2022. február 01.
Az SZTE a „European University Alliance for Global Health – EUGLOH” elnevezésű, öt egyetemből álló európai egyetemi szövetség társalapítója.
A szegedi egyetem
- a Paris-Saclay Egyetemmel (Franciaország),
- a Lundi Egyetemmel (Svédország),
- a Portói Egyetemmel (Portugália) és
- a müncheni Ludwig Maximillian Egyetemmel (Németország) együtt
nyerte el a EUGLOH pályázatot 2019-ben.
Így lehetsz akár portugál, német, svéd vagy francia egyetemista
A szövetség 5 egyetemet, 73 kart, 210 ezer hallgatót, 23 ezer oktatót és kutatót, illetve 450 kutatóintézetet és labort fog össze.
A EUGLOH projektnek köszönhetően az SZTE összes hallgatójának lehetősége van a szövetség egyetemeinek képzéseiben is részt venni, sőt ezekben az intézményekben akár diplomát is szerezni.
Sikó Beáta, a szegedi Student Board elnöke egy szóval jellemezte, mit adott neki a EUGLOH: lehetőséget!
„A EUGLOH öt egyetem kapuit tárja ki a hallgatók előtt, és a tanulás megreformálása mellett különböző soft skillek elsajátítását is lehetővé teszi. A nemzetközi Student Board tagjaként – ami a EUGLOH egyik kiemelt testülete – lehetőségem nyílt külföldi, inspiráló fiatalokkal együtt dolgozni, és valami nálunk sokkal nagyobbat létrehozni” – mondta Beáta.
Az SZTE minden képzése, minden hallgatója számára elérhetőek a szövetség által kínált lehetőségek. Az aktuális hírekről, lehetőségekről ITT tájékozódhatsz.
Lipták Lilla is mesélt EUGLOH élményeiről, ő Portóban töltött pár hónapot kutatói ösztöndíjjal.
„Karácsony előtt érkeztem haza Portóból, ahol Erasmus+ ösztöndíjjal tölthettem el közel 4 hónapot. Azt tudni kell rólam, hogy ez már a harmadik ilyen ösztöndíjam. Korábban éltem Finnországban és Indiában is cserediákként. Azonban ez az Erasmus most különleges volt számomra, hiszen nem hallgatóként mentem, hanem szakmai gyakorlatra. Kutatóként tevékenykedtem a Portói Egyetemem, hiszen itthon a PhD-mat írom közgazdaságtanból. Emiatt nem voltak tanóráim, de szerencsére így is lehetőségem volt a többi Erasmusos diákkal megismerkedni.
A helyi ESN (Erasmus Student Network) szervezet nagyon aktív, így rengeteg programot szerveztek nekünk. Emellett szörf órákra is jártam, ahol szintén sokakat megismertem. Nagyon jól éreztem magam. Portó egy csodálatos város. Amíg ott voltam, szinte végig nagyon jó idő volt. Maga a város gyönyörű, tiszta, az emberek kedvesek, közvetlenek. Igazi dél-európai életérzés. Engem teljesen magával ragadott a város, a kultúra, a közeg. Igazából minden. Mindenkinek nagyon tudom ajánlani, mert Portó egy igazi kis gyöngyszem.
Azt garantálom, hogyha bárki elmegy Erasmusra Portóba, Portugáliába, akkor életre szóló élményben lesz része. Én haza sem akartam jönni, annyira jó volt minden” – mondta Lilla, aki arra a kérdésre, hogy szakmailag mit jelent, és mit adott számára ez a lehetőség, így válaszolt:
„Igazából az ösztöndíj miatt tudtam kimenni Portóba, és ez számomra azért volt fontos, mert itthon tanítok, illetve több projektben, pályázatban veszek részt az egyetemen belül. Ez a portói kiruccanás számomra szakmailag azért volt felemelő, mert volt majdnem 4 hónapom, amikor csak a PhD-mmal, a saját kutatásommal tudtam foglalkozni. A másik dolog: akit kiemelnék, az Samuel Lins, professzor, akihez kimentem. Ő egy elég neves kutató a szociálpszichológia területén, illetve végez gazdaságpszichológiával kapcsolatos kutatásokat is, így kerültem hozzá, mivel az én kutatásom is a viselkedési gazdaságtan alapjaira épül. Samueltől szakmai támogatást és visszajelzést kaptam a kutatásommal kapcsolatban, illetve az ő közbenjárásával előadást is tartottam egy általuk szervezett szimpóziumon angol nyelven a saját kutatásomból, ami kihívás és jó tapasztalat is volt egyben. Egyébként Samuellel baráti kapcsolatot ápolunk most már, és a jövőben remélhetőleg további együttműködéseink is lesznek, gondolok itt közös kutatásra, cikkírásra vagy akár nagyobb projektekre. Általa több, a témában kutató külföldi szakembert megismertem, ami szakmai szempontból szintén pozitív lehet a jövőben számomra. Mindig azt mondom, hogy ki kell használni a lehetőségeket, és úgy érzem, hogy amit ki tudtam hozni ebből az Erasmusból, azt kihoztam. Azt pedig még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy mennyire segítőkészek és korrektek voltak velem, mert hagyták, hogy haladjak a PhD-val, segítséget nyújtottak benne, és csak minimális, kisebb plusz feladatokat kellett emellett kint ellátnom. Számomra ez így volt tökéletes.”
A jövő EUGLOH-egyetemén szabad átjárás lesz a campusok között
Mire számíthatnak a hallgatók a szövetségtől? Sikó Beáta szerint a EUGLOH hosszú távú célja egy egységes európai egyetem létrehozása, amelyben a diákok előtt az országhatárok által felállított korlátok megszűnnek. „Elképesztő belegondolni, hogy a jövő EUGLOH-egyetemén szabad átjárás lesz a campusok között, és az európai gondolkodásmód, a nemzetközi tudás szabad áramlása a hétköznapjaink része lesz. Már alig várom, hogy együtt tanuljunk Európa különböző pontjain!”
Jelentkezz a Szegedi Tudományegyetemre, ahol nemzetközi légkör, külföldi ösztöndíjak, tréningek, online tanórák és virtuális mobilitás is vár!