Bezár

Hírek

qs_2019

Szegeden, szabadon

Szegeden, szabadon

2022. január 06.
2 perc

Vagány, trendi, fiatalos – akár ezekkel a jelzőkkel is illethetnénk a Tisza-parti várost, melynek mediterrán hangulata, pezsgő kulturális élete, valamint sokszínű szórakozásra és kikapcsolódásra alkalmas lehetőségei kétségkívül határon innen s túl egyaránt vonzzák a fiatalokat.



Tudtad? Szeged egyike Európa 168 kulturális és kreatív városának!


A Szegedi Nemzeti Színház, a Belvárosi Mozi, a Cinema City, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, illetve az IH Rendezvényközpont az év minden szakaszában gondoskodik arról, hogy otthont adjon több szórakoztató, tanulságos, építő jellegű és egyben ismeretterjesztő programnak. A cél az itt élők mellett az SZTE-n tanulókat is bevonni a város szabadidős, kulturális életébe.

 

Egymást érő pontok, az óriásnak tűnő városban

– A kikapcsolódást a teraszos éttermek, kávézók biztosítják az adott tanév tavaszi és őszi félévében a hallgatóknak. Az SZTE JATIK mellett egy egész „vigalmi negyed” vár bennünket – hívja fel a figyelmet Szekeres Nikolett. Az SZTE GTK hallgatója emlékeztetett: a szegedi szórakozóhelyek rendre akciókkal és különböző kedvezményekkel is kedveskednek az egyetemistáknak.

Az állat- és növényvilágról szóló tudásbővítésről a Szegedi Vadaspark és a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje, az izgalmas kiállításokról a közelmúltban felújított Móra Ferenc Múzeum és a Vármúzeum gondoskodik.

A friss levegőn való mozgásra – a tucatnyi bel- és kültéri konditerem mellett – nemcsak a csodálatos Tisza-part, hanem az újszegedi liget is teret biztosít a sport szerelmeseinek.


Kerékpárra ülve látni a napfelkeltét és a naplementét is

Kerékpárra pattanva könnyedén megközelíthetjük a város minden egyes olyan pontját, ahol a napfelkelte és a naplemente megtekintése különleges élményt nyújthat bárki számára.

*

Szegediként nem volt kérdés számomra, hogy a továbbtanulás során a Szegedi Tudományegyetemet választom majd. Nem voltam biztos abban, hogy mit is szeretnék tanulni, de az SZTE több, mint 550 képzése közül könnyen megtaláltam a számomra megfelelőt.

Karkas Balázs
MK, mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök

Karkas_Balazs

Számoljuk együtt a pontjaidat! - SZTE Pontkalkulátor

Számold ki az elsők között, hány pontod lesz az SZTE-n!

A pontkalkulátor összegyűjti az egyes szakoknál a plusz pontokat, ráadásul segít a Neked legmegfelelőbb szak kiválasztásában.

Tovább

pontkalkulator

Felvételi hírek