Bezár

Internet

Ezer egyetemista segített

Ezer egyetemista segített

2020. december 21.
2 perc

Száz adag halászlét kaptak a szegedi II-es kórház dolgozói, akik naponta küzdenek a koronavírussal. Az egyetem hallgatói közül pedig csaknem ezren segítettek eddig a járvány elleni védekezésben, például a minták levételében. Csongrádon nem kapnak jutalmat a testület tagjai és a polgármester sem.

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban 158, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal szűrési felada­taiban 315, egyéb egészségügyi feladatokban pedig 200 szegedi egyetemi hallgató vett részt az utóbbi időszakban, az Országos Mentőszolgálatnál is 251-en segítettek – közölte a Szegedi Tudományegyetem.


Három műszakban

Rátky Dóra Hanna orvostanhallgató az intézmény lapjának arról beszélt, hogy a tanulás mellett maradt még szabad­ideje, amit hasznosan szeretett volna eltölteni. – Ha segítünk, mentesítjük az egészségügyi dolgozókat, támogatjuk a mentők munkáját. Fiatalok vagyunk, elhivatottak, miért is ne tennénk – mondta.


A mintavételezésnél az egyetemisták három műszakban vállalhatnak munkát a mintavételi ponton, vagy mobil mintavételi egységen. Utóbbi azt jelenti, hogy ők mennek ki a betegekhez, ehhez a gépjárműveket a mentőszolgálat adta.


Köszönet Halászlével

A hétvégén a Betyárok Tanyájánál száz adag filézettponty- halászlét főzött Török Zsolt befektető, Csányi Zsolt vállalkozó és Ótott Ferenc, a Vitézi Rend Csongrád-Csanád és Békés megyei törzskapitánya. Úgy határoztak ugyanis, hogy meglepik a koronavírussal harcoló és a betegek életéért küzdő egészségügyi dolgozókat a szegedi járványkórházban. Ótott Ferenc elmondta, évente 6-7 alkalommal szerveznek jótékonysági főzést, már kialakult, kiket támogatnak.


Elsősorban határon túli rászorulóknak szoktak segíteni, a kört azonban most karácsony előtt kibővítették, mert úgy érezték, a II-es kórházban helytálló orvosok és a szakszemélyzet is megérdemel most egy kis gondoskodást. Az alapanyagok árát közösen adták össze, a kész halászlevet pedig kiadagolva személyesen vitték el az intézménybe.


Nem lesz jutalom

Bár az önkormányzatok működéséről szóló törvény veszélyhelyzeti jogrend idejére adott lehetőségekkel élve számos magyarországi polgármester több millió forinttal ismerte el a saját 2020. évi többlet-tevékenységét, Csongrádon a jutalomosztás lehetősége szóba sem került. Bedő Tamás polgármester a Csongrádi Híreknek azt mondta, annak örül, ha idén év végén esetleg lesz pár nap szabadideje.


A hivatalos adatok szerint Csongrád-Csanád megyében tegnapig 13 ezer 686 ember fertőződött meg a koronavírussal.


Link: delmagyar.hu


 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek