A gyomor-bélrendszer, szív, ér- és vázizom eredetű betegségekben szenvedők gyógyítását, életkörülményeinek javítását és a betegségek korai felismerését is segítik a Live Longer program eredményei. A Szegedi, a Debreceni, a Pécsi és a Semmelweis Egyetemek 3 évvel ezelőtt indították a közös kutatási projektet, amely néhány hete zárult.
A Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (Milab) hat kutatási projektje közül kettőt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai irányítanak – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Az SZTE a legjobb vidéki egyetem a Figyelő 2021-es intézményi rangsorában, az Orvostudományi Kar szintén az első az orvos- és egészségtudományi képzésterületen. A HVG Diploma különszámában az SZTE 12 kara szerepelt eredményesen. Ebben a rangsorban az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara végzett a legjobb helyen.
Száz adag halászlét kaptak a szegedi II-es kórház dolgozói, akik naponta küzdenek a koronavírussal. Az egyetem hallgatói közül pedig csaknem ezren segítettek eddig a járvány elleni védekezésben, például a minták levételében. Csongrádon nem kapnak jutalmat a testület tagjai és a polgármester sem.
A Szegedi Tudományegyetem első magyarországi partnerként csatlakozott a folyamatosan bővülő SGroup Nemzetközi Egyetemi Hálózathoz november végén. A hálózatban 21 nemzet partneregyetemei számára nyílik meg a lehetőség közös kommunikációra és együttműködésre.
Karácsonykor is távolságot kell tartani, a fertőzéstől zárt térben a maszk sem védi meg hatékonyan az összegyűlt rokonokat – mondta az InfoRádiónak Boldogkői Zsolt virológus, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének vezetője.
Hadiipari együttműködésekben is hasznosulhatnak a világszínvonalú hazai kutatás-fejlesztési (k+f) infrastruktúrák – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel pénteken.
Nem mindenki mondhatja ám el magáról, hogy felmenői kiemelkedő és igazán ikonikus alaknak számítottak a Napfény Városában, Kovács Péternek viszont minden bizonnyal ez alapozta meg a jövőjét. A szegedi születésű jogtudós vallja: életét végig kísérte a szerencse. Számtalan kiemelkedő pozíció és sok-sok klassz publikáció köthető hozzá, amelyből ma többek között a Jogi Karon tanuló hallgatók igyekeznek széleskörű ismereteket szerezni. Óriási tudás, még nagyobb hatalom, sikerekben gazdag út és elismerések sokasága, minek köszönhetően eddig ő az egyetlen olyan magyar ember, aki elfoglalhatta a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság bírójának székét.
Negyvenkét éves pályafutása alatt kutatásai főként a DNS-hez hasonló polimer óriásmolekulában, az RNS-ben rejlő gyógyítás lehetőségeire irányultak. Idén tavasszal a koronavírus-járvány felgyorsította az oltóanyagra vonatkozó kísérleteket is.
Online ünnepi műsorban adta át a közmédia legrangosabb díjait Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Dobos Menyhért, a díjakat alapító Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
A makói születésű Turi Tímea már gyermekként kitűnt elhivatottságával és tehetségével kortársai közül, hiszen még csak általános iskolás volt, amikor fiatal évei alatt született versei megjelentek (… gyereknek lenni … címmel) egy kötetben. Így nem csoda, hogy a fiatal lány a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció és magyar szakán folytatta később tanulmányait, ahol az egyetemi évei alatt a Szegedi Egyetem című hetilap munkatársa lett. A diploma megszerzését követően dolgozott a Magyar Rádió külsős újságírójaként, 2012-től a Magvető Könyvkiadó szerkesztője, 2017-től pedig főszerkesztője lett.
Facebook-oldalán tett felhívást a Szegedi Tudományegytem. Arra kérik az embereket, fogjanak egy karácsonyi díszt, és azzal tegyék szebbé a hozzájuk legközelebb eső Covid-kórház környezetét: a kerítést, esetleg egy az épület előtti fát.
Felállította legújabb 2021-es nemzetközi rangsorát a brit QS, melyben a feltörekvő európai és közép-ázsiai országok felsőoktatási intézményeit értékelték. A Szegedi Tudományegyetem hét helyet javított tavalyi helyezésén, és előrelépett a lista 26. helyére. Ezzel az országban az SZTE a legjobb vidéki egyetem.
37 csapat mérte össze tudását a Szegedi Tudományegyetem IX. Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyének 2020. december 11-i elődöntőjében. A döntőbe hódmezővásárhelyi, budapesti, mátészalkai, kaposvári és debreceni csapatok jutottak be. A verseny megnyitóját és elődöntőjét a koronavírusra való tekintettel december 11-én online rendezték meg.
Háromszintes szárnnyal bővült a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikája 1,8 milliárd forintos kormányzati támogatásból.
A Szegedi Tudományegyetem lett a hazai felsőoktatási intézmények közül a második legzöldebb egyetem. A regisztrált 84 ország 912 egyeteme között a szegedi a 86. helyet szerezte meg, a hazai egyetemek közül csak Pécsi Tudományegyetem előzi meg az 59. hellyel.
Könnyen álhírek áldozatává eshetünk, ha nem ügyelünk. A Szegedi Tudományegyetem hallgatói mutatták meg, hogy milyen jeleket kell figyelembe venni annak érdekében, hogy ne valótlan információkat olvassunk, halljunk.
November végével a Szegedi Tudományegyetem első magyarországi partnerként csatlakozott a folyamatosan bővülő SGroup Nemzetközi Egyetemi Hálózathoz, amelyben 21 nemzet partneregyetemei számára nyílik meg a lehetőség közös kommunikációra és együttműködésre.
A HVG Diploma 2021 című kiadványában megjelent összesített rangsor szerint, oktatói kiválóság alapján a szegedi bölcsészképzés lett a legjobb az országban, ezzel lenyomva az ELTE Bölcsészettudományi Karát és a Debreceni Egyetemet.
Precíziós kertészeti szakmérnök képzés indul februárban a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mezőgazdasági Karán online levelező rendszerben.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara vezeti a pedagógusképzéseket indító intézmények hallgatói rangsorát, a második helyen szintén az ELTE áll, a Természettudományi Karával. Újságárusoknál a HVG Diploma 2021 kiadvány.
„Kiváltottuk az akkor kiváltható 100 dollárt, 50-et a lányomnak, Zsuzsikának, 50-et a férjemnek, Bélának. Nekem nem járt, mert volt kint munkaszerződésem. De nem akartunk pusztán 100 dollárral nekiindulni a világnak, ezért eladtuk a Ladánkat, a pénzt feketén átváltottuk, és belevarrtuk Zsuzsika játék macijába, úgy vittük magunkkal. Mindent feladtunk, amink csak volt, a jegyünk is csak egy irányba szólt.”
Magyarországon 1988 óta ünneplik a véradók napját, a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat hagyományosan ekkor ismeri el azokat a véradókat és véradást támogató szervezeteket, amelyek az adott évben sokat tettek ezért a kiemelten fontos önkéntes tevékenységért.
A fenntartható jövő egyik záloga a magyarországi zöldfelületek növelése, ezért is hirdette meg a tavalyi sikeres akciót követően másodszor a játékot a Diákhitel Központ – hangsúlyozta Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
Szerdán koronavírustesztet végeztek a Szegedi Tudományegyetem orvostanhallgatói a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában – olvasható a Békés megyei hírportál beszámolójában.
A 2021-es listában Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara vezeti az informatikai képzéseket indító intézmények hallgatói rangsorát. Újságárusoknál a HVG Diploma 2021 kiadvány.
Az egyetemeket kérdeztük arról, hogy hányan kérelmezték, hogy maradhassanak, és mit lehet tudni arról, hogy jelenleg mennyien laknak kollégiumokban?
A Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem részvételével a gyógyszer engedélyezését megelőző metaanalízis készül.
A koronavírus járvány alatt valósul meg a Szegedi Tudományegyetem Biobankjának felépítése és kialakítása.
Idén online várják a Szegedi Tudományegyetem karainak, intézeteinek és tanszékeinek oktatói, kutatói és hallgatói az érdeklődőket pénteken, a Kutatók Éjszakáján.
Világhírű űrhajósok is megfordultak már a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Repülő- és Űrorvosi Tanszékén, amelynek kurzusait az elmúlt húsz év alatt több mint 2500 hallgató végezte el, mintegy száz orvos tett itt szakvizsgát. A kecskeméti épületben zajlott Farkas Bertalan egészségügyi vizsgálata, és a második magyar űrhajós-jelölt egészségügyi alkalmasságát is itt tesztelhetik majd.
A szegedi egyetem szakembere számolt be a nem túl kecsegtető helyzetről.
Új, fotoakusztikai elven működő gépjármű kipufogógáz emisszió mérési technológiát fejlesztett uniós támogatással a pécsi Energotest Kft. a dunaharaszti Contireg Mérnökiroda Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóival együttműködve - közölte pécsi társaság az MTI-vel.
Csaknem 100 program várja online az érdeklődőket november 27-én.
A kannabidiol nevű kannabiszszármazék nem pszichoaktív, így nem minősül kábítószernek, mint a kender ismertebb hatóanyaga, a tetrahidro-kannabiol (THC). Az Európai Bizottság csütörtökön úgy határozott, hogy a teljes EU-ban felszabadítják az elektromos cigarettákban felhasznált CBD kereskedelmét – tudósít a Hvg.
„Paradigmaváltás várható a magyarba került török nyelvi formák kutatásában” – mondja Sándor Klára nyelvész lapunknak. A Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetőjét a magyar őstörténet izgalmas új fejleményeiről, a nyelvészet és a kapcsolódó tudományágak bonyolult kapcsolatáról és a valós múltunk feltérképezésének kihívásairól kérdeztük.
Fokozódhat a Föld felmelegedése, ha az aeroszolszennyezést csökkentjük, ám az üvegházhatású gázok kibocsátását nem – számolt be egy új amerikai kutatás eredményeiről az MTI.
Erről a Magyar Közlöny 251. számában jelent meg kormányhatározat. Az Inkubátorházra már korábban kiírták a közbeszerzést, most azt is megtudtuk, hogy az állam legfeljebb mennyit szán rá.
A Neptun-rendszeren keresztül tájékoztatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő hallgatókat, hogy hétfőtől részt vesznek a tanárok, óvónők gyorstesztelésében és a kórházak betegellátásában, írja az MTI.
Nap, mint nap láthatjuk, hallhatjuk a hírekben, hogy a koronavírus fertőzés következtében egyre többen szorulnak kórházi kezelésre. Az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkával küzdenek a betegek életéért, s végre van is egy ígéretes terápia, amely sokak életét mentheti meg, ehhez azonban nagyon nagy szükség van a koronavírus fertőzésen átesett, de már meggyógyult emberek segítségére, hogy az intenzív osztályra került, súlyos állapotú fertőzött betegek gyógyulási esélyeinek növeléséért adjanak vérplazmát.
Állásinterjún vehetnek részt, önéletrajzot küldhetnek be és előadásokat nézhetnek meg azok az érdeklődők, akik bekapcsolódnak az első SZTE Online Karrier Napok programjába. November 24-26. között a Szegedi Tudományegyetem CooSpace felületén várják az álláskeresőket a résztvevő cégek képviselői.
Idén már beszámoltunk róla, hogy Infektológiai Klinika és Oktatóközpont kialakítását tervezi az Szegedi Tudományegyetem. Akkor még kisebb összegről volt szó, illetve szeptemberi kezdés, de most végre megjelent a Magyar Közlöny 249. száma, amiben rendelkeznek a folyósítandó forrásról.
Valóban védenek a maszkok a koronavírus ellen – ezt most már szegedi kutatók is bebizonyították laboratóriumi körülmények között.
A virtuális térben zajlott a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézete által szervezett IX. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyének döntője a hétvégén. A verseny lebonyolítását az Európai Unió vissza nem térítendő támogatása tette lehetővé.
Az állampolgárok is segíthetnek a tudósoknak a vírusterjedés nyomonkövetésében és az előrejelzések elkészítésében.
Valóban védenek a maszkok a koronavírus ellen – ezt most már szegedi kutatók is bebizonyították laboratótiumi körülmények között. Például a kék színű sebészeti maszkok csaknem 95 százalékos védelmet nyújtanak. A még profibbaknál akár 99,5 százalékos teljesítmény is elképzelhető. Emlékezhetünk rá, hogy a világjárvány kezdetén még a WHO csak a fertőzötteknek ajánlotta a maszkot – azóta ez az elmélet megdőlt, mint ahogy sok minden más is a járvánnyal kapcsolatban – közölte az M1 Híradója.
Egész Európában különleges kihívásokkal néznek szembe azok a fiatalok, akik az iskolából kikerülve munkába akarnak állni. Nem meglepő tehát, hogy viszonylag alacsony a foglalkoztatottsági arányuk, s a huszonévesek körében magas a munkanélküliség. Még ennél is rosszabb, hogy nagyon sokan nem dolgoznak, de nem is tanulnak. A foglalkoztatási szakirodalom NEET-fiataloknak nevezi őket. E problémával Magyarországon is küzdenek. Ezért a kormány a napokban 12 milliárd forintos támogatási keretet hozott létre a 25 év alattiak, illetve az alacsony iskolai végzettségű fiatalok foglalkoztatásának támogatására.
Közös projektet zárt a Szegedi Tudományegyetem három másik hazai orvosképző egyetemmel tegnap, amelynek keretében az intézmények négy szervrendszer vonatkozásában végeztek közös kutatásokat. A munkaprogram a laboratóriumi kutatástól egészen az új technológiákon alapuló gyógyító tevékenységig igyekezett átfogni az orvostudományi kutatások csaknem teljes láncolatát.
Ne gondoljuk, hogy a matekórákon tanított egyenletek nem jönnek majd jól az élet során, ezt Röst Gergely szegedi matematikus előadása is jól mutatja. Kiderült, melyik egyenletet használják a koronavírus terjedésének vizsgálatához.
Az alapfeltételezés, hogy a gének alapján dől el az, hogy valakinél milyen lefolyású a betegség.







