Bezár

SZTEhírek

Egyetemi élet

|<(1) <(3) 4 5 6 7 8 (9)> (13)>| 
2014. szeptember 22.
1 perc

2014. november és 2015. március között emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamat hirdet a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata egyetemi oktatók és a legkiválóbb PhD-hallgatók közreműködésével.

2014. szeptember 22.
3 perc

„Az első találkozás a tudománnyal olyan részegítő, mint a szerelem” – egy Szerb Antaltól vett idézet a mottója a Kutatók Éjszakájának, amely több száz programmal várja az érdeklődőket országszerte és egész Európában, kilencedszer, és amelyhez hagyományosan a Szegedi Tudományegyetem is csatlakozik Szegeden és Vásárhelyen.

2014. szeptember 21.
2 perc

A keleti nyitás stratégia keretében a magyar kormány a felsőoktatás külföldi hallgatóinak Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot hirdetett. A programnak köszönhetően az idei tanévben a világ több országából 60 diák kezdheti meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen.

2014. szeptember 21.
1 perc

Magyar mentorhallgatók segítik a Szegedi Tudományegyetemre Stipendium Hungaricum és a Science Without Borders (Tudomány Határok Nélkül) ösztöndíj programmal érkezett külföldi hallgatókat. A mentorrendszert az SZTE Nemzetközi Koordinációs Iroda (NKI) fogja össze.

2014. szeptember 21.
2 perc

A brazil kormány által finanszírozott Science Without Borders (Tudomány Határok Nélkül) programba 2013-ban kapcsolódott be Magyarország. A Szegedi Tudományegyetemre 2014 januárjától kezdve 40 brazil hallgatók érkezett.

2014. szeptember 21.
1 perc

A Nyelvek Európai Napja alkalmából a Szegedi Tudományegyetem Idegennyelvi Kommunikációs Intézete (IKI) 2014. szeptember 26-án 8-15 óra között nyelvi napot tart.

2014. szeptember 21.
1 perc

„International Week of Criminal Law” címmel nemzetközi kurzust szervez az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék 2014. szeptember 23–26. között számos külföldi partnerintézmény közreműködésével.

2014. szeptember 21.
2 perc

A nagy sikerre való tekintettel idén is folytatódik a Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Törvényszék szervezésében a „Nyitott Bíróság” program, melyben a részt vevő öt szegedi középiskolával együttműködve alapvető jogi ismeretekkel látják el a diákokat.

szimbolumvilag_kiemelt

2014. szeptember 19.
3 perc

Jel – kép – tár címmel készül rádiós műsor-sorozat a Szegedi Tudományegyetem berkeiben. Pál József, az SZTE irodalomtörténész professzorának ötlete nyomán született meg és irányításával csordogál a világ elemeinek és az év ünnepköreinek jelképeihez kötődő beszélgetésfolyam, melynek eddig elkészült 7 szakasza az SZTE Hírportáljáról is elérhető.

2014. szeptember 19.
2 perc

Tizenkettedik alkalommal „Régiók a történelemben” címmel szemeszternyitó előadások várták az érdeklődőket az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dísztermében 2014. szeptember 18-án. A rendezvényen köszöntötték a kar köztársasági ösztöndíjas hallgatóit is.

2014. szeptember 19.
3 perc

Kettős jubileum alkalmából köszöntötték az SZTE BTK-n 2014. szeptember 18án Fried István emeritus professzort: három évtizede tanít a szegedi egyetemen, és augusztusban töltötte be 80. életévét. A rendkívül szeretetteljes ünnepségen – amely az ebből az alkalomból rendezett konferenciát nyitotta – a professzor tanítványai, kollégái és tisztelői is megjelentek.

2014. szeptember 18.
2 perc

Az SZTE II. számú Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ tudatja: 2014. augusztus 31-én, 76 éves korában váratlanul elhunyt Jos Roelandt professzor. A nemzetközi hírű kardiológus a szegedi egyetem díszdoktora.

2014. szeptember 18.
2 perc

Az SZTE Alma Mater Mentorprogramjának sikeresen lezajlott első szakasza után az őszi időszakban újabb hallgatók válhatnak volt SZTE-s szakemberek mentoráltjaivá. A program iránt érdeklődők 2014. szeptember 17-től adhatják le jelentkezésüket az októbertől induló 4 hónapos mentorálási időszakra.

ajtk_diszdiploma_kiemelt

2014. szeptember 18.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar 50, 60 és 65 évvel ezelőtt végzett hallgatói részesültek díszoklevélben a kar díszdiploma átadó ünnepségén 2014. szeptember 18-án a Rektori Hivatalban.

14_egyetemi_tanar_kiemelt

2014. szeptember 18.
2 perc

„Egyetemi tanárnak lenni közügy” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, mikor egyetemi tanári kinevezési okiratokat adott át – többek között az SZTE oktatóinak is.

qs_ranking_sajttaj_tik_cafe_kiemelt

2014. szeptember 17.
4 perc

Magyarországon továbbra is a Szegedi Tudományegyetem az első azzal, hogy a brit QS cég World University Rankings 2014/2015 rangsorában az előkelő 551-600. helyezést érte el. A QS tudományterületi toplistáján az SZTE BTK a világ összes egyetemi bölcsészkara közül a 181. helyezést érte el.

dualis_kepzes_kiemelt

2014. szeptember 16.
5 perc

A szociális szakemberképzés fejlesztéséről, az úgynevezett duális képzési rendszer bevezetéséről tartottak megbeszélést a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán 2014. szeptember 16-án.

2014. szeptember 15.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem az ERASMUS+ program keretében pótpályázatot hirdet a 2014/2015. tanévre. A pályázati felhívások elérhetők az SZTE Nemzetközi és Mobilitási Iroda honlapján.

2014. szeptember 15.
1 perc

Az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda a Tempus Közalapítvánnyal társszervezésben és a Campus Hungary program támogatásával Ösztöndíjas Börzét rendez 2014. szeptember 24-én a Rektori Hivatal átriumában. A programon a résztvevők a külföldi ösztöndíj-lehetőségekről tájékozódhatnak, interkulturális hallgatói tréningeken és angol nyelvi készségek felmérésén vehetnek részt.

2014. szeptember 15.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hungarológia és Közép-Európa Tanulmányok Nemzetközi Oktatási Központ idei nyári kurzusát július 27. és augusztus 23. között rendezte. A huszonegy különböző országból érkező fiatal két, illetve négy hétig tanult magyarul a Tisza-parti universitason és ismerkedett hazánkkal.

2014. szeptember 15.
4 perc

Marketingoktatók tanácskoztak a Szegedi Tudományegyetem. A találkozón többszörös jubileumot ünnepeltek: a Marketing Oktatók Klubja 20. konferenciájának ugyanis az a szegedi egyetem adott otthont, ahol két évtizede indult a közgazdászképzés, a tanácskozást pedig az SZTE idén 15 éves Gazdaságtudományi Kara szervezte meg. A konferencia alkalmával tartotta alakuló taggyűlését a Marketing Oktatók és Kutatók Egyesülete, amelynek Révész Balázs lett az alelnöke, Dinya Lászlót elnökségi taggá, Hetesi Erzsébetet pedig a felügyelőbizottsági taggá választották. A konferencia értékelésére Révész Balázst kértük.

2014. szeptember 15.
2 perc

Juhász Tünde kormánymegbízott, a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője oklevéllel tüntette ki a Tep nevű alkalmazás fejlesztői csapatát 2014. szeptember 12-én Szegeden, a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv előadótermében.

szinhaz_kiemelt

2014. szeptember 12.
7 perc

Egyetemisták, a bíróság munkatársai és a Szegedi Nemzeti Színház színművészei állítják színpadra Reginald Rose legendás, Tizenkét dühös ember című darabját – a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Nemzeti Színház együttműködésében. Erről írt alá megállapodást a két intézmény vezetője

tik_kavezo_megnyito_kiemelt

2014. szeptember 12.
3 perc

Kedvező árak, mosolygós személyzet és széles kínálat várja a vendégeket a megújult TIK Caféban, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ hangulatához illeszkedő közösségi térben.

2014. szeptember 12.
2 perc

Az Általános Orvostudományi Kar 23 millió forintból korszerűsítette sportközpontját. A megújult létesítményt használják a sportbarátok, de az avatóünnepséget később tartják.

2014. szeptember 11.
1 perc

Szeges Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a 2014/2015-es tanévre a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola nappali tagozatán tanuló, kiemelkedő teljesítményt elért diákok tanulmányainak anyagi támogatására. Az ösztöndíjpályázatokat 2014. szeptember 15-től lehet benyújtani.

dekanok_tanevnyito_kiemelt

2014. szeptember 11.
76 perc

A 2014-2015. tanév kezdetén a Szegedi Tudományegyetem 12 dékánja ad pillanatfölvételt az általa vezetett közösség örömeiről és gondjairól, a kar helyzetéről és céljairól - az SZTE Média Centrum fölkérésére. A dékáni interjút az SZTE-kar életét bemutató kisfilm illusztrálja.

2014. szeptember 11.
1 perc

A Rákbetegek Országos Szövetsége Szegedi Napforduló Szolgálata 2014. október 4-én, szombaton az emlőrák veszélyére, a szűrővizsgálatokra és az egészséges életmód fontosságára hívja fel a figyelmet a „Híd Napja” programmal.

nemet_jogi_kepzes

2014. szeptember 08.
2 perc

Összesen húsz, sikeresen végzett hallgatót köszöntöttek 2014. szeptember 6-án.

2014. szeptember 08.
2 perc

2014. szeptember 1-jén kezdetét vette a 9. Országos Felsőoktatási Véradóverseny. A véres megmérettetésre a Szegedi Tudományegyetem, mely a tízezer fő feletti nappalis hallgatójú intézmények kategóriájában megnyerte a tavalyi versenyt, elsőként jelentkezett. A Tisza-parti universitas hallgatói először szeptember 24-én adhatnak vért, és menthetnek meg három életet.

2014. szeptember 08.
1 perc

Az SZTE áJTK Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék az Erasmus-program keretében 2014. szeptember 22–26. között nemzetközi kurzust szervez számos külföldi partnerintézmény közreműködésével.

2014. szeptember 06.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában két nagyszabású, európai uniós támogatású projekt eredményeit bemutató kiállítás nyílt, a megnyitó napján, 2014. szeptember 4-én konferenciát is szerveztek. A Telemedicina kutatói több egészségügyi eszközt fejlesztettek ki, míg a FuturICT projektben dolgozók a mesterséges intelligencia területével foglalkoztak.

2014. szeptember 06.
3 perc

A Gazdaságtudományi Kar Aulájában rendezték 2014. szeptember 5-én a vállalati és alapítványi ösztöndíjak átadó ünnepségét, mely során 72 fiatal vehette át személyesen az oklevelét.

2014. szeptember 04.
2 perc

Negyedik alkalommal rendezi meg 2014. szeptember 4. és 6. között hagyományos Összeegytemi Gólyatáborát az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat. A megszokott közösségépítő vetélkedők mellett koncertek sora várja az újdonsült gólyákat.

2014. szeptember 04.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetemre 2014 januárjától kezdve érkeznek brazil hallgatók a brazil kormány által finanszírozott Science Without Borders (Tudomány határok nélkül) program keretében, amely brazil egyetemisták számára biztosít külföldi tanulmányi lehetőséget. A Tisza-parti universitason tanuló brazil diákok szakmai gyakorlatainak megvalósulásáról a Magyar Rektori Konferencia készített színes videót.

orientacios_het_kiemelt
2014. szeptember 03.
3 perc

A 2014/2015. tanév I. félévében 26 ország 233 hallgatója kezdi meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. Az SZTE Nemzetközi Mobilitási Irodája által szervezett orientációs héten Pál József, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese köszöntötte az új diákokat.

2014. szeptember 03.
3 perc

A 2014/2015. tanév I. félévében 26 ország 233 hallgatója kezdi meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. Az új diákok számára úgynevezett orientációs hetet rendez az SZTE Nemzetközi Mobilitási Irodája 2014. szeptember 1–5. között.

2014. szeptember 02.
2 perc

Az egyre növekvő sikernek köszönhetően egy újabb szemeszter vette kezdetét az SZTE Állam-és Jogtudományi Kar Gateway elnevezésű programjában, melynek keretein belül idén közel húsz sanghaji hallgató nyerhet betekintést a hazai jogoktatásba.

2014. szeptember 02.
1 perc

2014. szeptember 8-tól ismét üzemel az SZTE EHÖK Közösségi Konyha, mely 300 forintos állandó áron biztosít minden SZTE-s hallgató számára étkezési lehetőséget.

sagvari_evnyito_tik_kiemelt

2014. szeptember 02.
4 perc

Az állandóság és a haladás jegyében ünnepelte a 60. tanévnyitóját a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Gyakorló Gimnázium 2014. szeptember 1-jén. Átadták a Ságvári Emlékérméket és megfejtették a „ságvárizmus” lényegét.

2014. szeptember 02.
1 perc

Az SZTE ÁJTK Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete (NRTI) a Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatás segítségével speciális nemzetpolitikai képzési programot indít a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

osszegyetemi_gt_kiemelt

2014. szeptember 02.
2 perc

Az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat egyik legnagyobb rendezvénye, az összegyetemi gólyatábor a nyár utolsó napjaiban, 2014. szeptember 4–6. között nyújt feledhetetlen szórakozási és ismerkedési lehetőséget a Tisza-parti universitas újdonsült elsőseinek. Az egyetemi gólyatáborra tekintettel 2014. szeptember 5. (péntek) az elsőéves nappali tagozatos hallgatók számára rektori szünet.

kulfoldi_hallgatok_kiemelt

2014. szeptember 01.
3 perc

Magyar, angol és német nyelven tettek fogadalmat a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi, illetve Fogorvostudományi Karán a gólyák.

2014. augusztus 30.
2 perc

567 elsős került pótfelvételivel a Szegedi Tudományegyetemre. Így összesen 6643 gólya kezdheti meg felsőfokú tanulmányait a Tisza-parti universitason.

kiemelt_tanevnyito
2014. augusztus 30.
8 perc

A Szegedi Tudományegyetemen professzorainak díszes menete 2014. augusztus 30-án az SZTE rektori hivatali épületéből indult a TIK-be, ahol – a felsőoktatási államtitkár jelenlétében – országos tanévnyitó ünnepséget tartottak.

2014. augusztus 29.
1 perc

A 2014/2015. tanév I. félévében több mint 230 külföldi hallgató érkezik és kezdi meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. Számukra tart orientációs hetet az SZTE Nemzetközi Mobilitási Irodája 2014. szeptember 1–5. között.

2014. augusztus 28.
2 perc

2014-ben is kihirdették a majd két évtizede alapított Bolyai János kutatási ösztöndíj nyerteseit. A 188 sikeresen pályázó közül 20-an a Szegeden kutatnak.

evnyito_kiemelt04

2014. augusztus 27.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa a 2014–2015-ös tanévet megnyitó ünnepi ülését 2014. augusztus 30-án (szombaton) délelőtt tartja az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében. A jeles eseményt élőben közvetíti az SZTE Televízió.

2014. augusztus 27.
1 perc

A nyári szünet után és az őszi időszak beköszöntével egy kis testi-lelki feltöltődésre, egy kellemes sétára invitálják a látogatókat az SZTE Füvészkertbe. A kisebbekre is gondolva az óvodás, iskolás korosztályt őszi foglalkozásokkal várják.

szin_2014_kiemelt

2014. augusztus 27.
5 perc

2014. augusztus 26-án több mint három órás várakozás után tudtak bejutni a SZIN-re az első fesztiválozók: ezzel elstartolt a Szegedi Ifjúsági Napok. Az első napon a sátorállítás és a hangtechnika tesztelése mellett már voltak koncertek is, a Tisza még a másik partra is átfújta az Ocho Macho koncertjének hangjait.

|<(1) <(3) 4 5 6 7 8 (9)> (13)>| 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek