Bezár

Sajtószoba

Aktuális sajtóközlemények

1 2 3 4 5 (6)> (8)>| 

SZTE_tik

2023. március 13.
3 perc

Huszonhárom százalékkal nőtt azoknak a száma, akik első helyen jelentkeztek a Szegedi Tudományegyetemre az általános felvételi eljárásban. Az Oktatási Hivatal adatai szerint idén 9015-en jelölték meg első helyen az SZTE-t, ami a tavalyi 7350 diákhoz képest kiemelkedő növekedés. Az agrár, az orvos- és egészségügyi, a műszaki és pedagógusképzési területekre, a távoktatás munkarendre és a mesterképzésekre jelentkezők száma jelentősen emelkedett.

Tuerkiye_Syria_interferogram

2023. március 09.
3 perc

Az SZTE Földrajz és Földtudományi Intézet szakértői számos területen értelmezik és elemzik azokat a műholdas adatokat, amelyek segítenek felismerni a Föld felszínén bekövetkező környezeti változásokat, így például a felszín kis mértékű deformációját is. A műholdas adatok alkalmazásának jelentőségére legújabban a februári törökországi földrengések irányították rá a figyelmet.

szte atev megállapodás

2023. március 07.
4 perc

Együttműködési megállapodást írt alá a Szegedi Tudományegyetem és az ATEV Zrt. 2023. március 7-én. A közös projekt milliárdos nagyságrendű beruházásokat, új technológiák fejlesztését és új munkahelyeket hozhat létre egy nemzetgazdasági és környezetvédelmi szempontból is jelentős ágazatban. Egyedülálló, kísérleti üvegházak létesítése és üzemeltetése is szerepel a közös tervek között, csakúgy, mint a tisztított szennyvíz felhasználása és az ATEV Zrt. technológiájából képződött hulladékhő további hasznosítása.

Interju_az_American_Corner_Szeged_uj_igazgatojaval

2023. március 03.
3 perc

2023. március 3-tól újra nyit a Szent-Györgyi Albert Agóra, amelyben új igazgatóval kezdi meg működését az American Corner Szeged. Papp Zsuzsanna 2020 tavasza óta dolgozik az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságán, ezen belül eddig a Nemzetközi Beiskolázási Iroda csapatát erősítette. Az iroda tevékenységei közé tartozik a nemzetközi hallgatók beiskolázásával kapcsolatos kommunikációs, marketing és operatív feladatok ellátása, valamint a nemzetközi hallgatóknak tartott nyílt napok és orientációs programok szervezése és lebonyolítása. Az iroda további feladata a nemzetközi partnerekkel való kapcsolattartás, Papp Zsuzsanna eddigi profilja leginkább ehhez volt köthető, mivel az elmúlt három évben az SZTE egyik zászlóshajó projektjében, a EUGLOH Szövetségben tevékenykedett, a belső és külső kommunikációt segítette, a Szövetség egyik szegedi nagyköveteként (Staff Ambassador). Ezek a tapasztalatok hasznosak lesznek számára az American Corner munkájának irányítása során is.

SZTE_MSD_egyuttmukodes

2023. március 03.
3 perc

Klinikai vizsgálatokra irányuló stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MSD magyarországi leányvállalata a Szegedi Tudományegyetemmel. A közös kutatás-fejlesztési tevékenység a vizsgálatok gyorsabb elindítását és az innovatív terápiákhoz való korai hozzáférést is szolgálja. A vezető gyógyszeripari vállalat és a nagy múltú szegedi intézmény számára jelentős lépés a kooperáció új, szorosabb formája, hiszen egyetemi keretek közt a vizsgálatok széles köre elvégezhető.

Egyetemi_munkacsoport_a_boldogsagert_SZTE

2023. március 01.
3 perc

A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány munkaerőpiaci programjában részt vevő Szegedi Tudományegyetem és további családbarát egyetemek, vállalatok összefogásának célja, a munka-magánélet harmónia és a családbarát kultúra elmélyítése. A Szegedi Tudományegyetemen a családbarát szemlélet előnyeivel és működésével kapcsolatos előadások, kurzusok, műhelymunkák valósulhatnak meg. Előkészület alatt állnak olyan programok, mint például a vándorbölcső, amelynek célja, hogy a gyermeket váró fiatal SZTE-s egyetemi polgárok ingyenesen kölcsönözhessenek bölcsőket.

nyito_Vatican_City_20230220_Fpa7uvpWcAEXGz-

2023. február 22.
4 perc

„A biotechnológia a közjót szolgálja” – jelentette ki Karikó Katalin. A Szegedi Tudományegyetem professzora, több akadémia tagja, előadást tartott a „Személyhez közeledve – Új technológiák a közjóért” témájú konferencián. A Vatikáni Akadémia tudományos programjának résztvevőit audiencián fogadta Ferenc pápa.

Prof. Dr. Rovó László

2023. február 21.
3 perc

Az egész világon egyedülálló az immár újszülötteken és néhány hetes csecsemőkön, illetve nagyobb gyermekeknél is alkalmazott gégeműtéti eljárás, amelyet az elmúlt években Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora és szakmai csoportja alakított ki. Az innovatív beavatkozás egylépésben nyújt megoldást azoknak a gyerekeknek, akik öröklött vagy szerzett, fulladással járó felső légúti szűkülettel küzdenek. Ez az eljárás segített nemrég egy mindössze féléves, román kislányon is.

Alma Mater díj

2023. február 21.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Alma Mater irodája, olyan szervezetek, cégek jelentkezését várja pályázatára, amelyek az egyetemmel szoros tudományos és/vagy szakmai kapcsolatot ápolnak, emellett aktív szerepet vállalnak a SZTE céljainak elérésben, valamint Szegeden végzett hallgatókat foglalkoztatnak. A pályázatokat 2023. március 20-ig lehet benyújtani.

SMA_szures

2023. február 21.
1 perc

Február 10-én megtörtént az első újszülöttkorban kiszűrt SMA-s csecsemő génterápiás kezelése Magyarországon. A mérföldkő elérésében alapvető szerepet vállalt az SZTE Gyermekgyógyászati Klinika Anyagcsere-betegségek Szűrővizsgálati Laboratóriuma, ahol a gyermek újszülöttkori szűrése történt.

Kiallitok_jelentkezeset_varja_az_SZTE_Allasborzeje

2023. február 17.
1 perc

2023. március 13-ig adhatják le jelentkezésüket azok a cégek, amelyek részt szeretnének venni a Szegedi Tudományegyetem Állásbörzéjén. A régió legnagyobb álláskeresési fórumának 2023. április 18-án, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ ad otthont. A szervezők várják a munkalehetőséget kínáló cégek, a mikro- és középvállalkozások és szolgáltatók jelentkezését.

Elkeszult_a_Magyar_anyagtudomanyi_es_anyagtechnologiai_kompetencia-terkep

2023. február 16.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem vezetésével, nemzetközi szakértőkkel kiegészülve elkészült a „Magyar anyagtudományi és anyagtechnológiai kompetencia-térkép. A projekt meghatározta a hazai anyagtudománnyal kapcsolatos tevékenység erős és gyenge pontjait, felvázolta a jövő lehetőségeit és szükségleteit, szinergikus együttműködési, valamint ipari kapcsolatokhoz vezet, és tanácsadási tevékenység-hálózatot alapoz meg. Az angol és magyar nyelven elkészült, 80 oldalas kiadvány egy “élő”, állandóan formálódó és fejlődő dokumentum.

Borito_-_gyermekmutet_SZTE

2023. február 15.
4 perc

Ritka fejlődési rendellenességgel született, kétéves kisfiút műtöttek meg a szegedi gyermekklinikán. A beavatkozást a világhírű Dr. Amulya Saxena és az SZTE SZAKK orvosai hajtották végre a közelmúltban. A hódmezővásárhelyi gyermek ezzel a negyedik műtéten esett át. Az ötödik után Kovács Benett Zoltán várhatóan már teljesértékű életet élhet.

jakucs_laszlo_szte

2023. február 14.
3 perc

Rekordszámú jelentkezés érkezett a XII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyre. Idén 88 iskolából 580 tanuló (290 csapat) vág neki a megmérettetés első fordulójának, amelynek középdöntőjét március 31-én, fináléját április elsején rendezik Szegeden. A legjobb 24 csapat tanulói az értékes nyeremények mellett, pluszpontokkal gazdagodnak, ami hozzájárulhat a sikeres egyetemi felvételihez.

SZTE_Szabadegyetem

2023. február 13.
2 perc

A tudomány izgalmas témáiról színes és érthető formában tájékoztatnak az SZTE Szabadegyetem előadói. A félévről félévre megújuló SZTE-sorozat XXXI. szemesztere 2023. február 15-én startol és május 3-án zárul.

2023. február 13.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem közreműködésével korszerű technológiákat ötvöző, ipari környezetre optimalizált kiberbiztonsági feladatokat ellátó hálózati védelmi megoldásokat fejleszt a Balasys IT Kft.

nyito_SZTE_orvosok

2023. február 13.
2 perc

A Terrorelhárítási Központ egészségügyi sürgősségi ellátóhelyet működtetett a törökországi, földrengés sújtotta Antakya városában. Itt dolgoztak a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ szakemberei. A háromfős orvoscsoport a TEK orvosaival együtt a romok alól kimentett emberek sürgősségi ellátását és állapotstabilizálását biztosította, ember feletti erővel és kitartással.

Kiberbiztonsagi_eszkozoket_fejleszt_a_Szegedi_Tudomanyegyetem

2023. február 09.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem közreműködésével fejleszt a Balasys IT Kft. korszerű technológiákat ötvöző, ipari környezetre optimalizált kiberbiztonsági feladatokat ellátó hálózati védelmi megoldásokat. A konzorcium az NKFIH Alapból a 2020-1.1.2-PIACI-KFI keretében 765 164 369 Ft támogatást elnyert 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2020-00114 szerződés számú, „CyGWICS - Ipari környezetre optimalizált kiberbiztonsági feladatokat ellátó hálózati átjáró eszköz fejlesztése" c. projektjét 2022.12.31. napján befejezte.

EUGLOH_2.0_Negy_uj_taggal_bovult_asz_SZTE-s_szovetseg

2023. február 08.
3 perc

A European University Alliance for Global Health (EUGLOH), amelynek a Szegedi Tudományegyetem az egyik alapító tagja, 2023 januárjában négy új tagjával közösen kezdte meg munkáját. A szövetség így már kilenc, nemzetközileg meghatározó egyetem erejét egyesítve dolgozik a globális egészségért.

Rektori-mod

2023. február 07.
3 perc

Hozzájutott a teljesítményhez kapcsolódó források 96%-hoz az SZTE, miután 2022-ben szinte egyedülálló módon teljesítette a minisztériummal kötött öt évre szóló szerződésben előírt szakmai vállalásait.

SZTE SZAKK Terhesgondozó

2023. február 06.
3 perc

A Szikra sor 5. szám alatt nyitotta meg kapuit a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Terhesdiagnosztika és Várandósgondozója. Az intézmény 2023-tól az egyetem fenntartásában működik tovább és fogadja a kismamákat, pácienseket. A modern, XXI. századi elvárásoknak megfelelő rendelő célja az összehangolt, jó minőségű betegellátás. A részleteket Prof. Dr. Németh Gábor, az SZTE SZAKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika vezetője osztotta meg.

Fertőzőveszélyes hulladék SZTE

2023. február 02.
3 perc

„Clave 1000” névre hallgat a SZOTE Szolgáltató Kft. új üzembe helyezett, kórházi fertőzésveszélyes hulladékot előkezelő gépe. A 140 millió forintos eszköz a Szegedi Tudományegyetem kapacitásbővítését és környezettudatos működését segíti elő. A gépet sajtónyilvános eseményen adták át, 2023. február 2-án.

Cochlear_nyito

2023. február 02.
5 perc

Alacsony kockázat, óriási siker. Így jellemezhetők azok a hallásjavító műtétek, amelyekből több mint ezret végeztek már el a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában. A süketen született kisgyermekeken segít és az időskori hallásvesztésre is megoldást jelent a Cochlear implantátuma. Gyártócégének képviselői Szegeden egyeztettek a további fejlesztési lehetőségekről a Prof. Dr. Rovó László által vezetett orvoscsoporttal.

SZTE felvételi 2023

2023. február 01.
2 perc

A 2022/23-as tanévhez hasonlóan, a 2023/24-es tanévben is több új szakot indít a Szegedi Tudományegyetem. Az intézmény az Egészségtudományi és Szociális Képzési Karon, a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon, a Mérnöki Karon, illetve a Természettudományi és Informatikai Karon hirdet újabb képzéseket a felvételizőknek.

2023. január 31.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem közreműködésével fejleszt a Budai Egészségközpont Kft. és az IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft. A konzorcium az NKFIH Alapból, a 2020-1.1.2-PIACI-KFI keretében 718 487 035 Ft támogatást elnyert 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2020-00072 szerződés számú, „AUTORAD” intelligens automatizált gerinc MR leletező és vizualizált leletértelmező rendszer kutatás-fejlesztése és integrációja a betegellátási folyamatba" című projektjét 2021.02.01-jén kezdte el.

SZTE_osztondijak

2023. január 26.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói részére számos egyetemi ösztöndíj elérhető. A fiatalok tanulmányi eredményük, szociális helyzetük, kiválóságuk alapján pályázhatnak különböző támogatásokra.

SZTE ösztöndíjak

2023. január 25.
2 perc

Akár 150 ezer forintos ösztöndíjban is részesülhetnek azok, akik 2023-ban megpályázzák a Szegedi Tudományegyetem Junior Akadémia által meghirdetett SZTE START ösztöndíjat. A támogatásra azok a tehetséges diákok pályázhatnak, akik első helyen jelölik meg a Szegedi Tudományegyetemet, és oda felvételt is nyernek. Az agrár-, mérnöki és természettudományokra épülő szakokra felvételizőket a munkaerőpiaci elvárásokkal összhangban az elbírálás során kiemelten kezelik.

SZTE_Coursera

2023. január 23.
5 perc

Európában egyedülálló együttműködés keretében fejleszti a felsőoktatást a Szegedi Tudományegyetem és a világ legnagyobb online oktatási platformja, a Coursera. A jövő oktatásában és munkaerő-képzésében is történelmi léptékű szerződést az SZTE vezetői és a Coursera ügyvezető igazgatója, Jeff Maggioncalda írta alá 2023. január 23-án, Szegeden. A megállapodás értelmében minden szegedi egyetemi polgár hozzáférhet a Coursera felületén elérhető online tananyagokhoz, azaz a legnevesebb egyetemek és vállalatok tanfolyamai és oktatási tartalmai korlátozás nélkül épülhetnek be a szegedi képzésekbe.

Nyito_Szanto_Laszlo_Dr._Nemethne_Birkas_Marta

2023. január 20.
6 perc

Mérföldkő a magyar orvoslásban a 60 éve a szegedi sebészeti klinikán elvégzett első magyarországi élődonoros veseátültetés. Az 1962. december 21-én történt sebészeti bravúr körülményeit idézték fel az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar ünnepségén, megkoszorúzták Dr. Németh András (1924–1999) emléktábláját az SZTE Sebészeti Klinika épületében.

Zirzen_Janka_SZTE

2023. január 20.
2 perc

Pedagógusképzésre jelentkező középiskolásoknak hirdet ösztöndíjprogramot a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Egyetem. A Zirzen Janka programmal a Magyarországon fellépő pedagógushiányt csökkentené a két felsőoktatási intézmény. A havi 100 000 forintos ösztöndíjprogram közvetlen kedvezményezettjei azon felvételiző diákok, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem, vagy a Gál Ferenc Egyetem valamely nappali tagozatos pedagógusképzésére.

fotoszintézis

2023. január 19.
12 perc

A fotoszintézis biofizikájának ultragyors, nanoszintű folyamatairól jelent meg cikk decemberben a Royal Society (UK) Open Biology folyóiratában a Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Szegedi Tudományegyetem és az ELI-ALPS közös kutatásának eredményeképpen. A publikáció tudományos eredményeiről a kutatócsoport vezetőjével Dr. Garab Győző biofizikus emeritus kutatóprofesszorral (SZBK) és Dr. Nagy László biofizikussal, az SZTE SZAOK és TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet egyetemi docensével beszélgettünk. A fotoszintézis alapkutatásának tétje akár a globális élelmiszertermelés megkétszerezése is lehet.

Boritokep_-_SZTE_pontkalkulator

2023. január 16.
2 perc

Bár az egyetemi felvételi pontszámítás bonyolultnak tűnik, egy új, szegedi fejlesztésnek köszönhetően pár kattintás, és megvan az eredmény.

2023. január 16.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem célja az EFOP-2.2.19-17-2017-00053 azonosítószámú projektben a gasztroenterológiai betegségek diagnosztikai és terápiás ellátását biztosító endoszkópos műszer és eszközpark fejlesztése, és a Kálvária sugárút 57. szám alatti labor infrastruktúrájának kialakítása. A projekt a Széchenyi 2020 programban valósul meg, 299,98 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból.

Gepi_tanulasi_modellek_kutatasaban_es_fejleszteseben_vesz_reszt_az_SZTE

2023. január 16.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Eureka szoftverinnovációs klasztere konzorciumi partnerként részt vesz, az ITEA 4 nemzetközi pályázatában a török Experteam vezetésével. Az Optimal Management of Demand, röviden OMD pályázat célja egy egységesített, mesterséges intelligencia megoldásokon alapuló ügyfélkérelem kezelő rendszer fejlesztése, amely több szektorban, mint az egészségügy, igazságszolgáltatás, e-kereskedelem, fogyasztói elektronika és szoftverfejlesztés területeket jelentik. A kutatási folyamatok 2022. 01. 01-jén kezdődtek és 2024. 12. 31-ig tartanak.

pexels-photo-709563

2023. január 12.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem klimatológusai a Hungarian Geographical Bulletin-ben publikálták kutatási eredményeiket, amelyek alapján már a következő évtizedekben döntő időjárási változásokra kell felkészülni az egész Dél-alföldi régióban. Ezek hatására jelentősen átalakul többek között a fűtési és a hűtési energiafelhasználásunk és több lesz az extrém időjárási esemény is az évszázad végére.

Nyito_Nemeth_T_Eniko

2023. január 09.
8 perc

Életet menthet az a humán és automatikus álhírfelismerő rendszer, amelynek a kidolgozását elkezdhetik az SZTE mint konzorciumvezető által irányított program résztvevői. Ez az „Álhírek, áltudományos nézetek nyelvészeti azonosítása” című, az MTA által támogatott „Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program” 4. alprogramja. A tudományelméleti megalapozástól kezdve az alkalmazáson át az innovációig terjedő projektet vezető kutatót, Németh T. Enikő akadémikust, az SZTE BTK Általános Nyelvészeti Tanszékét vezető professzort kérdeztük a tudományos vagy valódi hír mezébe öltöztetett, de hamisságot tartalmazó szövegek elleni küzdelem lehetőségeiről.

Universities_countries-001

2022. december 14.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem az egyik legzöldebb felsőoktatási intézmény Magyarországon a 2022-es UI GreenMetric világrangsor szerint. Az Indonéziai Egyetem toplistáján az SZTE több mint tíz helyett lépett előre, ezzel idén világviszonylatban a 73. helyen szerepel. A szegedi intézmény a rangsor „elhelyezkedés és infrastruktúra” alkategóriájában a legjobb magyar egyetemként végzett.

palmolnarelemer

2022. december 12.
5 perc

Több kilométer magas hegyvonulatok és mély völgyrendszerek, valamint többmillió éve kihűlt vulkánok is húzódnak a Dél-Alföld sík felszíne, a földtörténeti viszonylatban fiatalnak mondható üledékes kőzetek alatt. A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetének kutatói különleges módszerekkel, nemzetközi kutatócsoportokkal együttműködve vizsgálják az aljzatot és annak összetételét, felfedezéseik eddig ismeretlen geológiai folyamatokat és képződményeket tárhatnak fel. Az SZTE földtudományi alapkutatásai akár rejtett energiahordozó lelőhelyeket lokalizálásában is hasznosak lehetnek.

Az_SZTE_Magyarorszag_legjobb_egyeteme_a_RUR_bolcseszettudomanyi_rangsoran

2022. december 09.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem 132 helyet javított a Round University Ranking (RUR) frissen megjelent bölcsészettudományi listáján: idén a 173. helyezést érte el a világ legjobb intézményei között, és az első helyen végzett Magyarországon.

SZGYTV_gyoztes_csapat

2022. december 09.
5 perc

A XI. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny döntőjét 2022. december 9-én rendezte a Szegedi Tudományegyetem. Az SZTE Nobel-díjas kutatójának munkásságához kötődő vetélkedőt idén a debreceni Tóth Árpád Gimnázium TÁG 11.1. csapat tagjai: Tóth Hanna, Miskei Zsófia és Égerházi Gergő nyerték. Felkészítő tanáruk Gőz József volt.

szte_ningbo

2022. december 06.
3 perc

A kínai Ningbo University Sporttudományi Karának diákjai közül néhányan évek óta a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának vendéghallgatójaként folytatják biomechanikai tanulmányaikat. A PhD-hallgatók témái között a sportcipőfejlesztések mellett más mozgásdinamikához kapcsolódó kutatások is szerepelnek, amelyek a sportban és a rehabilitációban is komoly, világszintű innovációkat hozhatnak.

Az_SZTE_orszagosan_elso_a_HVG_2023-as_felsooktatasi_rangsoraban_oktatoi_kivalosag_alapjan

2022. december 05.
2 perc

Magyarország legjobb egyeteme lett a Szegedi Tudományegyetem az oktatók kiválósága alapján a HVG friss felsőoktatási rangsorában. Az összesített rangsorban második helyen végzett az SZTE a magyar intézmények között, ezzel egyúttal a legjobb fővároson kívüli intézmény. Idén az SZTE több kara is előrébb lépett: az összesített kari listán a Bölcsészet- és Társadalomtudományi, az Egészségtudományi és Szociális Képzési, a Fogorvostudományi, a Juhász Gyula Pedagógusképző, a Mérnöki, valamint a Mezőgazdasági Kar is előkelőbb helyen végzett a tavalyihoz képest.

pexels-leah-kelley-325521_1

2022. november 30.
3 perc

Megalakult a Természet-Alapú Megoldások magyarországi hálózata (TeAM HUb), melynek egyik elsődleges célja, hogy támogassa a szakmai kapcsolatépítést mindazon egyének és szervezetek között, amelyek elkötelezettek a Természet-Alapú Megoldások széleskörű elterjesztésében. A szervezet alakuló rendezvényén a Szegedi Tudományegyetem kutatója, Dr. Gulyás Ágnes is népszerű előadást tartott.

20221125_UNP_SZTE_TESTKULTÚRA

2022. november 30.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem részéről Prof. Dr. Gellén Klára, oktatási rektorhelyettes írta alá a Magyar Úszó Szövetséggel azt az együttműködést, amely garancia arra, hogy a jövőben kizárólag a felsőoktatási intézmények által képzett, felkészült oktatók foglalkozhassanak az Úszó Nemzet Programba bekapcsolódó gyerekekkel. A program célja, hogy a Kormány által támogatott projekt a lehető legmagasabb színvonalú, közoktatásba beillesztett ingyenes úszásoktatást biztosítsa a résztvevőknek.

Szte Nyílt Nap

2022. november 24.
4 perc

Több ezer érdeklődő vett részt a Szegedi Tudományegyetem Nyílt Napján. Minden kérdésükre választ kaphattak a felvételizők 2022. november 24-én, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Az SZTE 12 kara több mint 550 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatás tagozaton.

Terhesgondozas_Szeged_

2022. november 24.
2 perc

2022. november 29-e és december 18-a között a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Terhesdiagnosztika és Várandósgondozó Szegeden, az Állomás utca 3. szám alatt várja a kismamákat, pácienseket. Az ellátás, amely eddig a Gogol utcában volt igénybe vehető, november 24-én megszűnik. November 25-e és 28-a között a sürgős esetek ellátását az SZTE SZAKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika IV. Ambulanciája biztosítja. (Szeged, Semmelweis utca 1.)

Gyógyító_Angyal_adomany-atado

2022. november 23.
2 perc

A Gyógyító Angyal Alapítvány két és fél millió forint értékben vásárolt laparoszkópos eszközöket a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ Gyermeksebészeti osztályának. Az adományt Dr. Papp Andrea, az Alapítvány programfelelőse és Dr. Ónodi János, az Alapítvány Kuratóriumának elnöke adták át Dr. Kovács Tamásnak, a Gyermeksebészeti osztály vezetőjének.

phoenix1_Nagy_Gyula

2022. november 23.
3 perc

Az Európai Unió H2020-as Phoenix-projektje arra keres megoldásokat, hogy milyen válaszokat adhatunk a klímaváltozás és az energetikai válság okozta kihívásokra. A kilenc országban zajló kezdeményezés kizárólagos képviselője a kelet-közép európai térségben a Szegedi Tudományegyetem, amely két hazai területen, Szegeden és a Balaton régiójában végez nagy jelentőségű kutatásokat.

Granit_Bank_alairas_nyito

2022. november 17.
3 perc

Stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá 2022. november 17-én a Szegedi Tudományegyetem és a GRÁNIT Bank Zrt. vezetői. A szerződés szakmai gyakornoki helyeket, közös ösztöndíjprogramot és edukációs pénzügyi előadásokat biztosít az egyetemi hallgatók támogatása és pénzügyi tudatosságának erősítése céljából.

IMG_2816

2022. november 14.
13 perc

Jubileumokat ünnepelt az elmúlt hónapokban a Szegedi Tudományegyetem. A 2021-ben kezdődő, a 2022. november 11-i díszelőadással és az SZTE Szenátus 12-i ünnepi ülésével záruló rendezvény-sorozattal alapítása 440. és a kolozsvári magyar tudományegyetem szegedi befogadásának 100. évfordulóját köszöntötték az universitas polgárai, alumnusai, valamint partnerei.

1 2 3 4 5 (6)> (8)>| 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek