SZTE magazin

DSC_0021

„A klasszikus és a kortárs balett a szívem csücske” – bemutatjuk vegyész PhD hallgatónkat, Kolcsár Vanesszát

Kolcsár Vanessza Judit a Szegedi Tudományegyetem Kémia Doktori Iskolájának harmadéves PhD hallgatója. A kémia mellett a balett szerelmese. Tanulmányairól, hobbijáról, és az idáig vezető útról kérdeztük.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– Érdekes, de gyerekként a természettudományos tárgyak nehezen mentek. A humán tárgyakra könnyebben készültem, viszont azokat nagyon nem szerettem. Így keveredtem középiskolában egy matekszakos osztályba, ahol a reáltárgyak kaptak nagyobb teret – kezdte az SZTE TTIK doktorandusza. – Bár ez segített a gondolkodásformálásban, a kémia továbbra se tartozott az erősségeim közé. Ekkor még pszichológus szerettem volna lenni. Hetedikes koromban egy szakkörön a tanárnő mutatott egy nagyon látványos kísérletet, ami annyira megtetszett, hogy eldöntöttem, ha törik, ha szakad vegyész leszek. Sok szorgalom és kitartás kellett, de azóta is magával ragad a kémia sokoldalúsága és a rengeteg lehetőség, amit magában rejt – emlékezett vissza Kolcsár Vanessza arra, hogyan került a természettudományos pályára.


img_8027


PhD hallgatónk, aki szintetikus szerves kémiával és katalízissel foglalkozik, szabadidejében legszívesebben sportol, mely úgy véli testileg és lelkileg is kikapcsolja, felfrissíti, valamint nyelveket is szívesen tanul. – Amennyi időt csak tudok, tánccal töltök. A klasszikus és a kortárs balett a szívem csücske, de amikor lehetőség nyílik, szívesen kipróbálom magam más technikákban, jazz vagy akár hip-hop órákon is.


Azt is megtudtuk, hogy szülei táncórán ismerkedtek meg, táncegyesületet is alakítottak, melyet a családalapításig fent is tartottak. Így egyértelmű volt, hogy balettórákkal kötnék le gyermekük rengeteg energiáját. – 6 éves koromban kezdtem táncolni Zalaegerszegen, ahol egészen 18 éves koromig aktívan, versenyszinten táncoltam. Rengeteg fegyelmet és kitartást tanultam a klasszikus baletten, amit azóta is kamatoztatok az élet bármely területén. Ez idő alatt jazz-t, kortárs balettet, tánctörténetet és kompozíciót is tanultam az iskola mellett. Egy évig a társastáncot is kipróbáltam, de nem éreztem otthon magam benne az eltérő mozgásvilág miatt.


IMG_9803


Az SZTE TTIK vegyész kutatója jelenleg a Táncpaletta Tánciskolába jár klasszikus és kortárs balettre. – A tánciskola elsősorban olyanoknak szól, akik hobbi szinten szeretnének táncolni. Nagyon nyitott közösség vagyunk, mindannyian munka vagy iskola mellett, hobbiként táncolunk. A Táncpalettánál nincs olyan, hogy kötelező, elsősorban magunkért táncolunk, így a fellépés lehetősége nyitott és opcionális, nem az elsődleges cél. Az iskola vezetője, Marsi Enikő, általában egy belsős, karácsonyi előadást szervez, ahol minden csoport egy koreográfiával készül, kis karácsonyi meglepetésként – emlékezett vissza Kolcsár Vanessza.


– Azok is megmutathatják tudásukat, akik lelkesednek a színpad iránt és képviselhetik a Tánciskolát például a Nagy Táncválasztón, melyre az ország több pontján, egyszerre számos iskola készül fellépéssel, nyílt órákkal – mesélt a fellépési lehetőségekről a doktorandusz hallgató.


83183553_1061112124225797_8154942537644113920_o


Mégis mennyire nehéz a munkát, tanulmányokat, illetve a balettot összeegyeztetni? – Szerencsére az órarend igazodik a munkaidőhöz, így általában késő délután/este kezdődnek az órák. Ez nagy segítség az időm beosztásában. Nagy álmom, hogy komolyabban foglalkozhassak a tánccal, ezt viszont már nehéz összeegyeztetni a munkával. Két elég eltérő világ közt ingázok és bár kikapcsol a művészet az egész napos tudomány után, sajnos nem tudok elég időt fordítani rá anélkül, hogy a munkám rovására menne.


A fő célom vegyészként elhelyezkedni. Pár évet külföldön is szeretnék dolgozni, de mindenképp visszatérnék Magyarországra. Így, hogy egyre közeleg a végzés éve, egyre fájóbb szívvel gondolok arra, hogy hol leszek ezután és találok-e még egy ilyen jó táncos közösséget, ha egyáltalán magam mögött tudom hagyni a Táncpalettát – mesélt jövőbeni terveiről Kolcsár Vanessza, aki azt is elárulta, hogy már a táncterem ajtajából is látszódik, hogy milyen szuper a hangulat a teremben.

 

IMG-6323


Mit ajánl a PhD hallgató azoknak, akik most kezdenének el balettozni? – Vágjanak bele! Bár aki felnőttként kezdi, profi táncos már csak teljes fegyelemmel, odaadással és energiával lehet, de mindenkinek szeretettel ajánlom, hogy elvárások nélkül, hobbi szinten, szabadon kezdjen hozzá, legyen bátor és próbálja ki magát! A tánc nemcsak hivatás vagy sport lehet, hanem közösségi élet, kikapcsolódás, feltöltődés és sikerélmény. Szegeden is számos lehetőség kínálkozik a táncolni vágyóknak. Tapasztalatból csak ajánlani tudom a Táncpalettát. Kezdőként, újrakezdőként, haladóként is megtalálja mindenki azt a csoportot, ahol fejlődni tud és jól érzi magát. Sőt, ez év szeptemberétől felkerült az iskola az egyetemen választható sportok palettájára is, mind klasszikus, mind kortárs vonalon.

 

Szöveg: SZTEinfo - Újvári Gréta

Fotó: Menyhárt Luca, Mihályi Dóra

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Letöltés



SZEM_boritoSZEM_angol
AMM_kulonszamAlmaMater_Magazin_2019_tel
SZTEminarium_cimlapSZEM_klinika_2020_01