Bezár

Internet

Nyelvi szoftvereken és a mesterséges intelligencia fejlesztésén dolgoznak a szegedi kutatók

Nyelvi szoftvereken és a mesterséges intelligencia fejlesztésén dolgoznak a szegedi kutatók

2020. december 22.
2 perc

A Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (Milab) hat kutatási projektje közül kettőt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai irányítanak – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint a Milab ősszel kezdte meg működését a 18 nemzeti laboratórium egyikeként. A tíz partnerrel induló szervezet feladata összefogni a mesterséges intelligencia témájával foglalkozó ipari szereplőket, kutatóintézeteket és egyetemeket. Az SZTE Milab-projektjének szakmai vezetője Gyimóthy Tibor, az egyetem szoftverfejlesztési tanszékének professzora szerint ÓRIÁSI AZ IGÉNY ARRA, HOGY A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA MEGJELENJEN A KÜLÖNBÖZŐ TUDOMÁNYÁGAKBAN. ENNEK TÁMOGATÁSA ÉS ELŐSEGÍTÉSE A MILAB EGYIK FELADATA. ÖT ÉV ALATT CSAKNEM 12 MILLIÁRD FORINTOT FORDÍTANAK E CÉLRA – közölte az ország legelső MI-kutatócsoportja, az MTA–SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport munkáját is irányító akadémikus. A Milab önálló küldetése, hogy ezen a tudományterületen Magyarország ott legyen a nemzetközi élvonalban, és tevékenyen részt vegyen a mesterséges intelligencia mint önálló tudományág fejlesztésében is.


A hat kutatási projekt: a matematika és a gépi tanulás gyakorlata közötti szakadék áthidalása; a gépi látás és érzékelés problematikája; a gépi tanuláson alapuló adattudomány lehetőségeinek kutatása és az Internet of Things (IoT)-megoldások; az orvosi és egészségügyi alkalmazások, a nyelvtechnológia fejlesztése; valamint a személyes adatok védelme és a biztonság. Mint írják, utóbbi kettőt az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar szakemberei vezetik. Farkas Richárd a munkatársaival azon dolgozik, hogy A BESZÉLT ÉS ÍROTT MAGYAR NYELV NYÍLT ELÉRÉSŰ SZOFTVEREKKEL VÉGZETT ÉRTELMEZÉSÉT A NAGY NYELVEK SZINTJÉRE EMELJE. FERENC RUDOLF ÉS KOLLÉGÁINAK CÉLJA PEDIG A MI-SZOFTVEREK MEGBÍZHATÓSÁGÁNAK ÉS ADATBIZTONSÁGÁNAK JAVÍTÁSA.


Link: index.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek