Bezár

Internet

Több, mint 4 milliárdot kap az SZTE az Infektológiai Klinika és Oktatóközpont beruházására

Több, mint 4 milliárdot kap az SZTE az Infektológiai Klinika és Oktatóközpont beruházására

2020. november 18.
2 perc

Idén már beszámoltunk róla, hogy Infektológiai Klinika és Oktatóközpont kialakítását tervezi az Szegedi Tudományegyetem. Akkor még kisebb összegről volt szó, illetve szeptemberi kezdés, de most végre megjelent a Magyar Közlöny 249. száma, amiben rendelkeznek a folyósítandó forrásról.

Korábban arról írtunk, hogy a Szegedi Tudományegyetem célja egy olyan, a 21. század kihívásainak megfelelő infektológiai központ kialakítása, amely minden elemében megvalósítja az infekció kontrollal és járványügyi izolációval kapcsolatos irányelveit, és egyúttal képes havária helyzetek esetén – legyen az egészségügyi (járvány) vagy nemzetbiztonsági (terrorizmus, migráció, baleset) – kapacitásait rövid időn belül rugalmasan bővíteni. Ez különösen érdekes most, amikor valódi egészségügyi havária helyzet van.


Az Állomás utca 6. szám alatti területen, 4 szinten, 4.575 négyzetméteren működik majd az új központ. Az egyetem korábban felismerte, hogy a Dél-Alföldi Régió infektológia ellátási képessége nem megfelelő, ezért kidolgozták szakmai és infrastruktúra fejlesztési koncepcióját egy új infektológiai centrum létrehozására. A magyar kormány 2017. december 22-én 76 millió forintot biztosított a projekt előkészítésre és a kiviteli tervek elkészítésére a Beruházás Előkészítési Alapból. A szegedi egyetem 2018-ban készült el a korszerű infektológiai központ terveivel. Ezután úgy számoltak, hogy a megvalósítás becsült költségigénye eszközökkel együtt 1,5 milliárd forint, a kivitelezési munkálatok várhatóan 2020 szeptemberében kezdődhetnek.


Ez annyiban változott, hogy a Magyar Közlönyben található Kormányhatározat alapján a korábbi 1,5 milliárd forintos tervezett költségek helyett immár közel 4,2 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezzel együtt az építkezés is csúszik, mivel ebből a pénzből a jövő évben 2 milliárd 475 millió forint használható fel, míg a maradékhoz 2022-ben jut csak hozzá az egyetem, tehát az idei tervezett kezdés nem volt tartható. A pénz valószínűleg nem csak építkezésre kellhet, hanem a területen található építmények bontására is, de a Közlönyben megjelent 4.171.540.255 forint egy felső korlát, így majd valószínűleg a kivitelezést végző nyertes cég ajánlatától is függ a végső összeg. Az egyetem épp nemrégiben kapott még ezen felül is majd 9,1 milliárd forintot a Fogorvosképzési Tömb és az Egészségtudományi Képzési Tömb épületeinek kivitelezésére.


Link: szegeder.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00

Kapcsolódó hírek