Bezár

Internet

Boldogkői Zsolt: ez lesz az első és az utolsó karácsony, amit tönkretesz a koronavírus

Boldogkői Zsolt: ez lesz az első és az utolsó karácsony, amit tönkretesz a koronavírus

2020. december 20.
2 perc

Karácsonykor is távolságot kell tartani, a fertőzéstől zárt térben a maszk sem védi meg hatékonyan az összegyűlt rokonokat – mondta az InfoRádiónak Boldogkői Zsolt virológus, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének vezetője.

Leggyakrabban a családon belül kapjuk el a vírust. A családba valaki behozza, aki jó eséllyel valamilyen nagy bevásárlóközpontban kapta el – derült ki egy tanulmányból. Boldogkői Zsolt virológus is arra figyelmeztet, hogy karácsonykor az a forgatókönyv, hogy elmegyünk ajándékot venni, megfertőződünk, és utána elvisszük a nagy családba.


Mint a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének vezetője elmondta, vannak, akik tudatosabbnak gondolják magukat, ezért előbb elvégeztetnek egy tesztet, és ha az negatív lesz, csak akkor karácsonyoznak családi körben.


"A PCR-teszt nagy érzékenységű, kimutatja a vírust, de ha elmegyünk a bevásárlás után, egy vagy két napig még nem mutatható ki a vírus. Azt gondoljuk, hogy negatívak vagyunk, elmegyünk a szeretteinkhez, jól érezzük magunkat, és utána jelennek meg a tünetek" – mondta a szakember, és hozzátette, az antigénteszt gyorsabb és olcsóbb, de még kevésbé érzékeny, így az sem jelent megoldást.


Miképp a maszkviselés sem segít a családi karácsonyokon, mert hiába hasznos dolog a maszk, de vannak korlátai.


"Ha sokan vagyunk zárt térben, és van köztünk fertőzött, akkor a védelem nem hatásos. Ráadásul eszünk-iszunk, a viselése is problémás.

Zárt térben sajnos nincs erős védőfunkciója a maszknak" – hívta fel a figyelmet a virológus.


A kérdésre, hogy aki már megfertőződött korábban, mehet-e karácsonykor bátrabban közösségbe, azt mondta Boldogkői Zsolt, hogy erről még vita van, de úgy tűnik, hogy aki PCR-pozitív volt, de csak enyhe tünetei voltak, az újrafertőződhet, és beteg is lehet. Akinek pedig erősebb tünetei voltak, azok is megfertőződhetnek, de már nem lesznek olyan erős panaszai.


"Az, hogy elkaptuk már egyszer a fertőzést, nem garancia arra, hogy már ellenállók vagyunk, és nem is tudjuk terjeszteni a vírust" – jelentette ki.


"Ez lesz az első és az utolsó karácsony, amit tönkretesz a koronavírus – mondta Boldogkői Zsolt. – Ehhez viszont nagyon fontos dolgot meg kell tennünk: oltassuk be magunkat. Ha nem tesszük meg, nem fog kialakulni a nyájimmunitás, és fenn fog maradni a vírus. Ne féljünk a vakcinától."


Link: infostart.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00

Kapcsolódó hírek