Bezár

Internet

Koronavírus: alapkérdésre kaphatunk választ hamarosan

Koronavírus: alapkérdésre kaphatunk választ hamarosan

2020. november 16.
2 perc

Az alapfeltételezés, hogy a gének alapján dől el az, hogy valakinél milyen lefolyású a betegség.

Ezer covidos beteg bevonásával vizsgálja a Szegedi és a Pécsi Tudományegyetem, hogy befolyásolja-e az egyének genetikai háttere, mennyire súlyos lefolyású náluk a betegség – mondta az InfoRádiónak a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese. Erre utaló tények ugyanis, hogy már az első hullám alatti is megesett, hogy krónikus betegségtől mentes, fiatal Covid-19-es fertőzött páciensek esetén igen súlyosra, akár fatális kimenetelűre is fordult a betegség lefolyása.

 

Tervek szerint a végpont ezer betegnek a vizsgálata lesz, míg az előzetes körben kétszáz fertőzöttnek a vizsgálatát fogják végrehajtani. Esetükben a fertőző vírus teljes genetikai állományának a meghatározása fog megtörténni, illetve az, hogy az érintetettek immunrendszere milyen mértékben reagált a vírusra specifikus ellenanyag termelésére. Továbbá transzkirptomikai vizsgálatokra is sor kerül, amikor az nézik, hogy a betegek keringésében milyen gének aktiválódtak, vagy csendesedtek le a fertőzés következtében. Végezetül meg fogják vizsgálni minden egyes betegnek az összes fehérjét kódoló génjét, amiből több mint 20 ezer van az emberi genomban, és a géneken belül olyan variánsokat fognak próbálni azonosítani, amik meghatározzák és/vagy befolyásolják a betegség lefolyását – ismertette Széll Márta molekuláris biológus.

 

Mindezekből a szakemberek arra tudnak majd következtetni, hogy van-e úgynevezett predisponáló faktor, amely meghatározza azt, hogy milyen súlyosságú lesz a fertőzés követően a betegség lefolyása. A transzkirptomikai vizsgálatokkal pedig remélhetőleg fognak tudni olyan targetmolekulát azonosítani, ami a későbbi terápiás fejlesztések alapját képezheti.


Link: weborvos.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek