Bezár

Internet

Az SZTE az SGroup egyetemi hálózat első magyarországi partnerintézménye

Az SZTE az SGroup egyetemi hálózat első magyarországi partnerintézménye

2020. december 21.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem első magyarországi partnerként csatlakozott a folyamatosan bővülő SGroup Nemzetközi Egyetemi Hálózathoz november végén. A hálózatban 21 nemzet partneregyetemei számára nyílik meg a lehetőség közös kommunikációra és együttműködésre.

Az Sgroup hálózat 1988-ban jött létre kifejezetten azzal a céllal, hogy a megújuló, a modern és nemzetközi felfogású egyetemeket összefogja és ezzel egy folyamatosan bővülő oktatási és tudásközpontnak mintegy stratégiai együttműködési színterévé váljon.

– Ez egy nagyon komoly network, amely most, a pandémiás időszakban elsősorban olyan projekteket, online konferenciákat visz, amelyek segítenek az egyetemek számára ezt a nehéz időszakot átvészelni – mondta Prof. Dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese. – Az egyetemek megosztják egymással a gazdasági, környezetvédelmi, társadalmi fentarthatóság érdekében tett lépéseiket, külön kiemelt program a zöld egyetemek együttműködése, amiben a Szegedi Tudományegyetem egyébként is szép eredményeket ért már el. A rektorhelyettes hozzátette: a fenntartható oktatás és tanulás kérdéskörében elsősorban az online oktatás tapasztalatait osztják meg egymással, így például foglalkoznak a modern média kezelésével vagy az álhírekkel szembeni védekezés problémájával.

Az együttműködésben európai és Európán kívüli egyetemek vesznek részt, mások mellett az Ostravai Egyetem Csehországból, Franciaországból a Lille-i Egyetem, Németországból a Bayreuth-i és a Giessen-i egyetem, Olaszországból a római Sapienza, valamint Portugáliából a Portói Egyetem. Társtagsági pozíciója van a jereváni egyetemnek és a Sanghaji Nemzetközi Egyetemnek is.


A tagok így lehetőséget kapnak, hogy egy összefogó platform segítségével bővíthessék képzési és kutatási palettájukat, átadhassák egymásnak a jógyakorlataikat, valamint stratégiai együttműködéseket hozzanak létre. A hálózat már több sikeres együttműködést tudhat maga mögött, jelenleg futó projektjeik közül kiemelhető az Erasmus+ mobilitási programot modernizáló Erasmus Without Paper 2.0, a felsőoktatási kollaborációt segítő Think Tank Academy, a Rec-Mat Európa és Latin-Amerika közötti mobilitást segítő projekt, valamint a SUCTIA nemzetköziesítési indítvány.


Prof. Dr. Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes hozzátette: a magyarországi egyetemek közül elsőként a Szegedi Tudományegyetem kapott meghívást ebbe az együttműködésbe.


– A csatlakozást egy hosszú felvételi folyamat előzte meg, amelynek során megnézték a szegedi egyetem kutatási potenciálját, nemzetközi kapcsolatait. Ez vezetett oda, hogy idén ősszel az SZTE is teljes jogú tagja lett ennek a nemzetközi együttműködésnek, amitől az várható, hogy ezekkel az egyetemekkel könnyeben tudunk közös projekteket kialakítani.


A csatlakozás segítségével az SZTE a jövőben a tudás és módszertanok megosztása mellett oktatási, kutatási és mobilitási mutatóit is bővíteni tudja – Európa határain kívül is.


Link: promenad.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek