Bezár

Internet

2019.

1 2 3 (4)> (8)>| 
2019. december 17.
3 perc

Másfél millió forint értékű betegmegőrző monitorokat adományozott a Szegedi Tudományegyetem Gyerekklinikájának Mága Zoltán. A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész egy kórterembe is ellátogatott, majd ismét visszatért: minden kis betegeknek plüss játékokat ajándékozott.

2019. december 17.
2 perc

Együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a Szegedi Tudományegyetem és a Digitális Jólét Program képviselői. A felek közös munkát kezdeményeznek többek között kutatás-fejlesztési projektekben, szakdolgozatokban, doktori kutatási témákban. Az SZTE-n egy Digitális Jólét Program központ is létrejön.

2019. december 16.
3 perc

Egy szegedi tanárnő is megkapta a több világhírű magyar tudós tudományos karrierjét is elindító, Rátz László tanár úrról elnevezett életműdíjat. Horváthné Fazekas Erika igazi pedagógus. Amellett, hogy mindig meghallgatja diákjait, képzésükbe maximális energiát fektet.

2019. december 16.
4 perc

Az egyetem erőforrásait ismerem, ezért remélem, hogy a szegedi lézeres kutatóközponttal való együttműködés hatékonyságát növelhetem.

2019. december 15.
1 perc

A HVG közzétette a Diploma 2020-as kiadványát, amelyben különböző tudományterületek szerint is osztályozták a magyar felsőoktatási intézményeket. Az ország legkiválóbb bölcsészkara a szegedi lett, az SZTE legjobb kara pedig a bölcsészkar.

2019. december 15.
1 perc

December közepén, Aradon zárult az SZTE NKI Közkapcsolati Iroda határon túli beiskolázási roadshow-ja. Mintegy ezer határon túli középiskolás diák ismerkedett meg a Szegedi Tudományegyetem képzési kínálatával és a továbbtanulás előtt állóknak nyújtott egyedi szolgáltatásokkal.

2019. december 13.
4 perc

Eddig ismeretlen, alapvető fontosságú kapcsolatot fedeztek fel az idegsejtek és az agyi immunsejtek között a Kísérleti Orvostudományi Intézet (MTA Kiváló Kutatóhely) kutatói.

2019. december 13.
1 perc

Az országban negyedikként a szegedi klinikának lett csúcstechnológiás ultrahangja.

2019. december 13.
1 perc

Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium. A jövőben további kurzusok, kutatási projektek konferenciák lesznek részei a partnerségnek. Emellett a két intézmény közösen gondolkodik majd azon, hogyan tudják megszólítani a középiskolásokat, elsősorban a roma és a hátrányos helyzetű fiatalokat. A két intézményben rendelkezésére álló tudásbázis segítségével egy olyan közös tehetséggondozó programot is terveznek indítani, ami egyedülálló az országban.

2019. december 11.
2 perc

Az orvosokat is megosztja a közösségi portálokon a szegedi egyetemi klinika „újítása”, miszerint ha az anya is hozzájárul, úgy az apa vagy a nagymama is ott lehet a műtőben a császármetszéses szüléseknél.

2019. december 11.
1 perc

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a legzöldebb felsőoktatási intézmény Magyarországon, a fenntarthatósági szempontok alapján készült GreenMetric világrangsorban a 74. helyen végzett – tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

2019. december 10.
1 perc

Nyílt napot és szülői értekezletet tart a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara december 13-án, pénteken 10 órától.

2019. december 09.
1 perc

Innovációs Oscar-díjnak is nevezett „R&D 100 Awards” elismerést kapott Janáky Csaba, a Szegedi Tudományegyetem TTIK docense és az általa vezetett projekt partnercége, a ThalesNano Zrt. a „H-Genie” egy laboratóriumi hidrogéngenerátor kifejlesztésével.

2019. december 09.
1 perc

Ma 15 éve, hogy átadták a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központját. Az évforduló napját szeretnénk megfelelő módon megünnepelni: a TIK Igazgatóság és az SZTE Klebelsberg Könyvtár több programmal is készül erre a napra. Ez alkalomból megnyílik az SZTE Médiatéka és Képadatbázisa és egy közösségi emlékgyűjtést is elindítanak.

2019. december 09.
3 perc

A Scientific Reportsban publikálták november végén a Zika-vírus terjedésének matematikai modelljét a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az egyiptomi Mansoura Egyetem kutatói – írta hétfőn közleményben az SZTE.

2019. december 08.
1 perc

Laboratóriumokban használható hidrogéngenerátort fejlesztett a Thales Nano Energy Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a H-Genie elnevezésű eszköz rangos nemzetközi elismerést kapott – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.

2019. december 07.
2 perc

A mikrosebészeti beavatkozások ellenőrzött, biztonságos, szimulációs körülmények között történő oktatását, gyakorlását szolgáló központot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

2019. december 06.
1 perc

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a legzöldebb felsőoktatási intézmény Magyarországon, a fenntarthatósági szempontok alapján készült GreenMetric világrangsorban a 74. helyen végzett - tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

2019. december 04.
1 perc

December 9-én lesz 15 éve, hogy átadták a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központját, amely az elmúlt másfél évtizedben az egyetem egyik meghatározó jelképévé vált. Az évfordulót módon ünneplik meg: a TIK Igazgatóság és az SZTE Klebelsberg Könyvtár több programmal is készül erre a napra.

2019. december 03.
2 perc

A mikrosebészeti beavatkozások ellenőrzött, biztonságos, szimulációs körülmények között történő oktatását, gyakorlását szolgáló központot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).


2019. december 02.
1 perc

A bölcsészettudományi képzéseket indító intézmények hallgatói kiválóság alapján összeállított rangsorát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara, az oktatói kiválóság alapján kialakult listát pedig holtversenyben a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara vezeti. Újságárusoknál a HVG Diploma 2020 kiadványa.

2019. december 02.
2 perc

A kezdeményezés célja, hogy érezhetően növelje az egyetemi hallgatók és dolgozók mobilitását.

2019. november 29.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Díjátadó Ünnepségére kerül sor december 4-én, szerdán 18 órakor az SZTE központi épületének dísztermében.

2019. november 28.
1 perc

Tavaly hirdette meg először a Szegedi Tudományegyetem Start ösztöndíjprogramját, mellyel azokat a tehetséges diákokat támogatják, akik első helyen jelentkeztek az SZTE valamely képzésére és fel is vették őket.

2019. november 28.
1 perc

A múlt évhez hasonlóan a HVG felsőoktatási rangsorában az összetett intézményi rangsorban a második helyet érte el a Szegedi Tudományegyetem.

2019. november 27.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem, Mezőgazdasági Kara adott otthont Hódmezővásárhelyen annak a konferenciának, amely a precíziós gazdálkodás ökonómiai összefüggéseit boncolgatta.

2019. november 27.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem tavaly csatlakozott a nemzetközi innovációs közösséghez, a Demolához.

2019. november 27.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem és az Országos Vérellátó Szolgálat ismét véradást szervezett a TIK-ben.

2019. november 19.
1 perc

Idén először a magyar egyetemek között is fotóversenyt hirdetett a kulturális csereprogramokra szakosodott Camp Leaders Hungary. Az Amerikából jöttem! című fotóversenyen nyolc egyetem – köztük a Szegedi Tudományegyetem – hallgatói által készített fotókra lehet szavazni, melyek például Kaliforniában, Arizonában vagy éppen New Yorkban születtek.

2019. november 17.
1 perc

Az Agrárinformatikai Klaszter megtartotta 2019-es éves közgyűlését, ahol 5 új taggal – köztük a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karával – bővült a szervezet.

2019. november 16.
1 perc

Idén először a magyar egyetemek között is fotóversenyt hirdetett a kulturális csereprogramokra szakosodott Camp Leaders Hungary. Nyolc egyetem – köztük a Szegedi Tudományegyetem – hallgatói szuper fotókat készítettek az Antilop-kanyonban, a Brooklyn hídon vagy éppen New Yorkban. Mi is szavazhatunk a szegedi egyetem hallgatójának fotójára.

2019. november 15.
1 perc

A Bydgoszcz-i University of Life Sciences and Technology (UTP) és a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara között együttműködési megállapodást írnak alá november 15-én, pénteken a vásárhelyi kampuszon.

2019. november 15.
3 perc

A rákkutatást forradalmasítaná az az eljárás, amelyen a Szegedi Tudományegyetemen is dolgoznak majd. Az alapötlet a Münchenben élő lézerfizikustól, Krausz Ferenctől származik, aki nemrégiben Szegeden járt, és lapunknak is beszélt az új módszerről.

2019. november 15.
2 perc

Az SZTE BTK és a Pro Philosphia Szegediensi Alapítvány közös rendezvénysorozata, az AudMax Esték – Mindennapi bölcsészet következő vendége november 18-án, hétfőn 18 órakor prof. dr. Kampis György evolúció- és mesterséges intelligencia kutató, aki „A mesterséges intelligencia és mi magunk” címen tart előadást a bölcsészkaron.

