Bezár

Internet

A laboratóriumtól a betegágyig

A laboratóriumtól a betegágyig

2020. november 17.
2 perc

Közös projektet zárt a Szegedi Tudományegyetem három másik hazai orvosképző egyetemmel tegnap, amelynek keretében az intézmények négy szervrendszer vonatkozásában végeztek közös kutatásokat. A munkaprogram a laboratóriumi kutatástól egészen az új technológiákon alapuló gyógyító tevékenységig igyekezett átfogni az orvostudományi kutatások csaknem teljes láncolatát.

Több mint 1,4 milliárd forint európai uniós támogatást nyert a Live Longer elnevezésű hároméves projektre a Szegedi Tudományegyetem vezető konzorciumi partnerként, valamint a Pécsi, a Debreceni és a Semmelweis Egyetem. A projekt zárórendezvényét hétfőn tartották, a járványhelyzet miatt online konferencia formájában.

 

Három pillér

A három alappilléren nyugvó munkaprogram 2016 szeptemberében kezdődött, és november végén zárul.

– Egyrészt van egy humán­erőforrás-pillére, amelynek lényege, hogy a fiatal kutatógenerációt, a PhD- és az egyetemi hallgatókat képezzük. A következő pillére a nemzetközi kapcsolatépítés, amely elsősorban azt a célt szolgálja, hogy további európai uniós pályázatokhoz tudjunk csatlakozni a jövőben. Harmadrészt pedig egy alapkutatási részt is magába foglal – fejtette ki Rakonczay Zoltán, a projekt szakmai vezetője, az SZTE Kórélettani Intézetének munkatársa, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

 

Négy szervrendszer

Az alapkutatási rész négy szervrendszert érintett: a gyomor-bél-, a szív-, az ér-, valamint a vázizom-rendszert, amelyek kapcsán a négy intézmény szoros együttműködésben végzett kutatásokat. A projekt a molekuláris biológiai kutatásoktól egészen az új technológiákon alapuló gyógyító tevékenységig igyekezett átfogni az orvostudományi kutatások csaknem teljes láncolatát. A négy szervrendszert vizsgáló kutatások négy fő irányt érintenek számos hazai és nemzetközi kutatócsoport együttműködésében: élettan, kórélettan, regeneráció és terápia. A projekt során vizsgált betegségek – mint például az érelmeszesedés, a cukorbetegség, a szívelégtelenség, a hasnyálmirigy-gyulladás és a cisztás fibrózis – közül a legtöbb korai halálozáshoz vezet, és komoly kihívást jelent az orvosoknak.

 

Kutatástól a terápiáig

A pályázat mottója: live longer, azaz élj hosszabban.

– A betegek életminőségének javítása, illetve életük hosszítása a fő célja a pályázatnak. Úgy gondolom, a vállalt célokat sikeresen teljesítettük. Az alapkutatási rész betegségek feltárásában elért eredményeit próbáljuk a betegágyak felé közelíteni, azaz eljutni a terápiáig – mondta Rakonczay Zoltán.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek