Bezár

SZTEhírek

qs_ranking_sajttaj_tik_cafe_kiemelt

A brit toplistán az SZTE a legjobb 600 között, az SZTE BTK a 181.

A brit toplistán az SZTE a legjobb 600 között, az SZTE BTK a 181.

2014. szeptember 17.
4 perc

Magyarországon továbbra is a Szegedi Tudományegyetem az első azzal, hogy a brit QS cég World University Rankings 2014/2015 rangsorában az előkelő 551-600. helyezést érte el. A QS tudományterületi toplistáján az SZTE BTK a világ összes egyetemi bölcsészkara közül a 181. helyezést érte el.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A londoni alapítású Quacquarelli Symonds (QS) cég 2014. szeptember 16-án Prágában tette közzé azt a 2014/2015-ös toplistáját, mely a világ 800 legjobb egyetemét állítja sorba. E prágai nemzetközi konferencián a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai is jelen voltak, elemezték a továbbtanulást tervező fiatalok tájékozódását segítő nemzetközi felsőoktatási toplisták hasznosságát. Az SZTE a QS World University Rankings listáin elfoglalt helyét Pál József, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese 2014. szeptember 17-én a megújult TIK Café kávéházi terében tartott sajtótájékoztatón ismertette.

 


A szegedi universitas a rangsorok állandó szereplője


qs ranking sajtotajekoztato tik cafeA világban több mértékadó rangsor méri a felsőoktatási intézményeket, azzal a céllal, hogy az intézményben folyó tudományos tevékenységet feltérképezze, illetve valamilyen orientációt nyújtson az egyetem jelenlegi és leendő polgárai, a politikai döntéshozók és a közvélekedés számára. A QS Rankings, mely közel 3000 egyetemet mér, a legelőkelőbb rangsorok egyike – fogalmazatott Pál József. Szerinte a magyar egyetemek közül nem mindegyik intézmény tartja egyenlően fontosnak a különböző rangsorokban való szereplést, a szegedi egyetem vezetése viszont évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a Tisza-parti univeristas nemzetközi színtéren is megjelenjen. Kiemelte: az SZTE az egyetlen magyar egyetem, amely a TOP 12 rangsort összegyűjtő lista alapján nyolc-tíz nemzetközi rangsor állandó szereplője.


A QS Rankings – melyet hallgatóbarát szempontúnak, könnyen áttekinthetőnek neveznek – 2004 óta működik hat bázis szempont alapján: 40%-os mutató az akadémiai hírnév, emellett 10%-os arányt jelent a munkaadók körében végzett közvélemény-kutatás. A rangsor kialakulásánál fontos (20%) tényező az idézettség, az oktatói nemzetközi publikációs tevékenység, mely egyrészt a publikációk számát, másrészt az ezekre a publikációkra vonatkozó idézettséget méri. Ugyancsak 20%.os tényező a hallgatók és oktatók aránya. 5-5 százalékos súlyú az intézmények összehasonlításában a nemzetközi hallgatók és oktatók aránya az egyetemen belül – tudtuk meg.


 

A világ egyetemeinek legjobb 4%-ában szerepel az SZTE


qs ranking sajtotajekoztato tik cafe pal jozsefA friss QS World University Rankings 2014/2015 rangsorban a Szegedi Tudományegyetem az 551-600. helyezést érte el. Ezzel a közép-európai egyetemek rangsorában a kilencedik. Két cseh, két lengyel és négy osztrák egyetem előzi meg az SZTE-t. Ez a hely magyarországi viszonylatban a legjobb, vagyis aranyérmes eredmény jelent. Hazánkból négy másik egyetem került a rangsorba: a 601-650 közötti kategóriába az ELTE és a Debreceni Egyetem, míg a Budapesti Corvinus Egyetemet a 700+-os kategóriába sorolták.


„A friss QS World University Rankings 2014/2015-ös listáján a Szegedi Tudományegyetem mint egész szerepelt a 551-600 hely között. Ez némi visszaesést jelenti a múlt évi eredményhez képest, de így is a világ egyetemeinek a legjobb 4%-ban maradt a szegedi universitas. Sajnos általános jellemző a magyar egyetemek visszaesése a rangsorban. Ennek okát elsősorban abban látjuk, hogy az intézmény anyagi háttere, finanszírozása mélyen alatta van a versenytársakénak. Egy statisztikai adat szerint 50 olyan amerikai egyetem van, amelynek a költségvetése több mint a teljes magyar felsőoktatás állami finanszírozása” – mondta a rektorhelyettes.

 


Kitűnő a szegedi bölcsészkar


„A QS ranking nemcsak az egész intézményt méri fel, hanem bizonyos tudományterületeket külön is. A QS tudományterületeket rangsoroló listáján a szegedi bölcsészettudományi karon folyó képzés és tudományos munka a világ összes egyetemi bölcsészkara közül a 181. helyezést érte el. Ezzel megvalósítva azt a miniszteri célkitűzést, hogy legalább egy magyar egyetemi kar a 200 legjobb között legyen. Ezzel az eredménnyel hazánkban az első a Tisza-parti universtias. Elismerésre méltó eredményt ér el az egyetem orvostudományi kara is mely a 350. lett, ezzel Magyarországon a második” – jelentette ki Pál József.


A cég nemcsak tudományterületeket, hanem ezen túlmenően 30 tudományág nemzetközi rangját is felmérte, az erre vonatkozó listát 2014 tavaszán publikálta. E vonatkozásban a szegedi bölcsészkar még jelentősebb eredményt ért el, modern filológia kategóriában az 101-150 hely közé minősítették, ezzel az eddigi legjobb helyezését érte el a magyar egyetemek és főiskolákat tekintve.


A QS World University Rankings 2014/2015 évi listájáról az SZTE eredményeit bemutató összegzés itt elérhető:


SZTEinfo - Gajzer Erzsébet

Fotó: Varga Kristóf


Korábban írtuk:

Kiválóan szerepel a nemzetközi ranglistákon a Szegedi Tudományegyetem

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek