A szeptemberben induló szakokra az E-felvételi felületen lehet jelentkezni. A szabályok és tudnivalók a Felvételi tájékoztatóban olvashatók.

Akár 150 ezer forintos ösztöndíjban is részesülhetnek azok, akik 2024-ben megpályázzák a Szegedi Tudományegyetem Junior Akadémia által meghirdetett SZTE START ösztöndíjat. A támogatásra azok a tehetséges diákok pályázhatnak, akik első helyen jelölik meg a Szegedi Tudományegyetemet, és oda felvételt is nyernek. Az agrár-, mérnöki és természettudományokra épülő szakokra felvételizőket a munkaerőpiaci elvárásokkal összhangban az elbírálás során idén is kiemelten kezelik.
„Brit tudósok” és az SZTE hallgatói bebizonyították, hogy a tanulás, a vizsgák is jobban mennek, ha időnként felfrissíted maga egy jó testmozgással. A Szegedi Tudományegyetemen erre számos lehetőséged nyílik, így biztosan megtalálod, a hozzád illő sportolási lehetőséget, helyszínt, társakat.
A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája kiemelt hangsúlyt fektet az egyetemisták bevezetésére a kultúrába, mind a magyar, mind az európai művészet terén. Az egyetemi művészeti, kulturális élet pedig a város lakossága számára is felpezsdíti a mindennapokat.
Szeged, Magyarország harmadik legnépesebb települése nemcsak a Dél-Alföld központja, hanem egy igazi fesztiválváros is. Az egyetem otthona egész évben üdvözli a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat, gazdag kulturális és sokszínű programokkal várja látogatóit.
Végezd el a Coursera for SZTE programon belül A tanulás tanulása című online kurzust, és szerezz 5 intézményi pontot a Szegedi Tudományegyetemen!
A középiskola végéhez közeledve fontos választás előtt állnak a diákok. Számos kérdés felmerülhet a jövővel kapcsolatban. Ebben segít az SZTE Karrier Iroda pályaválasztási tanácsadása.
A szegedi egyetem több mint 4000 kollégiumi férőhellyel és lakhatási támogatással várja a hallgatóit.
Az SZTE Nobel-díjas kutatója, korábbi rektora, Szent-Györgyi Albert is fontosnak tartotta a mozgást: „A sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”
A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodájának legfontosabb feladata, hogy az egyetemi polgárokat bevezesse a magyar és az európai művészetekbe, kultúrába. Közvetítse feléjük a kultúrát, a komolyzenét, a színházat, az előadóművészet különféle válfajait, a könnyűzenét, a képzőművészetet. Biztosítsa, növelje az egyetemi kulturális élet megszokott színvonalát. Célja az egyetemi kulturális élet megismertetése a város lakosságával is.
Mediterrán hangulat, pezsgő kulturális élet, több, sokszínű szórakozásra és kikapcsolódásra egyaránt alkalmas lehetőség, amely kétségkívül határon innen s túl egyaránt Szegedre vonzza a fiatalokat.
Magyarország harmadik legnépesebb települése nemcsak a Dél-Alföld központja, hanem egy igazi fesztiválváros is. Szeged a virágba borult, napsütötte tavasztól egészen a borongós őszig fogadja a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat.
A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Mobilitási Irodája (NMI) több nemzetközi mobilitási program intézményi szintű koordinálását látja el. Ilyen az Erasmus+ program, a CEEPUS és Makovecz Program, melyeknek köszönhetően a hallgatóknak lehetőségük nyílik egy vagy akár több féléven keresztül egy általuk választott külföldi országban cserediákként tanulni. A lehetőséggel évről évre egyre többen élnek, valamint egyre több országból fogad az SZTE is hallgatókat.
Az SZTE Junior Akadémián azon dolgozunk, hogy megkönnyítsük a Szegedi Tudományegyetemre vezető utad. Azoknak is segítünk különféle programokkal, lehetőségekkel, akik már az SZTE hallgatói – legyen szó ösztöndíjakról, workshopokról, versenyekről.
Mi leszel, ha nagy leszel – még nem tudod? Segítünk eldönteni az SZTE Karrier Iroda pályatervezési tanácsadói segítségével!
Egyetemre készülsz? Tegyük fel, hogy kezedben a döntés joga: albérletben vagy koleszban laknál. Megkérdeztük hallgatóinkat, mi szól az egyik és mi a másik mellett. Lássuk, hogy milyen előnye és hátránya van kollégiumban vagy albérletben lakni!
További információk a Szegedi Tudományegyetem kollégiumi lehetőségeiről
A Szegedi Tudományegyem 6 kara, 27 mesterképzést hirdet a 2022-es keresztféléves felvételi eljárásban. A jelentkezők nappali és levelező tagozatos, államilag finanszírozott és önköltséges képzések közül választhatnak november 15-ig.

A Szegedi Tudományegyetem segítségével akár egy svéd vagy francia egyetem hallgatója is lehetsz. Elmagyarázzuk, hogy lehetséges ez!
Egyetemre készülsz? Tegyük fel, hogy kezedben a döntés joga: albérletben vagy koleszban laknál. Megkérdeztük hallgatóinkat, mi szól az egyik és mi a másik mellett. Lássuk, hogy milyen előnye és hátránya van kollégiumban vagy albérletben lakni!
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) 2021 őszén nyitotta meg kapuit Szegeden a fejlődni vágyó fiatalok előtt. Közép-Európa egyik legjelentősebb tehetséggondozó szervezete 2022. január 1-től 4100 diák tehetséggondozását végzi, a képzések és programok pedig 14 magyarországi és összesen 23 kárpát-medencei helyszínen érhetők el. 2021-ben az MCC szegedi képzési központjának Juniorképzésén 21 diák kezdte meg tanulmányait. Az egyedülálló, gyakorlatias, a felsőoktatás mellett végezhető képzésre 2022-ben is várjuk az SZTE leendő elsőéves, tehetséges hallgatóit.
Élménybeszámoló Sikó Beáta, a szegedi Student Board elnökének tollából.
Magyarország harmadik legnépesebb települése nemcsak a Dél-Alföld központja, hanem egy igazi fesztiválváros is. Szeged a virágba borult, napsütötte tavasztól egészen a borongós őszig fogadja a szórakozni és kikapcsolódni vágyókat.
Vagány, trendi, fiatalos – akár ezekkel a jelzőkkel is illethetnénk a Tisza-parti várost, melynek mediterrán hangulata, pezsgő kulturális élete, valamint sokszínű szórakozásra és kikapcsolódásra alkalmas lehetőségei kétségkívül határon innen s túl egyaránt vonzzák a fiatalokat.
Az SZTE Nobel-díjas kutatója, korábbi rektora, Szent-Györgyi Albert is fontosnak tartotta a mozgást: „A sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”
A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi Mobilitási Irodája (NMI) több nemzetközi mobilitási program intézményi szintű koordinálását látja el. Ilyen az Erasmus+ program, a Campus Mundi, a CEEPUS és Makovecz Program, melyeknek köszönhetően a hallgatóknak lehetőségük nyílik egy vagy akár több féléven keresztül egy általuk választott külföldi országban cserediákként tanulni. A lehetőséggel évről évre egyre többen élnek, valamint egyre több országból fogad az SZTE is hallgatókat.
A 2021/22-es tanév első félévben a Szegedi Tudományegyetemre a nemzetközi mobilitási programoknak köszönhetően 201 külföldi hallgató érkezett. Közülük az Erasmus+ programmal 176 hallgató tanul majd az egyetemen, akik 13 ország 62 városának 76 egyeteméről érkeztek.
Az SZTE Junior Akadémián azon dolgozunk, hogy megkönnyítsük a Szegedi Tudományegyetemre vezető utad. Azoknak is segítünk különféle programokkal, lehetőségekkel, akik már az SZTE hallgatói – legyen szó ösztöndíjakról, workshopokról, versenyekről.
Mi leszel, ha nagy leszel – még nem tudod? Segítünk eldönteni az SZTE Karrier Iroda pályatervezési tanácsadói segítségével!
Az MCC Magyarország legnagyobb multidiszciplináris tehetséggondozó intézménye, amely 2021-től a Szegedi Tudományegyetem leendő elsőéves hallgatói számára is megnyitja kapuit.
A Szegedi Tudományegyetemen jól megfér egymás mellett a tanulás, a sport és a szórakozás. Az SZTE sokféleképpen támogatja hallgatóit, akik 300 meghirdetett sportkurzusból, több mint 30 sportágból válogathatnak. Kedvezményes belépőket, bérletet válthatnak színházba, sportmeccsekre, fesztiválokra, és egész évben számos fesztivál várja őket.
Az egyetem kiválasztásánál nemcsak intézményt, de várost is választasz. Ez éppen olyan nehéz döntés lehet, mint az, hogy mit és melyik egyetemen tanulj. Ne aggódj, mi ebben is segítünk Neked! Összegyűjtöttünk most néhány dolgot, hogy miért is érdemes Szegedet választanod!
A Szegedi Tudományegyetem igyekszik minél több módon támogatni nemcsak a hallgatókat, hanem az egyetemre felvételiző középiskolásokat is, akik minimum 40 ezer, maximum 120 ezer forint értékben kaphatnak támogatást, ami egy frissen egyetemre került gólyának hatalmas anyagi segítség, megkönnyítve akár egy albérlet kifizetését.
Egy egész kontinens állampolgárának lenni jó. Az Európai Unió egyik legnagyobb előnye, hogy az ember úgy utazhat el bármelyik országba, mintha a szomszéd városba menne. A fiatal felnőtteket pedig nem csak rövid távú turisztikai kalandokkal kecsegteti a határtalanság. Az európai egyetemek közötti programok páratlan lehetőségeket kínálnak a tudás és a látókör kiszélesítésére, az életre szóló emlékek gyűjtésére.
Ha szeretnéd kiegészíteni ösztöndíjadat, akkor vállalj diákmunkát vagy jelentkezz gyakornoknak! Ez szuper lehetőség, hogyha szeretnél kicsit félretenni vagy gyűjteni valamire, és az egyetem mellett szívesen dolgoznál. Szegeden rengeteg lehetőség közül választhatsz, több diákszövetkezet is várja a hallgatók jelentkezését.
Nagyra értékeljük, hogy a jövődet a Szegedi Tudományegyetemen tervezed! Hogy megkönnyítsük a felkészülést a felvételire, majd az egyetemi életre, tarts velünk a következő hónapokban!
Már most fontos a karriered? Nem vagy biztos benne, hogy mit szeretnél kezdeni az életeddel? A tanulmányaid után is benne szeretnél maradni az egyetemi légkörben? Nézz utána, hogy milyen szolgáltatásokat kínál a Szegedi Tudományegyetem!
Tudtad, hogy a szegedi egyetemi könyvtár benne van a világ legszebb könyvtárai között? A szépsége mellet pedig a hasznossága sem elhanyagolandó!
Tudtad, hogy egy kiadós testmozgás után jobban fog az agyad? Pörgesd fel magad és készülj edzés után egy zárthelyi dolgozatra! Hogyan segít eben a Szegedi Tudományegyetem? Elmondjuk!
Szeretnéd kiegészíteni az ösztöndíjadat? Félretennél kicsit a nyári hónapokra? Ha a tanulmányaid mellett szívesen dolgoznál, akár nagyon rugalmas munkaidőben, akkor vállalj diákmunkát!
Biztos nyelvtudásra szeretnél szert tenni? Új kultúrákat és embereket ismernél meg? Szeretnél kicsit kimozdulni a szürke hétköznapokból? Akkor kösd össze a kellemest a hasznossal és pályázz mobilitási programokra az SZTE-vel!
English, maybe? Imádsz nyelveket tanulni? Rettegsz a nyelvvizsgától? Szeretnéd megalapozni a jövődet? Mindegy milyen indíttatásból tanulnál, vár az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet (IKI)!
Ha szemfüles vagy az SZTE-n több százezer forint ösztöndíjat gyűjthetsz össze és kimaxolhatod a lehetőségeid.
Komolyan veszed a tanulmányaidat és beleadsz mindent? Akkor az SZTE Tehetségpont éppen téged keres! A program célja a jó képességű diákok felkutatása és támogatása. Ne aggódj, a tehetséges nem vész el az SZTE-n! 120 ezer forintos ösztöndíjjal már a középiskolásokat is támogatjuk!
Szeretsz közösségben élni? Vonz a kollégiumok filmbeli világa? Emellett költséghatékonyan is szeretnéd megoldani a lakhatást? Szerencséd van, mert Szegeden mindenki megtalálja az igényeihez passzoló kollégiumot!
Már most fontos a karriered? Nem vagy biztos benne, hogy mit szeretnél kezdeni az életeddel? A tanulmányaid után is benne szeretnél maradni az egyetemi légkörben? Nézz utána, hogy milyen szolgáltatásokat kínál a Szegedi Tudományegyetem!
Tudtad, hogy a szegedi egyetemi könyvtár benne van a világ legszebb könyvtárai között? A szépsége mellet pedig a hasznossága sem elhanyagolandó!
Tudtad, hogy egy kiadós testmozgás után jobban fog az agyad? Pörgesd fel magad és készülj edzés után egy zárthelyi dolgozatra! Hogyan segít eben a Szegedi Tudományegyetem? Elmondjuk!
Szeretnéd kiegészíteni az ösztöndíjadat? Félretennél kicsit a nyári hónapokra? Ha a tanulmányaid mellett szívesen dolgoznál, akár nagyon rugalmas munkaidőben, akkor vállalj diákmunkát!

Választásom fő szempontja a gyakorlatorientált képzés és a jó közösség volt, Szeged pedig mindkettőt biztosítja a számomra. Az egyetemi élet aktív pezsgése nem csupán a városban érezhető, hanem a Kar falai között is.
Felber Dóra
ÁJTK, jogász
Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!
A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.