SZTE_kulfoldi_hallgatok

A négyezret is meghaladja az SZTE-n tanuló külföldi hallgatók száma

Évről-évre növekszik a külföldi hallgatók száma a Szegedi Tudományegyetemen. A 2019-2020-as tanévben 115 országból több mint 4000 külföldi hallgató folytatja tanulmányait az SZTE valamely képzésén. A hazai viszonylatban is jelentős létszám kiemelkedő növekedést jelent az előző évekhez képest.

Mintegy 4100 külföldi hallgató folytatja tanulmányait magyar és idegen nyelvi képzéseken a szegedi egyetemen. Az előző évhez képest majd 400 fővel, a 2017-2018-as tanévhez képest pedig több mint 500 fővel emelkedett a külföldi hallgatók létszáma. Az, hogy a Szegedi Tudományegyetem népszerűsége évről-évre nő a külföldi hallgatók körében – többek között – az intézményben elérhető 60 idegen nyelvű képzésnek, a számos ösztöndíj lehetőségnek, a magas színvonalú hallgatói szolgáltatásoknak és a pezsgő diákéletnek köszönhető. Maga a város is fontos vonzerő, ugyanis Szeged Magyarország legbiztonságosabb városa. A fővároshoz képest jóval alacsonyabbak a lakhatási költségek, a diákbarát városban pedig rengeteg helyen várják kedvezményekkel a hallgatókat. Az egyetem vonzerejét növeli a világrangsorokban elért kiemelkedő teljesítménye is: a Quacquarelli Symonds (QS) 2020-as ranglistáján az 501-510. helyen szerepel a szegedi intézmény. Ez a pozíció magyarországi viszonylatban a legjobb.


A 2019-2020-as szemeszter első félévében a korábbi évekhez hasonlóan a legtöbb külföldi diák, összesen 1267 hallgató, Szerbiából érkezett. Az előző szemeszterhez képest majd 200 fővel többen kezdték meg tanulmányaikat az SZTE-n a szomszédos országból. Több mint 500 hallgató érkezett Iránból, de jelentős – több mint 420 fő – a német diákok száma is. Romániából 150 diák választotta a szegedi intézményt. A 100 főt is meghaladja a Dél-Koreából és a Kínából érkezett hallgatók száma, de például azerbajdzsáni, japán, török, mongóliai és szíriai fiatalok is nagy számban választják a szegedi egyetemet. Az SZTE hírneve olyan távoli országokba is eljut, mint Venezuela, Uganda, Zambia és Zimbabwe, ezekből az országokból is minden évben fogad hallgatókat az intézmény.


A Szegedi Tudományegyetem mind a 12 kara várja a külföldi hallgatókat. A legtöbb diák az Általános Orvostudományi Karra érkezik, itt több mint 1400-an folytatják tanulmányaikat. Népszerű a Természettudományi- és Informatikai Kar, ahol több mint 600, elsősorban határon túli magyar hallgató tanul, valamint a Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar, amely több mint 450 idegen ajkú hallgatót képez. A külföldi országokból érkező fiatalok 96 százaléka nappali tagozaton végzi tanulmányait.


SZTEinfo

Az Egyetem neve:
Szegedi Tudományegyetem
Rövidített megnevezése: SZTE
Székhelye: Szeged, Dugonics tér 13.
Postacíme: 6720 Szeged, Dugonics tér 13.
Központi telefonszáma: (62) 544-000

C_evszammal

Az egyetem megnevezése külföldi kapcsolataiban:
latinul:
Universitas Scientiarum Szegediensis
angolul:
University of Szeged
németül:
Universität Szeged
franciául:
Université de Szeged

Az egyetem alapítója:
Országgyűlés

Az egyetem felügyeleti szerve:

Innovációs és Technológiai Minisztérium