Bezár

Sajtószoba

Aktuális sajtóközlemények

1 2 3 (4)> (11)>| 

KJA-Number-3525

2025. december 18.
2 perc

Eredményes a várólista-csökkentő program a Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinikáján, ahol 30-30 ezer MR- és CT-vizsgálatot, valamint 45 ezer UH-vizsgálatot végeznek évente. A klinikára beérkező időpontkérő hívások több mint 90 százalékát elsőre fogadják a központi call-centerben. Az egyetemen elégedettségi felmérés zajlik a klinikai call-centerekre vonatkozóan.

DSC_7367

2025. december 16.
7 perc

A Szegedi Tudományegyetem rendezte az ország egyik legjelentősebb történelem tanulmányi seregszemléjét, a Kristó Gyula Általános Iskolai Történelemversenyt, amely idén a teljes felsőtagozatot érintette és rekordszámú, több, mint 1300 jelentkezővel indult. A döntőben a Szegedi Tudományegyetem Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola és a Kristó Gyula Alapítvány közös versenyén a korábbi fordulókban legeredményesebbnek bizonyult hatvanhat diák vehetett részt.

pexels-minan1398-1230157

2025. december 12.
3 perc

Decemberben jelent meg a friss UI GreenMetric „zöld egyetem” világranglista, amelyben a Szegedi Tudományegyetem 41. lett a világon, és a legjobb húsz intézmény között végzett Európában. Az SZTE ezzel több mint harminc helyet javított globálisan: a fenntartható jövő építésében meghatározó magyar egyetem.

Fiziverzum_boritokep

2025. december 11.
2 perc

Az SZTE TTIK Fizikai Intézete 14,7 millió forintos támogatással indítja el Fiziverzum című tehetséggondozó programját, amely 2026 januárjától kínál izgalmas szakmai lehetőségeket a fizikát kedvelő 11. osztályos diákoknak. A Nemzeti Tehetségprogram támogatásával megvalósuló kezdeményezés változatos szakkörökkel, inspiráló egyetemi élményekkel és ösztöndíjjal segíti a fiatal tehetségek kibontakozását.

KJA-Number-2411

2025. december 10.
6 perc

A stroke-ellátásban nyújtott színvonalas teljesítményéért „Angyal régió” státuszt kapott Csongrád-Csanád vármegye az Angels Kezdeményezéstől. A 2025. december 9-i díjátadó ünnepséget a Szegedi Tudományegyetemen tartották. A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ és a szentesi kórház 2025-ben gyémánt díjat nyert el az ESO Angels díjazásban.

KJA-Number-1717

2025. december 05.
6 perc

Egyértelmű volt az Egyetemi fenntarthatósági roadshow szervezői számára, hogy Szeged fontos állomása lesz a sorozatnak. 2025. december 4-én a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban találkoztak az érintett szakértők.

nyito_SZTE_BenefitPrize

2025. november 27.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem ismét bizonyította elkötelezettségét a munkatársak jólléte, támogatása és szakmai fejlődése iránt. Az intézmény bekerült Magyarország leggondoskodóbb munkáltatói közé, és rangos elismeréseket vehetett át a BeneFit PRIZE 2025 – for Happy Employees díjátadón. Az intézmény az „Egyéb gazdálkodó szervezetek” kategóriában 2. helyezést ért el, emellett „Edukáció” kategóriában különdíjat nyert. A szervezők külön kiemelték az SZTE átfogó, munkavállalói jólléttel és edukációs kezdeményezésekkel kapcsolatos tevékenységeit, amelyek modellértékűek az egész hazai munkaerőpiacon.

Sztesok_fotok_N-24

2025. november 25.
3 perc

Továbbra is Magyarország legjobb egyeteme a Szegedi Tudományegyetem az oktatói kiválóság alapján a HVG közelmúltban megjelent felsőoktatási rangsora szerint. A Tisza-parti intézmény a többi rangsorban is előkelő helyen végzett: az összesített képzési rangsorban a harmadik helyen van, a hallgatók kiválósága alapján az ötödik helyet szerezte meg.

scientists

2025. november 21.
2 perc

A Times Higher Education tavaly indította új rangsorát az egyetemek interdiszciplináris területeken elért tudományos eredményei és kiválósága mérésére. Az Interdisciplinary Science Rankings idei, friss kiadásában a Szegedi Tudományegyetem ismét kiemelkedő teljesítményt nyújt: a 301-350. helyezést érte el a nemzetközi mezőnyben, Magyarországon a legjobb egyetem.

20231027-20231027-9K2A4399

2025. november 21.
5 perc

A világon elsőként alkalmazta a humán szemsebészetben a femtoszekundumos lézert 30 évvel ezelőtt Dr. Ratkay Imola, a Szegedi Tudományegyetem alumnája, a Mediversal Vision refraktív sebészeti részlegének vezetője. Az évforduló kapcsán Koppenhágában egy szakmai kongresszuson külön köszöntötték. A szegedi lézeres szemsebészeti kutatások kezdeteiről, a fizikusokkal való együttműködésről, a technológiai fejlődésről, az utánpótlás képzéséről is beszámolt az elismert szakember.

Szentes_II

2025. november 20.
3 perc

Szentesen egymilliárd forint kormányzati támogatás segítségével fejleszti tovább a Szegedi Tudományegyetem a város és a Szentesi Járás lakosságának egészségmegőrzését szolgáló prevenció eszközparkját és a betegek legmagasabb szintű ellátását, kényelmét és jóérzését szolgáló infrastruktúrát.

KJA-Number-9973

2025. november 19.
5 perc

A szervezeti átalakulás után infrastruktúrájában is megújult a Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézete. A több mint 100 millió forintos, saját erőből megvalósított beruházást 2025. november 19-én, ünnepélyes keretek között adta át az egyetem vezetése.

pexels-polina-tankilevitch-3873193

2025. november 19.
1 perc

Tekintettel a megnövekedett számú légúti megbetegedésekre, a dolgozók és az ellátottak, valamint az egészségügyi ellátórendszer biztonságos működtetése érdekében az alábbi maszkviselési szabályok léptek életbe az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban.

KJA-Number-8578

2025. november 17.
3 perc

A november 17-én aláírt stratégiai együttműködési megállapodás célja, hogy a Szegedi Tudományegyetem és a Roche Magyarország kölcsönösen támogassák egymást kutatási, fejlesztési és oktatási tevékenységeikben, valamint közös innovációs projekteket valósítsanak meg. A partnerség kiemelten az alap- és alkalmazott kutatásokra, valamint a klinikai vizsgálatok területére koncentrál – különösen a neurológia, immunológia, onkológia, kardiológia, diabetológia, ritka betegségek, szemészet, labormedicina és patológia szakterületeire. Az együttműködés lehetőséget ad a közös klinikai vizsgálati stratégiák kialakítására és a hazai szakmai igényekhez való igazításra is.

JATE-Dij_atado_S-30

2025. november 17.
11 perc

Ünnepi fények között mutatkozott be a JATE-díj, amelyet első alkalommal adtak át 2025. november 15-én az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A hagyományőrzés és megújulás szellemében született elismerést három kiváló egyetemi polgár – Czikkely Márton Simon, Tóth Ágota és Ilia Mihály – vehette át, miközben a díjat alapító Karikó Katalin Nobel-díjas professzor személyes visszaemlékezései és méltató szavai igazi közösségi ünneppé emelték az estét.

KJA-Number-3769

2025. november 14.
8 perc

Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny idén minden idők legtöbb résztvevőjével zajlott. A megmérettetésre az ország minden részéről és a határon túlról is érkeztek tehetséges diákok: 420 tanuló, 107 csapat 71 iskolát képviselt két napon át Szegeden.

KJA-Number-0135

2025. november 12.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának dísztermében ünnepélyes keretek között adták át a Zirzen Janka Ösztöndíjat, amelyet azok a hallgatók nyerhetnek el, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeikkel és elhivatottságukkal példát mutatnak a pedagóguspályára készülők között. Az ünnepségen százötven tanár- és pedagógusképzésben részt vevő hallgató vehette át elismerő oklevelét.

ujszulottkori_szures
2025. november 07.
2 perc

Az országos újszülöttkori szűrés 2025-ben 50 éves Magyarországon – a budapesti és szegedi szűrőközpont az International Journal of Neonatal Screening című nemzetközi szaklapban most egyszerre mutatja be a kezdeteket, a jelen működést és a jövő irányait.

MK_Kinaban1

2025. november 07.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar delegációja 2025. október 31. és. november 3. között Kínába látogatott el nemzetközi kutatási és tudományos együttműködések elmélyítésének céljával.

KJA-Number-0067

2025. november 04.
3 perc

A tudomány és a gazdaság találkozásából születnek azok az ötletek, amelyek valóban képesek formálni a jövőt. Ezt az alapelvet követi az a stratégiai együttműködés, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Technológia Transzfer Vállalata (SZTE TTC Zrt.) és a Miskolci Egyetem InnoME TTC Kft. írt alá a „Konzorciumi Proof of Concept Program – Szeged és Miskolc együttműködése” című, 2024-2.1.3-POC-2025-00005 azonosítószámú nyertes pályázat keretében.

KozossegiKert2

2025. november 04.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem konzorciumi partnerként vesz részt a portugál CES (Centre for Social Studies) vezette Biodiversa+ projektben.

Katalin_Kariko_Portrait_j_S-TI

2025. október 31.
2 perc

A napokban újra olyan videók és hirdetések jelentek meg az interneten, amelyekben csalók élnek vissza a nevemmel és a képmásommal.

KJA-Number-3133

2025. október 28.
7 perc

2025 márciusában indult el a Szegedi Tudományegyetem társadalmi felelősségvállalási kezdeményezése, a Bálint Sándor Jólléti Program. A program célja, hogy egy Csongrád-Csanád vármegyei községgel, Ruzsával olyan partnerséget építsenek ki, hogy az SZTE minden képessége ott hasznosulhasson a község javára. Az elmúlt fél év eredményeit összegezték 2025. október 21-én az SZTE Rektori Hivatalában, ahol az Egyetem kancellárja, dr. Fendler Judit, együttműködési megállapodást kötött Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának vezetőjével, Dankovics Gergellyel.

Bodrogi Ferenc, a Bodrogi Kft. ügyvezető igazgatója, Prof. Dr. Csóka Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója, Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja és Prof. Dr. Kónya Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és inn

2025. október 27.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem Science Parkjában ünnepélyesen elhelyezték az újonnan alapított Fenntartható Mobilitás Ipari Kapcsolati Központ (FMIKK) leendő épületének időkapszuláját. A létesítmény az elektromobilitás korszakának összetett kihívásaira fókuszáló anyagtudományi, járműipari centrum lesz, amely kutatás-fejlesztési, méréstechnikai és oktatási központként működik majd.

KJA-Number-0207

2025. október 22.
6 perc

A Szegedi Tudományegyetemen tartotta idei közgyűlését az SGroup nemzetközi egyetemi hálózat, melynek célja a nemzetközi egyetemi kapcsolatok erősítése és stratégiai partnerségek kialakítása a tudományos szféra és a szakpolitikai döntéshozó testületek között. Prof. Dr. Zakar Péter, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese elmondta, a közgyűlés az Európai Bizottság vitatott döntése ellenére kiállt a Szegedi Tudományegyetemmel folytatott együttműködés mellett.

pexels-anntarazevich-5483003

2025. október 15.
2 perc

A mammográfiás szűrés életet menthet, de a vizsgálatra jó esetben az érdekeltek fele jelentkezik. Októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában az SZTE Radiológiai Klinikája meghosszabbított rendeléseken várja azokat a nőket, akik szeretnék elvégeztetni a szűrővizsgálatot. Ez 45 és 65 éves kor között kifejezetten ajánlott.

pexels-pavel-danilyuk-5998445

2025. október 14.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem együttműködve Temes Megye Önkormányzatával és a „Pius Brînzeu” Megyei Sürgősségi Kórházzal jelentős lépéseket tesz az alap-, sürgősségi és intenzív betegellátás határokon átnyúló fejlesztése érdekében. A 3.028.002 eurós összköltségű projekt az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának finanszírozásával, az Interreg VI-A Románia-Magyarország Program keretében valósul meg, melynek célja hogy javítsa a térség egészségügyi rendszereinek rugalmasságát, személyre szabottságát, elérhetőségét és az ellátás minőségét.

KJA-Number-0575

2025. október 14.
7 perc

Magyarországon másodikként, a fővároson kívül pedig elsőként nyitotta meg kapuit a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézete 2012-ben. A kínai nyelv oktatása, a kínai kultúra megismertetése és a kínai-magyar csereprogramok, kapcsolatok terén azóta is töretlen a fejlődés az egyetemen, Szegeden és Magyarországon. A Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet vezetőségi ülését 2025. október 10-én Szegeden tartották, a Szegedi Tudományegyetem rektori épületében, a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetem (SISU) vezetőségének részvételével.

pexels-goumbik-574071

2025. október 09.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem konzorciumi partnerként vesz részt az EUREKA szoftverinnovációs klasztere, az ITEA 4 nemzetközi pályázatában a svéd KTH (Royal Institute of Technology) vezetésével.

Krasznahorkai_Laszlo_Nobel-dijas_Ill_Niklas_Elmehed_rajza

2025. október 09.
3 perc

A svéd rádió interjúban kérdezte a Nobel-díjas Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem professzorát az egykori „iskolatársról”, a legújabb irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról, aki az első cikkeit az SZTE jogelődje, a József Attila Tudományegyetem diákújságjában joghallgatójaként jegyezte. Az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán működik a Krasznahorkai-életművet kutató legjelentősebb hazai irodalomtudományi műhely. Mindez büszkeséggel töltheti el az SZTE polgárságát. Az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlónak gratulálnak az SZTE vezetői.

OTIO_nyito

2025. október 07.
2 perc

Középiskolások mérhetik össze innovatív ötleteiket 2025. november 7-én a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban, az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) regionális fordulóján. A legjobb projektek nemcsak pénzjutalmat és felvételi pluszpontokat érnek, hanem akár nemzetközi versenyekre és szakmai utakra is eljuttathatják a diákokat.

KJA-Number-7999

2025. október 03.
6 perc

Magyarországon az elsők között indult el 1985-ben Szegeden az angol nyelvű orvosképzés. 2025. október 3-tól 5-ig az évforduló kapcsán szerveztek találkozót az elmúlt négy évtizedben itt végzett orvosoknak, amelyre a világ minden tájáról érkeztek résztvevők.

3_1

2025. szeptember 30.
2 perc

A szegedi egyetemi színjátszás hagyományaival, így Ifj. Horváth István és Paál István színháztörténeti jelentőségű működésével összhangban 2025 őszén Laboratórium Színházi Stúdium jön létre a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán. A nyitott, kutatásokon alapuló színház az 1990-ben egyetemi csoportként indult Metanoia Artopédia Színház három és fél évtizedes tevékenységére alapozva, az egyetem tanszékeivel, oktatóival, alkotóival, öntevékeny művészeti csoportjaival együttműködésben jön létre. Bemutató előadás október 5-én, tagtoborzó és meghallgatás október 12-én az Egyetem utcai Auditorium Maximumban! Mindkét esemény ingyenes, de regisztrációköteles.

PsychArt

2025. szeptember 29.
3 perc

A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria 2010-ben hozta létre a PsychArt24 művészeti maratont, amelyet 2025-ben már kilenc, az online térben összekapcsolódó helyszínen rendeztek meg. Az egyre bővülő rendezvényen az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinika az idei évben is aktívan részt vett.

GYTK_Epuletadao_S-65

2025. szeptember 26.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem megújult, Szentháromság utca 5. alatti épülete korszerű oktatási és kutatási terekkel bővült, amelyek a Gyógyszerésztudományi Kar, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézete és az IKIKK több kompetenciaközpontja számára teremtenek méltó és inspiráló környezetet. A beruházás egyszerre szolgálja a hallgatói képzések színvonalának emelését, az innovatív kutatások előmozdítását és az egyetemi együttműködések erősítését.

KJA-Number-2182

2025. szeptember 25.
3 perc

Sajtónyilvános eseményen jelentette be a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Ökölvívók Szövetsége, hogy a jövőben több területen is együttműködik. A kollaborációval a hazai ökölvivő-edzőképzés és a sportszakmai kutatások is új lendületet kaphatnak.

Az_SZTE_uj_kepzese_Kinaban_is_szenzacio__18_kinai_egyetem_kepviseloi_latogattak_Szegedre

2025. szeptember 22.
5 perc

Harminchat fős kínai felsőoktatási delegáció érkezett a Szegedi Tudományegyetemre 2025. szeptember 22-én. A 18 egyetemet képviselő küldöttség érkezésének egyik oka az az új képzés, amely szeptemberben indult és Magyarországon egyedülálló szintre emelte a magyar-kínai felsőoktatási kapcsolatokat a Szegedi Tudományegyetem és a Shaanxi Normal University (SNNU) között. A képzésről még a legnagyobb kínai, nemzetközi médiacsatornákon is beszámoltak, így gyorsan ismertté vált.

SZTE_Ningbo_delegacio_3

2025. szeptember 18.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának delegációja 2025. augusztus 25. és szeptember 4. között a kínai Ningbo városába utazott, hogy elmélyítse a Ningbo-i Egyetemmel közös kapcsolatait.

SZTE_x_OTP_egyuttmukodes_S-11

2025. szeptember 16.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem és az OTP Fáy alapítvány összefogott a pénzügyi tudatosság javításáért. A pénzügyi műveltség elsajátításának támogatása az egyik legfontosabb célja annak a megállapodásnak, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és az OTP Fáy Alapítvány vezetői 2025. szeptember 16-án írtak alá Szegeden. Az oktatási anyagok fejlesztésével, új képzések létrehozásával a hallgatók és a fiatal felnőttek pénzkezelési, gazdálkodási és gazdasági ismeretei és viselkedéskultúrája javulhat.

KJA-Number-3646

2025. szeptember 15.
2 perc

Az Európai Unió támogatásával folytatódik a ROHU400 projekt, amely Szeged és Temesvár térségében a korszerű orvosi eszközök, digitális megoldások és közös képzési programok révén javítja az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, erősíti a rendszerek ellenálló képességét, és évente több ezer beteg számára biztosít modern, betegközpontú kezelést.

Kutatok_Ejszakaja2025_beharangozo_boritokep

2025. szeptember 15.
3 perc

Idén is izgalmas és változatos programokkal várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján, amelyet 2025. szeptember 26-án és 27-én rendeznek meg. Az esemény célja, hogy közelebb hozza a tudomány világát a nagyközönséghez, és megmutassa a kutatói életpálya szépségeit.

nyitokep

2025. szeptember 12.
4 perc

Egyedülálló nemzetközi akkreditáció ismeri el a Szegedi Tudományegyetem vállalkozóiságát és innovatív hozzáállását. Az SZTE augusztusban érdemelte ki az Entrepreneurial University minősítést az ACEEU szervezettől (Vállalkozó és Elkötelezett Egyetemek Akkreditációs Tanácsa), amelyet 2025. szeptember 11-én adtak át ünnepélyes keretek között Prágában. Ezzel a szegedi egyetem Magyarországon egyedüliként rendelkezik ACEEU vállalkozó egyetem címmel, és a tavaly elnyert Engaged University (elkötelezett egyetem) minősítéssel együtt a világ kevés duális akkreditációval rendelkező intézményeinek egyikévé vált.

SZTE_CS25S-4

2025. szeptember 12.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem az oktatás modernizációja és a hatékonyabb tanulás érdekében 2025 őszén áttér a közismert online oktatási platform új verziójára: megérkezett a CooSpace 5. Az új felület bevezetését a Nemzeti felsőoktatási törvény által elvárt zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment-rendszer követelményei is szükségessé tették. Az oktatók és a hallgatók modern, vizuálisan megújult környezetben számos új funkcióval találkozhatnak.

KJA-Number-1909
2025. szeptember 08.
2 perc

Háromnapos rendezvénysorozattal köszöntötte a Szegedi Tudományegyetem a frissen felvett nemzetközi hallgatókat szeptember 2. és szeptember 4. között. Az új tanévben várhatóan összesen 132 országból mintegy 1500 külföldi diák kezdheti meg tanulmányait az SZTE-n.

Gyermekklinika

2025. szeptember 05.
7 perc

Folytatódik az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ átfogó felújítási programja, amely újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett. 2025 szeptembere és decembere között három nagy beruházás is zajlik párhuzamosan az intézményben: a műtők korszerűsítése, a sürgősségi betegellátó osztály (SBO) felújítása, valamint a nappali kórház kialakítása. Ez utóbbi szeptember 8-án kezdődik. A munkálatok átmenetileg jelenthetnek kisebb kényelmetlenségeket a betegek és hozzátartozóik számára, ám hosszú távon az a cél, hogy a gyermekellátás minden területén 21. századi, modern és magas színvonalú ellátást biztosítsanak.

Tanevnyito-2_menet

2025. szeptember 03.
3 perc

Centenáriumot idéző hagyomány újul meg: a város és a diákság 2025. szeptember 5-én, pénteken délelőtt köszönti a Szegedi Tudományegyetem új tanévét, professzori karát. Az SZTE tekintélyes taláros testülete 8 óra 40 perctől, a Dugonics téri rektori hivataltól a Dóm téren át vonul az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Ady téri üvegpalotájához, ahol 10 órakor kezdődik a tanévnyitó ünnepség.

pexels-lux-werk-2148504350-33611244

2025. augusztus 28.
4 perc

Ha a Földön minden olyan helyszínen megtörténne a természetes élőhelyek helyreállítása – például erdők, szavannák, sztyeppék vagy lápok –, ahol erre lehetőség van, akkor is csak az emberiség által kibocsátott CO2 (a klímaváltozásért felelős legfontosabb üvegházhatású gáz) 17 százalékát lehetne kivonni a légkörből 2100-ig. Ha pedig a jövőbeli kibocsátást is beleszámítjuk, ez az arány jó eséllyel a négy százalékot sem érné el – állapítja meg egy hiánypótló kutatás. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak kezdeményezésére létrejött tanulmány készítői szerint a hangsúlyt elsősorban a kibocsátások gyors csökkentésére kell helyezni, és biztosítani kell, hogy az alkalmazott intézkedések méltányosak legyenek, segítve a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást.

KJA-Number-0464

2025. augusztus 25.
2 perc

Az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjának finanszírozásával, az Interreg VI-A Románia-Magyarország Program keretén belül a mozgásszervi rehabilitáció színvonalának fejlesztésére nyílik lehetőség 3 egészségügyi intézményben Temes és Csongrád-Csanád megyékben. A projekt fókuszában az életminőség javítása áll az egészségügyi szolgáltatások bővítéséhez való hozzáférés biztosításával és az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésével. A 7.210.000 euro összegű támogatás az egészségügyi létesítmények fejlesztését teszi lehetővé a határ mindkét oldalán, valamint a szolgáltatások körének bővítéséhez terápiás orvosi eszközök beszerzéséhez járul hozzá Temes Megyei Sürgősségi Kórházban, a Szegedi Tudományegyetemen a Szentesi Multidiszciplináris Centrumban és Mórahalmon.

ARWU_SZTE_2025_v2-01

2025. augusztus 15.
2 perc

Megjelent az egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi felsőoktatási rangsor, az Academic Ranking of World Universities (ARWU). A Szegedi Tudományegyetem ismét első lett Magyarországon, és - egyedüli hazai intézményként - a legjobb ötszázban van világviszonylatban. A kiválósági listára idén is csak négy magyar egyetem került fel.

SZTE Tavaszi Állásbörze 2025

2025. augusztus 13.
1 perc

2025. szeptember 3-ig adhatják le jelentkezésüket azok a cégek, amelyek részt szeretnének venni a Szegedi Tudományegyetem 50. Állásbörzéjén. A régió legnagyobb álláskeresési fórumának 2025. október 8-án az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ ad otthont. A szervezők várják a munkalehetőséget kínáló cégek, mikrovállalkozások és szolgáltatók jelentkezését.

1 2 3 (4)> (11)>| 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek