeknek Doctor Honoris Causa kitüntető címet, továbbá rangos egyetemi díjakat és elismerő okleveleket adományoz az universitas vezető testülete.

IMG_1479

2021. november 12.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem alapításának centenáriuma tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank 10 000 Ft névértékű ezüst, valamint 2000 Ft névértékű színesfém emlékérméket bocsátott ki a mai napon, a Szegedi Tudományegyetemen. Ezzel egyidejűleg 3 évre stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a két intézmény képviseletében Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora, Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja, Dr. Kovács Péter, az SZTE GTK dékánja és Dr. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

elo_dolgok_borito

2021. október 22.
2 perc

A 810,98 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében megvalósult az „Élő dolgok Internete (Internet of Living Things)” című, GINOP-2.3.2-15-2016-00037 számú kutatás-fejlesztési projekt. A projekt célja az IoLT kiválósági műhely kialakításával egy olyan platform létrehozása, ami segíti az IoLT alkalmazások fejlesztését nagyon kis erőforrású szenzorok magas szintű programozásával.

|<(1) <(3) 4 5 6 7 8 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek