Az állampolgárok is segíthetnek a tudósoknak a vírusterjedés nyomonkövetésében és az előrejelzések elkészítésében.
A Magyar Tudományos Akadémia tájékoztatása szerint Karsai Márton, a Central European University Hálózat- és Adattudományi Tanszékének egyetemi docense arról beszélt a Magyar Tudomány Ünnepén, hogy a vírusterjedés nyomonkövetéséhez és előrejelzéséhez milyen nagy segítséget tudunk mi, polgárok is nyújtani egy egyszerű kérdőív kitöltésével.
A vírusterjedés szimulációja még a mai nagy kapacitású számítógépeknek is nehéz feladat, az emberek kapcsolati hálózata ugyanis nagyon kiterjedt, bonyolult és időben is változó. Ezért a mostani, rendkívül éles helyzetben nem érdemes a szimulációk készítésekor a korábbi, népszámlálási adatokra támaszkodni.
Karsai Márton és a Szegedi Tudományegyetemen dolgozó munkatársai ezért elkészítették a Magyar Adatszolgáltató Kérdőívet (MASZK), ami egyfajta “gördülő népszámlálásként” naprakész adatokat szolgáltat a társadalom működéséről, kapcsolatrendszereiről – különös tekintettel a fertőzés terjedésével kapcsolatos információkra.
Az feltett kérdésekre adott válaszok lehetővé teszik a vírusterjedési modellek igazítását a valósághoz, és az ez alapján készülő előrejelzések segítenek dönteni, hogy milyen intézkedésekre van szükség.
A tudósok számára rendkívül fontos kérdőívet ide kattintva töltheti ki ön is!
Mivel egy netes, önkéntes kérdőív nem feltétlenül ábrázolja a társadalom valós helyzetét, ezért a tudósok minden hónapban, reprezentatív közvéleménykutatásban is felteszik a kérdéseket és az itt kapott válaszok alapján súlyozzák a netes válaszokat. Már csak azért is, mert a kitöltők legtöbbje eddig budapesti és Budapest-környéki, és főleg nő.
Az eddigi eredmények alapján kiderült, hogy tavasszal annyira lecsökkent a társas kapcsolatok száma a korlátozások miatt, hogy igazából nem is alakult ki a járvány első hulláma. A társas kapcsolatok ősszel, a szabadságok végén, az iskolakezdéskor emelkedtek meg jelentősen, és mostanra ismét csökkenni kezdtek.
Karsai Márton előadásában rendkívüli grafikonok, mobilitási és járványterjedés-szimulációs térképek is megtekinthetőek.
Karsai Márton előadásából kiderül, hogy ezek a modellek nem arra szolgálnak, hogy mi lesz két hét múlva, hanem arról, hogy megértsük a körülöttünk zajló folyamatokat, hogy mi történik Magyarországon, vagy egy városban, hogy ki lehessen próbálni különböző eshetőségeket. Arra, hogy modellezzék, hogy milyen feltételek mellett milyen kimenetele lehet a járványnak az országban. Globális járvány - előrejelezési rendszert szeretnének kiépíteni, hasonlót, mint a meteorológiai előrejelzések. Ehhez még rengeteg munkára van szükség - mondta a szakember.
Link: blikk.hu