„Íráskor kizökkenthetetlen vagyok” – interjú Borbás Edina írónővel

- Milyen kötődésed van a városhoz, az egyetemhez?

- Hódmezővásárhelyen élek, és mindig is itt éltem. Az SZTE-re jártam, „jugyus” voltam művelődésszervező szakon. Média szakon végeztem, majd a szegedi televízióban dolgoztam. Emellett regényeket írtam, nem csak műsorokat készítettem és szerkesztettem, hanem dokumentumfilmet és játékfilmet egyaránt. Jelenleg is folytatom az írást, tavaly jött ki múzeumpedagógiai filmünk, dokumentumfilmünk, sok videóklip és reklámfilm kerül ki a kezeim közül. Közben pedig szeretnék sok regényt is írni, de csak 2-3 évente jelenik meg könyvem a többi munkám mellett. Az „Igen?” című könyvem folytatását szeretném mihamarabb megírni. Jelenleg a kutatási időszak zajlik, pszichológus segítségét kértem az íráshoz, hiszen a fóbiák terápiás kezelését saját bőrömön nem tapasztaltam meg.

- Az új könyved, az „Igen?” nemrég jelent meg a könyvesboltokban. Miben különbözik műfajilag a korábbi történeteidtől, és miért döntöttél a stílusváltás mellett?

- Nyughatatlan ember vagyok, mindig is szerettem új dolgokat kipróbálni, olyan területeken is megmutatni magam, amelyeken korábban még nem dolgoztam. Kezdetben könnyed strandregényekkel kezdtem, majd történelmi romantikus kalandregényeket írtam. Ezeket imádom, lubickolok bennük. Azonban a világjárvány olyan mértékben befolyásolta az életemet és a világot körülöttem, hogy úgy éreztem, muszáj nekifognom egy sci-fi írásának. Ha valaki azt mondja gyerekkoromtól kezdve, hogy én sci-fit fogok írni, nem hiszem el, és mégis így alakult. Éreztem, hogy erre van szükségem. Pedig a századfordulós írásaimban éreztem azt, hogy teljesen benne vagyok, hiszen imádom a hintókat, a csipkekesztyűket, az aprósüteményeket. Az „Igen?” egy könnyedebb, mai és friss regény, hisz nem szerettem volna saját magamat sem megunni. Két különböző szemszögből írtam, ami korábban nem volt jellemző rám. Az olvasók kedvelik ezt a megközelítést, mert így láthatják a történetet két oldalról, és megérthetik, hogy a másik fél mit érez. Ez valósághű, mert gyakran előfordul, hogy nem tudjuk, a velünk szemben ülő mire gondol. Nőként nagyon izgalmas volt férfi szemszögből írni.

- Milyen írói rutin szerint alkotsz, kik az első olvasóid?

- Nagyon sokat dolgozom az írás mellett. Folyamatosan írok videóklipeket, reklámfilmeket, dokumentumfilmeket vagy kisjátékfilmeket. A forgatókönyvírói szakma nagyon hálátlan, hiszen sajnos nagyon kevés ötletből születik film. Így nagy elhatározásra van szükség ahhoz, hogy regényt is írjak. Ehhez időt és térbeli elszigetelődést kell teremtenem magamnak a családtól. Ezért csak 2-3 évente jutok el a regényírásig. Ilyenkor teljes mértékben elvonulok a külvilágtól, még az internetet sem használom, csak maximum kutatás miatt. Úgy érzem, hogy sokan képesek lennének írni, de gyakran nem párosul kitartással. Az, hogy heteken keresztül le tudjon ülni valaki, elképzelni, felépíteni egy világot, ahhoz már kitartás kell és elhatározás. Íráskor kizökkenthetetlen vagyok. Az első olvasóm a férjem szokott lenni, az „Igen?” ebből a szempontból is kicsit más, mert romantikus műfaja és tartalma miatt a szerkesztőm és a barátnőim olvasták először. Sokszor bizonytalan vagyok, de egy biztos: az írás élvezet számomra. A legfontosabb nekem az, hogy a könyveim elvarázsolják az olvasókat. Nem számít, hogy a karaktereim szimpatikusak-e vagy sem, a lényeg, hogy magával ragadják az olvasót. Ha az olvasó azt mondja, hogy „eltűntek a betűk” és teljesen a könyv világában él, az nekem a legnagyobb elismerés.

- Többször említetted a szerkesztődet. Hogyan dolgoztok együtt és mennyire segíti a munkádat?

- Szerintem a szerkesztőm, Soós Tibi fantasztikus. Ő nemcsak szerkesztő, hanem író, történelemtanár és sci-fi szerző. Rengeteg könyv kerül ki a kezei közül, és a legjobb írók is vele dolgoznak, úgyhogy nagyon megbízom benne. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Őszinte és kíméletlen, de nekem erre van szükségem. Előfordul, hogy túlzásba viszem a dolgokat, vagy nem fejtem ki eléggé a történetet, ilyenkor mindig felhívja rá a figyelmem. Nem ír bele a könyvembe, de segít a javaslataival.

- A borító és a megjelenés kialakítása a kiadóddal hogyan alakult?

- Úgy gondolom, hogy az írók gyakran nehéz természetűek, és a borítók tervezése sem kivétel, ha az író is beleszólhat. Ez velem is megtörtént. A borító konkrétan egy harc. Először elküldtem az általam választott borítót, miközben elmagyaráztam, miről szól a könyv. Az első tervek közül egyik sem nyerte el a tetszésemet. A személyes egyeztetést követően született kompromisszumos megoldás. Bízom a kiadómban (Álomgyár Kiadó), mivel sok tapasztalattal rendelkeznek és tudják, hogy mire van szüksége az olvasóknak. Végül elfogadtam a javaslatukat, mert hiszem, hogy az olvasók érdeke a legfontosabb.

SZTE Alma Mater