Bezár

SZTEhírek

Oktatási hírek

|<(1) <(3) 4 5 6 7 

borgeoeloadpme

2022. október 20.
3 perc

Harmincadik alkalommal is teltházzal indult a Szegedi Tudományegyetem egyik legnépszerűbb kurzusa, amelyen minden évben hallgatók százai járják körül tudományosan a borkészítés geológiai, ideológiai és kulturális hátterét. A 15 éve töretlen népszerűségnek örvendő képzés és az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Földrajzi és Földtudományi Intézetének vezetőjéről, Dr. Pál-Molnár Elemérről a New Yorker Magazin is írt korábban.

SP_Cover

2022. október 20.
6 perc

Dr. Sipos Pál Miklós kémikus, a kémia tudomány doktora. „Van egy hallgatói típus, akire a kémia szinte magától ragad rá, aki akkor is kémiával foglalkozna, ha büntetnék. Úgy érzem, hogy annak idején én is ilyen voltam, és remélem, maradtam is.” Az SZTE TTIK Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék egyetemi tanárát legújabb kitüntetése kapcsán kérdeztük.

FB_cover

2022. október 13.
2 perc

Szeptemberben kezdődött a Mastercard Local Hero Tour. A közel három hónapon át tartó sorozatban, nyolc egyetem gamerei versenyeznek, melynek a végére minden kategóriából csak egy maradhat. A helyi döntők után decemberben küzdenek meg egymással a legjobbak. A Local Hero Tour szegedi fordulója október 26-án, 14:00 órától várja az érdeklődőket. A megmérettetés helyszíne a Károlyi Mihály Kollégium.

sny

2022. október 10.
2 perc

Az egyre divatosabb SUP (Stand Up Paddeling) mellett a közösségépítésre is kiválóan alkalmas sárkányhajóban is vízre szálltak a Szegedi Tudományegyetem hallgatói.  Az MVM Szeged Vízisportegyesülettel való kiváló kapcsolat, lehetőséget biztosít az SZTE hallgatói számára, hogy különleges mozgásformákat is biztonságosan és élvezetesen próbálhassanak ki.

IMG_9765

2022. október 05.
5 perc

A 2023-as és a 2024-es felsőoktatási felvételi feltételek megváltoznak a korábbi években megszokott gyakorlathoz képest. A Szegedi Tudományegyetem vezetői és Dr. Hankó Balázs, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, részletes tájékoztatást adott a régió közoktatási intézményvezetőinek és tanárainak, valamint a sajtó képviselőinek az országos változásokról és a Szegedi Tudományegyetemet érintő egyediségekről.

pexels-andrea-piacquadio-3757374

2022. szeptember 30.
3 perc

Komoly érdeklődés mellett, maximális létszámmal indította el két különleges egyetemi szabadon választható kurzusát az SZTE JGYPK Alkalmazott Egészségtudományi és Környezeti Nevelés Intézete. Az „Egészséges gerinc: a biomechanikailag helyes testtartás kialakítását, automatizálását és fenntartását elősegítő speciális tartáskorrekció” és a „Testmozgásfókuszú egészségnevelés kortárscsoportban I.” elnevezésű kurzusok célja, hogy a hallgatók a megszerzett ismereteikkel a saját és a Szegedi Tudományegyetem polgárainak egészségfejlesztéséhez is hozzájáruljanak.

iki4jo

2022. szeptember 26.
5 perc

Ma van a Nyelvek Európai Napja. A Szegedi Tudományegyetem leginkább érintett szervezeti egysége, az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet, az „IKI20” rendezvénysorozattal teszi emlékezetessé a 2022/2023. tanévet. Évente átlagosan 1500 órányi nyelvoktatást biztosítanak hallgatóknak és oktatóknak egyaránt. Az elmúlt két évtizedben több, mint tízezren tettek sikeres nyelvvizsgát az SZTE IKI-ben. A világnyelvek mellett időnként egészen egzotikus, ritka nyelveket is lehet tanulni az intézet munkatársaitól.

foto_Szegedi_Csillagvizsgalo

2022. szeptember 23.
3 perc

Az Európai Bizottság ebben az évben is megrendezi a Kutatók Éjszakáját, amelyhez a Szegedi Tudományegyetem idén új helyszínnel, 500 oktatóval és csaknem 400 programmal csatlakozik. A szeptember utolsó és október első napját érintő esemény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

ke

2022. szeptember 14.
2 perc

2022. szeptember 30-án és október elsején a Szegedi Tudományegyetem Szeged és Hódmezővásárhely mellett, idén Baján is várja a tudomány iránt érdeklődő fiatalokat és családokat. Mintegy 500 oktató, kutató, csaknem 400 programjából választhat ki-ki a maga érdeklődési területének megfelelően. A rengeteg izgalmas lehetőség közötti eligazodást segíti nyomtatott tájékoztató kiadvány, külön honlap és telefonos applikáció is. Mindegyik elérhető a cikkben.

minyito

2022. augusztus 22.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar büszkélkedhet Magyarország legerősebb, egyetemi szintű, mesterséges intelligenciához kapcsolódó képzésével. Ennek is köszönhető, hogy a Kar Informatikai Intézete által meghirdetett Mesterséges Intelligencia Nyári Táborra, az ország minden területéről, sőt még Szerbiából is jelentkeztek középiskolás csapatok. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Informatikai Intézete Mesterséges Intelligencia Nyári Tábor megnyitóját 2022. augusztus 22-én, az SZTE TTIK Bolyai épület díszelőadójában tartották.

nranking_nyito1

2022. augusztus 18.
2 perc

Az SZTE idén is felkerült a világ legjobb felsőoktatási intézményeit rangsorló Academic Ranking of World Universities listára. Az intézmény világviszonylatban a 701-800. helyen végzett a sanghaji rangsorban, ezzel idén harmadik lett a magyar egyetemek között.

tkkny

2022. augusztus 12.
3 perc

Több sportolási lehetőség a külföldi hallgatóknak, szorosabb együttműködés a régió sportegyesületeivel, aktívabb kommunikáció. Ezek a témák is szóba kerültek azon az egyeztetésen, amelyen Dr. habil. Fritz Péter, a Szegedi Tudományegyetem Testkultúra Koncepciójának rektori és kancellári megbízottja, Dr. Tokodi Margaréta, az SZTE Sportközpont vezetője és a projekt kommunikációjába bevont hallgatók vettek részt.

Biologus_tabor_cover

2022. augusztus 05.
4 perc

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Biológiai és Kémiai Tudományok Osztálya és az SZTE Biológia Intézet szervezésében Biológus Tábort rendeztek az Intézetben. A középiskolás diákoknak meghirdetett háromnapos rendezvény iránt hatalmas volt az érdeklődés. Az idei évben először megrendezett tábort július 11-13. között tartották meg 20 középiskolás tanuló részvételével. A háromnapos rendezvény iránt hatalmas volt az érdeklődés, érkeztek diákok Győrből, Dunaújvárosból, Kőszegről és Budapestről is.

en

2022. augusztus 02.
2 perc

Az Európai Unió Bizottsága által meghirdetett pályázaton 52 egyetemi szövetség indult. A 16 nyertes hálózat egyike a European University Alliance for Global Health (EUGLOH), amelynek a Szegedi Tudományegyetem az egyik alapító tagja. A rekordösszegű támogatásnak köszönhetően így további négy éven át biztosan folytathatja küldetését, a januártól már kilenc intézményt tömörítő szövetség.

csillagpor_cover

2022. augusztus 01.
4 perc

Dr. Szalai Tamás, az SZTE TTIK Fizikai Intézet Asztrofizikai Kutatócsoport munkatársa, ahogy arról már korábban is beszámoltunk, munkatársaival együtt távcsőidőt nyert több pályázattal a James Webb űrtávcsőn; egy programnak (2666) ő a társ-témavezetője is. A kutatók arra a kérdésre keresik a választ, vajon „kozmikus porgyárak”-e a nagy tömegű csillagok életét lezáró, gigantikus energiakibocsátással járó szupernóva-robbanások, vagy sem?

IMG_8464

2022. július 29.
3 perc

Két év kihagyás után újra megnyitotta kapuit a Szegedi Tudományegyetem EcoCamp tehetséggondozó tábora, ahol a középiskolás diákok játékos, interaktív formában bővíthetik gazdasági ismereteiket. A diákok az ismereteket egyetemi oktatóktól, illetve szakmai partnerektől, mint például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaitól, vagy a néhány hete Európai Vállalkozásfejlesztési Díjban részesült Junior Achievement Magyarország szakembereitől kapják.

boritokep

2022. július 28.
5 perc

Idén, immáron huszonkettedik alkalommal, újra jelenléti formában szervezi meg karunk Hungarológia Központja a Nyári Egyetemet. A program keretében július 18-tól a világ különböző országaiból érkeznek a karra külföldi diákok, hogy a négyhetes itt-tartózkodásuk alatt közelebb kerülhessenek a magyar nyelvhez és kultúrához. Az idei év különlegessége, hogy a Nyári Egyetemmel párhuzamosan egy másik, hasonló célú program is elindul, július 26-án. A Manitobai Egyetemmel való új megállapodás alapján tíz kanadai diák tölt majd el három hetet Budapesten és Szegeden – a kulcsfogalom itt a köztéri emlékezet lesz.

pfnyit

2022. július 27.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem pótfelvételit hirdet azok számára, akik nem jelentkeztek a 2022-es általános felsőoktatási felvételi eljárás során; vagy jelentkeztek, de nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. A hagyományos önköltséges képzések mellett az idei pótfelvételin, számos képzésen lesz lehetőség államilag finanszírozott helyekre is jelentkezni.

pexels-pixabay-33101

2022. július 26.
1 perc

Több különböző és népszerű képzés közül választhatnak azok, akik az SZTE JGYPK SZTFI-n, felnőttképzés keretében szeretnék bővíteni ismereteiket.

20220707_101750

2022. július 18.
2 perc

A világjárvány után újra utazhatnak a EUGLOH egyetemek (a Szegedi Tudományegyetem, a francia Paris-Saclay Egyetem, a portugál Portói Egyetem, a svéd Lundi Egyetem, illetve a müncheni Ludwig Maximillian Egyetem) hallgatói, hogy az öt egyetem közös programjain vegyenek részt. A nyár eleje különösen gazdag volt eseményekben, Párizs nyári egyetemmel és innovációs napokkal fogadta a résztvevőket, a Szegedi Tudományegyetem pedig két nyári egyetemet hirdetett meg július első felében.

tkny

2022. június 16.
5 perc

Dr. Tarkó Klára, az SZTE Testkultúra Koncepció keretében a Munkahelyi Egészségfejlesztés Program leaderi teendőinek ellátására kapott megbízást. A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Egészségtudományi és Környezeti Nevelés Intézet intézetvezetője, az Egészségszociológia és Életmód Tanszék tanszékvezető főiskolai tanára volt az egyik plenáris előadója a XIX. Országos Sporttudományi Kongresszusnak. A szakembert a konferencia kapcsán kérdeztük.

konnyitjo

2022. június 10.
5 perc

Dalok, versek, táncok színesítették a Szegedi Tudományegyetemen Konfuciusz Intézetének Évzáró Gálaestjét, amelyet 2022. június 9-én, tartottak, a Szegedi IH Rendezvényközpontban. A koronavírus-járvány miatt, két év kihagyás után  az újra megrendezett eseményen kapták meg okleveleiket a kínai nyelvvizsgákon legjobb eredményt elérő diákok, valamint a Chinese Bridge kínai nyelvi versenyen kiválóan szereplő hallgatók, emellett szó esett az elmúlt 10 év eredményeiről és a jövőbeli tervekről is.

IMG_4635

2022. június 02.
3 perc

Az SZTE BTK Hungarológia által összeállított programra 2022 tavaszi félévben 8 magyar szakos hallgató érkezett részképzésre a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyeteméről (SISU, Shanghai International Studies University). 2022. június elsején, a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalában a kínai hallgatók színes prezentációkat mutattak be a félév záróünnepségén, zenéről, filmről, irodalomról és képzőművészetről, magyarul.

IMG_6146

2022. június 01.
5 perc

Az egészségügyben is használható segítőrobotokat építettek a jövő programozói a World Robot Olympiad™ (WRO™) nemzetközi LEGO robotépítési és -programozási tanulmányi verseny negyedik, regionális fordulójában, melynek helyszíne az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Átriuma volt 2022. május 31-én.

cb

2022. május 28.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézethez köthető hallgatók és tanulók kiemelkedő eredményeket értek el a Kínai Nagykövetség főszervezésében és az SZTE Konfuciusz Intézet társszervezésében lebonyolított kínai nyelvi versenyen. A versenyről készült videó hamarosan visszanézhetővé válik az SZTE Konfuciusz Intézet YouTube csatornáján.

nyito

2022. május 20.
3 perc

2022. május 20-án, jubileumi tanácsüléssel ünnepelték az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban, hogy 60 éve folyik mérnökképzés Szegeden. A Szegedi Tudományegyetem stratégiai fontosságú kara az elmúlt hat évtizedben folyamatosan fejlődött és bővítette képzési palettáját.

fognyit

2022. május 19.
6 perc

Saját szakterületükön a világon a legjobbak közé tartoznak azok a kutatók, akik kulcsszerepet vállaltak a 10. SZERINA-n, az SZTE nemzetközi orr, fül és koponyaalapi sebészeti kurzusán. Prof. Prepageran Narayanan és Prof. Yves Brand előadásait és útmutatásait az SZTE orvosai, oktatói mellett hazai és nemzetközi résztvevők is hallhatták. A képzés kapcsán tovább erősödhet a Szegedi Tudományegyetem kapcsolati hálója az ázsiai és az európai egyetemekkel is.

Nagykovetsegen

2022. május 16.
2 perc

Qi Dayu, a Kínai Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete 2022. május 5-én fogadta a Magyar-Kínai Baráti Társaság (MKBT) vezetőségét. A találkozón az elnökségből hárman vettek részt: Zombory Klára elnök, valamint Ipolyi Éva és Mohr Richárd alelnökök. Mohr Richárd egyúttal a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetét is képviselte. További jelentős siker, hogy az SZTE szervezheti az idei "Chinese Bridge" versenyt.

konfnyit

2022. május 06.
3 perc

Saját jövőnk - Tudatos életúttervezés a változó világban címmel rendezett konferenciát 2022. május 6-án a Diákcentrum Universitas Alapítvány és az Alapítvány a Mentálhigéné Oktatására, amelyen a Szegedi Tudományegyetem szakértői is előadásokat tartottak, workshopokat vezettek. A Szent-Györgyi Albert Agorában olyan témák mentén dolgozták fel a jövővel kapcsolatos kérdéseket, mint a sci-fi vagy a drámapszichológia.

knyny

2022. április 20.
5 perc

2022. március 13-án második alkalommal rendezte meg a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet és a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium, Általános Iskola Konfuciusz Tanterem a „Kínai Nyelv Napja” konferenciát a kínai nyelvoktatásról.

IMG_8432

2022. április 08.
2 perc

Előadásokat tartott, workshopokon vett részt, interjúkat adott és találkozott a Szegedi Tudományegyetem vezetőivel is Barbara Oakley, akinek a tanulást segítő Learning How to Learn című Coursera kurzusa, a világ legnépszerűbb tananyagainak egyike. Az amerikai mérnök professzor volt az SZTE által szervezett nemzetközi hét sztárkutatója. Programjaira az SZTE Nemzetközi- és Közkapcsolati Igazgatóságának munkatársai is elkísérték. Információk, fotók és viedó az összefoglalóban.

IMG_7917

2022. április 05.
5 perc

A Déli-sarkon ismerkedett meg férjével, a hadseregben tanult meg oroszul és egészen középiskoláig gondjai voltak a matematikával. Éppen az iskolai nehézségek hatására dolgozta ki azt a tanulást segítő módszert, amelyet ma a világ minden táján használnak. Barbara Oakley, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, hosszabb interjút adott az SZTE Nemzetközi- és Közkapcsolati Igazgatóságának.

Jakucs_pano_web

2022. április 04.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Földrajzi Földtudományi Intézete, valamint Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt, melyen a Kárpát-medence földrajz tantárgyból legkiválóbb középiskolai tanulói vettek részt. A verseny szervezéséből idén is nagy lelkesedéssel vették ki a részüket az SZTE földrajz, geográfus és földtudomány szakos hallgatói. Az idei feladatok fókuszában a geoinformatika állt.

Nyito

2022. április 01.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar idén is megrendezi a Kárpát-medence legnagyobb tanulói létszámot megmozgató, nemzetközi középiskolai földrajzversenyét. A XI. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny minden eddiginél komolyabb nyereményekért zajlik április 1-én és 2-án, valamint a középdöntő és a döntő közti estén kapcsolódik a Földrajz Éjszakája programsorozathoz.

IMG_9875

2022. március 16.
2 perc

2022. március 11-én a Szegedi Tudományegyetemre látogatott a Coursera delegációja. Anthony Tattersall, az EMEA elnökhelyettese, Andy Poole, a Coursera egyetemi ágazatának partnerségi igazgatója és Benjamin Scheneider, a Coursera üzleti ágazatának ügyfél elégedettségi menedzsere az Egyetem vezetőivel a két éve tartó együttműködés eredményeit és tapasztalatait vitatta meg.

ekt_gal_ria_img_9536

2022. március 10.
4 perc

2022. március 10-én elérte legmagasabb pontját a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi Képzési Tömbje. Az ebből az alkalomból rendezett bokrétaünnepen elhangzott, hogy az építkezés várhatóan 2023 első felére befejeződik, 2023 szeptemberétől pedig az oktatás is kezdetét veheti a közel 10 ezer négyzetméteren megújuló épületben.

okrobnyit

2022. március 09.
4 perc

Oktatási célú robotok felhasználási lehetőségeivel ismerkednek az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézet hallgatói – a tanulók a diploma megszerzése után ennek köszönhetően akár arra is képesek lesznek, hogy speciális nevelésű gyerekeket is bevezessenek a programozás, a robotika világába, ami a jövő embere számára elengedhetetlen tudás lesz.

mknyit

2022. február 28.
4 perc

Ipari termék- és formatervező szak indul hamarosan a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karán. Az SZTE számára kiemelten fontos a versenyképesség, ezért képzési palettáját és partnerhálózatát folyamatosan frissíti, ezzel is fejlesztve a duális képzések lehetőségét.

ddny

2022. február 16.
1 perc

Február 22-ig lehet jelentkezni a 2022/2023-as tanévre a Double Degree Programra a magyar és nemzetközi International Economy and Business MSc szakos hallgatóknak. A Varsói Egyetemmel való együttműködésnek köszönhetően az SZTE hallgatói két szemeszteren keresztül Lengyelországban is tanulhatnak és két mesterdiplomát szerezhetnek.

jlny

2022. február 14.
3 perc

Az online térben, megnyitóval indult 2022. február 14-én, a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke által megrendezett megmérettetésen 66 iskolából, több, mint 300 tanuló vesz részt hazai, kárpátaljai és erdélyi iskolákból.

044A9994_Kezdo

2022. február 10.
5 perc

Mindent a hallgatókért: sikerességet támogató intézkedésekkel, kollégiumfejlesztéssel, 200 millió forintos lakhatási ösztöndíjjal, ügyintézési díjak elengedésével és tanrendváltoztatásokkal vált fokozatot a Szegedi Tudományegyetem. Történelmi jelentőségű megállapodást kötött 2022. február 10-én a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány, a Szegedi Tudományegyetem, és a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata.

044A0238

2022. február 09.
3 perc

Több száz középiskolás és elsőéves hallgató vett részt a Szegedi Tudományegyetem által szervezett börzén, amelyen az egyetem duális és kooperatív képzéseivel és partnercégeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők. A fiatalok többek között bepillanthattak a Talentis Agro cégcsoportot alkotó vállalatok tevékenységébe is. Kölcsönös érdeklődés esetén, a rendezvény lehetőséget biztosított arra, hogy akár már most kialakuljon egy komoly szakmai pályaterv, amely az egyetemi tanulmányok alatti tapasztalatszerzésre épül.

Hajnal_Tensiz-19

2022. február 01.
5 perc

Hosszútávú együttműködést kötött a Szegedi Tudományegyetem és a Sportmánia Közhasznú Egyesület. A közös munka keretében erősödtek az egyetemi tenisz csapatok és infrastruktúrában is jelentősen előre lép az intézmény. Hosszú távon az amerikai ösztöndíj-modell létrehozása egész Magyarországon egyedülálló lehet.

altgyak_fejlec_uszeged

2022. január 13.
2 perc

Ebben a félévben is szuper gyakornoki pozíciókkal készültek a fogadóhelyek. Marketing, PR, mentori, irodai, turisztikai, programszervezői, fordító, ifjúságsegítő gyakornoki pozíciók is várnak Rád!

IMG_2821

2021. december 11.
4 perc

Projektzáró esemény került megrendezésre, az EFOP-3.4.3-16-2016-00014 azonosító számú, „A Szegedi Tudományegyetem oktatási és szolgáltatási teljesítményének innovatív fejlesztése a munkaerőpiaci és a nemzetközi verseny kihívásaira való felkészülés jegyében” című európai uniós pályázatban. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A Támogatás teljes összege: 3 675 044 812 Ft, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Szaz_eves_a_Szegedi_Egyetemi_Konyvtar_nyito

2021. december 10.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem centenáriumi ünnepségsorozatához csatlakozva konferenciát szerveztek az SZTE Klebelsberg Könyvtárban, „Száz éves a Szegedi Egyetemi Könyvtár címmel”. A konferenciát december 9-én tartották, ahol az Örökös Könyvtári Tag címeket is kiosztották.

Jakucs-plakett

2021. december 10.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem 11. alkalommal hirdeti meg a Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyt, amelyre 2022. január 14-ig jelentkezhetnek a kétfős csapatok, iskolánként öt.

szp_fr

2021. december 09.
4 perc

Közös pályázatok és kutatócsere lehetőségét valamint hasznos tapasztalatokat hozott az a tanulmányút, amelyen a Szegedi Tudományegyetem TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézetének két munkatársa vett részt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztálya támogatásával.

nyito_gorgey

2021. december 07.
3 perc

A 2021/2022.tanévben centenáriumát ünneplő Szegedi Tudományegyetem, SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája részt vett azon a vetélkedőn, amelyet márciusban hirdetett meg magyarországi, határon túli és lengyelországi diákoknak a szegedi Meritum Kulturális és Művelődési Közhasznú Egyesület. A diákok eljutottak az egyetemalapító Báthory krakkói emlékhelyére is.

revesz_balazs_es_lengyel_imre

2021. november 26.
1 perc

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar két oktatója, Prof. Dr. Lengyel Imre és Dr. Révész Balázs kitüntetésben részesültek az idei OTDT ünnepségén.

|<(1) <(3) 4 5 6 7 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
  • *
    már
    25
    Szegedi Tudományegyetem Rektori Épület, Díszterem (6720 Szeged, Dugonics tér 13., II. emelet)
    09:30 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Rektori Épület, Díszterem (6720 Szeged, Dugonics tér 13., II. emelet)
    09:30 - 16:00

Kapcsolódó hírek