Bezár

Internet

Lézeres neutronforrást fejlesztenek Szegeden

Lézeres neutronforrást fejlesztenek Szegeden

2019. október 31.
1 perc

A magyar kormány úgy döntött, hogy a transzmutációhoz szükséges lézeres neutronforrás kifejlesztését, mint nemzeti kutatási programot három évre, összesen 3,6 milliárd forinttal támogatja, és megbízza a Szegedi Tudományegyetemet, hogy a projekt sikeres megvalósítása érdekében a nemzetközi konzorcium munkáját koordinálja.

Az alapító három intézmény, a párizsi Ecole Politechnique egyetem, a kaliforniai székhelyű TAE vállalat és a Szegedi Tudományegyetem 2019. április 5-én együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá. Ennek célja, hogy biztosítsa a kereteket ahhoz, hogy a három intézmény – további együttműködő partnereket is bevonva – a projektet sikeresen megvalósítsa. A projektben részt vevő intézmények szakmai együttműködésüket november 4-én sajtónyilvános keretek között erősítik meg.


A rendezvényen részt vesznek:

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter
Allen Weeks, az ELI Delivery Consortium vezérigazgatója
Gérard Mourou, a párizsi Ecole Politechnique egyetem professzora, a 2018. évi fizikai Nobel-díj nyertese
Toshiki Tajima, a kaliforniai székhelyű Tri Alpha Energy vállalat tudományos igazgatója és
Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem prorektora

 

Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    júl
    14
    SZTE JATIK CommuniTIK (Szeged, Ady tér 10.)
    17:00 - 20:00
    SZTE JATIK CommuniTIK (Szeged, Ady tér 10.)
    17:00 - 20:00
  • *
    júl
    18
    SZTE Móra Ferenc Szakkollégium, Szeged, Közép fasor 31.
    10:00 - 23:59
    SZTE Móra Ferenc Szakkollégium, Szeged, Közép fasor 31.
    10:00 - 23:59
  • *
    júl
    20
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
    20:30 - 22:30
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.
    20:30 - 22:30
  • *
    júl
    21
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Esőhelyszín: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.
    20:30 - 22:30
    Szeged Városháza udvara 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Esőhelyszín: IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.
    20:30 - 22:30

Kapcsolódó hírek