2019. november 15.
1 perc

November 9-én tartották meg a szegedi Bodor Karate és Rekreációs Közhasznú Sportegyesület első Karate Dojo ünnepélyes átadó rendezvényét- A jövőben a karate sportág kötelező testneveléskurzusként a Szegedi Tudományegyetem hallgatói számára is elérhetővé válik.

2019. november 15.
1 perc

Szülői értekezletet és nyílt napot tartottak pénteken a SZTE Mezőgazdasági Karán. A nap folyamán szakmai előadásokat hallhattak az érdeklődők, valamint információkat kaphattak a kar képzéseiről.

2019. november 15.
1 perc

Megerősítette élvonalbeli helyzetét a klinikai vizsgálatok területén a Szegedi Tudományegyetem.

2019. november 12.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem tisztelettel meghívja Önt a Szegedi Tudományegyetem és az

AbbVie Gyógyszerkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság közötti együttműködési megállapodás aláírására, 2019. november 15-én, pénteken 13 órára. Helyszín: Szegedi Tudományegyetem központi épület, rektori tárgyaló (6720 Szeged, Dugonics tér 13.)

2019. november 12.
1 perc

Az SZTE mezőgazdasági kara szülői értekezlettel egybekötött nyílt napot tart november 15-én, pénteken 10 órától a vásárhelyi kampuszon.

2019. november 11.
2 perc

A klinika dolgozói mellett az orvostan hallgatók is közreműködnek a vizsgálatokban.

2019. november 09.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Napját 2002 óta minden év november 11-én ünneplik, ez alkalomból az ahhoz legközelebb eső szombaton, így szombat délelőtt szenátusi ülést tartottak a rektori hivatal dísztermében.

2019. november 07.
2 perc

Játéknak tekinti a kísérletezést Fülöp Ferenc kémikus, az MTA Szegedi Akadémiai Bizottságának elnöke, akit Prima Primissima díjra jelöltek. A szegedi kutató ezzel a magyar tudomány kategóriában megkapta a Prima-díjat.

2019. november 05.
2 perc

Áder János köztársasági elnök Tajima Toshiki japán, Benoit Deveaud és Gerard Mourou francia, valamint Szabó Gábor magyar fizikusokat fogadta kedden Budapesten, a Sándor-palotában.

2019. november 05.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem és a Pro Talentis Universitatis Alapítvány november 5-én és 6-án nyolcadik alkalommal rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. A kétnapos vetélkedő Gérard Mourou Nobel-díjas tudós előadásával kezdődött.

2019. november 05.
2 perc

Megerősítette szakmai együttműködését a Szegedi Tudományegyetem, a párizsi École Politechnique egyetem és a kaliforniai székhelyű Tri Alpha Energy (TAE) vállalat. A nemzetközi konzorcium a nukleáris hulladékok kezelésében új megoldást jelentő, lézeres úton előállított neutronokon alapuló, sóolvadékos transzmutátor létrehozásán dolgozik.

2019. november 05.
2 perc

Az ELI egyik kutatását elindító, a tavaly fizikai Nobel-díjjal elismert Gérard Mourou volt a díszvendége a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenynek a Szegedi Tudományegyetemen. A megmérettetésre az ország minden részéről érkeztek középiskolás csapatok, melynek tagjai természettudományos tudásukat tehetik próbára.

2019. november 04.
2 perc

A nukleáris hulladékok könnyebb kezelését szolgáló eljárást dolgoznak ki Szegeden, és az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá a Tisza-parti városban.

2019. október 31.
1 perc

A magyar kormány úgy döntött, hogy a transzmutációhoz szükséges lézeres neutronforrás kifejlesztését, mint nemzeti kutatási programot három évre, összesen 3,6 milliárd forinttal támogatja, és megbízza a Szegedi Tudományegyetemet, hogy a projekt sikeres megvalósítása érdekében a nemzetközi konzorcium munkáját koordinálja.

2019. október 30.
2 perc

Gérard Mourou Nobel-díjas francia fizikus tart előadást a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) november 5-én – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

2019. október 29.
3 perc

Nagy Eszter lézerfizikus volt a vendége nemrégiben a Fiatal tehetségek Szegeden sorozatnak a Somogyi-könyvtárban. A Sófi-ösztöndíjas PhD-hallgató mesélt nekünk tudományos terveiről.

1 2 3 (4)> (8)>| 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek