A tudomány szabadsága és a magyar Unió – Prof. Dr. Zakar Péter történész az 1848-as hallgatói követelésekről

– Milyen volt az 1848. márciusi korszellem a magyar egyetemi ifjúságra ható német és osztrák területen?

– Német nyelvterületen az 1848. márciusi forradalomban az egyetemi élet reformja az egységes Németország követelésével kapcsolódott össze. 1848 augusztusában például valamennyi német tartományból egyetemi küldöttségek utaztak a Wartburg várához Eisenachba, hogy a német egységet követeljék, és alkotmányos szabadságjogokat képviseljenek. Ugyanígy történt 1817-ben is, amikor német egyetemi hallgatók és professzorok gyűltek össze a várnál, nem messze attól a helytől, ahol Luther Márton németre fordította a Bibliát. Az 1848-as eisenachi résztvevők lelkesen fogadták a különböző javaslatokat, és egy Reinert nevű egyetemi hallgató manifesztumot írt, ami jól kifejezi ezeknek a hallgatói gyűléseknek a hangulatát: „Bajtársak! Az ez évi forradalmak valamennyi társadalmi réteget a lehető legjobban megrázták, a miénket is. A forradalom az egyetemi reform anyja. Az a nagy gondolat vezet bennünket valamennyi tanácskozásunk során, amely az egész politikai világot mozgatja: egy szabad, egységes Németország!” 1848–1849-ben öt ilyen hallgatói kongresszust tartottak. Később már a tanárok is részt vettek ezeken, bár külön-külön tanácskoztak a reformokról. A németországi történeti irodalom összefüggést lát az egyetemi oktatók rossz szociális helyzete és a „radikális tendenciák” között. A német egyetemeken különösen sok volt a fizetés nélküli magántanár (Privatdozent), akik nem kaptak állami fizetést. A forradalmi folyamatok másik fontos politikai fóruma az 1848-ban összehívott majna-frankfurti parlament volt. A képviselők jelentős része egyetemi professzor vagy jogász volt, ezért a kortársak gyakran „professzorok parlamentjének” nevezték az országgyűlést. Itt dolgozták ki a tervbe vett egységes Németország alkotmányát, amelynek 152. paragrafusa azt is kimondta: „A tudomány és annak tanítása szabad”. Ez a megfogalmazás a modern akadémiai szabadság egyik korai politikai deklarációja volt.

– Különös, hogy az egyetemisták szerepe a bécsi forradalomban sokkal radikálisabb volt.

– A történeti statisztikák szerint a német tartományok területén a hallgatóknak mindössze 5 százaléka vett részt aktívan a forradalmakban, és csak 12 százalékuk üdvözölte a polgári átalakulást, ebből az látszik, hogy a demokratikus átalakulás kérdése megosztotta az egyetemistákat. A bécsi és a magyar forradalom egészen más képet mutat. Bécs különleges hely volt, ott tényleg az aula és az egyetem képezte a forradalmi mozgalom központját, sőt gyakorlatilag a fegyveres erőt is ezek biztosították. Bécsben március 13-án a hallgatók már sajtószabadságot, vallásszabadságot, tanszabadságot követeltek, és miután a katonák sortüzet nyitottak a tüntetőkre, az egyetemi hallgatók vezetésével bontakozott ki a fegyveres ellenállás. Barikádokat építettek, felfegyverezték magukat, és március 15-én az uralkodó, V. Ferdinánd, aki különben epilepsziában szenvedett, és nem nagyon volt képes a birodalom irányítására, jóváhagyta a fő követeléseket, köztük az egyetemistákból álló akadémiai légió felállítását is. A központi kormányzat az egyetemi követelések közül egyedül az alkotmányozó nemzetgyűlésről hallgatott. Ez dönthetett volna arról, hogy a Habsburg Birodalom németlakta része csatlakozzon a Frankfurtban előkészített egységes Németországhoz. Ezt a csatlakozást a német liberálisokkal együtt a magyar liberálisok, például Batthyány és Kossuth is remélték, mert így a Habsburg Birodalom központja az uralkodóval együtt Budára került volna. Ezért a magyar elit is követeket küldött a frankfurti országgyűlésre. Bécsben 1848 májusának második felére a központi kormány megpróbálta feloszlatni az akadémiai légiót, be akarták zárni az egyetemeket, és erre újabb forradalom tört ki, ismét barikádokat emeltek, a kormány elmenekült Bécsből, és végül is egy polgárokból, egyetemistákból és nemzetőrökből álló bizottság vette át a hatalmat.

– Hogyan reagáltak a magyar szabadságharcra?

– Bécsben 1848. október hatodikán kitört egy harmadik forradalom is, amikor a magyarok ellen harcoló Jelačićnak segítséget akarnak küldeni. A felháborodott tömeg meggyilkolta, majd okulásul egy lámpavasra akasztotta a hadügyminisztert. Az egyetemisták önálló fegyveres testülete fennmaradt, és elég sokan Magyarországon folytatták a harcot az akadémiai légióban, illetve a német légióban. Ebből az időből származik a német légió önkéntesei között népszerű induló szövege, ami így szólt: "Nicht für König, nicht für Krone, / Nicht für Fürsten, nicht für Throne, / Nicht für Namen, nicht für Orden / Sind wir heute Krieger worden; / Für die Freiheit, für das Recht / Kämpft das menschliche Geschlecht!", vagyis magyarul "Nem a királyért, nem a koronáért, nem a hercegekért, nem a trónokért, nem neves nevekért vagy rendjelekért lettünk ma katonák; a szabadságért, a jogért küzd az emberi nem!".

Prof. Dr. Zakar Péter történész. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Magyarországon a márciusi ifjak tetteiről mindenki tud, de kevésbé ismert, mi történt az egyetemeken, főiskolákon.

– A pesti forradalomban részt vettek egyetemisták is, de nem alkottak önálló politikai erőt. Március 15-én a márciusi ifjak tekinthetők önálló politikai erőnek, de ők is csak egy-két hétig maradtak egységesek. Jókai például 1849 februárjától már az Esti Lapokat, a mérsékeltek sajtóorgánumát szerkesztette. A márciusi ifjak e rövid idő alatt csak részben tudtak a pesti hatalmi központba beépülni, nem tudták teljesen átvenni a hatalmat. A pesti egyetem hallgatói, hasonlóan a magyarországi és erdélyi főiskolák diákjaihoz, ebben az időszakban egyetemi reformokat javasoltak. Közülük a Marosvásárhelyi Református Kollégium felsőfokú hallgatóinak követelései között szerepelt először a magyarországi és erdélyi Unió igénye, mégpedig a németországihoz nagyon hasonlóan: az egyesülés ügye az egyetemi reformokhoz kapcsolódott. A pesti egyetem helyzete sajátos volt, mivel az intézményről korábban lemondott a katolikus egyház, míg a forradalom időszakában valamennyi magyar főiskola egyházi vezetés alatt volt a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémiát kivéve. Pesten az egyetemisták mindenekelőtt a bécsi gyámság megszüntetését, valamint szabadelvű egyetemi kormányzatot, tökéletes tanítási és tanulási szabadságot sürgettek, sőt az egyetem számára országgyűlési képviseletet is követeltek, és mindjárt az elején összevesztek a dékánnal. Az is a követelések között volt, hogy a tanszékeket nyilvános pályázat útján töltsék be, és évenkénti próbatételek helyett „szigorú vizsgálatokat”, magyarul szigorlatokat vezessenek be. Az egyházi felügyeletű vidéki főiskolák is csatlakoztak ezekhez a követelésekhez, tetézve azzal, hogy több helyen szabadulni akartak a nem szaktudásuk miatt odahelyezett papoktól; a nagyváradi főiskolát például Fábry Ignác csanádi kanonok vezette, és a hallgatók vele nem is találkoztak a főiskolán.

– Hogyan fogadták az egyházak által fenntartott főiskolák vezetői a reformhangulatot?

– Erre van egy jó példa: mielőtt kitört a forradalom, a református egyház vezetősége viszonylag hamar, 1848. március 20-án figyelmeztette az összes erdélyi református főiskola vezetőjét, hogy „a szomszédos országokban forradalmi színt váltott eseményekről az ifjúság a hírlapokból értesült”, és hogy a főiskolák vezetősége őrködjék, hogy „az ifjúság bármely politikai foglalkozásoktól és fejetlenségre fajulható mozgalmakra befolyástól eltávolítandó”. Vagyis felhívták a figyelmet arra, hogy lehetnek gondok. Ezek után aztán Erdélyben a marosvásárhelyi főiskolások követelték először az Unió kimondását, és fejezték ki, hogy támogatják az alkotmányos kormányzást; 162 diák írta alá ezt a petíciót. Ezeket a követeléseket a marosvásárhelyi – ahogy mondták – Tanoda elöljárósága továbbküldte az erdélyi református egyház vezetőjének. Elutasítani nem merték, de azért visszaírtak megint a főiskola vezetésének, hogy ne politizáljanak a diákok. Ez nagy félelemük volt. Valahogy a történetírás figyelmét is elkerülte mindeddig, hogy 1848. április 26-án a marosvásárhelyi református tanodai ifjúság nagyon részletes kérvényt nyújtott be a főiskola gondnoki gyűlésének. A követeléseik között van, hogy szükségük van egy olvasás végett kijelölt külön szobára kézikönyvtárral, mert a meglévő szobában mindig mindenféle egyéb dolgokat is csinálnak, fegyelmi ügyeket tárgyalnak például. Kérték, hogy állítsák vissza a vitatkozások gyakorlatát, a disputációkat, sürgették, hogy legyen énekkaruk, rendezett zenekaruk, és alkalmazzanak egy testnevelő tanárt, hogy legyenek testgyakorlási óráik. Követeltek nyomtatott tankönyveket is, aminek kapcsán azt írták, „lejárt a kor, melyben múlhatatlan kellék volt latinul tanulni”.

– Mi teljesült ezekből a követelésekből, miután 1848. március 23-án megalakult a felelős magyar kormány?

– A Batthyány-kormányban Eötvös József báró lett az oktatási miniszter, ő 1848. április 24-én a hallgatók több követelését is teljesítette, kezdve azzal, hogy eltörölte az egységesen utált szám szerinti osztályzást, vagyis annak a megállapítását, hogy kinek-kinek mi a tanulmányi rangsora az osztályban. Akkoriban ugyanis egy osztályban gyakran ennek alapján szabták meg az ülésrendet, ezzel is jelezve, hogy az illető hányadik az osztály rangsorában. Voltak radikális követelések is, amelyek nem teljesültek: a Soproni Evangélikus Főiskola hallgatói például azt írták a petíciójukban, hogy a tanáraik elmaradottak, bocsássák el őket. A Pozsonyi Királyi Akadémia növendékei erőszakosan behatoltak az áprilisi és májusi tanácsülésre és engedményeket csikartak ki, például a vizsgákat korábban tartották meg. Eötvös József jóindulatot tanúsított a diákság mozgalmaival szemben, nem lépett fel elnyomóan.

– Milyen volt a diákélet 1848-ban a marosvásárhelyi tanodában?

– A Marosvásárhelyi Református Főiskolán 1845 és 1848 között a diákok létszáma 820 és 700 fő között változott. Voltak közöttük főiskolások és úgynevezett „középosztálybeliek”, ma azt mondanánk, gimnazisták. Marosvásárhelyen a felső osztályokba több mint 200 diák járt. 1847–1848-ban 700 diák közül 256-an kaptak ösztöndíjat; ez készpénzt, valamint gabonát és könyveket jelentett. A hallgatóknak az oktatásért tandíjat kellett fizetniük, ami 3-4 forinttól 7-12 forintig terjedt, minél magasabb osztályba járt valaki, annál többe került. A magántanítóknak is fizettek 2-4 forintot, valamint fizetniük kellett a fűtésért, a közvilágításért és a „romlások javításáért”; évente mindez összesen 10-27 forintba került. Ez az összeg megközelítette egy alsó fokon működő tisztviselő havi fizetését, vagyis szép pénz volt. A fizetés alól 50 közszolgálatra használtatott tanulót mentesítettek, ők takarítottak, mostak, az étkezésnél segédkeztek. Ilyen módon egyensúlyban lehetett tartani a főiskola költségvetését, Marosvásárhelyen az egyháztól kapott finanszírozás főleg kamatokból állt, és 1848-ban ez a kamatfizetés összeomlott.

– Mit változtatott ezen a szabadságharc kitörése?

– A magyar szabadságharcban tömegesen vettek részt az egyetemisták, főiskolások; köztudomású, hogy a Jelačić ellen megvívott pákozdi csatában az ágyúknál számos műszaki végzettségű diák volt. A Szeged központtal megszervezett harmadik honvéd zászlóaljat Damjanich János a legénységben található művelt értelmiségiek nagy száma miatt „mágnás zászlóaljnak” hívta, de művelt katonáit tréfásan nevezte tintanyalóknak is. A szabadságharccal lekerült napirendről az egyetemi reform kérdése, a megtorlás éveiben pedig szó sem lehetett arról, hogy a követeléseket elővegyék. 1849 őszén az osztrák hatóságok Anton Virosil szlovák származású osztrákbarát tanárt nevezték ki rektornak a Pesti Királyi Magyar Tudományegyetem élére, ő pedig előszedte, ki mindenki vett részt a forradalomban, és azok ellen eljárás indult. Gyakran felvetik, hogy a Haynau vezette megtorlás hasonlít az 1957-es kádári megtorláshoz. Meg kell védenem Haynaut. Voltak persze osztrák koncepciós a perek is, mint Batthyány Lajos esetében, akiről elhatározták, hogy ki kell végezni, mivel ő alapította meg az osztrákokra számos megalázó vereséget mérő honvédséget. Pedig az osztrákok még Batthyány miniszterelnöksége alatt elismerték, hogy a magyar kormány törvényes alapon áll. 1848 október 3-a előtt ezt az uralkodó is elismerte, ezért olyan mondvacsinált okokat kerestek, hogy Batthyány segített kirobbantani a bécsi forradalmat, ami mesebeszéd volt. Arra alapozták, hogy egy pincér hallotta, hogy Batthyány mondott valamit... Az aradi vértanúk pere is erősen vitatható jogilag, mert az uralkodó nem tett esküt a magyar alkotmányra, és a tábornokokat mégis fegyveres lázadás miatt ítélték el. Végül pedig Haynau is indított tömeges megtorlást a szabadságharc után, de a Kádár-rendszerhez képest azzal a különbséggel, hogy ha valaki ellen nem találták meg a Mária Terézia katonai törvénykönyve, a polgári törvénykönyv, vagy Windischgratz és Haynau kiáltványai alapján a jogalapot, akkor elengedték az illetőket. Ezt a Kádár-rendszer nem így csinálta.

Az aradi vértanúk emlékművénél egyetemisták által elhelyezett szalagok

– Hogyan fogadták a szabadságharcot a konzervatív vezetésű egyházi kollégiumokban, például a Marosvásárhelyi Református Tanodában?

– Eötvös József 1848 márciusában engedélyezte a tanév korábbi befejezését és elrendelte, hogy szeptember 1-je helyett november 1-jén kezdjék a tanévet. Erdélyben ez sem vált lehetővé, mert a román mozgalmak miatt nem volt közbiztonság, nem merték elengedni a diákokat. 1849 februárjában az egyházi főtanács kérdésére Bánfi János főgondnok kénytelen volt azt válaszolni, hogy román mozgalmak miatt nem tudták elkezdeni a tanítást. Végül kétéves szünet következett a tanításban. A marosvásárhelyi hallgatóság is szervezett nemzetőrséget, sőt a tanárok is beléptek, például Török János, aki később a szabadságharc folytatását tervező Makk József-féle összeesküvésben is szerepet játszott, és ezért 1854 márciusában kivégezték. Marosvásárhelyet és más erdélyi főiskolákat is utolérte az a sors, hogy a szerveződő honvéd hadseregnek, később pedig a császári csapatoknak szüksége volt az épületükre. Előbb Berzenczey László magyar kormánybiztos követelte az épületet, a kollégium vezetői egy kicsit hezitáltak, és Kolozsvárról, az egyház vezetőitől is hiába vártak döntést. Végül minden épületet át kellett adniuk, részben kórház céljára, részben a katonák elszállásolására. Marosvásárhelyt 1848. november 5-én elfoglalták a császáriak, túszokat szedtek, és ezeket elvitték Nagyszebenbe, közöttük ott voltak az iskola tanárai is. Az egyházi vezetők hiába követelték szabadon bocsátásukat, ez nem történt meg. A kollégiumot 1850 szeptemberében tudták megnyitni részlegesen, és teljes erővel csak két évvel később indul meg az oktatás. Nagyenyed elpusztult, ott eleve nem lehetett tanítást indítani, és Kolozsváron is nehézségek voltak. A pesti egyetem megindult 1849-ben.

- A magyar egyetemeken volt-e kiéleződött megosztottság a konzervatív és liberális tanárok vagy hallgatók között?

- Az erdélyi református egyház vezetése, Antal János püspök is és a főkonzisztórium is konzervatív volt; nem véletlenül óvták a hallgatókat a politikától. Volt ugyan megosztottság, de csak néhány esetből lett ügy, például a pesti egyetem élére rektornak kinevezett Anton Virosil, aki feljelentett néhány papi tanárt, kollegáit, a szabadságharcot támogató prédikációik miatt. Ezekből az esetekből sem lett semmi, mert a Pesti Hadbíróság megvizsgálta őket, de nem tudott velük mit kezdeni. Ettől eltekintve azonban az egyetemi, főiskolai autonómia tudata erősebb volt a nézetkülönbségeknél a szabadságharc idején.

Panek Sándor

A borítóképen: Thorma János Talpra magyar! című festménye (Thorma János Múzeum, Kiskunhalas)