A szeptemberben induló szakokra az E-felvételi felületen lehet jelentkezni. A szabályok és tudnivalók a Felvételi tájékoztatóban olvashatók.


Mediterrán hangulat, pezsgő kulturális élet, több, sokszínű szórakozásra és kikapcsolódásra egyaránt alkalmas lehetőség, amely kétségkívül határon innen s túl egyaránt Szegedre vonzza a fiatalokat.
Tudtad? Szeged egyike Európa 168 kulturális és kreatív városának!
A Szegedi Nemzeti Színház, a Belvárosi Mozi, a Cinema City, a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, és az IH Rendezvényközpont az év minden szakaszában gondoskodik arról, hogy otthont adjon több szórakoztató, tanulságos, építő jellegű és egyben ismeretterjesztő programnak. A cél az itt élők mellett az SZTE-n tanulókat is bevonni, a város pörgő mindennapjaiba.
Egymást érő pontok, az óriásnak tűnő városban
A lazításra kiválóan alkalmasak a teraszos éttermek és kávézók, amelyek nemcsak a szegediekre, hanem az adott tanév tavaszi és őszi félévében rendszerint a hallgatókra is fókuszálnák. Ezt bizonyítja az is, hogy a szórakozóhelyek akciókkal és különböző kedvezményekkel várják klubjaikba az egyetemistákat. Sőt, az SZTE JATIK mellett egy egész „vigalmi negyed” várja őket hétköznaponként is.
Az állat- és növényvilágról szóló tudásbővítésről a Szegedi Vadaspark és a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje, az izgalmas kiállításokról a közelmúltban felújított Móra Ferenc Múzeum, a Fekete Ház és a Vármúzeum gondoskodik.
A friss levegőn való mozgásra – a tucatnyi bel- és kültéri konditerem mellett – nemcsak a csodálatos Tisza-part, amely egyébként a randevúk egyik legközkedveltebb helyszíne is, hanem az újszegedi liget is teret biztosít a sport szerelmeseinek.
Kerékpárra pattanva látni a napfelkeltét és a naplementét is
Kerékpárra pattanva pedig könnyedén megközelíthetjük a város minden egyes olyan pontját, ahol a napfelkelte és a naplemente különleges élményt nyújthat a számunkra.

Azért választottam az SZTE-t mert szerettem volna egy gyakorlatorientált képzésben részesülni, ahol az elméleti oktatás mellett van lehetőségem gyakorolni a tanultakat. Emellett nekem nagyon sokat számít az egyetemen lévő közösség is. Úgy érzem itt teljesen megtaláltam önmagam.
Fodor Sára
GTK, kereskedelem és marketing
Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!
A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.
