Mi is az az ADHD? – Dr. Müller Vanessával, az SZTE SZAOK Magatartástudományi Intézet oktatójával beszélgettünk

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) egy olyan neuropszichiátriai tünetegyüttes, amelyet nagyon sokáig csak gyermekkorra korlátozódó állapotnak tartottak; olyan tünetegyüttesnek, melyet felnőttkorra „kinő” az ember. Müller Vanessa elmondta, hogy a jelenlegi szakmai álláspont szerint az ADHD felnőttkorban is fennmaradhat: e tény késői felismerése lehet az oka annak, hogy az utóbbi időkben nőtt a diagnosztikára jelentkező felnőttek száma. – Jó, ha kiderül, hogy ADHD-ról van szó vagy sem. Pajzsmirigy alul- és túlműködés, alvászavarok, szerhasználat, inzulinrezisztencia és számos egészségügyi állapot is okozhat ADHD-szerű tüneteket, illetve változó korban is meg tudnak jelenni figyelemmel kapcsolatos nehézségek – emelte ki Müller Vanessa. Hozzátette, a nők és lányok diagnosztikáját megnehezíti, hogy az ő tüneteik néha kevésbé szembetűnőek, sokszor inkább belső nyugtalanság formájában jelentkeznek, míg a férfiak és fiúk esetében az impulzivitás vagy hiperaktivitás egyértelműbb külső tünetekben nyilvánulhat meg. – Az érintettek azonban legtöbbször a komorbid, társuló állapotokkal kerülnek az ellátórendszerbe. A felnőtt ADHD esetében pedig a komorbid zavarok – mint például a depresszió – nem kivételek, hanem inkább szabályszerűségek – emelte ki az adjunktus.

Dr. Müller Vanessa. Fotó: Bartha Karina

Az ADHD-nak 3 típusa van: az elsőnél inkább a figyelemhiány van jelen, a másodiknál a hiperaktivitás, impulzivitás, a harmadik pedig ezek kombinációja. – A hiperaktivitás külső-belső nyugtalanságban jelenik meg (például az érintett zavaróan sokat és hangosan beszél, túl sok feladatot vállal, nehezen pihen), az impulzivitás hirtelenségben, türelmetlenségben nyilvánulhat meg. A figyelemzavarral (ADD) élők pedig nehezen kezdenek meg és fejeznek be feladatokat, elfelejtenek találkozókat, gyakran késnek, nehezen tartják a határidőket. A tüneteknek sokszor kézzelfogható következményei vannak: akár egy adóbevallás, parkolási bírság befizetése vagy szakdolgozat-leadás is elmaradhat, ami tovább nehezíti a mindennapokat. Ez a tünetegyüttes az élet minden területére hatással van: iskolára, munkahelyre, magánéletre, kapcsolatokra, házasságra, válásra – mondta Müller Vanessa, akitől azt is megtudtuk, hogy a felnőtt populáció 2-4%-a él ADHD-val.

– Az ADHD kapcsán gyakran csak zavarról, társuló nehézségekről (depresszió, kémiai és viselkedési függőségek, tanulmányi nehézségek, magasabb halálozási ráta és a többi) beszélünk, de arról ritkábban, milyen pozitív oldalai vannak. Pedig nagyon sok pozitív tulajdonság tud hozzá társulni, a neurodivergens gondolkodás általában az innováció motorja. Az ADHD-val élők rugalmas problémamegoldók, kreatívak, empatikusak, proaktívak, sok energiájuk van megvalósítani azt, ami őket érdekli, amire ráfókuszálnak – különleges, egyedi ötletekkel tudják gazdagítani a tantermet vagy a munkahelyi környezetet is – emelte ki Müller Vanessa.

Fotó: Bartha Karina

Kérdésünkre, hogy az emberi kapcsolatokra miként hat az ADHD, az adjunktus elmondta, ez a tünetegyüttes nemcsak az érintett egyén számára, de a gyakran a környezetének is megterhelő. Sűrűbbek a munkahelyi problémák, a párkapcsolati gondok, kockázatkeresés – ami mind hatással van arra, hogyan a környezettel hogyan tudnak kapcsolódni. Az érintettek gyakran maszkolnak, igyekeznek tüneteiket elrejteni. Ez nemcsak az ADHD-val élők megküzdési stratégiája, más neurodivergens egyének is monitorozzák környezetüket: mennyire fogadják el őket, mennyire kell maszkolniuk, illetve kompenzálniuk a tüneteiket – ami szégyennel, szorongással és kimerüléssel járhat. Az ADHD-hoz sokszor társul a vélt vagy valós elutasításra való érzékenység, ami tovább nehezíti a harmonikus kapcsolatok kialakulását. Müller Vanessa a kulturális környezet jelentőségét is kiemelte: Japánban a hiperaktivitás megélése más, mint például a balkáni régiókban; a társadalmi környezet megkerülhetetlen az ADHD értelmezésében.

Az ADHD genetikai alapú, de a tünetek kezelésében sokat számít a környezet. Általános iskolában sokat segíthet, hogy rendszer veszi körül az embert: van egy napirend, állandó időpontban ebédszünet, egyik óra követi a másikat, és van segítség – például a szülő felkelti reggel a gyermeket. A középiskola érzékeny időszak, de – egy kicsit nagyobb szabadsággal – a rendszer ott is megtalálható. Az egyetemistáknak (fiatal felnőtteknek) viszont maguknak kell struktúrát vinni az életükbe, ilyenkor szokott sokszor kiderülni, hogy ADHD-val érintettek: nem tudnak az időpontra időben odaérni, nem emlékeznek a határidőkre, nehéz számukra a tevékenységeiket rendszerezni, krónikusan halogatnak. – Kutatásokból azt látjuk, hogy gyakran ugyanannyi időt fordítanak a jegyzetelésre és a tanulásra, mint a nem érintettek, és nem érnek el olyan eredményeket, pedig kiemelkedően tehetségesek – osztotta meg Müller Vanessa. – Később, a munkahelyen is segítség számukra, hogy a közegük támogassa a rugalmas határidőket, és az elvárások átláthatók legyenek, a teendők (például a meetingek tartalma) írásban is elérhető legyen számukra, ne csak szóban – ilyen feltételekkel kiemelkedő eredményeket tudnak elérni az érintettek. Ez utóbbi az egyetemen is nagy segítség lehet; jó, ha egy tantárgy leírásában egyértelműen szerepel, hogy mi a cél, mit kell teljesíteni egy adott érdemjegy megszerzéséhez, milyen tudást fog megszerezni az adott kurzus elvégzésével a hallgató – tette hozzá.

Dr. Müller Vanessa az SZTE SZAOK Magatartástudományi Intézet oktatója. Fotó: Bartha Karina

Fontos, hogy az ADHD-val élő egyetemisták segítséget kérjenek, akár az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központban, ugyanis Müller Vanessa kutatásaiból kiderül: ők veszélyeztettebbek a lemorzsolódással, mint társaik. Az adjunktus elmondta, kutatótársaival nem feltétlenül diagnózissal élőkkel dolgoznak, hanem tüneteket mutatókkal is, ugyanis sokan még nem jutottak diagnózishoz, várólistán vannak. Sok ADHD tüneteket mutató bizonytalan abban, hogy hogyan lesz számára használható a megszerzett tudás, nehezebben tűri a frusztrációt, az unalmat, monoton teendőket – és nehezebben kapcsolódik a társaihoz. Számukra különösen fontos az oktatók és a kortársak támogatása, hiszen így könnyebben kibontakozik a sok erősség, amellyel rendelkeznek.

Müller Vanessa gondolkodik gyakorlati tréningek tartásán is, különösen az élethelyzetváltásban lévőket szeretné segíteni. – Igazán jó lenne támogatni az érintett középiskolásokat, akik egyetemre készülnek, egyetemistákat, akik most lépnek a munkaerőpiacra, várandósokat, akik a szülő szerepre készülnek – vagy a szülőket, akiknek ADHD-val él a gyermekük, vagy ők maguk mutatnak ADHD tüneteket – mondta.

Balog Helga
Fotó: Bartha Karina