Bezár

SZTEhírek

Legújabb híreink

|<(1) <(3) 4 5 6 7 8 (9)> (22)>| 

Kultúrális pályázatok, SZTE

2023. július 31.
4 perc

A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája Egyetemi Zenei, Vers- és Prózamondó, Gyermekvers és Mesepályázatot hirdet az egyetem nappali tagozatos és PhD-hallgatói számára.

DSC_2767-001

2023. október 30.
3 perc

Harmadik alkalommal rendezett Regionális Műhelymunkát a SzeReTeD Labor az 5-12 éves gyermekek természettudományos nevelése iránt érdeklődő vagy azzal foglalkozó pedagógusoknak és pedagógusjelölteknek. A résztvevők október 19-én különböző szakmai programokon gazdagodhattak új ötletekkel és tapasztalatokkal az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában található SzeReTed Labor termeiben.

diáklabor projekt, SZTE

2023. október 27.
2 perc

Elindult a „A természettudományos gondolkodás és kutatás készségeinek fejlesztése a Dél-alföldi régió diáklaborjaiban” című projekt.

SZTE ÁJTK sportoLAW

2023. október 26.
4 perc

Különleges kihívásra invitálta hallgatóit 2023. október 25-én a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Az intézmény nemcsak a hallgatók szellemi, hanem testi és lelki egészsége mellett is elkötelezett. Ezért az MVM Szegedi Vízisport Egyesülettel együttműködve ergométeres evezést hirdetett a felújított főépület aulájában. Az eseményt Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora és Prof. Dr. Görög Márta, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja nyitották meg.

Szilárd fémorganikus-hálózatok kémiai szintézisének reakciókinetikai vizsgálatára nyert Bolyai-ösztöndíjat Dr. Schuszter Gábor

2023. október 26.
5 perc

Dr. Schuszter Gábor az SZTE TTIK Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék adjunktusa. Tanulmányait 2010-ben végezte a Szegedi Tudományegyetemen, mint okleveles környezetkutató. Az érdeklődése ezt követően témavezetőjének, Prof. Dr. Tóth Ágotának köszönhetően a kémia irányába terelte, amiből 2014-ben PhD fokozatot szerzett. Posztdoktorként Brüsszelben két évet töltött az Université Libre de Bruxelles egyetemen, ahol a csapadékképző kémiai reakciók során lejátszódó mintázatképződést tanulmányozta. Ebben a témában 2023-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíját.

Kuzdo_Maraton_3

2023. október 27.
2 perc

A SZTEsi Küzdő Maratonon 2023. október 17-én lehetőség nyílt arra, hogy az érdeklődők kipróbálják és gyakorolják a változatos fogásokat, eséseket, küzdő technikákat. Az SZTE Sportközpontban nagy sikere volt az eseménynek, számos vállalkozó kedvű hallgató és oktató vett részt a programon.

utohangszeres_szakmainap

2023. október 26.
2 perc

Immár harmadik alkalommal várják Szegedre október 28-án és 29-én a nagysikerű Dél-Alföldi Ütőhangszeres Szakmai Nap és Konferenciára (DUSZK) az ütőhangszerek és dobok rajongóit! A hétvége folyamán ütőhangszerekről, ritmustanításról szóló előadások, mesterkurzus, workshop, koncertek, hangszerkiállítás és vásár várja az ütős-dobos szakma és az ütőhangszerek iránt érdeklődőket.

beck_zoltan_boritokep

2023. október 24.
5 perc

Az Őszi Kulturális Fesztivál részeként rendezték meg az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának programját, a Magyar Könyvkiadók Napját. A délutánt Beck Zoltán, a 30Y énekese és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának adjunktusa zárta Gyereknek bátor szerzői estjével.

ovodabol_az_iskolaba_3

2023. október 24.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ Oktatás Modernizációs és Innovációs Klaszter Köznevelés Fejlesztési Programjának támogatásával szakmai napot tartott a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája 2023. október 18-án.

Biologusok_festmenykiallitasa_a_27_Oszi_Kulturalis_Fesztivalon

2023. október 24.
2 perc

Dr. Sinka Rita és Prof. Dr. Gácser Attila, az SZTE Biológia Intézet munkatársainak kiállításmegnyitója volt látható október 17-én a 27. Őszi Kulturális Fesztiválon. Mind a ketten elhivatottak az oktatói-kutatói munka mellett, de a képzőművészetek iránt is érdeklődnek. Az általuk készített festményekből most először láthatott válogatást a nagyközönség.

plenaris_12

2023. október 20.
2 perc

Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában Európai Uniós támogatással 2013-ban felavatott SzeReTeD labor (SZEgedi REgionális TErmészettudományos Diáklaboratórium) 10 éves fennállásának tiszteletére az IKIKK Oktatás Modernizációs és Innovációs Klaszterének támogatásával egy természettudományos fókuszú regionális műhelykonferencia-sorozatot szerveznek.

AM_mentor_20

2023. október 20.
3 perc

Szakmai beszélgetésekkel és networking lehetőséggel indult az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogramjának 20. ciklusa.

ujsagcikk21845_n

2023. október 20.
3 perc

A többek között Nagy Péter súlyemelő olimpikont is segítő tréner a Magyar Edzők Napján kapta meg kitüntetését.

Az ELI ALPS belső tere

2023. október 19.
5 perc

A szeptember 30-i projektzárás után a GINOP Monitoring Bizottsága és az Európai Bizottság regionális kohéziós főigazgatóságának munkatársai a helyszínen is megtekintették az ELI ALPS infrastruktúráját. Az ELI működtetését januártól az uniós ELI ERIC konzorcium veszi át, amelyből egyelőre számos tagállam távol maradt. Az eseményen Prof. Dr. Szabó Gábor, a kutatóintézet ügyvezetője arra figyelmeztetett, hogy a működési költségek finanszírozására a kohéziós alapokból kellene megoldást keresni.

indonez_kulturalis_nap_borito

2023. október 19.
1 perc

Indonéz hallgatók kultúráját bemutató és népszerűsítő eseménynek adott otthont a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának főépülete október 13-án. Dr. habil. Kovács Péter dékán nyitóbeszédét és az indonéziai nemzeti himnuszt követően egyetemi hallgatók egy indonéz komolyzenei szerző darabját adták elő hegedűn.

20231019_jwst_sn_0

2023. október 19.
6 perc

Az SZTE asztrofizikusainak közreműködésével derít fényt a csillagrobbanások kozmikus porképződésben betöltött szerepére a James Webb-űrtávcső.

egyetem bora, 2023 SZTE

2023. október 19.
3 perc

16 pincészet 48 féle borát kóstolta végig a zsűri a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont által szervezett borversenyen 2023. október 16-án, a SZAB Székházban.

konyvespolc_cimlapon_magyarorszag

2023. október 18.
2 perc

A padból a sorok mögé. Hetente megjelenő könyvajánló SZTE-s szerzők tollából származó művekről. Minden héten mutatunk egy könyvet, amelyre érdemes odafigyelni.

Kiss László, SZTE Szabadegyetem

2023. október 18.
6 perc

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, Prof. Dr. Kiss László csillagász „Hol van mindenki? A Fermi-paradoxon és a földönkívüli élet lehetőségei” címmel adott elő a XXXII. SZTE Szabadegyetemen. A József Attila Tanulmányi és Információs Központban mutatta be a közönségnek a Fermi-paradoxont és annak megoldási lehetőségeit, ezen keresztül boncolgatva napjaink igen népszerű kérdését, vajon lehet-e élet a Földön kívül.

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár mIsidore kórusa. Fotó: Nemes Réka

2023. október 18.
4 perc

Ha a Kedves Olvasó körülnéz a munkahelyén, és úgy találja, hogy munkatársaival örömmel énekelne közös kórusban, akkor valószínűleg jó helyen dolgozik.

nyito_Doboczky_SZTE

2023. október 18.
2 perc

A 27. Őszi Kulturális Fesztivál programjaként október 16-án zeneszó mellett nyílt meg az SZTE rektori épületében Dobóczky Zsolt „Kicsi és nagy” című fotókiállítása. A képek az ELI ALPS kutatói életét hivatottak bemutatni, színt vinni egy sokak által kevéssé ismert területbe.

nyitott_szinhaz

2023. október 18.
3 perc

Nánay István Selinunte Kiadónál megjelent könyve a 60-as évek elejétől a 70-es évek végéig tekinti át Paál István, illetve a Szegedi Egyetemi Színpad történetét – kiemelve azt a bő fél évtizednyi időszakot, amikor Szegeden olyan színháztörténeti jelentőségű előadások születtek, mint például az Örök Elektra, a Stációk, a Petőfi-rock vagy a Kőműves Kelemen. A könyvet 2023. október 21-én, szombaton 15 órakor a JATE-Klubban mutatják be.

SZTE_Terem-6

2023. október 18.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem újabb mozgásformákkal bővíti kínálatát. A hallgatók, oktatók és munkatársak így már mintegy ötven különböző sportág közül választhatnak.

szte_mernoki_kar_power_belt_borito

2023. október 17.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara és a Power Belt Kft. október 12-én írta alá a szerződést, amely az együttműködést biztosítja a jövőben a két intézmény között. Prof. Dr. Bíró István dékán és Komjáti László ügyvezető igazgató beszélt a megállapodás előnyeiről.

Reménysugár Alapítvány, adományátadó SZTE

2023. október 17.
3 perc

Az ötödik alkalommal megrendezett Nyújts kezet Jótékonysági Motoros Felvonuláson összegyűlt összegből, több mint 3 millió forintból, három darab Mindray Monitort vásárolt a Dél -Alföldi Motoros Egyesület a „Reménysugár” a Dél-alföldi Haematológiai és Onkológiai Gyermekbetegekért Alapítványnak, amely az eszközöket a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központnak adományozta.

Magyarazat_mindenre2

2023. október 17.
2 perc

Már megtekinthető a mozikban Reisz Gábor legújabb alkotása, a Magyarázat mindenre. Október 10-én közönségtalálkozót tartottak a Belvárosi Moziban, ahol a film rendezőjével és operatőrével beszélgetett Sághy Miklós, a Szegedi Tudományegyetem Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének vezetője.

informatikai_szakmai_nap_SZTEborito

2023. október 16.
1 perc

Október 20-ig várják cégek jelentkezését a Szegedi Tudományegyetem VI. Informatikai Szakmai Napjára. A rendezvény jó lehetőség arra, hogy a cégek képviselői találkozhassanak a fiatal informatikus generációval.

SBO szeged, rekordkísérlet

2023. október 16.
5 perc

„Ments velünk életet!” címmel elkezdődött a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály szervezésében zajló rekordkísérlet. Az eseménynek 2023. október 16-án, az Újraélesztés Nemzetközi Világnapján a Pick Aréna ad otthont reggeltől egészen késő délutánig. A cél: 10 ezer szegedi általános és középiskolás diáknak megtanítani az újraélesztés technikáját.

neveléstudományi konferencia, SZTE JGYPK

2023. október 16.
5 perc

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar az idei évben ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. A kar és az SZTE JGYPK Alkalmazott Pedagógiai Intézet egy közös szervezésű, kétnapos neveléstudományi konferenciával ünnepelte a kerek évfordulót. A konferencia a hazai pedagógusképzés múltjára és jelenére fókuszált, de betekintést nyújtott a neveléstudomány további rész- és határtudományaiba, mint például az óvodapedagógia, iskola pedagógia, a gyógypedagógia és a szociálpedagógia, vagy a felnőttképzés elméletének és gyakorlatának múltjába és jelenébe.

SZTE_BTK_Magyar_Konyvkiadok_Napja

2023. október 16.
3 perc

Hetedik alkalommal rendezi meg a szegedi bölcsészkar nagy múltra visszatekintő eseményét, a Magyar Könyvkiadók Napját. Október 18-19-én, a kar kávézójában, a Café Radnótiban hallgathatnak meg az érdeklődők kötetbemutatókat, de a korábban Esterházy Péter emlékére létrehozott írók-filozófusok felolvasóestre és Beck Zoltán, a 30Y zenekar énekes-dalszerzőjének szerzői estjére is sor kerül. A belépés mindenki számára ingyenes.

Amigos

2023. október 13.
2 perc

Októberben Vida Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója, az Amigos a gyerekekért Alapítvány nagykövete azért kampányol, hogy az Amigos a korábbi öt város mellett Miskolcon is elindulhasson. A nemes cél érdekében Ági 100 darab egyedi mágneses könyvjelzőt készített aquarell technikával, aki pedig legalább 2500 Ft értékű felajánlást tesz, azt az Amigossal közösen egy ilyen könyvjelzővel ajándékozzák meg.

Steigervald_Krisztian20193

2023. október 12.
1 perc

A Mentor(h)áló rendezvénysorozat részeként október 17-én, kedden este Steigervald Krisztián generációkutató tart előadást a szegedi IH Rendezvényközpontban.

Bárdi Sándorné

2023. október 12.
5 perc

74 éves, tele van erővel és energiával, na meg ötletekkel és tervekkel. Amellett, hogy egy szállodát igazgat, több tucat cégnél könyvvizsgál, és nem utolsó sorban ő a Szegedi Tudományegyetem 2023/24-es tanévének legidősebb felvett hallgatója. A kecskeméti Bárdi Sándorné Katalinnal, az SZTE Mérnöki Karának térségi energetikai szakmenedzser hallgatójával beszélgettünk.

SZTE_ETSZK_eloadas

2023. október 12.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar meghívására, október 30-án Szegedre látogat a Queen’s University Belfast két elismert oktatója és kutatója. Az érdeklődőket 14 órakor várják az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központba.

Doppingszerek

2023. október 11.
4 perc

Nemcsak az alkohol, a cigaretta vagy a különböző koffein tartalmú italok, de bizonyos ételek, vitaminok, táplálékkiegészítők és gyógyszerek is veszélyt jelenthetnek a sportolókra, ha szóba kerül a doppingvizsgálat. A teljesítményfokozó szerekről Dr. Szakonyi Gerdával, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszeranalitikai Intézet egyetemi docensével beszélgettünk a Kutatók Éjszakáján megtartott, Mindennapi doppingszereink című előadása kapcsán.

Jogász Karriernap

2023. október 11.
6 perc

Óriási volt az érdeklődés a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar szervezésében megvalósult, első Jogász Karriernap iránt. Az eseménynek 2023. október 10-én a felújított főépület adott otthont. Köszöntőt mondott Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja, majd bemutatkoztak a jogi kar egyes, jogász karrier életpályát támogató programjai, a legnagyobb jogászi hivatásrendek, és az egyes hivatásrendek képviselői is. A hallgatók valós képet kaptak arról, mely területeken és hogyan gyakorolhatják a jövőben hivatásukat.

a_probara_tett_nemzet

2023. október 11.
2 perc

A padból a sorok mögé. Hetente megjelenő könyvajánló SZTE-s szerzők tollából származó művekről. Minden héten mutatunk egy könyvet, amelyre érdemes odafigyelni.

Farkas Bertalan, SZTE

2023. október 10.
5 perc

Farkas Bertalan, a Szegedi Tudományegyetem 2023/24-es őszi félévében, a XXXII. alkalommal megrendezett Szabadegyetem előadójaként osztotta meg élményeit, tapasztalatait, gondolatait és véleményét „A magyar űrtevékenység múltja, jelene, jövője” című előadásában. Az eseménynek a közelmúltban az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott otthont.

20230929_162328

2023. október 10.
2 perc

Edzések, csapategység és kiváló taktika is kellett ahhoz, hogy a Szegedi Tudományegyetem sárkányhajó csapata az ország harmadik legjobbja legyen a többfordulós sorozatban.

Kutatók éjszakája 2023- SZTE Klebelsberg Könyvtár

2023. október 10.
21 perc

Hogyan igazolható, hogy a Kárpát-medence 15. kun vezéri sírját találták meg egy 50 évvel ezelőtti építkezésen? Az A, B meg C vitaminok után miből tett A, B, C vizsgát Szent-Györgyi Albert? Ki hagyta a kis lábnyomokat Tutanhamon érintetlenül megtalált 3200 éves sírboltjában? Elkelt-e Petőfi Sándor kézirata 70 millió forintért? Az SZTE Klebelsberg Könyvtárban jártunk a Kutatók éjszakáján.

IMG_9582

2023. október 09.
2 perc

Hat egyetem részvételével tartotta meg első személyes jelenlétű workshopját a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ Humán és Társadalomtudományi Klaszteren belül működő Nyugat-Balkán Kompetenciaközpont.

_Vizi_Maraton-1

2023. október 09.
2 perc

Az SZTEsi Maraton az őszi félévben is folyamatosan várja a mozogni vágyó egyetemi polgárokat. Elsőként vízi sportokkal várták az érdeklődőket szeptember 28-án. Lehetőség volt kipróbálni a SUP-ot, de lehetett gyakorolni az evezést, túrakajakozást és a sárkányhajózást is.

rkk_kutatotabor_2023

2023. október 09.
2 perc

Az SZTE IKIKK Társadalmi Felelősségvállalás Kompetenciaközpont munkatársa immár 5. alkalommal szerveztek kutatótábort az érdeklődő és új oktatásmódszertani megoldásokra nyitott hallgatók számára.

Attitude_Noir

2023. október 09.
3 perc

Az immár 27. alkalommal megrendezett Őszi Kulturális Fesztivál keretein belül ismét részt vehetünk az Attitude Noir verses-zenés estjén a Café Radnótiban, október 11-én 19 órától. A koncerten Tatár Botond szegedi orvostanhallgatónak, „A természet poétája 2023.” pályázat díjazottjának Mámor és Halál című verseskötetéből, valamint az Attitude Noir repertoárjából kiválasztott versek, produkciók hangzanak el.

pwc_borito_munkahely_kerdoiv

2023. október 09.
1 perc

A Szegedi Tudományegyetem idén csatlakozik a PwC Magyarország független kutatásához, ahol arra keressük a választ, hogy Neked milyen a tökéletes munkahely. Akár egyetemista, pályakezdő vagy tapasztalattal rendelkező munkavállaló vagy, szeretnénk jobban megérteni, hogy milyen szempontok fontosak számodra a munkahely választás során.

radio1

2023. október 09.
3 perc

A tudományos kutatás lehet meghökkentő és látványos is. Ebből ad kóstolót az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézetének egyik programja a Kutatók Éjszakáján kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A radiokarbon kormeghatározó laboratóriumában több tízezer évre is vissza tudnak pillantani a szakértők és a hallgatók is, valamint időnként még a folyékony nitrogén is csodákat művel.

Alumni_mentorprogram_2023_uszeged

2023. október 09.
1 perc

Az SZTE Alma Mater szakmai kerekasztal-beszélgetéssel indítja október 13-án Alumni mentorprogramjának őszi szemeszterét. A nemzetközi elismerésben és a hazai Mentor Oscar díjazásban részesült program idei ciklusa már a 20. lesz. A szervezők éppen ezért azon érdeklődőket is várják a programra, akik szakmai beszélgetésen szeretnének részt venni, vagy szeretnének megismerkedni a program által kínált lehetőségekkel.

SZTE GTK

2023. október 06.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara idén ismét csatlakozott a Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozathoz, amely során szeptember 29-én a gazdasági témájú kutatásokba és üzleti lehetőségekbe nyerhettek betekintést az érdeklődők.

384749749_6587070784682005_1274750534747361731_n

2023. október 06.
6 perc

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/ paralimpiai érmet szerezzenek. Pályázni október 18-ig lehet, a jelentkezés feltételei a cikkben.

kj1

2023. október 06.
4 perc

Az SZTE Gazdaságtudományi Kar Kutatóközpont, az Environmental Social Science Research Group (ESSRG), és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének együttműködésében szeptember 22-én rendezték meg a YouCount projekt szegedi esettanulmányának bemutatkozó konferenciáját (national workshop), a Közös jelek Minikonferenciát. A konferencián a kommunikációs akadálymentesítés jegyében írótolmácsolás és jelnyelvi tolmácsolás is biztosított volt. A szervezők remélik, hogy ezt a gyakorlatot mindazok természetesnek veszik a jövőben, akik hallóként tudományos vagy közéleti eseményt szerveznek.

|<(1) <(3) 4 5 6 7 8 (9)> (22)>| 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek