Bezár

SZTEhírek

Fedezd fel!

1 2 3 4 (5)> (5)>| 
2020. szeptember 21.
2 perc

Ismét színes, napjaink legaktuálisabb témáit vizsgáló előadásokkal várja az érdeklődőket az SZTE Szabadegyetem XXVI. szemeszterében is. A koronavírus-járvány miatt megváltozott helyzetben idén online tekinthetik meg a 2020. szeptember 23-án kezdődő ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő előadásokat az érdeklődők.

2020. szeptember 21.
2 perc

Tizennyolc oktató és fiatal kutató tudományos munkáját ismerte el a Szegedi Tudományegyetem. A 2019-ben alapított SZTE-s díjakkal idén is az oktatói, kutatói, gyógyítói, tudományos és publikációs tevékenységet, az utánpótlás nevelésében nyújtott kiemelkedő teljesítményt ismerték el.

2020. szeptember 21.
4 perc

A Nők Magyarországért díj egyetlen egyetemi jelöltje dr. Töreki Annamária adjunktus, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ SBO közel 200 egészségügyi dolgozójának szakpszichológusa, aki a tavaszi járványhelyzet idején nyújtott példaértékű és kimagasló segítséget a frontvonalban dolgozó munkatársainak. A jelöltekről kizárólag a közönség dönt a szeptember 30-ig tartó szavazással.

2020. augusztus 31.
3 perc

A Tiszán átlagosan 3200 mikroműanyag-szemcse található 1-1 kilogramm partmenti üledékben a Szegedi Tudományegyetem kutatói szerint. Az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék munkatársai a Tisza teljes hosszán és a nagyobb mellékfolyók torkolat-közeli szakaszain a folyóvízi üledékben található mikroműanyag-szennyezést vizsgálják.

2020. augusztus 29.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem koordinálásával, 3 munkacsoportban dolgozzák ki a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna 2030-ig tartó gazdaságfejlesztési stratégiáját és gazdaságélénkítési tervét. A szakemberek 2020. augusztus 25-én, a Szegedi Tudományegyetemen tanácskoztak.

2020. augusztus 27.
11 perc

Mennyit ér egy nemzetközi listán elért 501. hely? Mi abban a jó, ha egy genetikai kutatáshoz nyert szerver épp a digitális átállás stratjára érkezik? Számít-e, hogy idén kit, hány ponttal vettek fel - és tényleg nyitva áll-e őszre a Szegedi Tudományegyetem? Erről is kérdezte a napi.hu Prof. Dr. Rovó Lászlót, az SZTE rektorát és Dr. Fendler Judit kancellárt.

2020. augusztus 17.
1 perc

Idén is a 601-700. helyre rangsorolták a Szegedi Tudományegyetemet a sanghaji Academic Ranking of World Universities listán. Ezzel az eredménnyel az SZTE Magyarországon holtversenyben az első.

2020. augusztus 06.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem jó hírneve töretlen: ez is kiderül abból a hallgatók körében végzett idei felmérésből, amely során a 2019-ben és a 2015-ben végzett hallgatókat kérdezték. A Szegedi Tudományegyetem rendszeresen felméri végzett hallgatói véleményét, az eredmények alapján pedig folyamatosan fejleszti szolgáltatásait.

2020. július 30.
2 perc

Az öt partneregyetemet számláló EUGLOH Szövetség sikerrel pályázott a Horizon 2020 keretprogram felhívására, amely segítségével az eddig oktatási együttműködést kutatási és innovációs dimenziókkal bővíthetik. A projekt a nemzetközi, tudományterületek közötti kutatási és innovációs együttműködést támogatja a globális egészségügyi krízisek elleni küzdelemben, különös tekintettel a COVID-19 járványra.

2020. július 28.
3 perc

Dr. Blahó János és Dr. Dobi János kapta az első SZTE Junior Akadémia Mentor Díjat. A két intézményvezető az akadémia céljainak támogatásáért vehette át az elismerést. Az egyetemmel való együttműködésből a középiskolások profitálnak.

2020. július 28.
3 perc

Az ország legnagyobb bölcsészettudományi karainak összefogásával alakult meg a Magyar Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kamara. A szakmai szervezet létrejöttét az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatta. A szervezet elnöki tisztét Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja, alelnöki tisztét Gyenge Zoltán, az SZTE BTK dékánja tölti be.

2020. július 15.
6 perc

A Szegedi Tudományegyetem TTIK Számítógépes Optimalizálás Tanszéke tavaly a Kutatók Éjszakáján mutatta be kottalapozó applikációját, de ez csak egy a számos innovációjuk közül. Dolgoznak mezőgazdasági és egészségügyi területre is. Mivel már ismerik őket, sokszor ipari szereplőktől érkezik felkérés egy-egy probléma megoldására. Az Informatikai Intézet legtehetségesebb hallgatói közül ma már többen dolgoznak a Google-nél, az Amazonnál és a Facebook-nál.

2020. július 01.
5 perc

A Tourette-szindrómás gyerekek asszociációs tanulási képességeinek romlásáról publikált tanulmányt az SZTE ÁOK Élettani Intézetének kutatócsoportja. Dr. Nagy Attila egyetemi docens és munkatársai egy eredetileg amerikai, de saját maguk által továbbfejlesztett módszerrel vizsgáltak Tourette-szindrómás és egészséges gyermekeket. A szegedi egyetem kutatóinak tanulmánya a tudományos Plos One szaklapban jelent meg.

2020. június 27.
5 perc

A kőolaj kitermelési hatékonyságának növelése, új üzemanyag-keverékek kifejlesztése és egy új analitikai módszer alkalmazása a motorok károsanyag-kibocsátásának mérésére – többek között ez a célja a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központnak, amely a Szegedi Tudományegyetemen valósul meg 4 milliárd forint támogatásból, a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-vel konzorciumban.

2020. június 20.
15 perc

„Nemcsak a szerző írja a szöveget, hanem a szöveg is írja a szerzőt és önmagát” – véli M. Tóth Tivadar. Az SZTE Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékét vezető egyetemi tanárral legújabb publikációjáról, egyben első verskötetéről beszélgettünk. „A megismerés szintjei – Haikufüzér utazóknak” című művet az SZTE virtuális könyvheti beszélgetéssorozatában ajánljuk a tudomány és művészet kapcsolódásaira, a kutatóra és az alkotóra kíváncsi olvasó figyelmébe.

2020. június 19.
7 perc

Az Év SCIndikátora, mert a Bőrünkből eredő terror című előadásával megnyerte a tudományos témát közérthetően bemutató ifjú kutatók vetélkedését dr. Papp Benjamin. Az SZTE Általános Orvostudományi Kar PhD-hallgatóját a rákos sejtekről és az immunterápiáról, az ismeretterjesztés fokozatairól és a példaképekről is kérdeztük.

2020. június 16.
5 perc

Mintegy 20 világranglistán szerepel a Szegedi Tudományegyetem a legjobb magyarországi felsőoktatási intézményként. E siker hátterében – többek között – az áll, hogy az SZTE küldetése az oktatás, a kutatás, a gyógyítás hármasságának egysége, amit az utóbbi években elismer az intézménynek megítélt jelentős kormányzati és uniós támogatás is.

2020. június 13.
11 perc

„Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki” – idézzük a Nobel-díjas biokémikus, a szegedi egyetem egykori rektora, Szent-Györgyi Albert gondolatát június 13-án, a magyar feltalálók napján. A jeles nap alkalmából az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettesét, prof. dr. Kónya Zoltánt arról is kérdeztük, az itteni kutatási eredmények miként befolyásolják a jelent, s mit ígérnek a jövőre.

2020. június 12.
4 perc

A rákgyógyítás nemzetközi innovációs prioritása a képi diagnosztikára és az onkológiai hatékonyság növelésére irányuló fejlesztés. Ebbe a vonulatba tartozik a sugárterápia hatékonyságát és a rákból gyógyultak számát növelő, mesterséges intelligencia által támogatott kutatási, termékfejlesztési és oktatási programban együttműködő SZTE és a GE Healthcare Magyarország Kft. MR-alapú szoftver- és hardverfejlesztési projektje.

2020. június 08.
7 perc

A nyílt hozzáférésű folyóiratok legjobb 10 százalékába került a szerzők szavazata nyomán az összehasonlító irodalomtudomány és a világirodalom területéről tanulmányokat közlő Neohelicon című folyóirat. A Springer kiadó gondozásában jelentkező folyóirat egyik főszerkesztője 1999 óta a Szegedi Tudományegyetem professzora, Pál József, akit a Neohelicon múltjáról és legújabb sikeréről kérdeztünk az SZTE virtuális könyvheti beszélgetés-sorozatában.

2020. június 08.
1 perc

A Dr. Röst Gergelynek, az SZTE TTIK Bolyai Intézet egyetemi docensének közreműködésével készült EvoGamesPlus – Evolutionary games and population dynamics: from theory to applications című Marie Curie Innovative Training Network pályázat 4 millió euró támogatást nyert. A négyéves projekt témája az evolúciós játékelmélet és annak biológiai alkalmazásai.

2020. június 05.
5 perc

Zökkenőmentesen zajlik a betegellátás a Szegedi Tudományegyetem újjászervezett Radiológiai Klinikáján. Az Affidea Magyarország Kft.-vel kötött előnytelen szerződés felmondásának köszönhetően a Szegedi Tudományegyetem saját hatáskörben biztosítja a lakosság radiológiai ellátását, Magyarországon egyedülálló korszerű eszközparkkal.

2020. május 29.
3 perc

Molnárfecskéket és füstifecskéket festett a Felsőváros II-es számú fűtőműre a Szegedi Tudományegyetem két alumnusa a Mondolo Egyesület ötlete nyomán. Az alkotás célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelemre.

2020. május 26.
3 perc

Az elmúlt években különböző pályázati forrásokból frissítette szoftverállományát az SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszéke, amelynek köszönhetően mára világszínvonalú kereskedelmi geoinformatikai, képfeldolgozási szoftverekkel, térképszerverekkel rendelkezik az egyetem oktatási, kutatási célú felhasználással.

2020. május 25.
1 perc

Altatógépeket, ultrahang berendezéseket, mobil CT-t, nukleinsav izoláló automata készülékeket és endoszkópot is kapott az elmúlt időszakban a járványügyi védekezéshez a Szegedi Tudományegyetem. A mintegy 840 millió forint értékű eszközöket szükség esetén a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ járványügyi egységeiben és az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet területén kialakított járványügyi ellátó központban alkalmazzák.

2020. május 22.
4 perc

Hazai előállítású, öntisztuló, fotokatalikus hatáson alapuló reaktív intelligens bevonat alapanyagaként hasznosult iparilag a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak fejlesztése: egy olyan nanotechnológiai eljárásra épülő fertőtlenítési módszert dolgoztak ki Prof. Dr. Dékány Imre kutatócsoportjában, amely látható fény hatására alkalmas a felületeken és a levegőben lévő mikroorganizmusok, valamint allergének inaktiválására.

2020. május 07.
5 perc

Két hónap alatt harmincnál is több orvos- és élettudományi projektet kezdeményeztek az SZTE-n a koronavírussal kapcsolatban. Az SZTE részt vesz egy ígéretes antivirális szer klinikai vizsgálatának előkészítésében, emellett az intézmény átfogó genetikai kutatást indított és tömeges szűrési módszerek fejlesztésében is közreműködik.

2020. április 27.
4 perc

Az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala után az Európai Szabadalmi Hivatal is a szabadalmi oltalom megadási szándékáról tájékoztatott a Dr. Erős Gábor vezette kutatócsoport sebgyógyulást támogató készítményére. Az SZTE ÁOK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika kutatói által kifejlesztett készítmény a cukorbetegség szövődményeként kialakuló fekélyek és sebek gyorsabb gyógyulására lesz majd alkalmazható.

2020. április 24.
6 perc

Dr. Letoha Tamás kutatóorvosként gyógyíthatatlan betegségekre keresi az ellenszert. Cégével, a Pharmacoidea Kft.-vel Európa legnagyobb gyógyszerfejlesztési programjában vesz részt, ahol többek között Albert Osterhaus professzorral, a humán koronavírus izolálójával dolgoznak együtt. A Szegedi Tudományegyetem volt hallgatójával életpályáról, egyetemi évekről, és a koronavírussal kapcsolatos helyzetről is beszélgettünk.

2020. április 23.
8 perc

Az emberi agy összes típusú idegsejtjének a megismerését célul tűző nemzetközi konzorcium tagja a szegedi „Tamas Lab”. Ennek a Dr. Tamás Gábor, az SZTE biológus professzora által vezetett csoportnak a másik sikere, hogy az NKFIH „Élvonal…” programján 5 évre 300 millió forintot kap. Ezzel a szegedi agykutató az emberi idegsejtek közötti hálózatos működés és a viselkedési, illetve magasabb rendű intelligencia összefüggéseit vizsgálja, készül új felfedezésekre.

2020. április 22.
8 perc

A világ 200 legjobb egyeteme közé került a Szegedi Tudományegyetem a Times Higher Education legújabb rangsorán, amely a felsőoktatási intézmények gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását vizsgálja. Az ENSZ által megfogalmazott 17 Fenntartható Fejlődési Cél alapján készült rangsorban a Szegedi Tudományegyetem a legjobb magyarországi intézményként a 101-200. helyen végzett.

2020. április 15.
2 perc

Öt fehér,VW e-Golf típusú elektromos autót vehetett birtokába a Szegedi Tudományegyetem Magyarország Kormánya jóvoltából. A gépjárművekkel többek között belső postázási feladatokat és sürgősségi vérszállítást látnak el.

2020. április 02.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem újabb egészségügyi mérföldköve lesz az a beruházás, amelynek eredményeképpen infektológiai klinika és oktatóközpont épül Szegeden. Az SZTE gyermek és felnőtt pácienseket egyaránt fogadó, 1,5 milliárd forintból megvalósuló Infektológiai Központjában a fertőző betegek ellátása mellett gyakorlati oktatás is folyik, új, önálló egyetemi tanszék is működik majd.

2020. március 30.
8 perc

5 évre 300 millió forint támogatást nyert az Élvonal – Kutatói Kiválósági Program pályázatán a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudomány Kar munkatársa. Dr. Berényi Antal és csoportja az epilepszia elektroterápiájával foglalkozik évek óta. Munkáját folytatja az SZTE kutatóorvosa: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával tervezendő eljárással az epilepsziás roham kialakulását szeretné megállítani.

2020. március 30.
6 perc

Nem mindennapi történet, ha egy fizikus doktoranduszból nemzetközileg elismert operaénekes lesz. Cser Krisztián esetében ez volt a helyzet: miután elvégezte a Szegedi Tudományegyetem jogelődje, a JATE fizikus szakját, a „zeneművészeti karon” folytatta tanulmányait. Március hónap Alma Mater tagja: Cser Krisztián operaénekes, akivel a szegedi egyetemi évekről, döntésekről és a színpadi életről beszélgettünk.

2020. március 26.
1 perc

A mindannyiunk számára jelentősen megváltozott élethelyzet komoly próba elé állítja alkalmazkodó képességünket. Jelentősen befolyásolja társas kapcsolatainkat, érzelmi életünket, rövid és középtávú céljainkat. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak online tanácsadással segít a Léleknavigátor.

2020. március 26.
4 perc

Coursera for Campus együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és a Coursera, hogy ezzel is támogassák a koronavírus-fertőzés kapcsán bevezetett online tanulást. Az együttműködés értelmében az SZTE hallgatói ingyen férnek hozzá a világ legjobb egyetemeinek és vállalatainak mintegy 4000 kurzusához.

2020. március 13.
3 perc

Az elmúlt hónapokban világszerte nagy riadalmat okozott a kínai Vuhanból kiindult új koronavírus-járvány, amely – március 12-i adatok szerint – már több mint 125 ezer embert fertőzött meg és 4600 halálos áldozatot követelt. A Szegedi Tudományegyetem matematikusai azt modellezték, hogy az egyes országokban mekkora a veszélye egy Kínán kívüli járványkitörésnek.

2020. március 06.
11 perc

Elsősorban tanárnak tartja magát Szecsődi Ferenc, az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar népszerű professzora, a Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Az Érdemes Művész címmel elismert szólista lemezkiadványaival rekordokat dönt, miközben különleges hegedűs programokkal gazdagítja a hazai zenei életet. Szecsődi Ferencet a szegedi egyetemhez kötődő több mint 40 évéről, tanári és zenei hitvallásáról is kérdeztük.

2020. február 27.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem és a Honvédelmi Minisztérium az oktatás, a kutatás területén korábbra visszanyúló eredményes együttműködését intézményesítette 2020. február 27-én. Az együttműködési megállapodás részeként szeptembertől az SZTE valamennyi képzésén meghirdetik a honvédelmi alapismeretek kurzust, ezzel is támogatva a katonai pálya ismertségét és népszerűsítését.

2020. február 26.
2 perc

Megállapodás aláírásával erősítette meg az elmúlt évek együttműködését a GE Healthcare Magyarország Kft. és a Szegedi Tudományegyetem 2020. február 26-án. A közös munkával biztosítják a szakember-utánpótlást, az SZTE szakember-képzésének, továbbképzésének és működésének támogatását, továbbá az egészségipari kutatás és fejlesztés, illetve az ennek eredményeképpen létrejövő technológiák, szellemi termékek innovatív hasznosítását.

2020. február 03.
2 perc

Sikeresen zárult a Pharmahungary 2000 Kísérletes és Klinikai Kutatásfejlesztési Kft., a Szegedi Tudományegyetem és az indiai Ashok & Rita Patel Institute of Integrated Study and Research in Biotechnology & Allied Sciences közös kutatása, amelynek célja a szívizom infarktus és az annak következtében kialakuló szívelégtelenség terápiájának előmozdítása volt mátrix-metalloproteináz (MMP) gátló molekulák fejlesztésével.

2020. január 15.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék idegélettan kutatócsoportjának eredményét tette közzé a rangos tudományos szakmai magazin, az eLife. A Karri Lamsa vezette kutatócsoport elsőként foglalkozott az emberi agykéreg egy speciális kapcsolatával, megmutatva, hogy az autapszisok jelentős funkciót töltenek be az idegi hálózat működésének szabályzásában.

2020. január 14.
1 perc

Együttműködési szándéknyilatkozatot és karok közötti együttműködési szerződést írt alá a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem az erdélyi intézmény Kolozsvári Karán 2020. január 13-án, hétfőn. Az együttműködés történelmileg is megalapozott, hiszen Szeged és Kolozsvár két olyan egyetemi város, amely a múltban is szorosan kapcsolódott egymáshoz.

2020. január 07.
2 perc

Évről-évre növekszik a külföldi hallgatók száma a Szegedi Tudományegyetemen. A 2019-2020-as tanévben 115 országból több mint 4000 külföldi hallgató folytatja tanulmányait az SZTE valamely képzésén. A hazai viszonylatban is jelentős létszám kiemelkedő növekedést jelent az előző évekhez képest.

2019. december 09.
3 perc

Az elmúlt évek egyik legnagyobb riadalmat okozó járványa a 2015-2017-es dél-amerikai Zika-járvány volt: a vírus súlyos mentális problémákat okozhat a méhen belüli fejlődés során. A láz terjedését most szegedi matematikusok modellezték. Kutatási eredményük a napokban jelent meg "Impact of weather seasonality and sexual transmission on the spread of Zika fever" címmel az igen rangos Scientific Reports folyóiratban.

2019. december 09.
3 perc

Újabb, a saját szakterületén - hallásjavító eszközök fejlesztése - világszinten is vezető vállalkozással kötött stratégiai megállapodást a Szegedi Tudományegyetem, mely az egyik legnagyobb rákellenes gyógyszerkutató vállalkozás után stratégiai partnerének tudhatja a világ vezető hallásjavító-eszközöket, fül-implantátumokat gyártó cégét is.

2019. november 29.
2 perc

A világ legjobb egyetemeinek top 2 százalékába tartozó SZTE a Paris-Saclay Egyetemmel, a Lundi Egyetemmel, a Portói Egyetemmel és a müncheni Ludwig Maximillian Egyetemmel konzorciumban adta be a European University Alliance for Global Health (EUGLOH) pályázatot, amely 3 évre nyert támogatást az Európai Egyetemi Szövetségek programban.

2019. november 21.
2 perc

Az Egyetemi Érdekegyeztető Tanács Munkáltatói és Munkavállalói Oldal képviselői megállapodtak a 2019. évi béren kívüli juttatásokról, amelyre a szegedi egyetemen – az intézmény gazdasági lehetőségeit figyelembe véve – a 2019. évi költségvetésben összesen bruttó 205 millió forintot különítettek el.

2019. november 20.
10 perc

A XXVI. Szent-Györgyi Napok nyitányaként az SZTE Általános Orvostudományi Kar és a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elismeréseit adták át a november 28-ig tartó programsorozat központi ünnepségén.

1 2 3 4 (5)> (5)>| 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek