Bezár

Internet

Áder: Az atomenergia felelősséget is jelent egybe

Áder: Az atomenergia felelősséget is jelent egybe

2019. november 05.
2 perc

Áder János köztársasági elnök Tajima Toshiki japán, Benoit Deveaud és Gerard Mourou francia, valamint Szabó Gábor magyar fizikusokat fogadta kedden Budapesten, a Sándor-palotában.

A vezető nemzetközi egyetemeken dolgozó tudósok, köztük a Nobel-díjas Gerard Mourou a kiégett nukleáris fűtőelemek erősen sugárzó és különösen hosszú felezési idővel rendelkező összetevőinek kezelhetőbbé tételével kapcsolatos kutatásaikról tájékoztatták a köztársasági elnököt.


A beszélgetés apropója egy olyan projekt, amely Magyarországnak részben energiapolitikai szempontból, részben az energiafelelősség szempontjából fontos - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megbeszélést követő sajtótájékoztatón.


Kiemelte, hogy Magyarország energiamixének 90 százalékát 2030-ra szén-dioxid mentesen fogják előállítani, ennek egyik eleme az atomenergia, a másik a magenergia, a maradék 20 százalékot szeretnék megújuló energiaforrásokból biztosítani.


Mint mondta, az atomenergia felelősséget is jelent egyben, ennek egyik fontos eleme a stabilitás és biztonság, valamint a hulladék tárolása. Jelen pillanatban a fűtőelemeket elássák, várva a sugárzási szint csökkenésére, de ennek a toxicitásnak az időtartamán szeretnének módosítani.


Felhívta a figyelmet, hogy Gerard Mourou olyan technológiáért kapott Nobel-díjat, amely alkalmas arra, hogy lézerrel szabad neutronokat állítsanak elő, a nagy toxikus atomokat szétbombázzák kisebbekre, így kevesebb évig kell tárolni a használt fűtőelemeket.


A technológia alapján a nukleáris hulladékok könnyebb kezelését szolgáló eljárást dolgoznak ki a szegedi ELI-ALPS kutatóközpont lézerrendszerének felhasználásával, a kormány a projektet nemzeti kutatási programként 3,6 milliárd forinttal támogatja.


Az utóbbi néhány évben a lézeres részecskegyorsításban bekövetkezett jelentős fejlődésre támaszkodva Gerard Mourou és Tajima Toshiki professzorok egy olyan javaslatot dolgoztak ki, amely a problémát lézeres gyorsításon alapuló neutronforrással kívánja megoldani. Az elvégzett számítógépes szimulációk azt mutatták, hogy a demonstrációs kísérletek megvalósítására a legjobb esélyt jelenleg a szegedi ELI-ALPS kutatóközpontban található lézer rendszer adja.


Gerard Mourou elmondta: fontos problémáról, a nukleáris energia felhasználásának lehetőségeiről tartottak megbeszélést. Mint mondta, azt látják a magyar kormány részéről, hogy nagyon tiszta jövőképpel rendelkezik ebben a kérdésben.


Link: magyarhirlap.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00

Kapcsolódó hírek